Izraeli sportolókat ért atrocitás Münchenben

Izraeli sportolókat ért atrocitás Münchenben

18:45 Augusztus 21, 2022

Események 887 2 хвилини

Az izraeli sportolók meglátogatták az 1972-es müncheni támadás emlékművét. Ám az arab biztonsági őr inkább Hitlerre emlékezett.

A héten azt közölte a müncheni rendőrkapitányság, hogy kedd este izraeli sportolók látogatták meg azt az emlékművet, amelyet az izraeli válogatott ellen az 1972-es olimpián elkövetett támadás emlékére emeltek. Ám a Blick szerint az történt, hogy az ottani biztonsági szolgálat négy tagjának egyike Hitler-féle karlendítést mutatott be a 16 izraeli sportoló irányába. Ezt többször is megismételte egymás után.

A jelenlévő rendőrök azonnal letartóztatták a berlini származású 19 éves gzanúsítottat, akiről kiderült, hogy arab nevet visel.

Ezt követően a szervezők eltiltották őt a vasárnapig tartó multisport-Európa-bajnokságon való részvételtől Münchenben jelenleg kilenc sportágban rendeznek versenyeket. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottat alkotmányellenes jelzések használata miatt feljelentették, majd a rendőri intézkedések befejezése után szabadon engedték.

Az 1972-es müncheni támadás
Ötven évvel ezelőtt egy palesztin terroristacsoport behatolt a müncheni olimpia helyszínére, és túszul ejtette az izraeli csapat tagjait. A sikertelen mentőakciót követően végül a túszejtés tizenegy izraeli sportoló és egy német rendőr életét követelte.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei