Mérgező gáz szivárgott egy tartályból, többen meghaltak

Mérgező gáz szivárgott egy tartályból, többen meghaltak

08:48 Június 28, 2022

Események 1490 3 хвилини

Legalább tízen meghaltak és 251-en egészségkárosodást szenvedtek hétfőn, mert léket kapott egy mérgező gáz tárolására szolgáló tartály a jordániai Akaba kikötőjében – jelentette a jordán állami televízió.

Az arab ország hatóságai felszólították a vörös-tengeri kikötő lakosait, hogy maradjanak otthon és zárják be az ablakokat. A legközelebbi lakott terület a kikötőtől 25 kilométerre található. Egyelőre nem tudni, pontosan milyen gáz szivárgott ki.

A Petra jordániai hírügynökség tájékoztatása szerint a tartály szállítás közben sérült meg. Az állami televízió Twitter-oldalán közzétett egyik felvételen a tartályt lehet látni, ahogyan leszakad a csörlőről és az egyik hajó fedélzetének csapódva sárgás gáz kezd terjedni a levegőben, miközben az emberek próbálnak minél messzebb kerülni.

Az al-Mamlaka jordániai televízió úgy tudja, 199 sérültet kezelnek kórházban.

A polgári védelem közölte, hogy vegyvédelmi alakulatok még a szivárgás elállításán fáradoznak. Az állami tévé hozzátette, hogy repülőgépeket is küldtek evakuálásra a városba. Biser Haszavni jordániai miniszterelnök szintén Akabába indult. A kormányfő a belügyminiszter vezetésével munkacsoportot hozott létre a történtek kivizsgálására.

Akaba a Vörös-tenger északi csücskén található, átellenben az izraeli Eilat városával. Mindkét város népszerű a turisták körében. Egyelőre nincsenek értesülések arról, hogy a gázszivárgás érintette volna az izraeli várost is – számolt be az MTI.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei