Szunnita muszlimok tüntettek az Egyesült Királyságban egy Mohamed próféta lányáról szóló film miatt

Szunnita muszlimok tüntettek az Egyesült Királyságban egy Mohamed próféta lányáról szóló film miatt

08:51 Június 6, 2022

Események 1167 2 хвилини

Mintegy 25 szunnita muszlim tüntetett az Egyesült Királyságban, Blackburn városában a hétvégén, amiért az egyik helyi filmszínház le akart vetíteni egy Mohamed próféta leányát ábrázoló filmet, amely a bírálói szerint „szélsőséges síita perspektívából” ábrázolja Fatimát – adta hírül a Breitbart című amerikai lap hírportálja.

Az Eli King által 2021-ben rendezett, Lady of Heaven (A Mennyország úrnője) című filmet – amelynek forgatókönyvét a keményvonalasnak tartott, az iráni rendszerrel is szembenálló kuvaiti síita vallástudós, Jászir al-Habíb írta – egyébként Iránban betiltották.

Sokan már korábban aggodalmuknak adtak hangot, hogy a film feszültséget kelthet a szunnita és a síita muszlimok között.

A tüntetés egyik szervezője a sajtónak elmondta: a blackburni mozi a tiltakozás nyomán levette a filmet a kínálatáról, a filmszínház vezetősége azonban ezt nem erősítette meg.

A brit Lancashire Telegraph című helyi lap jelentése szerint több brit településen rendeztek tüntetést a film bemutatása ellen. A filmet – a brit The Guardian című lap információi szerint – több muszlim országban is betiltották.

A filmet egyebek között azért is bírálatok érték, mert a negatív szerepeket mind feketebőrű színészekre osztották.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei