Az ukrán 123. területvédelmi dandár beszámolója szerint a hadtörténetben először hajtottak végre olyan harci bevetést, amelyben egy pilóta nélküli tengeri jármű szállított partra egy szárazföldi drónt az orosz megszállás alatt álló Kinburn-földnyelven – jelentette a Kyiv Independent.
A dandár közösségi médiában közzétett bejegyzése alapján az autonóm vízi eszköz az ellenséges partoknál tette le a szárazföldi robotrendszert, amely sikeresen partra szállt, majd végrehajtotta a kijelölt harci feladatot. A katonai vezetés szerint ez a hadviselés egy teljesen új megközelítését jelenti, hiszen a legveszélyesebb küldetéseket immár emberek helyett gépek végzik el.
A bejegyzéshez mellékelt videófelvételen látható, amint a szárazföldi eszköz legördül a hordozó vízi járműről a Kinburn-földnyelv partján, majd tüzet nyit a kijelölt célpontra. Az akció által okozott károkról és az ellenséges veszteségekről egyelőre nem közöltek részletes információkat.
A szárazföldi drónok egyre fontosabb szerepet játszanak az ukrán hadviselésben, mivel hatékony segítséget nyújtanak az utánpótlás szállításában, a sebesültek kimenekítésében és az aknamentesítésben, emellett közvetlen harci feladatokat is ellátnak a katonák életének kockáztatása nélkül.
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
A Kinburn-földnyelv egy keskeny, homokos félsziget Dél-Ukrajnában, amely a Dnyeper–Bug-limán és a Fekete-tenger között fekszik. A nagyjából 40 kilométer hosszú terület közigazgatásilag a Mikolajivi területhez tartozik, ahova az orosz csapatok még 2022 márciusában, az akkor már megszállt Herszon megyei területek felől nyomultak be.
A földnyelv kiemelt stratégiai jelentőségét a fekvése adja, ugyanis az ellenőrzésével az orosz erők korlátozni tudták a Fekete-tenger érintett szakaszaihoz való hozzáférést, mivel a herszoni és mikolajivi kikötőkből induló kereskedelmi és hajózási útvonalak a közelben futnak össze. Az ukrán déli parancsnokság június 25-én jelentette be, hogy az orosz csapatok visszavonulását követően az ukrán katonák ismét kitűzték a nemzeti lobogót a Kinburn-földnyelven.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán 123. területvédelmi dandár beszámolója szerint a hadtörténetben először hajtottak végre olyan harci bevetést, amelyben egy pilóta nélküli tengeri jármű szállított partra egy szárazföldi drónt az orosz megszállás alatt álló Kinburn-földnye...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1784213400
[modified] => 1784203996
)
[title] => Ukrajna olyan partraszállást hajtott végre, amilyet eddig még senki
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=251125&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251125
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 251126
[image] => Array
(
[id] => 251126
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468.jpg
[original_lng] => 827744
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1784193196:12
[_oembed_e39907e55b9e1778a27d896e654d1ee8] =>
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
Oroszország Tambovi területén vasárnapra virradóra ismeretlen drónok támadták a Barátság kőolajvezeték egyik olajlétesítményét Micsurinszk közelében, robbanások hallattszottak és tűz ütött ki – számolt be az rbc.ua hírportál orosz Telegram csatornákra és az OSINT elemzőire hivatkozva.
A jelentés szerint helyi lakosok robbanásokat hallottak Micsurinszk felett, a légvédelem működött. Tűz ütött ki a városon kívül. A tűz okairól és az esetleges károkról egyelőre nincsenek hivatalos információk.
Ezen a területen található a Nyikolszke lineáris termelési és diszpécserállomás, a kőolajtermékek fő szállítási rendszerének objektuma. Az állomás szivattyúzási és áramlásszabályozási funkciókat lát el, a terméket a szomszédos lineáris termelési és diszpécserállomásokról és finomítókból fogadja Közép-Oroszországban a Barátág rendszeren keresztül, majd vezetékeken elosztja az Orosz Föderáció belföldi piacára és Fehéroroszországon keresztüli export útvonalakra.
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Tragic fire at Wyndham’s Viva Dominicus Beach resort in Bayahíbe, Dominican Republic.
One Italian tourist killed, several injured. Around 1,700 guests fled to the beach as flames spread rapidly. Guests now relocated to nearby hotels. Investigation ongoing.Heartbreaking.… pic.twitter.com/D3hBcOLW7q
A múlt hónapban Ukrajna a teljes körű háború kezdete óta először előzte meg Oroszországot a dróntámadások számában, miközben mindkét ország fokozta a drónok és rakéták használatát – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az ABC Newsamerikai tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint az orgánum megjegyezte, hogy az agresszor ország védelmi minisztériuma szerint márciusban a légvédelme 7347 ukrán drónt lőtt le – naponta 237-et. Ugyanakkor jelezte, hogy ezek lelőtt drónok, míg az Ukrajna által használt drónok száma továbbra sem ismert.
A tévécsatorna arról is beszámolt, hogy az ukrán légierő szerint a múlt hónapban több mint 6462 orosz drónt és 138 különféle típusú rakétát lőttek le. Ezek közül 5833 drónt és 102 rakétát hatástalanítottak vagy fogtak el.
Az ABC News megjegyezte, hogy márciusban az agresszor ország új rekordot döntött a légitámadások mértékében, mintegy 6600 drónt és rakétát bevetve. A legintenzívebb csapás március 24-én történt, amikor a megszállók 948 drónnal és 34 rakétával csaptak le Ukrajnára.
A tévécsatorna ugyanakkor azt állította, hogy az elmúlt hónap adatai az erőviszonyok Ukrajna javára történő lehetséges eltolódására utalnak. Kijelentette, hogy Kijev hosszú távú erőfeszítései a drónok és rakéták fejlesztésére kezdenek gyümölcsözőek lenni.
▪️росія завдала масованого удару дронам по Сумах. Відомо про щонайменше 6 постраждалих. Пошкоджені багатоповерхівки, авто. Ще один БпЛА влучив на територію лікувального закладу.
▪️Пошкоджений енергооб'єкт на Чернігівщині. Знеструмлені 54 тисячі абонентів у Ніжинському районі 1/2 pic.twitter.com/zhcXe9RBHS
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026