karpat.in.ua

Sztrájkolnak az angol vasutasok

Június végére három napra vasúti sztrájkokat hirdettek, miután a munkavállalók a munkabeszüntetés mellett szavaztak.

Az RMT szakszervezet tagjai a Network Rail és 13 vasúttársaságnál június 21-én, 23-án és 25-én 24 órás munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk egybeesik több nagyszabású rendezvénnyel, köztük a Glastonburyvel. Az RMT szerint ez lesz 1989 óta a legnagyobb konfliktus a hálózaton, és 40 ezer munkavállalót érint.

A szakszervezet főtitkára, Mick Lynch tartós munkabeszüntetési kampányt ígért, amely leállítja a vasúti rendszert. Májusban a tagok a sztrájk mellett szavaztak a munkahelyek, a bérek és a munkakörülmények javítása miatt.

Most az RMT nyílt levélben fordult az érintett munkavállalókhoz, amelyben arra kéri őket, hogy fogjanak össze a sztrájk alatt.

Nem kaptunk határozott ígéretet a munkahelyi biztonságra vonatkozóan sem a Network Railtől, sem más vasúttársaságtól, és egyik társaság sem terjesztett elő semmilyen bérjavaslatot – közölte a szakszervezet, hozzátéve, a kérdésről folytatott megbeszéléseken valamennyi vállalat jelezte, hogy a munkaerőreform és a leépítések teljes programját átmeneti folyamaton keresztül kívánják megvalósítani. Ez ellen tiltakozásul három egész napos sztrájk lesz 2022. június 21-én, kedden, június 23-án, csütörtökön és június 25-én, szombaton.

Megélhetési válságra panaszkodnak

Mick Lynch, az RMT főtitkára az Independent szerint elmondta: „A vasúti dolgozókkal megdöbbentő módon bántak, és a tárgyalásoknál tett legjobb erőfeszítéseink ellenére a vasúti ágazat a kormány támogatásával nem vette komolyan aggodalmaikat. Megélhetési válságban vagyunk, és elfogadhatatlan, hogy a vasutasok elveszítsék állásukat, vagy egy újabb évnyi bérbefagyasztással nézzenek szembe, amikor az infláció 11,1 százalékos és tovább emelkedik.”

A szakszervezet olyan tartós sztrájkakcióba kezd, amely leállítja a vasúti rendszert – figyelmeztet a főtitkár, aki szerint a vasúttársaságok évente legalább 500 millió font nyereséget termelnek, és a vasúti főnökök milliókat kaptak a koronavírus-járvány alatt.

(index.hu)