Több mint 14 ezer földmozgást észleltek két hét alatt a görögországi Szantorini szigetétől északkeletre az Athéni Egyetem adatai szerint.
Az egyetem szeizmológiai laboratóriuma által szerdán közzétett adatok a január 26. és február 9. közötti időszakra vonatkoznak. Csak szerdán és csütörtökön összesen több mint kétszázszor rengett a föld – közölte a görög Geodinamikai Intézet. Sok bírálat éri az utóbbi időben a szigeten zajló építkezését, ahol az épületek sűrűsége akár az ötszörösét is elérheti a görögországi átlagnak.
A Proto Thema című lap írása szerint a szigeten nincs minden épületnek építési engedélye, és nincs összehangolt városfejlesztés. A lap figyelmeztetett, hogy a földrengések okozta földcsuszamlások házakat söpörhetnek el.
Vaszilisz Hatzipetrosz, a helyi mérnökszövetség építésze azt mondta a Proto Themának, hogy a sziget egyetlen építkezési terület, ahol minden négyzetmétert idegenforgalmi célokra használnak.
Hatzipetrosz szerint az épületek többsége ugyan földrengésbiztos, de a talajjal kapcsolatos geotechnikai tanulmányok hiánya bizonytalansághoz vezet. „Egy épület földrengésbiztonságát pontosan ki lehet számítani, de nem ismert, mi zajlik a mélyben alatta” – mondta.
A probléma nyilvánvaló a sziget kráterének széle mentén, ahol a meredek lejtők ellenére szállodákat és vendégházakat építettek. Sok épületben úszómedence van, ami tovább növeli a terhelést, és egy földrengés esetén a mozgó víztömeg is károkat okozhat. Ezért a hatóságok két és fél hete, a földmozgások kezdetekor felszólították a tulajdonosokat, hogy ürítsék ki a medencéket.
A folytatódó földmozgások miatt a kutatók két víz alatti szeizmográfot kiemeltek, hogy értékeljék az adatokat – közölte Efthimisz Lekkasz, a görög földrengésfigyelő szolgálat vezetője. A szeizmográfokat a talaj hullámzásának és vibrációjának a rögzítéséhez használják.
A földrengéskutatók figyelmeztettek, hogy a kisebb földmozgások a jelek szerint nem állnak le, és hetekig vagy akár hónapokig is eltarthatnak, és attól is tartanak, hogy a kisebb mozgásokat hatos erősségű földrengés is követheti.
Több kisebb, illetve egy ötös erősségű földmozgást is észleltek csütörtökre virradóra Lekkasz szerint, de a hatos vagy ennél erősebb „főrengés” csak ezután következhet. Az ilyen erősségű rengések már nagyobb károkat is okozhatnak, és szökőárat is előidézhetnek.
Hétfő este történt az eddigi legerősebb – 5,3 fokozatú – rengés a görög Geodinamikai Intézet adatai szerint. A tudósok árapálymérőket helyeznek el az északkeleti partvidéken a földrengés epicentrumával szemben a hullámok megfigyelésére.
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
Kárpát-medence-szerte jelentős aktivitást mértek októberben. A Szeizmológiai Obszervatórium 141 földrengést regisztrált.
Októberben 141 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Az intézmény a Facebook-oldalán hétfőn azt írta, októberben 12 természetes eredetű földrengés volt, míg 129 földmozgást emberi tevékenység okozott Magyarországon és szűkebb környezetében, utóbbiak jellemzően kőfejtéshez köthető bányarobbantások voltak.
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Szeptemberben 160 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
A szeizmológiai obszervatórium a Facebook-oldalán csütörtökön azt írta, szeptemberben 33 természetes eredetű földrengés volt, míg 127 földmozgást emberi tevékenység okozott Magyarországon és szűkebb környezetében, ezek jellemzően kőfejtéshez köthető bányarobbantások voltak.
Hozzátették: ezek közül mindössze egy esemény volt a lakosság által is érezhető, a Fejér vármegyei Bodajktól körülbelül 4 kilométerre keletkezett, 2,3-as magnitudójú rengés szeptember 6-án.
Összesen több mint hatezer kisebb földmozgást észleltek az elmúlt napokban Izlandon – jelentette a Vedurstofa meteorológiai szolgálat a szombat reggeli 5,2-es fokozatú rengés után.
Az 5,2-es rengés epicentruma a sziget délnyugati csücskén lévő Reykjanes-félszigeten volt, a fővárostól, Reykjavíktól délre. Sem sérültekről, sem komolyabb károkról nem érkezett jelentés, de az izlandi polgári védelem elővigyázatosságra intette a lakosokat.
1/4 An intense earthquake swarm started on the Reykjanes Peninsula at 10 am on February 24th with an earthquake M5.7 followed by an M5.0 some 30 mins later. The earthquakes were widely felt in the SW part of the country, in NW Iceland all the way to Ísafjörður. pic.twitter.com/xU3MHU5MPd
— Veðurstofa Íslands / Icelandic Met Office (@Vedurstofan) February 27, 2021
A több száz földmozgásból a szombat reggelin kívül kiemelkedett még egy szerdai rengés, amely elérte az 5,7-es fokozatot. Mivel az észak-atlanti szigetország törésvonalakon fekszik, az izlandiak már hozzászoktak a gyakori földrengésekhez. Ez a mostani hosszú földmozgássorozat azonban szokatlannak számít, a tartama és az 5,0-ös fokozatot meghaladó erejű rengések miatt is.
Szeizmológusok úgy értékelik, hogy ezúttal nem egy nagy rengéshez kapcsolódott számos kisebb elő- és utórengés, hanem több úgynevezett „főrengés” mehetett végbe nagyjából egyidejűleg.
1/4 An intense earthquake swarm started on the Reykjanes Peninsula at 10 am on February 24th with an earthquake M5.7 followed by an M5.0 some 30 mins later. The earthquakes were widely felt in the SW part of the country, in NW Iceland all the way to Ísafjörður. pic.twitter.com/xU3MHU5MPd
— Icelandic Meteorological Office - IMO (@Vedurstofan) February 27, 2021
An eruption has begun near the evacuated town of Grindavík. Our priorities remain to protect lives and infrastructure. Civil Defence has closed off the affected area. We now wait to see what the forces of nature have in store. We are prepared and remain vigilant. 📷 @Vedurstofanpic.twitter.com/yKx4WKU61c
An Icelandic volcano erupts again, endangering the village of Grindavik (population 3,500). Evacuation is underway.#Grindavikpic.twitter.com/w29InGoe1d
A volcano in Iceland erupted for the fourth time since December, spewing smoke and bright-orange lava into the air. An aerial video shot by Iceland's Department of Civil Protection showed a long, glowing fissure streaking across the ground https://t.co/L8vPHODJ0Gpic.twitter.com/pPfbLiX4JJ