Ellopta az élő közvetítés ötletét a Facebook

Ellopta az élő közvetítés ötletét a Facebook

16:29 Szeptember 23, 2022

Események 302 2 хвилини

Szabadalomsértés miatt közel 175 millió dollárt kell megfizetnie a Meta nevű óriáscégnek egy friss bírósági döntés nyomán – írta erről a Khaleej Times.

A portál szerint az ügy a cég szolgáltatásain, vagyis a Facebookon és az Instagramon elérhető élő felvételkészítés miatt indult. A bírák úgy vélik, hogy a Facebook ezt a technológiát nem magától találta ki, mert az ötlet eredetileg egy veterán amerikai katona fejéből pattant ki.

A Tom Katis nevű férfi társalapítóként szállt be egy Voxer nevű cégbe, ami arra keresett megoldást, hogyan lehetne egyszerűbbé tenni a harctéri kommunikációt, információáramlást. A bírósági dokumentumok szerint Katis 2001 szeptemberében Afganisztánban volt, ahol őrmesterként szolgált. Egy nap, amikor Kunar tartományban jártak, az egységét támadás érte, ami elmondása szerint rendkívül nehézkessé tette a másokkal való gyors információcserét.

Ügyvédjei szerint a katona Afganisztánból hazatérve, 2006-ban kezdett új, kommunikációs megoldásokon dolgozni. Ennek eredményeként készült el egy olyan szolgáltatás is, ami a Facebookon most elérhető élő videoközvetítéshez hasonló. Azaz: a használója nem csupán látja, hallja is, ami történik.

A bírósági dokumentumok szerint a Meta lényegében lemásolta ezt, majd pedig Facebook Live és Instagram Live néven a saját rendszereibe építette.

A közösségi oldal szóvivője szerint nem követtek el szabadalomsértést, ezért jogorvoslati kérelmet nyújt be a vállalat.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei