Szemetet szállító léggömböt küldött Észak-Korea Szöulba, és eltalálták az elnöki palotát. Észak-Korea saját elmondása szerint bosszúból indítja a léggömböket, mert délről Phenjan elleni röplapokat szórtak szét drónokkal.
Egy szemetet szállító észak-koreai léggömb ismét az elnöki épületre zuhant Szöul központjában. Az incidens azután történt, hogy Észak-Korea szerint Dél-Korea drónokkal propagandaröplapokat szórt szét Phenjan fölött – írja az AP News.
A szemétben nem találtak veszélyes tárgyakat vagy anyagokat – közölte közleményében a dél-koreai elnöki biztonsági szolgálat. Észak-Korea május vége óta több ezer léggömböt küldött Dél-Koreába, amelyeken műanyag- és papírhulladékot tartalmazó zsákok voltak, egy hidegháborús stílusú pszichológiai kampány folytatásaként.
A dél-koreai média arról számolt be, hogy Jun Szogjol dél-koreai elnököt és feleségét bíráló észak-koreai röplapokat találtak korábban Szöul egyik kerületében, ahol az elnöki iroda is található.
A tudósítások szerint ez volt az első alkalom, hogy észak-koreai propagandaszórólapokat találtak Dél-Koreában azóta, hogy az észak öt hónappal ezelőtt megkezdte léggömbkampányát.
A dél-koreai elnök biztonsági szolgálata nem erősítette meg a jelentéseket. A dél-koreai vezérkari főnök később azonban felszólította Észak-Koreát, hogy hagyjon fel a déli elnököt rágalmazó „durva röplapok” röptetésével, és arra figyelmeztetett, hogy Phenjan teljes mértékben felelős lesz minden következményért.
Szakértők szerint Észak-Korea valószínűleg nem rendelkezik olyan kifinomult technológiával, amely ahhoz szükséges, hogy léggömböket dobjon le konkrét célpontokra.
„Bár egyes médiumok azt állítják, hogy a léggömbök pontossága javult, ez a javuló pontosság nem azért van, mert valamilyen irányítórendszerrel szerelték fel őket, hanem inkább azért, mert ez az évszak, amikor a szél dél felé fúj” –mondta egy dél-koreai kutató.
Nyilvánosan végeztek ki egy észak-koreait, akinek a bűne annyi volt, hogy dél-koreai filmeket nézett és osztott meg, valamint K-popot hallgatott – derül ki a déli egyesítési minisztérium által nyilvánosságra hozott, az észak-koreai emberi jogokról szóló legfrissebb jelentésből, mely 649 északi disszidens beszámolóin alapul.
Az egyik meg nem nevezett disszidens beszámolója szerint a nyilvános kivégzés 2022-ben történt, az áldozat hetven dél-koreai dalt hallgatott meg, és három déli filmet is megnézett. A jelentés további részleteket is tartalmaz arról, hogyan próbálja az északi rezsim meggátolni a déli kultúra beszivárgását az országba.
Phenjan különösen a fiatalokat igyekszik megakadályozni abban, hogy szembesüljenek a dél-koreai kultúrával.
Sok minden tilos Észak-Koreában, nem csak a K-pop
Észak-Korea többek között olyan, a rendszer szerint reakciós gyakorlatokat is igyekszik tiltani, mint azt, hogy a menyasszony fehér ruhát viseljen, vagy őt a vőlegénye ölében hordozza, de tilos a napszemüveg vagy a borospohár használata is – írja a The Guardian. A mobiltelefonokat is gyakran átvizsgálják az országban a Dél-Koreára jellemző szleng után kutatva.
A nyugati kultúra káros hatásai elleni kampány még a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun apja, Kim Dzsongil uralma alatt kezdődött, ám azóta csak fokozódott. 2022-ben az amerikai kormány által finanszírozott Szabad Ázsia Rádió arról számolt be, hogy a rendszer a kapitalista divattal szemben is fellép, legyen szó frizurákról vagy épp a szűk farmerekről.
Hiába az északi rezsim erőfeszítései, a déli kultúra futótűzként terjed
A dél-koreai kultúra beszivárgása ugyanis veszélyt jelenthet az országot 1948-as alapítása óta uraló Kim család hatalmára, melynek tévedhetetlensége a rendszer uralmának egyik alapja. A drákói szigor ellenére azonban egyre nehezebb megállítani Dél-Korea kultúráját a határon az egyik disszidens szerint. Mindez annak ellenére van így, hogy a koronavírus-járvány idején Észak-Korea Kínával közös határát is jórészt lezárta.
A déli kulturális hatások, röplapok és óriási hangszórók segítségével sugárzott zenék elleni bosszúból az elmúlt hetekben Észak-Korea szeméttel és ürülékkel megrakott léggömböket küldött a félsziget déli irányába.
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Észak-Korea nagyjából 350 szemeteszsákot szállító léggömböt küldött Dél-Koreába helyi idő szerint keddre virradóan. Május vége óta ez volt az ötödik ilyen eset – jelentette a szöuli vezérkar.
A zsákokat ezúttal is különféle hulladékokkal töltötték meg, ugyanakkor veszélyes hulladékot, trágyát és egyéb mérgező anyagokat nem tartalmaztak.
A papír- és műanyaghulladékok mellett ruházati luxustermékek hamisított változatait is azonosították a nyomozók, illetve olyan ruhadarabokat, amelyeken az amerikai Disney vállalat híres rajzfilmfigurái szerepeltek.
Egyes, a zsákokban talált, ollóval szétszabdalt ruhadarabok egy olyan dél-koreai textilipari vállalat termékei, amely 2000 óta küldött ruhákat Észak-Koreába – közölte a dél-koreai országegyesítési minisztérium.
Úgy tűnik, hogy Észak-Korea megpróbálta leplezni népének rossz életkörülményeit és az ország gazdasági nehézségeit a kétes gyártmányú luxustermékeknek tűnő tárgyakkal, valamint azzal, hogy olyan műanyag palackokat küldött, amelyekről eltávolították a címkéket és a kupakokat a nehezebb beazonosítás érdekében – tette hozzá a minisztérium közleményében, amelyet a The Korea Herald idézett.
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
Észak-Korea hétfőn kilőtt egy feltételezett katonai kémműholdat, de a szerkezet röviddel a kilövés után darabjaira hullott – közölte a dél-koreai hadsereg hétfőn.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának (JCS) közleménye szerint nem sokkal este 11 óra előtt észlelték a gyaníthatóan műholdat hordozó rakétát, amelyet az ország északnyugati részén fekvő Tongcsang-ri területéről dél felé, a Sárga-tenger felett indítottak útjára.
A lövedéket azonban két perccel később darabjaira hullva, törmelék formájában észlelték az ország vizeinek felszínén – közölte a JCS egy újságíróknak küldött szöveges üzenetben, megjegyezve, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok hírszerző hatóságai között részletes elemzés folyik arról, hogy a lövedék szabályosan repült-e.
Phenjan korábban értesítette Japánt, hogy valamikor június 4-e előtt műholdat fog fellőni, és a biztonság érdekében elővigyázatosságból három olyan területet jelölt ki, ahová rakétatörmelék visszahullhat. A kilövés a nyolcnapos indítási ablak első napján történt.
A kilövésre azt követően került sor, hogy hétfőn Szöulban Jun Szogjol elnök, Kisida Fumio japán miniszterelnök és Li Csiang kínai miniszterelnök háromoldalú csúcstalálkozót tartott, és megerősítették elkötelezettségüket a Koreai-félsziget békéjének előmozdítása mellett. A csúcstalálkozó során Jun és Kisida is sürgette Észak Koreát, hogy vonja vissza a kilövési tervet.
„Bármilyen ballisztikusrakéta-technológiával végrehajtott indítás megsértené az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát, és aláásná a regionális és globális békét és stabilitást” – mondta Jun dél-koreai elnök a találkozó előtt.
Phenjan nem sokkal később megerősítette, hogy felderítő műholdat akart pályára állítani, de a kísérlet sikertelenül végződött, mert a rakéta első fokozata felrobbant a levegőben.
Észak-Korea tavaly novemberben sikeresen pályára állította első katonai kémműholdját. Kim Dzsongün észak-koreai vezető megfogadta, hogy 2024-ben három ilyen objektumot állít pályára.
Észak-Koreában 12 évi kényszermunkára ítéltek két fiatalt dél-koreai popzene hallgatása és terjesztése miatt – jelentette pénteken a South and North Development (Sand) nevű kutatóintézet a gyanúsítottakról készült egyik videofelvételre hivatkozva.
Az illetékes észak-koreai büntetőbíróság azért büntette meg a két fiatalt, mert három hónapon keresztül Dél-Koreából származó filmeket, zenét, valamint dél-koreai popzenei videoklipeket (K-Pop) néztek, illetve hallgattak, és ezeket az alkotásokat a vádak szerint terjesztették is.
A helyi hatóságok által készített videón mindenki egészségügyi maszkot visel, ezért feltételezések szerint a felvétel még a koronavírus-járvány idején készült. A két tizenévest nyilvános eljárásban bilincsbe verve állították ki nagyszámú fiatal elé, példát statuálva nekik. A BBC brit közszolgálati média szerint a videó narrátora azt mondta: „Még csak 16 évesek, de már romba döntötték saját jövőjüket”.
A dél-koreai popzene az utóbbi években egyre népszerűbb lett világszerte a fiatalok körében, és nincs ez másképp az elszigetelt Észak-Koreában sem, ahol viszont szigorúan tiltják a déli szomszédtól származó szórakoztatóipari termékeket, illetve az ottani beszédmód utánzását. Phenjan 2020-ban szigorított a vonatkozó törvényeken drákói büntetésekkel sújtva a jogsértőket.
Csoi Kjong Hui, az észak-koreai disszidenseket is alkalmazó Sand kutatóintézet vezetője szerint a két fiatal elítélését figyelmeztetésnek szánták a lakosság számára.
A kommunista államból 2001-ben elmenekült Csoi Kjong Hui felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben ez helytálló, úgy a dél-koreai kultúra és életmód széles körben elterjedhetett az észak-koreai társadalomban. Mint mondta, Kim Dzsongun észak-koreai vezető számára problémát jelenthet, hogy a hazai fiatalok gondolkodásmódja megváltozott.
„Úgy vélem, azon dolgozik, hogy visszavezesse őket az észak-koreai irányvonalra” – tette hozzá.
Tavaly csaknem megháromszorozódott – nagyjából 190-re emelkedett – a Dél-Koreába átszökő észak-koreaiak száma az előző év adataihoz képest – írta meg az MTI a szöuli országegyesítési minisztérium közleménye alapján.
Eközben Észak-Korea alkotmányba foglalta, hogy Dél-Korea a „fő ellenségük”, és az újraegyesítésre semmi esély nincs.
Dél-Koreában jelenleg több mint 34 ezer, Észak-Koreából átszökött ember él, aki a krónikus élelmiszerhiány és a politikai elnyomás elől menekült el.
2022-ben mindössze 67 észak-koreai szökevényt regisztráltak, de még ez sem volt a legalacsonyabb szám, hiszen 2021-ben – a Covid-járvány okozta szigorítások miatt – mindössze 63-an tudtak átszökni a határon. A szöuli tárca adatai szerint a legtöbben – összesen 2914-en – 2009-ben jutottak át.
Tavaly a külvilágtól elzárkózó diktatúrát elhagyó diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt különösen feltűnő.
A szöuli külügyminisztérium bejelentette szerdán, hogy szankciós listára helyez két újabb személyt, három jogi személyt és tizenegy hajót Phenjan nukleáris programjával összefüggésben. A tárca közlése szerint az érintettek energiahordozók illegális tengeri csempészetében vettek részt.
A dél-koreai hadsereg pedig azt közölte, hogy amerikai és japán katonákkal közös háromnapos hadgyakorlatot kezdtek hétfőn az Észak-Korea jelentette fenyegetés miatt.
A gyakorlaton részt vett a nukleáris meghajtású Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó is.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a dél-koreai határ közelében, 200 lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel az 2018-as katonai egyezményt – közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.
Az észak-koreai tüzérség a helyi idő szerint pénteken 9 és 11 óra között lőtte ki a lövedékeket, amelyek a tengeri határtérségtől északra csapódtak a vízbe, és nem okoztak károkat a dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint – írja a Reuters.
A dél-koreai vezérkari főnök az észak-koreai hadgyakorlatot provokációnak nevezte, és hangsúlyozta, hogy Szöul megfelelő válaszlépéseket fog tenni.
BREAKING: North Korea conducts artillery drills along disputed sea border, South Korea to stage similar drills https://t.co/cYV0meyMIM
A dél-koreai Jongpjong-sziget lakói közölték, hogy a dél-koreai hadsereg elrendelte a sziget evakuálását azzal az indokkal, hogy pénteken tengeri lőgyakorlatot akarnak tartani a térségben.
A két Korea tengeri határvidékén 1999 óta számos, halálos áldozatokkal is járó összecsapás történt. 2010-ben Észak-Korea tüzérségi támadást indított a Jongpjong-sziget ellen, amelyben négy dél-koreai vesztette életét – írja a BBC News.
A 2018-as egyezményben Phenjan és Szöul vállalta, hogy leállítják a tüzérségi gyakorlatokat és a légi megfigyelést a határ mentén kialakított ütközőzónákban. Észak-Korea azonban tavaly novemberben felmondta az egyezményt, miután Dél-Korea részben felfüggesztette azt egy észak-koreai katonai kémműhold sikeres fellövése után.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
Video: A fire has started at Cowboy Cookout BBQ Restaurant in Frontierland. Disneyland Paris Fire Rescue is on the scene and addressing the situation. The land is being evacuated. pic.twitter.com/IIMldHIBd1
😞 Kulsary, #Kazakhstan. About 500 residential buildings and infrastructure buildings were flooded. Social facilities, the central stadium, as well as the city akimat and retail outlets were also under water. More than 86,000 people live in Kulsary. The evacuation continues. pic.twitter.com/u7tzkkkTr5
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70