Instagramon kapott fenyegető üzenetet Karl Nehammer, az osztrák kancellár. Az üzenetet küldő 28 éves férfit letartóztatták és őrizetbe vették. Üzenetét később azzal magyarázta, hogy nem ő írta, hanem az ördög.
Az iszlamista terror elleni küzdelemről szóló politikai vita közepette egy afgán férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli Karl Nehammer kancellárt – írja a Kronen Zeitung.
A fenyegetést néhány nappal ezelőtt közvetlen üzenetként tette közzé az Instagramon:
Változtass, vagy a parlamentben foglak megölni – írta a 28 éves menedékkérő.
A férfit eredetileg más erőszakos bűncselekmények, a tiroli Telfsben történt garázdaság miatt vették őrizetbe. Ezután az Alkotmányvédelmi Hivatal a regionális rendőri egységekkel szoros együttműködésben kezdett nyomozásba, és a kancellárral szembeni fenyegetésére is rábukkantak. Azzal a magyarázatával, hogy az ördög írta az üzenetet, nem tudtak mit kezdeni a nyomozók.
Az afgán férfi 2015 májusában érkezett Ausztriába.
Menedékkérelmét a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal eredetileg elutasította, de fellebbezést követően a Szövetségi Közigazgatási Bíróság végül helyt adott neki. Időközben a kiegészítő védelemre jogosult státuszát visszavonták. Üzenetében azt írta ugyan, hogy keresztény, és nem muszlim, de a Belügyminisztérium szerint ez nem igaz.
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
Nem jelent meg a múlt héten a bécsi bíróságon az a 28 éves férfi, aki halálos fenyegetéseket tartalmazó e-maileket küldött Karl Nehammer osztrák kancellárnak, és Alexander van der Bellen szövetségi elnöknek, írja a Kronen Zeitung.
Az első fenyegető e-maileket Venezuelából küldte egy bécsi rendőrkapitányságnak, amelyben bosszúval és gyilkossággal fenyegetőzött. Miután visszatért Ausztriába, a munkanélküli férfi folytatta a halálos fenyegetéseket, egyszer a rendőrségnek telefonon például azt mondta: „Van egy késem, le fogom szúrni”.
A bíró végül azután rendelte el a férfi letartóztatását, hogy az nem jelent meg a tárgyaláson. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, a tárgyalást június 3-ra tűzték ki.
Az osztrák lap szerint nem világos, hogy miért lehetett eddig szabadlábon a vádlott.
[type] => post
[excerpt] => Nem jelent meg a múlt héten a bécsi bíróságon az a 28 éves férfi, aki halálos fenyegetéseket tartalmazó e-maileket küldött Karl Nehammer osztrák kancellárnak, és Alexander van der Bellen szövetségi elnöknek, írja a Kronen Zeitung.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1716054360
[modified] => 1716029320
)
[title] => Az osztrák kancellár is kapott halálos fenyegetéseket
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157376&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157376
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 157377
[image] => Array
(
[id] => 157377
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43.jpg
[original_lng] => 25007
[original_w] => 560
[original_h] => 373
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43.jpg
[width] => 560
[height] => 373
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43.jpg
[width] => 560
[height] => 373
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43.jpg
[width] => 560
[height] => 373
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43.jpg
[width] => 560
[height] => 373
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/photo-2024-05-17-21-54-43.jpg
[width] => 560
[height] => 373
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1716018526:12
[_thumbnail_id] => 157377
[_edit_last] => 12
[views_count] => 877
[_oembed_465f571d9152376717c7645668361e7e] =>
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D