Meglőtték Abe Sinzó volt japán miniszterelnököt (videók)

Meglőtték Abe Sinzó volt japán miniszterelnököt (videók)

12:44 Július 8, 2022

Események 2219 3 хвилини

Українська

Kórházba vitték Abe Sindzó volt japán miniszterelnököt, miután egy kampányrendezvényen rálőttek Nara városában – jelentette az NHK közszolgálati televízió az Abe Liberális Demokrata Párt frakciójának egyik tisztségviselőjére hivatkozva.

Abe Sindzó volt japán miniszterelnök tüdőlövést kapott, életveszélyes állapotban van, miután kétszer hátba lőtték, miközben beszédet mondott Nara városában. Hírügynökségi információk szerint Abét légi úton kórházba szállították, és úgy tűnt, hogy leállt a szíve- és a légzése, ami egy Japánban használt kifejezés, és az életjelek hiányát jelzi, általában megelőzi a halottá nyilvánítást.

A BBC értesülései szerint a merénylet helyszínén dolgozó rendőrök azt mondták, a japán politikus nem mutatott életjeleket a történtek után, kritikus állapotban szállították kórházba.

Ezt erősítette meg Fumio Kishida japán miniszterelnök is, hozzátéve, az orvosok küzdenek és mindent megtesznek Abe Sindzó életéért.

„Reménykedem és imádkozom, hogy Abe túlélje ezt” – fogalmazott. A kormányfő egyben elítélte a merényletet, azt barbárnak és gonosz cselekedetnek minősítette. Azt mondta, az elkövető motivációja nem világos, ugyanakkor a közelgő japán választásokat a demokrácia alapjának nevezte és kijelentette, hogy a támadás elfogadhatatlan.

A rendőrség őrizetbe vett egy Tetsuya Yamagami nevű, negyvenes éveiben járó, Narában élő férfit. A feltételezett merénylő állítólag nem próbált elmenekülni. A támadás egyik szemtanúja azt mondta, hogy az első lövéstől Abe hátrafelé tántorodott, és a második lövés után a földre esett – írja a Bloomberg.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei