NAÜ: Irányíthatatlanná vált a Zaporizzsjai atomerőmű

NAÜ: Irányíthatatlanná vált a Zaporizzsjai atomerőmű

14:51 Augusztus 5, 2022

Események 434 4 хвилини

Українська

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, Rafael Grossi szerint az orosz csapatok által az ukrajnai invázió során elfoglalt hatalmas atomerőmű „teljesen irányíthatatlanná vált” – írja a BBC.

Grossit az Associated Press hírügynökség idézte, aki szerint a zaporizzsjai erőműnek ellenőrzésre és javításra van szüksége. „Egy sor olyan dologgal kell szembenéznünk, amelyeknek soha nem szabadna megtörténniük egyetlen nukleáris létesítményben sem” – mondta.

Európa legnagyobb atomerőműve veszélyesen közel van a harcokhoz. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a hét elején azzal vádolta Oroszországot, hogy katonai támaszpontként használja az általa márciusban elfoglalt erőművet és onnan indít támadásokat az ukrán erők ellen.

Ukrán tisztviselők is azt állítják, az oroszok csapatokat állomásoztatnak és haditechnikai eszközöket tárolnak a dél-ukrajnai Dnyeper folyónál lévő erőmű területén. Egy, a térségben tartózkodó, oroszok által kinevezett tisztviselő, Jevgenyij Balickij azonban azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy az ukrán erők nyugatról szállított fegyverekkel támadják a létesítményt. Balickij elmondta, hogy a tisztviselők készek megmutatni Grossi hivatalának, a NAÜ-nek, hogy az oroszok hogyan őrzik az atomlétesítményt, miközben az ukránok állítólag támadják azt.

Az erőmű jelenleg is működik, ukrán személyzetével, orosz ellenőrzés alatt. Az ENSZ New York-i székhelyén tartott sajtótájékoztatón Grossi elmondta: „A helyzet nagyon törékeny. A nukleáris biztonság minden elvét megsértették így vagy úgy, és nem engedhetjük, hogy ez így folytatódjon”. A NAÜ főigazgatója hozzátette, hogy igyekszik minél hamarabb összehozni egy missziót az erőmű meglátogatására, de ehhez mind az ukrán, mind az orosz fél jóváhagyására, valamint az ENSZ engedélyére van szükség, tekintettel a háborús övezet meglátogatásának kockázataira. Júniusban az ukrán állami nukleáris vállalat kijelentette, hogy Ukrajna nem hívta meg a NAÜ-t – és bármilyen látogatás legitimálná Oroszország ottani jelenlétét.

„Mindkét félhez könyörgök, hogy engedjék nekünk folytatni a küldetésünket” – mondta. Grossi az AP-nek kifejtette, hogy a NAÜ kapcsolata az erőmű személyzetével „szakadozó” volt, és a berendezések, illetve alkatrészek ellátási lánca megszakadt. Hozzátette, hogy rengeteg nukleáris anyagot is meg kellett vizsgálni. „Amíg ez a háború dúl, a tétlenség a lelkiismeret hiányára utal” – mondta. „Ha baleset történik a Zaporizzsjai Atomerőműben, nem lesz kéznél egy természeti katasztrófa, amit okolhatunk érte – azért nekünk kell majd felelnünk.”

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei