Az olasz pénzügyőrség hétfőn közölte, miszerint egy kétéves nyomozáshoz kapcsolódó akciósorozat során mintegy 6,3 tonna, kábítószerek készítésére alkalmas vegyi anyagot foglaltak le az olasz hatóságok Kínából érkezett szállítmányokban. A beszámoló alapján az anyag 63 millió MDMA-tabletta (ecstasy) előállítására lett volna elegendő.
Értéke megközelíti a 630 millió eurót (250 milliárd forint) – számolt be az ANSA a pénzügyőrségre hivatkozva. Mint írják, az első akcióra 2022-ben, a milánói Malpensa repülőtéren került sor, ekkor lefoglaltak egy szállítmányt, amelyről a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy nem más, mint az ecstasy előállításához használt kémiai vegyület.
Hozzáteszik: a rakományt egy milánói székhelyű cégen keresztül próbálták eljuttatni Hollandiába, ám a helyi hóságok felderítették a szállítás tervezett helyszínét, majd sikeresen lefoglalták a több tucat kilogrammnyi PMK-t (az MDMA előállításához használt fő összetevőt), ketamint és hasist. Az MTI szerint később az észak-olaszországi Varese városába érkezett egy kéttonnás vegyianyag-szállítmány.
Arról kiderült, hogy amfetamin és metamfetamin előállítására alkalmas, illetve az importőr raktárában a rendőrség további nyomozás után négytonnányi kábítószer-prekurzort talált. Továbbá Hollandiában két kínai állampolgárt tartóztattak le, mindemellett egy olasz üzletember ellen nyomozást indítottak Milánóban.
Korábban azt is megírtuk, hogy a holland vámosok múlt hónap végén Vlissingen kikötőjében több mint 3600 kilogramm kokainra bukkantak egy Ecuadorból származó banánszállítmányban elrejtve. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy több milliárd euró értékű kokaint foglaltak le a német hatóságok a hamburgi kikötőben.
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Rekordmennyiségű, több mint nyolc tonna kokaint foglalt le a holland vámhatóság Rotterdam kikötőjében – közölte csütörtökön a helyi ügyészség.
A kábítószert egy banánszállítmányba rejtették.
A vámhatóság szerint ez a kikötő történetének eddigi legnagyobb drogfogása.
A kokaint rejtő banánt Ecuadorban rakták hajóra, amely a Panama-csatornán keresztül jutott el Hollandiába. Ott kábítószerkereső kutyák szagolták ki egy ellenőrzés során július 13-án. A drog lefoglalását a folyamatban lévő nyomozás érdekére tekintettel tartották eddig titokban.
A mintegy 600 millió euró értékű drogot megsemmisítették.
A fire was also reported at the Erasmus Medical Center in Rotterdam while the shooting was taking place. The suspect may have carried out two shootings, one near his home and one at a Rotterdam hospital. pic.twitter.com/BiL9I8tSrR
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Hurricane Debby blew 25 packages of cocaine (70 lbs.) onto a beach in the Florida Keys. Good Samaritan discovered the drugs & contacted authorities. U.S. Border Patrol seized the drugs, which have a street value of over $1 million dollars.#Hurricane#Debby#Florida#floridakeyspic.twitter.com/nsjKu6qm8V
Gisteravond hielden we een 30-jarige man uit Frankrijk aan in Rotterdam. Hij reed in een busje met Frans kenteken op de A29 t.h.v. Numandsdorp en vertoonde verdacht (rij)gedrag. Daarop hielden wij de bestuurder staande en vroegen om uitleg. pic.twitter.com/T48OSJYeDM
— Politie Eenheid Landelijke Expertise en Operaties (@Pol_Exp_Ope) December 14, 2024
Több mint 4,7 kilogramm heroint találtak a szingapúri Woodlands ellenőrzőpontnál egy Malajziában regisztrált autóba rejtve – áll a Szingapúri Bevándorlási és Ellenőrzőpontok Hatóság (ICA) és a központi kábítószer-ellenes hivatal (CNB) közös keddi közleményében.
Fotó: ICA
A 330 ezer szingapúri dollár (mintegy negyed millió USD) értékét is meghaladó heroinszállítmányt augusztus 5-én találták meg a szingapúri ellenőrzőpont tisztjei tíz csomagba rejtve.
Az autót vezető 22 éves malajziai férfit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanújával letartóztatták.
Kéttonnányi, Dél-Amerikából csempészett kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok egy vitorláshajóról az észak-spanyolországi Kantábria partjainak közelében – közölte a spanyol belügyminisztérium szerdán.
A tárca honlapján közzétett tájékoztatás szerint a brit lobogó alatt hajózó vitorlás legénységét, egy spanyol, egy kolumbiai és két venezuelai állampolgárt őrizetbe vettek. A lefoglalt drog értéke meghaladja a 70 millió eurót.
A 13 méter hosszú hajó fedélzetére Santander városától mintegy 55 kilométerre a tengeren szálltak át a spanyol vámhivatal tisztjei járőrhajójukról, miután figyelmeztetést kaptak a brit hatóságoktól, miszerint a hajón drogot csempészhetnek. A fedélzeten és a kajütben is találtak kábítószert rejtő bálákat.
A közlemény szerint az is gyanússá tette a hajót, hogy várakozott, noha az időjárási körülmények miatt ez szokatlan volt, viszont a Dél-Amerika felől hajón érkező drogszállítmányoknál bevett szokás, hogy a part közelében átrakodják az árut, így próbálva nehezíteni a hatóságok dolgát.
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
Hurricane Debby blew 25 packages of cocaine (70 lbs.) onto a beach in the Florida Keys. Good Samaritan discovered the drugs & contacted authorities. U.S. Border Patrol seized the drugs, which have a street value of over $1 million dollars.#Hurricane#Debby#Florida#floridakeyspic.twitter.com/nsjKu6qm8V
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
A lembergi határőregység munkatársai, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a vámszolgálat lebuktatott egy bűnbandát Lemberg megyében, melynek tagjai kábítószert csempésztek külföldről Kijev megyébe.
A hírt a Belügyminisztérium honlapján közölték.
A bűnbanda kokaincsempészettel foglalkozott, a szervező egy 63 éves kijevi lakos volt, az információk szerint közel egy évig működött, melynek során széles hálózatot alakítottak ki a tettesek.
Az idős férfi azt állította, unokáit látogatja meg Európában, hazafelé úton elrejtette a kábítószert járművében, majd Kijev megyébe szállította azt. Az ügyfelek egy gramm kokainért 150 dollárt fizettek.
A hatóságok a határátkelőn tartóztatták le, a gépkocsiban 150 kilogramm kokainra bukkantak, melynek feketepiaci ára meghaladja a 150 ezer dollárt.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a vizsgálatok megkezdődtek.
Spanyolországban korrupt hatósági személyeket tartóztattak le egy drogcsempész bandák ellen irányuló művelet során, amelyben a spanyol rendőrség és csendőrség mellett az Europol is közreműködött – írta internetes oldalán a spanyol Cadena Ser rádióadó szerdán.
A tájékoztatás szerint csendőrök, egykori és jelenlegi rendőrök, valamint egy vámügyintéző is van a letartóztatottak között. A gyanú szerint lehetővé tették, hogy a többnyire zöldség-, illetve gyümölcsszállítmánynak álcázott kokain és hasis ellenőrzés nélkül jusson át a dél-spanyolországi Algeciras kikötőjén.
A dél-európai országba mintegy 170 tonna kábítószert sikerült így becsempészni, értékét 525 millió euróra becsülik.
A drogcsempészekkel együttműködők korrupt információval is segítették a bűnözők munkáját, például a kikötőben végzett ellenőrzésekről, a rendfenntartók létszámáról és a különböző műszakok beosztásairól megadott adatokkal.
A hatósági személyeket az El Cartel del Sur, vagyis a Déli Kartell nevű bűnbanda fizette le, amely összedolgozott a marokkói El Cartel de Tánger, azaz Tangeri Kartell nevű bűnszervezettel.
A másfél éve kezdődött nyomozás során 61 embert tartóztattak le a hatóságok, 31-et Spanyolországban, a többieket Marokkóban és Franciaországban.
Az El Confidencial című spanyol lap beszámolója szerint több spanyol nagyvárosban tartottak házkutatásokat, például Málagában, Cádizban, Ceutában, Barcelonában. Ez a hálózat kiterjedtségét mutatja. A rendőrségi akciók során lőfegyvereket, gépkocsikat, kamionokat, készpénzt, ékszereket, drágaköveket és luxusórákat is lefoglaltak. Hét személy ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
VIDEO: Firemen battle against a blaze in the Spanish region of Galicia, where pockets of wilfire threatening the municipalities of Caldas de Reis and Vilagarcia de Arousa continue to break out. pic.twitter.com/2NpCTx6xi8
Uno de los momentos más tensos que vivimos en el incendio de #Verín fue cuando el #fuego, en cuestión de minutos saltó la autovía das Rías Baixas #A52 y cortó completamente la conexión de #Galicia con la meseta. pic.twitter.com/JZ93pmH0L1
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
??????? Au moins deux personnes ont trouvé la mort après un accident de bus tombé dans une rivière depuis un pont en Galice. Deux autres personnes, dont le chauffeur du bus, ont été secourues et hospitalisées. #BFM#Spain#Galicepic.twitter.com/vn7YJABHn0
Dans le cadre d’un dossier du Parquet Fédéral de suspicions de corruption, visant des personnes actives au sein du Parlement européen, la Police Judiciaire Fédérale a saisi près d’1,5 millions d’euros lors de perquisitions menées en région bruxelloise. pic.twitter.com/2UfK2zNtnm
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
Els equips d’emergència continuen arribant a la mina de Súria on tres treballadors han mort per un despreniment a primera hora del matí. Des de fa hores Ttrballen per rescatar els cossos. Segons ICL no hi ha constància de cap ferit. La mina ha estat evaquada. @324catpic.twitter.com/onHDzZi9G4
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc