karpat.in.ua

Egy nap alatt öt ittas sofőrt állítottak meg Kárpátalján

Az elmúlt nap folyamán a kárpátaljai rendőrség ittas sofőröket állított meg a Munkácsi, Rahói és Ilosvai járásokban. A járművezetőkre adminisztratív protokollt állítottak ki.

Munkácson a járőrök felfigyeltek egy Volkswagen típusú, külföldi rendszámú mikrobuszra, mely furcsa manővereket követett el az úttesten. Mint kiderült, a sofőrt bírósági végzéssel már eltiltották a járművezetéstől, azonban ennek ellenére újra volán mögé ült – méghozzá ittasan. A szonda 1,04 promille alkoholszintet mutatott ki szervezetében.

Nagylucskán egy robogóst igazoltattak, aki alkohol befolyása alatt vezette járművét. A szonda nála is 1,04 promille alkoholszintet mutatott. A rahói járási Kisapsán szintén egy ittas motorbiciklist állítottak meg. A técsői járási sofőr nem rendelkezett jogosítvánnyal, s az orvosi vizsgálatot is megtagadta.

Ilsován egy VAZ–2106 típusú jármű vezetőjét azért igazoltattak, mert nem volt megvilágítva hátsó rendszámtáblája. Az ökörmezői sofőr nem adta át okmányait a hatóságoknak, s az egészségügyi vizsgálatot is elutasította.

Az ötödik sofőrt a járőrszolgálat megyei kirendeltségének dolgozói állították meg – közölte a megyei rendőrség kommunikációs osztálya.