karpat.in.ua

Rendkívüli állapotot hirdettek New Yorkban, terjed a gyermekbénulás

New York kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a gyermekbénulás miatt, mivel egyre több bizonyíték merül fel arra, hogy a vírus terjed az államban.
Az egészségügyi tisztviselők szerint New York Cityben és négy szomszédos megyében a szennyvízminták pozitívak a poliovírusra, amely bénulást okozhat − írta meg a BBC

Bár eddig csak egy esetet erősítettek meg, közel egy évtizede nem volt már erre példa az országban.

A gyermekbénulást az 1955-ben megkezdett védőoltásokkal nagyrészt sikerült felszámolni az Egyesült Államokban, amelyet 1979-re gyermekbénulás-mentesnek nyilvánították.

New York-i tisztviselők szerint azonban az állam egyes részein túl alacsony az oltási arány. A pénteki sürgősségi nyilatkozat célja a lankadó immunizálási arányok növelése.

A gyermekbénulás ellen nincs gyógymód, de a vakcinával megelőzhető. A főként gyermekeket érintő vírus jellemzően izomgyengeséget és bénulást, a legsúlyosabb esetekben pedig maradandó fogyatékosságot és halált okoz.

New York állam egészségügyi minisztériuma közölte, hogy a jelenlegi 79 százalékos átlagról 90 százalék fölé kívánja emelni az oltási arányt.

A gyermekbénulással kapcsolatban egyszerűen nem kockáztathatunk. Ha Ön vagy gyermeke oltatlan vagy nem naprakész az oltásokkal, a bénulásos megbetegedés kockázata valós − mondta Mary Bassett egészségügyi biztos egy nyilatkozatában.

Hozzátette, hogy minden egyes igazolt paralitikus gyermekbénulásos esetre több száz másik fertőzött is juthat.

Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is inaktivált gyermekbénulás elleni vakcinát használnak a rutin gyermekkori program részeként. Az Egyesült Államok járványügyi hivatala (CDC) oltási adatai szerint a kisgyermekek 93 százaléka kapott legalább három adag gyermekbénulás elleni oltást.

A hatóságok azután kezdték el ellenőrizni az államban a poliovírus miatt a szennyvizeket, hogy júliusban a New York Citytől északra fekvő Rockland megyében egy be nem oltott férfi megfertőződött a vírussal − ez volt az első feljegyzett eset 2013 óta −, és bénulást szenvedett.

Forrás