karpat.in.ua

Letartóztatták Erzsébet királynő hat testőrét

Újabb botrány érinti a brit királyi családot, ugyanis az Erzsébet királynő testőrségéhez tartozó ír gárda hat, szolgálatban lévő tagját is letartóztatták kábítószer-kereskedelem és illegális szerrel való visszaélés gyanúja miatt.

A gyanúsítottakat Hampshire-ben, Berkshire-ben, Észak-Walesben és Észak-Írországban tartott razziák során vették őrizetbe, és állítólag a gárda egy volt őrmesterét is letartóztatták.

Egy jelentés szerint a rajtaütést a Királyi Katonai Rendőrség vezette, és több hónapnyi nyomozás után tartóztatták le a feltételezett elkövetőket. A királyi testőrség 6 tagját kábítószer-kereskedelem, illegális szerrel való visszaélés és pénzmosással összefüggő bűncselekmények miatt fogták el, akik közül ötöt óvadék ellenében szabadlábra helyeztek – írja a Mirror.

Az ezrednek a jövő csütörtökön kezdődő platinajubileumi ünnepségen is jelenése lett volna hagyományos piros egyenruhájukban, a botrány után azonban nem valószínű, hogy a gárda maradék tagjai vigyázhatnak a királyi család tagjaira, miközben azok a Buckingham-palotában integetnek.

(hvg.hu)