Amerikában került elő az 50 éve ellopott XII. századi hindu szobor

Amerikában került elő az 50 éve ellopott XII. századi hindu szobor

21:50 Augusztus 11, 2022

Események 573 3 хвилини

A hindu istennő, Párvati szobra a Bonhams aukciósház New York-i székhelyén került elő – ötven évvel az után, hogy ellopták egy templomból az indiai Tamilnádu államban. A kalandos eltűnés után a szobor most visszakerülhet Indiába, legalábbis az indiai rendőrség azt állítja, hogy minden készen áll erre.

A hindu istennő szobrának eltűnését a Nadanapureshwarar Sivan templomból 1971-ben jelentették először, a nyomozás viszont 2019-ben kezdődött, amikor a templom egyik dolgozója panaszt nyújtott be. A nyomozást az indiai rendőrségen úgynevezett Idol Wing, azaz a „bálvány szárny” vezette. A bálvány értéke körülbelül 212,5 ezer dollár, azaz hozzávetőlegesen 82,1 millió forint.

Az indiai rendőrség az alapján követeli a bálvány tulajdonjogát, hogy India része az UNESCO 1972-es Világörökségi egyezményének. A Bonhams aukciósház még nem reagált a történtekre – írja a BBC.

India egyébként évek óta tesz erőfeszítéseket, hogy az ellopott műkincseiket visszavigyék az országba – februárban Narendra Modi miniszterelnök elmondta, hogy „több, mint 200 bálvány” került vissza Indiába 2014 óta. 2020-ban például az Egyesült Királyság adott vissza három bronzszobrot, amelyeket szintén Tamilnáduból loptak el több, mint 40 évvel ezelőtt.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei