karpat.in.ua

Az oroszok nem támadják rakétákkal az ukrán katonai létesítményeket, csapásaikat az energetikai infrastruktúrára mérik

Az orosz megszállók felére csökkentették a rakétacsapások számát, és ezek kivétel nélkül az energetikai infrastruktúra létesítményeinek megsemmisítésére irányulnak – jelentette ki Olekszij Hromov, a fegyveres erők vezérkara hadműveleti főosztályának helyettes vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, számolt be a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint Hromov elmondta: egy hét leforgása alatt Oroszország 52 rakétát lőtt ki Ukrajna területére, de egyik sem irányult katonai célpontok ellen. „Az ellenséges rakétafegyver-használat jellegének elemzése az elmúlt héten a támadások intenzitásának jelentős csökkenését jelzi. Például október 19. óta az ellenség 52 rakétát lőtt ki Ukrajna területére, október 10. és 18. között ugyanakkor 146-ot” – tette hozzá.

A tiszt jelezte, hogy összes orosz rakétacsapás Ukrajna energetikai infrastruktúrájának objektumai ellen irányult. „Ez a háború szabályainak és szokásainak cinikus megsértése” – mutatott rá. Mint megjegyezte, az ellenség cirkálórakétáinak csaknem fele megsemmisült. „Október 19. óta az ellenség 114 pilóta nélküli légi járművet is bevetett Ukrajna területén lévő polgári és katonai infrastrukturális létesítmények ellen, ami az előző héthez képest harmadával kevesebb. A légvédelmi rendszer hatékonysága is megfelelő szintű, és a lelőtt ellenséges drónok aránya 79%” – mutatott rá Olekszij Hromov.

(vb/korrespondent.net)