Az ukrán csapatok minden veszteség nélkül hagyták el Liszicsanszkot – Hajdaj

Az ukrán csapatok minden veszteség nélkül hagyták el Liszicsanszkot – Hajdaj

17:40 Július 4, 2022

Események 2205 2 хвилини

Українська

Az ukrán csapatoknak sikerült áldozatok nélkül kijutniuk a Luhanszk megyei Liszicsanszkból, a védők előre felkészített, megerősítettebb állásokba vonultak vissza – jelentette ki hétfőn Szerhij Hajdaj, a Luhanszk Megyei Katonai Adminisztráció vezetője egy médiainterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a katonai kormányzó az angol BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy szerinte az orosz hadsereg jelentős fölénnyel rendelkezik felszerelésben és lőszerben. Ezért az ukrán csapatok nem engedhették meg a bekerítést, és elhagyták a várost – tette hozzá.

Mint Hajdaj rámutatott, az oroszok csak távolról szétlőtték volna a várost, így nem volt értelme maradni. „Körbevesznek minket, és ott kellett volna ülnünk, amíg a várost ágyúzzák” – magyarázta.

A megyevezető elmondása szerint az ukrán fegyveres erők kész erődített állásokba vonultak vissza nyugatabbra, ahonnan folytatják a harcot a betolakodók ellen, ha újabb fegyverek érkeznek nyugati partnereiktől. „Mindenki veszteség vonult ki. Nekem személy szerint nehéz és fájdalmas, de ez nem egy elvesztett háború. Ez csak egy csata, amit elvesztettünk. Meg kellett tartanunk a csapatainkat, hogy amikor elegendő nyugati fegyver érkezik, normális hadműveleteket és ellentámadásokat hajthassunk végre” – mutatott rá Szerhij Hajdaj.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei