Öt nap után sikerült megfékezni a tüzet a kubai üzemanyagraktárban helyi idő szerint szerdán – közölték a hatóságok.
Daniel Chávez tűzoltóparancsnok elmondta: még napokba telhet eloltani a lángokat, de továbbterjedésüket már sikerült megakadályozni. A következő lépés a terület lehűtése lesz – fűzte hozzá.
Az ország északi részén lévő Matanzas kikötőjében péntek este, egy villámcsapás következtében gyulladt ki az üzemanyagraktár. A nyolctartályos létesítményben négy tartály kapott lángra. A füstöt a fővárosból, Havannából is látni lehetett.
Az oltásban egy tűzoltó meghalt, 128-an megsérültek és tizenhatan eltűntek, húsz embert pedig még mindig kórházban ápolnak.
A lángra kapott tartályokban kubai nyersolajat és importált nehézolajat tartottak, amelyet mindenekelőtt áramtermelésre használnak. Az oltásban Mexikó és Venezuela is segítséget nyújtott.
A tűz jelentős gazdasági károkat okoz az országnak, miután Kuba az olajra támaszkodik, az áramtermelés nagy részét a kőolajra alapozza. A kubai nehéz-, dízel- és kőolaj jelentős részét Matanzasban tárolják.
A kubai állami televízió beszámolt a kibontakozó eseményekről, szombat óta élőben közvetíti a katasztrófát, és Miguel Diaz-Canel elnök is járt a helyszínen.
Matanzas kikötője felfüggesztette működését, a hatóságok átterelték a hajóforgalmat más kikötők felé. A tartományi vezetés szerint mintegy 4900 embert elővigyázatosságból kitelepítettek a környékről.
Hétfőn délben a hatóságok bejelentették, hogy leállították az ország legjelentősebb erőművét, amely kevesebb mint egy mérföldre található a tűztől, mert a környéken alacsony volt a víznyomás.
En #Matanzas no se habla de otra cosa. Todos tienen sus ojos puestos en los tanques aledaños y piden a Dios que el fuego no se extienda. "Este país está maldito porque no se vuelve a Dios. Cuántas plagas serán necesarias para que el Faraón deje su cabeza dura”, me dice un vecino pic.twitter.com/rDwftfCkcG
Officials in Pakistan say at least 20 people were killed after a passenger bus rammed into a fuel truck on a highway in eastern Punjab province. https://t.co/C1kCXwdanu
❗️In #China, the skyscraper of the largest telecom operator China Telecom in #Changsha is on fire. Hundreds of people could be burned alive. pic.twitter.com/GDNC74k8Tj
A restaurant fire killed 17 and injured three on Wednesday in the city of #Changchun, northeast China's Jilin Province, according to local authorities. pic.twitter.com/o0VB6g0Z4Y
❗Сильный пожар на электроподстанции вспыхнул в Белгороде. По словам губернатора, пожар не связан с СВО, все дело в перенапряжении pic.twitter.com/1gjOjnVypF
JUST IN - Massive fire at fuel storage station belonging to state-owned energy company Pertamina at North Jakarta, Indonesia - multiple people dead. pic.twitter.com/zSovcWb3AJ
A fire tore through the upper floors of a skyscraper that was under construction in the Tsim Sha Tsui area of Hong Kong in the early hours of Friday pic.twitter.com/W3ncm5ZI3v
Another Video-Fire hits #skyscraper being built on site of old Mariner’s Club in Hong Kong’s #tsimshatsui.
Scaffolding around the building engulfed in flames & burning embers from the building in Middle Road Tsim Sha Tsui ignited objects on the ground#NEWS#fire#HongKongpic.twitter.com/Xu8jjiE72y
?ITALY ?? | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
Kupyansk, Kharkiv region. An aerial bomb dropped by russian terrorists destroyed the city's blood transfusion center. There are dead and wounded. Rescuers are putting out the fire. pic.twitter.com/JwbDiYvQEP
NEWS UPDATE | Kasalukuyang kinukuha ng Bureau of Fire Protection at QCDRRMO ang labi ng 15 katao na namatay sa sunog sa estabilisiyamento sa Kennedy Drive, Pleasant View Subd. sa Brgy. Tandang Sora, Quezon City, 5:30 kaninang umaga. | via @sheenatorno_pic.twitter.com/62IqwSOND2
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
?[DRAME] Au #Bénin, un incendie s’est déclaré samedi dans un dépôt clandestin d’essence frelatée dans la localité de Sèmè-Kraké. Un premier bilan fait état de 33 morts (calcinés). ??? pic.twitter.com/kzzL1JhEmM
Efforts are still ongoing to extinguish a serious fire at Luton Airport. We are continuing to protect surrounding airport infrastructure, vehicles and the Luton DART. For anyone whose travel plans may be affected, please refer to the advice being provided by London Luton Airport. pic.twitter.com/tNFo4hvRdX
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
#RussiaOnFire Perm region, Russia ❗ Boom 💥 Bavovna 🔥🔥🔥💨🤌 Tonight, after an explosion of a gas pipeline in the village of Kueda, Perm Territory, a freight train and a residential building caught fire. 6 people are injured. A fire train has been sent to extinguish the fire… pic.twitter.com/NF9yguYIWp
/1. A large fire broke out in the Perm region due to an explosion in a gas pipeline. Railway tanks are burning in the village of Kueda. The fire has begun to spread to residential buildings. pic.twitter.com/c9D4b1gDJF
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
Overnight drones have attacked refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai of Russia Despite reports that fire was extinguished fast(by local authorities), refinery could be suspended for a while. Capacity: 4 mln tonnes per year(~1.5% of overall)https://t.co/qY1PR7RxSmpic.twitter.com/LZD0IkiH7c
🔥🛢️ Russia: Several Ukrainian drones struck the oil refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai, across the Kerch bridge from occupied Crimea. https://t.co/tFSd3lIDz0pic.twitter.com/SCfvIe231O
Earlier tonight, Ukrainian forces successfully hit a Russian railside fuel depot in Yurovka, Krasnodar Krai, setting the facility ablaze. pic.twitter.com/loXEpsr5R2
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
У ніч на 18 вересня у місті Торопець Тверської області Росії через атаку дронів виникла пожежа та детонація. Губернатор області Ігор Руденя розпорядився частково евакуювати населення. pic.twitter.com/JWBKvBrym2
The ammunition warehouse in Toropets, Tver region, in Russia has been turned into volcanic region. It is still exploding. Absolutely spectacular view and possibly the biggest single event of that kind in this war.
Additional footage of the massive secondary explosion at Russia's 107th GRAU Arsenal in Toropets after a successful Ukrainian drone attack earlier tonight.
The large Russsian missile and ammunition storage facility suffered multiple explosions. pic.twitter.com/HlnaD0dqM3
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Szlovéniában az erdőtüzek oltásában nyújtanak segítséget a Magyar Honvédség katonái – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a két ország miniszterelnökének egyeztetését követően pénteken indult el két helikopterrel 13 magyar katona a szlovéniai Temnicára, ahol csatlakozva az osztrák, horvát, olasz, román, szerb és szlovák katonákhoz, jelentős szerepet vállalnak a térségben az elmúlt napokban kialakult és terjedő erdőtüzek oltásában. A közlemény szerint a magyar katonák a Mi-17-es helikopterekkel később Divacára települtek át.
A honvédek három nap alatt csaknem 30 órát repültek és 195 ballon, azaz 585 tonna vízzel fékezték a lángok további terjedését.
„A térség lakosai hálásak az oltási műveletben résztvevő valamennyi nemzet katonájának, akik a nagy hőségben kitartóan, emberfeletti teljesítményt nyújtva óvják, mentik az ott élő szlovén emberek értékeit” – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy Magyarországon a vízhiány által sújtott városokban is segít a Magyar Honvédség.
Tüzet raktak az erkélyen, hogy saslikot süssenek a zsidó újévre érkezett haszidok Umanyban, a lángokat a katasztrófavédők eloltották – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint járőrözés közben az umanyi katasztrófaelhárítók arra lettek figyelmesek a Szofja Perovszka utcában, hogy füst száll fel a 6-os számú ház erkélyéről. A hatóság munkatársai poroltóval felmentek a ház 6. szintjére, és eloltották a zsidók által rakott tábortüzet. A haszid zarándokokat felvilágosították a tűzbiztonsági szabályokról.
ПАНЕ ЦЕБРІЙ!!!Приїхав повний бус хасидів на незаконну синагогу по Лисенка 15 ,17 без масок ,без дотримання карантину!!!Хто буде нести відповідальність????????
A görög tűzoltók csütörtökön már a harmadik napja küzdenek a tűzvésszel az ókori olimpiai játékok helyszínén, Olümpiában a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén és az Athén melletti Évia szigetén.
Utóbbi helyszínen a görög hatóságok evakuálták a lakosságot. A 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a viharos szelek miatt az elmúlt napokban több, mint 150 erdő- és bozóttűz keletkezett az ország különböző részein. A Peloponnészoszi-félszigeten két települést is kiürítettek szerdán, mivel tűzvész tombolt az ókori olimpiai játékok régészeti helyszínén. „A lángokkal vívott, egész éjszakás küzdelemben a tűzoltóknak sikerült megmenteniük az ókori Olümpia történelmi kincseket rejtő emlékhelyét” – mondta Lina Mendoni görög kulturális miniszter az ANT1 televíziós csatornának.
Iszonyatos pusztítás végeztek az erdőtüzek a dél-európai üdülőparadicsomokban. Harangzúgással figyelmeztetik az embereket, hogy közeledik a tűzvész, meneküljenek.
Harmadik napja küzdenek a tűzvésszel az ókori olimpiai játékok helyszínén, Olümpiában is. Ez az a település a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén, ahonnét az olimpiai láng négyévente útjára indul az olimpiai játékoknak otthont adó nagyvárosba. A lángokkal vívott, egész éjszakás küzdelemben a tűzoltóknak végül sikerült megmenteniük az ókori Olümpia történelmi kincseket rejtő emlékhelyét.
Kritikus a helyzet a görög főváros északi részén, ahol már a lakónegyedeket is elérték a lángok. Az Athént fenyegető tüzeket egyelőre sikerült megfékezni, de a tűzoltók és az oltáshoz használt repülőgépek tovább dolgoznak a térségben.
A település, ahonnét az olimpiai láng négyévente útjára indul az olimpiai játékoknak otthont adó nagyvárosba, Görögország egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, és már 2007-ben is fenyegette a tűzvész. Kedd óta több mint egy tucat települést ürítettek ki az Athéntől észak-keletre fekvő Évia szigetén is. A görög parti őrség 85 embert csónakkal menekített ki a sziget észak-nyugati részén fekvő Roviesz tengerpartjáról.
Csütörtökön további lakosokat mentettek ki Évia szigetéről harangzúgás közepette, ezzel jelezve a tűzvész közeledtét. Több mint 170 tűzoltó, 52 tűzoltóautó, valamint 6 vízszállító helikopter és repülőgép vett részt az oltásban és a mentésben.
Az első becslések szerint a szigeten több száz lakóház és 25 ezer hektár fenyőerdő égett le. A megperzselt fenyőfák miatt sűrű füst borítja az eget, és még a szigettől több mint 100 kilométerre fekvő görög főváros felett is sötét az égbolt.
A tűzoltóság csütörtök reggeli tájékoztatása szerint Görögországban 92 erdőtüzet kellett oltaniuk az elmúlt 24 órában – közölte Níkosz Hardaliász, a polgári védelemért felelős miniszterhelyettes.
A tűzvészek megfékezéséhez segítség érkezett Ciprusról és Franciaországból, és további két repülőgépet várnak Svédországból csütörtök este.
Forrás: origo.hu, naphire.hu
[type] => post
[excerpt] => A görög tűzoltók csütörtökön már a harmadik napja küzdenek a tűzvésszel az ókori olimpiai játékok helyszínén, Olümpiában a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén és az Athén melletti Évia szigetén.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1628239860
[modified] => 1628205467
)
[title] => Lángolnak a görög strandok, Olümpiában nem csak a fáklya tüze ég, Athén füstfelhőbe borult
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=56391&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56391
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 56392
[image] => Array
(
[id] => 56392
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag.jpg
[original_lng] => 123182
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/20210804athen-tuz-hoseg-gorogorszag.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1628194689:4
[_oembed_c6d306e8281d48a6c2a97229475f382e] =>
[_oembed_time_c6d306e8281d48a6c2a97229475f382e] => 1628194025
[_thumbnail_id] => 56392
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2103
[_oembed_7dac0b28da6a83477cfa8324b24c46b5] =>
Hoy la noticia es los incendios que arrasan algunas zonas de España, en este caso en la provincia de Ávila, desde Navalmoral. Este imagen nos la hace llegar @Meteoavila2pic.twitter.com/IX2KCNWGoh
#BREAKING - Jason Childers shot this video of the rapidly spreading #wildfire in Bay County, #Florida Friday afternoon. WMBB News 13 reports fire is now more than 100 acres and two homes were engulfed in flames at Alva Thomas Road. pic.twitter.com/X1mYrckjYA
Avec la #sécheresse marquée s'accentuant sur la région, le risque d'#incendie se montre très marqué pour la période sur le Sud-Est de la #France. Un feu a parcouru 10Ha cet après-midi près de #Grasse dans les #AlpesMaritimes, menaçant des habitations. Photos via Riviera Meteo pic.twitter.com/9PYVVos2Ks
Les sapeurs-pompiers du @sdis_06 à pied d’œuvre sur les hauteurs de #Grasse, entre #Spéracèdes et #Cabris, pour venir à bout d’un violent feu de forêt qui menace une centaine d’hectares de végétation après en avoir détruit au moins une dizaine. ? Frantz Bouton pic.twitter.com/4lCrgFxB0X
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηpic.twitter.com/Ucf9k4fNKx
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
BREAKING: ? Forest fire in La Palma rises to Level 2 emergency and evacuation of residents. The fire started near the LP-1 highway in Puntagorda. Evacuees are being taken to a sports centre for safety...https://t.co/6eKA2yQDRLpic.twitter.com/fUkCzwmbfN
My family arrived there today, a small fire appeared to start mid afternoon in the hills. Everyone was very calm, but in the last hour they have been told to evacuate. They have been given a town to get to and so they are in the process of trying to do that now. #corfupic.twitter.com/OlTRKG7vAF
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
The Municipality of Volos has temporarily revoked the Blue Flag status from six beaches due to environmental concerns about the presence of dead fish in the Pagasitikos Gulf. This precautionary measure is taken to ensure the safety of swimmers and maintain environmental… pic.twitter.com/Dk1N8YJGaV
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ