A biztonsági erők több száz fegyvert, valamint náci zászlókat és kellékeket foglaltak le Ausztriában szélsőjobboldali motorosokhoz köthető ingatlanokban.
A razziák két tartományt, Felső- és Alsó-Ausztriát érintettek, és összesen tizenhárom ingatlant kutattak át. Az akció során hat embert tartóztattak le. Mindez még hétfőn történt, de az osztrák belügyminisztérium csak most közölt részleteket. A hatóságok szerint törvényen kívüli motoros bandákhoz tartoznak a letartóztatottak és a lefoglalt eszközök.
A rendőrök 35 puskát, 25 géppisztolyt, 100 pisztolyt, több mint 1000 fegyveralkatrészt és 400 jelzőfegyvert foglaltak le, ezenkívül több mint 10 ezer darab lőszer és több gránátvető is előkerült. Ezen felül még legalább egymillió eurónyi készpénzt és kábítószert is találtak a házkutatások során, a fotók tanúságai szerint pedig horogkeresztes zászlók, náci egyenruhák is előkerültek.
A belügyminisztérium azt közölte, hogy 2022 decemberében kaptak információt arról, hogy a Bandidos nevű nemzetközi motoros csoport Ausztriában kezdett terjeszkedni. Hasonló folyamat zajlott le Svájcban is, ahol a Bandidos a Hell’s Angels nevű ganggel csapott össze többször is.
Omar Haijawi-Pirchner, az ország hírszerző ügynökségének (DSN) vezetője azt mondta, hogy ezekben a motoros bandákban erősen jelen van a jobboldali szélsőségesség, és ezek a csoportok egyre jobban militarizálódnak.
A rendőrség szerint a razziák során letartóztatottak közül néhányan szoros kapcsolatban állnak az Object 21 nevű szélsőjobboldali szélsőséges bűnszövetséggel.
Ausztriában szigorú náciellenes jogszabályok vannak érvényben, amelyek tiltják a Harmadik Birodalmat dicsőítő tevékenységeket, és a náci vagy neonáci emléktárgyak birtoklása is illegális.
Last night swastikas and other Nazi symbols have been spray-painted on boards and signs at the #Buchenwald concentration camp memorial. We are appelled by this despicable attack on the dignity of Nazi victims. Police are investigating. pic.twitter.com/xsfkCNR2DO
— Stiftg. Gedenkstätten Buchenwald u. Mittelbau-Dora (@Buchenwald_Dora) October 28, 2022

Az emlékhelyet működtető alapítvány „visszataszító támadásként” utalt a történtekre, amely az áldozatok méltóságát és az ő munkájukat is sérti.
A német hatóságok pénteken indítottak vizsgálatot, miután az elkövetők horogkereszteket és más náci szimbólumokat festettek az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyén működő emlékhely tábláira.
Az incidens csütörtök este történt, a rongálásban pedig két közlekedési tábla és az emlékhely térképét tartalmazó tábla érintett, amelyeket ismeretlen elkövetők festettek le, a rendőrség pedig nem sokkal az incidens után eltávolította a helyszínről a táblákat.
Last night swastikas and other Nazi symbols have been spray-painted on boards and signs at the #Buchenwald concentration camp memorial. We are appelled by this despicable attack on the dignity of Nazi victims. Police are investigating. pic.twitter.com/xsfkCNR2DO
— Stiftg. Gedenkstätten Buchenwald u. Mittelbau-Dora (@Buchenwald_Dora) October 28, 2022
Az emlékhelyet működtető Buchenwald és Mittelbau-Dora Emlékhely Alapítvány megdöbbentőnek nevezte az esetet, s egy „visszataszító támadásként” utalt a történtekre, amely az áldozatok méltóságát és az ő munkájukat is mélyen sérti – számolt be a DW.
A buchenwaldi koncentrációs tábort és a hozzá tartozó szatellit-táborokat 1937-ben hozták létre, ahol 280 ezer embert tartottak fogva, köztük zsidókat, hadifoglyokat és politikai foglyokat, akiket elsősorban kényszermunkásként dolgoztattak a közeli hadiüzemekben.
A rabok közül több mint 56 ezer ártatlant gyilkoltak meg, mielőtt a tábort 1945-ben felszabadították volna. Ma múzeum és emlékhely található az egykori koncentrációs tábor helyén.
Last night swastikas and other Nazi symbols have been spray-painted on boards and signs at the #Buchenwald concentration camp memorial. We are appelled by this despicable attack on the dignity of Nazi victims. Police are investigating. pic.twitter.com/xsfkCNR2DO
— Stiftg. Gedenkstätten Buchenwald u. Mittelbau-Dora (@Buchenwald_Dora) October 28, 2022
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT