karpat.in.ua

Bombafenyegetéseket kapott több osztrák bíróság és zsidó közösség is

Számos bombafenyegetés érkezett be hétfőn a bécsi, a grazi, és a St. Pölten-i bíróságokhoz, az osztrák zsidó közösséghez, valamint a fővárosi iskolákhoz – közölte az osztrák belügyminisztérium.

A háttérben iszlamistákhoz köthető, folyamatban lévő büntetőeljárások és rendőrségi intézkedések állhatnak – tudatta a belügyi tárca. A bombafenyegetést tartalmazó levelekben ugyanakkor nyílt antiszemitizmus mellett említést tesznek az ukrajnai konfliktusról is.

Pokolgépekkel bosszuljuk meg az Ukrajnának nyújtott segítségüket” és „gyilkolják Csecsenföldről származó testvéreinket – idézett az APA osztrák hírügynökség az üzenetekből.

A belügyminisztérium szerint a rendőrség óvintézkedéseket tett, és tűzszerészeti szakismeretekkel rendelkező kollégákat mozgósított a fenyegető levelekben megjelölt helyszínekre. Ugyanakkor az érintett épületek első átvizsgálása eddig nem hozott eredményt. Gerhard Karner belügyminiszter közölte, hogy az állambiztonsági szolgálat és a hírszerzés is nyomozást indított az ügyben. Mint mondta, az európai partnerekkel szoros együttműködésben folyó vizsgálatok az iszlamista terrorizmus jelentette fenyegetésekre összpontosítanak. Az APA felidézte, hogy a grazi tartományi büntetőbíróságon hétfőn harmadfokon indult eljárás négy feltételezett dzsihadista, köztük egy iszlamista hitszónok ellen, aki arra ösztökélt családokat, hogy Szíriában csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez.

(MTI)