USA: Villámárvíz sodort el túrázókat

USA: Villámárvíz sodort el túrázókat

13:18 Június 27, 2022

Események 1390 3 хвилини

Українська

Az Egyesült Államokbeli Utah államban egy nemzeti parkban csodával határos módon menekültek meg egy villámárvíz elől túrázók. Öt perccel azelőtt kezdett el szakadni az özönvíz, mielőtt feljutottak volna az egyik hegyre, az ösvényt amin haladtak pedig egyik pillanatról a másikra elmosta a víz – mondta el a Capitol Reef Nemzeti Parkban túrázó csoport.

A körülbelül 50-60 főből álló túrázó csoport már majdnem felért az egyik hegyre a nemzeti parkban, amikor elkezdett szakadni az eső – írja a Fox News

A hirtelen özönvíz pedig elmosta az alattuk futó túraösvényt és a hegyről lezúdúló villámárvíz pedig elsodorta a csoport két autóját is, három másik autójuk pedig totálkáros lett.

A csoport gyakorlatilag csapdába esett, de igyekeztek biztonságba húzódni az áradás elől.

Egy parkőr később azt mondta nekik, hogy ez volt a legsúlyosabb árvíz, amit az ott eltöltött 15 év alatt látott.

A mentőegységeknek végül sikerült biztonságos helyre menekíteni a csapdába esett túrázókat helikopterrel és nem kellett a hegyen tölteniük az éjszakát. A nemzeti park munkatársai és a helyi katasztrófavédelem szakemberei végül járhatóvá tették a területről kivezető utat is.

A helyi sheriffhivatal közlése szerint csodával határos módon senki sem sérült meg, egyúttal felhívták a figyelmet az elővigyázatosságra, mivel monszun szezon idején gyakran kialakulhatnak hasonló villámárvizek a területen.

A hatóság szerint minden túrázónak érdemes figyelemmel követni a helyi időjárás előrejelzést.

(Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei