karpat.in.ua

Eltévedt, elázott iskolásokat helikopterrel kellett lehozni az Alpok egyik hegyéről

Rémálommá vált az osztálykirándulás annak a német csoportnak, akik egy nehezen járható ösvényre tévedtek az osztrák Alpokban. A 12-14 éves gyerekek közül többen lecsúsztak, megsérültek, helikopter és 60 hegyimentő kellett a kimentésükhöz.

Helikopterrel mentettek ki egy több mint száz fős német iskolai csoportot egy hegygerincről az ausztriai Alpokban – jelentette a Euronews. A Vorarlberg osztrák tartományban található Walmendingerhorn nevű hegyre tartó 99 diák és nyolc tanárjuk azután kerültek szorult helyzetbe, hogy az online útvonaltervezőt követve egy jelöletlen, nehezen járható ösvényre tévedtek.

Az osztrák hatóságok szerint a választott ösvény kitett, ráadásul egyes szakaszai csak hegymászó-felszerelésben, gyakorlott mászók számára járhatók.

Amikor a 12-14 éves, ludwigshafeni diákok egyik része megpróbált visszafordulni, többen is elcsúsztak az esőtől nedves köveken, és kisebb sérüléseket szenvedtek. Ekkor hívta az egyik tanár a rendőrséget.

A mentőakcióban több mint 60 hegyimentő vett részt, és egy válságkezelő csoportra is szükség volt, hogy megnyugtassák az elázott, kimerült, kihűlt és teljesen elkeseredett gyerekeket.

(MTI)