karpat.in.ua

Robbantás egy afgán mecsetnél – helyi hitszónok is a halottak között

Robbanás történt pénteken a nyugat-afganisztáni Herát legnagyobb mecseténél, orvosi források szerint legkevesebben 18-an életüket vesztették.

A halottak között van egy helyi hitszónok is, aki a tálib vezetés ismert támogatója volt. Egy rendőrségi forrás szerint az egyik öngyilkos merénylő akkor robbantotta fel magát, amikor éppen kezet csókolt a hitszónoknak, aki éppen a mecset felé tartott.

Zabihullah Mudzsáhid, a tálib kormány szóvivője megerősítette a hitszónok halálát, és azt ígérte, hogy a támadókat megbüntetik. A pénteki ima alatt végrehajtott merénylet sebesültjeinek száma meghaladja a húszat. A halálos áldozatok száma a hatóságok szerint még emelkedhet.

Egyelőre nem jelentkezett senki a robbantás elkövetőjeként. Az utóbbi időben a mecsetekben végrehajtott merényletek mögött az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága állt, amely elsősorban síita muszlimokat vett célba. A pénteken megtámadott mecsetbe azonban az iszlám szunnita ágának hívei járnak.

(MTI/hirado.hu)