Ismét betörtek az iraki parlamentbe

Ismét betörtek az iraki parlamentbe

14:58 Július 31, 2022

Események 1303 2 хвилини

Українська

A héten már másodszor törtek be a befolyásos síita hitszónok, Muktada asz-Szadr hívei az iraki parlamentbe szombaton, hogy ülősztrájkkal tiltakozzanak az Irán-barát politikai csoportokat tömörítő síita szövetség kormányalakítási próbálkozásai ellen.

Szemtanúk szerint a tüntetőknek annak ellenére sikerült bejutni az erősen őrzött, Zöld Zónaként ismert bagdadi kormányzati negyedbe, hogy a biztonsági erők könnygázt is bevetettek ellenük. A megmozdulás résztvevői reformokat követeltek és a korrupció ellen tiltakoztak.

Mohammed al-Halbuszi házelnök határozatlan időre felfüggesztette a parlamenti üléseket – írta az INA iraki állami hírügynökség.

A bagdadi egészségügyi minisztérium közölte: mintegy száz civilt és a biztonsági erők huszonöt tagját kórházba kellett szállítani.

Egy Irán-barát politikai csoportokat tömörítő síita szövetség, a Koordinációs Keret is utcára hívta az embereket, ezért szakértők attól tartanak, hogy összecsapásokba torkollhat a helyzet.

A szövetség közleményében felszólította az irakiakat, hogy vegyenek részt az állam legitimitása és intézményei védelmében tartott békés megmozduláson.

Musztafa al-Kádimi ügyvivő miniszterelnök párbeszédet sürgetett, aláhúzva, hogy „ezer nap csendes párbeszéd jobb, mint egy perc, amikor iraki vér hullik.” A kormányfő nyugalomra és türelemre intette a lakosságot – írta meg az MTI.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei