Bíróság elé kell állnia a francia igazságügyi miniszternek

Bíróság elé kell állnia a francia igazságügyi miniszternek

08:50 Október 4, 2022

Események 1184 3 хвилини

Українська

Elrendelte Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter bíróság elé állítását egy összeférhetetlenségi gyanú miatt a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) hétfőn. Ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő kormánytag ellen per indulhat. Ügyvédei a semmítőszéken fellebbeznek a döntés ellen.

Az igazságügyi miniszter ellen azért indult másfél évvel ezelőtt nyomozás, mert a 2020 nyári kinevezését követően vizsgálatot indított a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló országos ügyészség három vizsgálóbírója ellen, amiért több sztárügyvéd, köztük a jelenlegi tárcavezető híváslistáit is átvizsgálták, amikor megpróbálták azonosítani, hogy ki értesítette Nicolas Sarkozy volt államfőt arról, hogy az egyik ellene folyó vizsgálatban lehallgatják a mobiltelefonját. Az informátort nem tudták azonosítani. Az exelnököt és ügyvédjét azóta egy év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de mindketten fellebbeztek a döntés ellen.

Eric Dupond-Moretti ellen 2020 januárjában indított eljárást a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) a három, általa vizsgálat alá vont vizsgálóbíró és egy korrupcióellenes szervezet, az Anticor kezdeményezésére, akik szerint összeférhetetlen a miniszter vizsgálódása korábbi ügyvédi tevékenységével.

A testület megalapozottnak tartotta a vádakat, ezért elrendelte a pert a tárcavezető ügyében.

„Mint ahogy sajnos arra számítottunk, a pert elrendelte a vizsgálati bizottság. Azonnal fellebbeztünk a semmítőszéknél. Ezzel a rendelet nem létezik többet” – mondta Christophe Ingrain és Rémi Lorrain, a miniszter ügyvédei a CJR döntését követően. A tárcavezető nem volt jelent a döntés kihirdetésekor. Eric Dupond-Moretti korábban jelezte, hogy nem áll szándékában lemondani, szerinte a köztársasági elnök és a miniszterelnök feladata eldönteni, hogy a posztján maradhat-e.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei