Szlovákiában a legsúlyosabb törvénytelenségeket vizsgáló Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA nyomozója büntetőeljárást indított Peter Žiga volt gazdasági miniszter ellen korrupció ügyében. A képviselő mentelmi joga miatt a letartóztatásához a parlament hozzájárulása szükséges. Elmarasztaló ítélet esetén a volt miniszter kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Peter Žiga az előző Fico-kormány gazdasági minisztere volt, jelenleg parlamenti képviselő és a Hlas nevű parlamenten kívüli párt tagja. A személyével kapcsolatban felmerült korrupciós gyanút Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette. „A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozója eljárást indított Peter Žiga parlamenti képviselő ellen, korrupciós ügyben” – tájékoztatott a rendőrség szóvivője.
A gazdasági tárca volt vezetőjének nevét az utóbbi időben egyre gyakrabban emlegették a Tisztítótűz és a Júdás névre keresztelt rendőrségi razziák alkalmával, melyek során két korábbi országos rendőrfőkapitány, a NAKA egykori vezetője, ügyészek, bírók, magas beosztású állami alkalmazottak, kétes hírű vállalkozók kerültek vizsgálati fogságba. A letartóztatottak közül az egyik, Bernard Slobodník, a NAKA pénzügyi egységének volt igazgatója azt vallotta, hogy évekkel ezelőtt 50 ezer euró kenőpénzt vett át Norbert Bödör nyitrai vállalkozótól azért cserébe, hogy a NAKA ne folytasson vizsgálatot Peter Žiga rokona ellen az ún. körhintacsalás ügyben. Állítólag ezt az akkori gazdasági miniszter intézte el.
A Denník N viszont úgy tudja, egy másik ügyben is érintett a volt miniszter. A napilap szerint Žiga ellen a szintén vizsgálati fogságba helyezett Monika Jankovská vallomása nyomán indult eljárás, akit megvesztegetéssel gyanúsítanak. Jankovská korábban az igazságügyi minisztérium államtitkára volt. Azt vallotta, hogy az egykori miniszter az ő közbenjárásával próbálta meg lefizetni Katarína Pramukovát, a Legfelsőbb Bíróság bíróját, aki a bősi vízerőmű ügyét vezette.
A vallomás szerint Žiga százezer euróval próbálta megvesztegetni a bírónőt, amit ő ugyan nem fogadott el, az ügyben azonban mégis Szlovákiának kedvező ítélet született.
Peter Žiga tagadja az ellene felhozott vádakat. Kijelentette, soha nem befolyásolt semmilyen nyomozást sem a saját, sem a rokonai érdekében. Az exminiszternek párttársai keltek a védelmére. „Peter Žiga határozottan állítja, hogy nem követett el bűncselekményt. Úgy tűnik, hogy a korábban letartóztatottak közül csak azért vallott ellene valaki, hogy a saját maga büntetésén enyhítsen. Nincs okom nem hinni a párttársamnak” – jegyezte meg Richard Raši, a Hlas képviselője. Hozzátette, hogy Žiga pártból való kizárása egyelőre fel sem merült.
Robert Fico korábbi miniszterelnök egyenesen politikai megrendelésről beszél. „Mögötte állok, mint volt miniszterem mögött, aki nagyon jól végezte a dolgát a kormány tagjaként. Mit kéne csinálnom, szembe kéne őt köpnöm? Ezt soha nem fogom megtenni. Nem tudom, mi miatt indult ellene eljárás, nem is érdekel, mert meggyőződésem, hogy mindez politikai megrendelésre történt” – mondta Fico.
Peter Žigát jelenleg védi a parlamenti képviselőként őt megillető mentelmi joga. Marián Giba ügyvéd szerint eljárást indítani bármelyik képviselő ellen lehet a törvényhozás beleegyezése nélkül is. Ahhoz, viszont már kell a parlament engedélye, hogy az egykori minisztert előzetes letartóztatásba helyezzék. Ha beigazolódik Peter Žiga bűnössége, kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
Dans le cadre d’un dossier du Parquet Fédéral de suspicions de corruption, visant des personnes actives au sein du Parlement européen, la Police Judiciaire Fédérale a saisi près d’1,5 millions d’euros lors de perquisitions menées en région bruxelloise. pic.twitter.com/2UfK2zNtnm
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3