karpat.in.ua

Tűz és robbanás egy bangladesi raktárban, többen életüket vesztették

Kigyulladt a délkelet-bangladesi Csittagong kikötővárostól negyven kilométerre fekvő Szitakunda egyik konténerraktára, a tűz hatalmas robbanáshoz vezetett, és legkevesebb 49-en életüket vesztették – közölték helyi tisztségviselők. A sérültek számát háromszázra becsülik.

A lángok szombat este csaptak fel a területen, ahol mintegy négyezer konténer található. A tűz okát egyelőre nem tudni. Mudzsibur Rahman raktárvezető szerint mintegy 600 ember dolgozott az épületben.

Main Uddin dandártábornok, a bangladesi tűzoltóság és polgári védelem vezetője szemtanúkra hivatkozva elmondta, hogy a tűz keletkezése után több robbanást is hallottak a raktár irányából. Később kiderült, hogy vegyi anyagokat tartalmazó konténerek robbantak be. Szemtanúk szerint ezt kilométerekkel távolabb is érezni lehetett.

Uddin elmondta, hogy a raktárban az iparban széles körben használt hidrogén-peroxidot tároltak, és emiatt még mindig nem sikerült eloltani a tüzet.

Legalább hét tűzoltó meghalt és négy eltűnt – tájékoztatott Reazul Karim, a tűzoltóság illetékese. Kórházi források szerint a halottak száma várhatóan emelkedni fog, mert sok sérült állapota súlyos. A mentőcsapatok arról számoltak be, hogy a katasztrófa helyszínén még mindig vannak holttestek, amiket nem sikerült kihúzni. Számos embert eltűntként tartanak nyilván, köztük egy újságírót, aki a tűzről tudósított.

A hadsereg 250 katonát küldött a térségbe segítségül. Az ügyben nyomozást indítottak.

Banglades körülbelül 100 milliárd dolláros éves kereskedelmi forgalmának mintegy kilencven százaléka áthalad Csittagongon. Az országban gyakoriak a tűzesetek a biztonsági előírások be nem tartása miatt.

(origo.hu)