Hanggránátot vitt magával a kórházba egy férfi Boriszpilben, az eszközt akkor vették észre nála, amikor koronavírus-fertőzése miatt az intenzív osztályra vitték át – adta hírül a korrespondent.net hírportál kedden az intézmény főorvosára hivatkozva.
A jelentés szerint Olekszandr Scsur, a Boriszpili Többprofilú Kórház vezetője elmondta, hogy akkor vették észre, hogy a betegnél gránát van, amikor az intenzív osztályra vitték, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála. A helyszínre rendőröket hívtak – tette hozzá, megjegyezve, hogy az illetőt jelenleg a kórház intenzív részlegén kezelik.
A Radio Free Asia megkeresésére nyilatkozó észak-koreai források elmondták, hogy az egyik kórházban legalább 10 embert azonosítottak, akinek COVID-19-re utaló tüneteik voltak. Ezek elsősorban láz és tüdőgyulladás voltak.
A névtelenségüket kérő források elmondták, hogy ezt a 10 embert egy fűtetlen, jéghideg kórterembe küldték, majd meghamisították a haláluk okát, hogy Phenjan fent tudja tartani, hogy még mindig nem jelent meg a koronavírus az országban.
Az RFA-nak nyilatkozó szemtanúk szerint a betegeket az északkeleti Észak-Hamjong tartomány egyik kórházába szállították, ahol a TBC kezelésére kialakított osztályon kezelték őket. Az egyik forrás szerint a kórház „alultápláltságot” írt be a halál okaként.
Észak-Korea már a járvány kitörése óta mindent megtesz, hogy elkerüljék a járvány berobbanását. Ehhez egész városokat zártak le, megtiltották a tartományok közötti utazást, lezárták a Kínával közös határokat, így viszont az egyetlen valós kereskedelmi forrásuk elapadt.
Phenjan áprilisban kijelentette, hogy sikeresek voltak az óvintézkedések, még az országos járványügy vezetője a nyugati sajtónak is nyilatkozott, hogy egy darab fertőzött nem volt. Az RFA azonban megtudta, hogy a kormány éppen áprilisban figyelmeztette a lakosokat, hogy a vírus terjed az ország 3 pontján, köztük Phenjanban is.
A mostani esetben is hasonló módon rejtegették a valós információkat, az elhunytak családtagjainak például elmondták, hogy a holttesteket azonnal elásták egy közeli hegyen, különösebb magyarázat nélkül.
A kínai hatóságok április 4-ét az új koronavírus COVID-19 áldozatainak emlékére gyásznappá nyilvánították.
Ezt a Kínai Népköztársaság Államtanácsa
jelentette be, közölte a Xinhua.
„Országos nemzeti megemlékezést tartunk
Kínában azoknak a mártíroknak az emlékére, akik az új koronavírus betegség (COVID-19)
elleni küzdelem áldozatai valamint a betegségben meghalt honfitársaink emlékére”
– áll a nyilatkozatban.
A gyásznapon leeresztik a állami
lobogókat az egész ország területén, a Kínai Népköztársaság nagykövetségein
valamint konzulátusain, felfüggesztik a szórakoztató rendezvényeket.
Helyi idő szerint 10 órakor az egész
országban a lakosság három perces néma csenddel emlékezett a COVID-19
áldozataira. Kínában április 3-án 31 új esetet regisztráltak (összesen 81 620)
és 4 új haláleset (összesen 3332) történt.
A Worldometer honlapján megjelent április 3-i reggeli adatok alapján a világban 1 015 877 koronavírus-esetet regisztráltak, ebből 212 933 meggyógyult, 53 218-an életüket vesztették.
Yet another video of the burning Ethiopian 777F ET-ARH at Shanghai Pudong Int'l Airport. A fire truck drove pass right in front of the camera. The background voice is a commercial in the radio. #AvGeekpic.twitter.com/BQ7c4hImji
Torrential rains have hit China's southwestern cities, causing flooding and water-logging in addition to traffic disruptions and leaving residents stranded. pic.twitter.com/N9xXKmISCV
Mountain torrents hit Pingwu County, SW China's Sichuan Province caused by sudden heavy #rainstorms, killing two and leaving four others missing on Tuesday. So far, 31 people have been rescued. pic.twitter.com/wAqDQgZAUn
A restaurant fire killed 17 and injured three on Wednesday in the city of #Changchun, northeast China's Jilin Province, according to local authorities. pic.twitter.com/o0VB6g0Z4Y
Twenty-seven people were killed and 20 others injured after a bus turned on its side in #China's Guizhou Province early Sunday morning. pic.twitter.com/TTMYugVg6Q
❗️In #China, the skyscraper of the largest telecom operator China Telecom in #Changsha is on fire. Hundreds of people could be burned alive. pic.twitter.com/GDNC74k8Tj
Due to extremely foggy conditions, more than 200 vehicles were involved in a major pileup on a bridge in central #Zhengzhou City in the morning, according to the province.
As of 9:30 a.m., 11 people had been rescued, and operations were still underway. pic.twitter.com/7nslu48TIF
Amusement park-goers hung upside down for 10 minutes at the highest point of giant pendulum ride after it malfunctioned in China’s Fuyang city.
Workers had to clamber up to manually fix the ride and theme park officials said the malfunction was caused by a “weight issue.” pic.twitter.com/Xps63aGY4s
"Last day, we identified 11 warships and 70 military aircraft belonging to the Chinese army, which violated our water and air borders and are currently in our territory. pic.twitter.com/t2Wzt0RXx6
?? An explosion occurred at a chemical plant in China - 5 people died
An explosion at Sinochem's hydrogen peroxide solution plant in Shandong Province caught fire. The Chinese authorities reported several dead, another person is missing.
Large openings appeared on roads near a residential complex in Tianjin's Jinnan district in China forcing authorities to rescue residents.#China#Tianjinhttps://t.co/nmEpf6MTQJ
#Chine ?? Des milliers de personnes ont été évacuées de plusieurs immeubles dans la ville de Tianjin, dans le nord du pays, après que des effondrements de terrain ont créé de grandes fissures dans les rues voisines ? @Reutershttps://t.co/s4FaqGdRQX pic.twitter.com/Wq24iyHd11
A gas explosion happened at a grilled fish restaurant in Gaomi city, East China’s Shandong Province on Sunday morning, killing one person and injuring another. Rescue work has been completed and the injured has been treated. An investigation of the incident is underway. pic.twitter.com/QAoa3TS6XJ
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Tovább súlyosbíthatja az élelmiszerhiánnyal küzdő afrikai országok helyzetét a koronavírus-járvány, a Száhel-övezetben akár 2,1 millió ember maradhat élelem nélkül, ha a határok lezárása következtében nem jutnak humanitárius segítséghez – figyelmeztetett az az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).
Eric Branckaert, a szervezet régiós központjának a munkatársa
azt mondta, hogy míg 2019-ben 680 000 rászoruló volt a
Száhel-övezetben, ez a szám 2020-ra 77 százalékkal nőtt.
A példátlan növekedés okai elsősorban a helyi konfliktusok,
különösen Burkina Fasóban, Kamerunban, Csádban, és Maliban,
valamint Sierra Leonében és Libériában, ám a koronavírus-járvány
és a sáskajárás szintén nehezíti az ott élők helyzetét.
Branckaert hozzátette: a 2,1 milliós adatba még nem számították
bele a koronavírus-járvány lehetséges következményeit,
elsősorban azt, hogy a határok lezárása miatt a
segélyszállítmányok is elakadhatnak.
Lola Castro, a WFP helyi irodájának a vezetője bejelentette:
Afrika déli részén humanitárius folyosó kialakításáról
tárgyalnak, mert a kontinens ezen a részén körülbelül 45 millió
embert fenyeget éhínség.
„Jelenleg az élelmiszerosztás normális mederben folyik, ám
elképzelhető, hogy a jövőben, a vírusnak különösen a kisebb
gazdaságokra gyakorolt hatásától függően, emelkednek az
élelmiszerárak, nő a segélyekre szorulók száma” – tette
hozzá.
Matshidiso Moeti, az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
Afrikáért felelős irodájának a vezetője azt mondta, a kontinens
kormányainak nem csupán a társadalmi távolságtartás fokozataira
kell ügyelniük, hanem biztosítaniuk kell állampolgáraik
élelmezését is. Moeti kiemelte: a járvány gazdasági
következményei tragikusak lehetnek az országok alacsonyabb
társadalmi-gazdasági rétegei számára.
Afrikában több mint 6400 regisztrált fertőzöttről tudnak, és
a vírus okozta betegségbe 241-en haltak bele. Elemzők
figyelmeztetnek arra, hogy a fertőzöttek pontos számát
képtelenség lenne megadni, mert még a kontinens legfejlettebb
országa, Dél-Afrika is el van maradva a tesztelésekkel.
A WHO adatai szerint február elején csupán két afrikai
országnak voltak tesztkészletei, ez a szám ma már 43 a kontinens
szubszaharai régiójában.
Egészségügyi tisztségviselők elképzelhetőnek tartják azt
is, hogy néhány afrikai országban április végére több mint 10
ezerre nő a fertőzöttek száma, és rámutattak arra, hogy
nincsenek pontos adatok a lélegeztetőgépek, tesztek és egyéb
orvosi eszközök számáról.
John Nkengasong, az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési
központ (ACDC) vezetője újságíróknak a kontinensre leselkedő
„egzisztenciális fenyegetésnek” nevezte a vírust, hozzátéve:
Afrika-szerte nő a helyi fertőzések száma. Egészségügyi
szakértők egyelőre találgatnak a vírus afrikai kimenetelét
illetően.
Míg az optimista jóslatok hangsúlyozzák, hogy a kontinens
nagyobbik része fiatal, akiket kevésbé sújt a kór, mások
kiemelik, hogy Afrikában így is több súlyos betegség pusztít,
egyebek közt a malária, a tuberkulózis és az AIDS, valamint
rengetegen alultápláltak. Nkengasong újságíróknak leszögezte:
a járvány idején kiemelten fontos e betegségek kezelése is.
Meredith McMorrow, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) munkatársa újságíróknak elismerte, hogy a koronavírus terjedése az Egyesült Államokban leszűkíti az ország lehetőségeit az azonnali segítségnyújtásra, ám hozzátette: Washington „amint lehet”, segít az afrikai országoknak a szükséges felszerelés beszerzésében.
The ongoing demolitions in Kariobangi North is so uncalled for at this time wheñ Kenya is facing #COVID19 , floods , joblessness etc. Makes me wonder if we elected computers and not human beings. What happened to human decency? pic.twitter.com/MAIrMvQSvi
⚡️ UN: 5,327 civilians killed, 7,257 injured in Ukraine since start of Russia’s war.
The UN’s human rights agency reported that, between July 1 to 31, 1,455 civilian casualties have been recorded in Ukraine - 355 civilians killed and 1,100 injured.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) August 1, 2022
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója egy április 2-i koppenhágai videokonferencián bejelentette, hogy Európában a Covid-19 halálos áldozatainak 95%-a 60 év feletti személy.
Ami még inkább fontos, az elhunytak 80%-ánál felfedeztek
legalább egy krónikus betegséget, mint például szív- és érrendszeri megbetegedéseket,
magas vérnyomást, cukorbetegséget stb.
Kluge kijelentette azonban, hogy a felmérés adatai nem jelentik
azt, hogy a koronavírus nem veszélyes a fiatalabb korosztályra. „A fiatal
emberek nem legyőzhetetlenek” – közölte. Előfordultak súlyos esetek kamaszoknál
és 20 év feletti személyeknél is.
„Pozitív dologként említeném meg, hogy vannak adataink olyan
100 év feletti koronavírusos betegekről, akik a kórházi kezelést követően
felépültek” – mondta el Kluge.
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 09.11 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 09.11 were approximately: pic.twitter.com/y0nhZf2Rsq
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Az EuroLab korlátolt felelősségű társaság tisztviselői ellen indított büntetőeljárásban folytat nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói főosztálya.
A gyanú szerint a társaság tisztviselőinek cselekményei által károsult az ukrán lakosság egészsége, valamint a COVID-19 járvány terjedését idézték elő. Nevezetesen, az egyének koronavírus-tesztjeinek pozitív eredményeiről szóló információ benyújtásának szándékos elmulasztása az illetékes állami hatóságoknak.
2020. április 1-én a bírósági végzésnek megfelelően tartottak házkutatást az EuroLab KFT helyiségeiben a nevezett bűncselekmény összes körülményének megállapítása céljából. Ennek eredményeként a nyomozás szempontjából fontos dokumentumokat foglaltak le. A lefoglalt iratokat az ukrán egészségügyi minisztérium szakembereinek bevonásával dolgozzák fel, majd meghozzák büntetőeljárásnak megfelelő eljárási határozatokat. Jelenleg, a törvénynek és jogszabályoknak megfelelően, az előzetes nyomozás van folyamatban, közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
BREAKING: 2 FBI agents killed, 3 agents wounded while serving warrant at a home in Sunrise, Florida; suspect also dead; suspect was wanted on charges of violent crimes against children, FBI says. https://t.co/Hlvl6xNscd
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
Spanyolországban meghaladta a tízezret az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma – közölte a spanyol egészségügyi minisztériumra hivatkozva az MTI.
A
tárca napi összesített adatai szerint az elmúlt 24 órában
950-en veszítették életüket, a fertőzés következtében eddig
elhunytak száma 10 003.
Szerda
óta 8102 újabb fertőzöttet szűrtek ki, ezzel az eddig
regisztrált esetek száma 110 238. A fertőzöttek között 1633
rendőr és csendőr, valamint 230 katona van.
Kórházi
ápolásra további 2695-en szorultak egy nap alatt, összesen pedig
54 113-an. Ebből 6092-en kerültek intenzív osztályra, 220-an az
elmúlt nap során.
A
gyógyultak száma 3799-cel nőtt az előző napi tájékoztatás
óta, és elérte a 26 473-at.
Salvador
Illa spanyol egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi
bizottsága előtt számolt be a járványügyi helyzetről és a
kormány ehhez kapcsolódó intézkedéseiről.
Elmondta:
egészségügyi védőfelszerelésekből eddig több mint 33 millió
darabot osztottak szét az országban, amelyből a legnagyobb tételt,
16,5 milliót a szájmaszkok jelentik.
Ezen
kívül megérkezett egymillió, külföldről rendelt gyorsteszt,
amelyeket a spanyol egészségügyi hatóságok már hitelesítettek.
A tesztek a fertőzést követő hetedik naptól 80 százalékos
biztonsággal mutatják ki a vírus jelenlétét, korábbi szakaszban
64 százalékos az eredményesség.
Spanyolország
a múlt héten segítséget kért a NATO-tól a védőeszközök
beszerzéséhez, a többi között Csehországból, Törökországból,
Luxemburgból és Lettországból érkezett már felajánlás.
A
dél-európai országban két hete szükségállapot van érvényben,
amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak
meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás
miatt lehet elhagyni a lakhelyet. Ez a korlátozás április 11-ig
van érvényben.
Hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Durvis bija dzelzs ar koda atslēgu, bija problēma tikt tur iekšā. Par to, ka uguns varētu pāriet uz blakus esošajām ēkām, šobrīd uztraukties vairs nevajadzētu. Ir tikai konkrētās ēkas dzēšana šobrīd. pic.twitter.com/QXVI0nHEEI
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Dzēšanas darbi turpinās. Ugunsgrēka platība ir aptuveni 140 kvadrātmetri, bet lokalizācijas vēl nav, tāpēc platība tiks precizēta. Uguns nedaudz izplatās pa jumta konstrukcijām un siltinājumiem.
UPDATE: 2 arrested after a shooting outside a school in Richfield kills one student and injures another. Shown is a new photo of Jamari Rice, who was shot and killed. https://t.co/30iULwhLkGpic.twitter.com/NL8gEa7kD6
“I’m just heartbroken this happened.” Friends & classmates of Jahmari Rice gathering outside the South Education Center in Richfield. He was fatally wounded outside there earlier today. #jahmari#shooting#friends#mourningpic.twitter.com/khwgjHfx4r
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
A Közegészségügyi Központ április 2-ai 10.00 órai adatai szerint, Ukrajnában 804, laboratóriumilag igazolt COVID-19 esetet tartanak nyilván, ebből 20 halálos kimenetelű, 13 beteg meggyógyult. 24 óra alatt 135 új esetet regisztráltak.
Az ideiglenesen elfoglalt területekről – Krím Autonóm Köztársaság, Donyeck és Luhanszk megyék, valamint Szevasztopol – származó adatokkal a Közegészségügyi Központ nem rendelkezik.
#ПМ_тиждень #PM_weekly? Цього тижня Західну Україну охопили масштабні повені. Внаслідок негоди постраждали більш ніж 250 населених пунктів у п’яти областях. Підтоплено 7,5 тисяч житлових будинків, зруйновані дороги та мости.Найбільше постраждала Івано-Франківська область. Саме туди в середу ми терміново вилетіли для координування дій органів влади. На власні очі побачив жахливі наслідки повеней і як героїчно рятувальники допомагають людям. Дякую їм за роботу.Уряд вже виділив на подолання наслідків негоди понад 700 млн грн. Це допоможе провести евакуацію, надати постраждалим допомогу та житло. У наших пріоритетах — врятувати життя людей, відновити інфраструктуру й запобігти подібним катастрофам у майбутньому. Тому ці виділені кошти далеко не останні.? Цього тижня Україна чи не щодня ставила антирекорди за кількістю захворілих на коронавірус, і зрештою ця цифра перевершила тисячу випадків за добу. Водночас зростає завантаженість ліжок у лікарнях, тож ми розпочали розгортати лікарні другої хвилі для приймання захворілих.Медики та епідеміологи називають одну причину: люди перестали дотримуватися обмежень, а місцева влада не наважується ці обмеження посилювати. Тому з 22 червня ми запровадили жорсткіший контроль за дотриманням карантинних правил. Адже єдиний шлях сьогодні — разом додержуватися трьох простих умов: масковий режим, дезінфекція та соціальна дистанція. Шановні українці, прошу вас поставитися до цього свідомо та відповідально.? Нам вдалося організувати безпечне проведення ЗНО за графіком. Перший день продемонстрував, що тестування відбувається із дотриманням всіх заходів безпеки. Водночас, 30 учасників не допустили до іспиту через виявлені в них ознаки ГРВІ. Будемо працювати над тим, щоб вони змогли пройти ЗНО під час додаткової сесії, яка відбудеться з 24 липня до 10 серпня. У додаткову сесію зможуть пройти тестування й діти з тих населених пунктів, що постраждали внаслідок стихійного лиха в західних областях. Для цього їм потрібно звернутися до регіонального центру оцінювання якості освіти.? «Енергоатом» успішно вийшов на ринок двосторонніх договорів та продав 1,325 млн МВт-год базового навантаження. Це означає, що українські промисловці отримають доступну електроенергію, а державне підприємство «Енергоатом» покращить свій фінансовий стан. Все це частина Урядового антикризового плану.? Дані Держстату за травень показали зростання промисловості, що дає обережну надію на початок відновлення галузі після тривалого падіння. У травні промисловість показала зростання майже на 3% як порівняти з попереднім місяцем. Водночас річне падіння сповільнилося до 11,7%. У порівнянні з квітнем, у травні виросла добувна й переробна промисловість.
Опубліковано Денис Шмигаль Пʼятниця, 26 червня 2020 р.
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Ternopil megye Monasztiriszki járásában, ahol jelenleg 77 koronavírus-fertőzött személyt tartanak nyilván, 32 orvos és egészségügyi nővér fertőződött meg a koronavírusos betegek ellátása közben – adta hírül szerdán a strana.ua hírportál a járási közigazgatási hivatal vezető tisztségviselőjének Facebook-közlésére hivatkozva.
Közösségi oldalán Pavlo Drony, a monasztiriszki járási állami adminisztráció helyettes elnöke azt írta, hogy járásban összesen 77-en fertőződtek meg a Covid-19 vírussal, közöttük 10 orvos, 14 nővér és 8 segédnővér. Azt is jelezte, hogy a fertőzöttek között van két rendőr, egy-egy pap, óvónő, tanító, katasztrófavédő, településtársulási vezető és öt gyermek.
Тернопільські надзвичайники врятували 81-річну бабусю, що випала з балкона і зачепилась за мотузки для сушіння білизни ? (Відео від свідків події) ⤵3 серпня на номер екстреного виклику «101» надійшло повідомлення про те, що в м. Теребовля на вул. Січових Стрільців, 30 існує загроза падіння людини з балкона четвертого поверху. Як вдалось встановити жінка, місцева жителька, 1940 року народження випала з балкона 5 поверху та при падінні зачепилась за мотузки, натягнуті для сушіння білизни на рівні 4-го поверху.Один з рятувальників з балкона третього поверху підтримував потерпілу, страхуючи її від падіння, а інші встановивши висувну драбину дістались до неї. Знесилену бабусю зняли на балкон третього поверху та передали працівникам швидкої допомоги.