A walesi Newportban élő 39 éves Aneliese Buchanan kegyetlenül és erőszakosan viselkedett két iskolás lánnyal szemben. Az egyik lányt úgy fejbe vágta, hogy kórházi kezelésre szorult. A bíróság hét év börtönbüntetésre ítélte.
Egy nő gyertyatartóval és kalapáccsal támadt rá a két iskolás lányra Walesben. A bíróságon elhangzott, hogy a nő szüntelenül ütötte és pofozta az áldozatokat, amit Shoman Khan bíró különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérletnek nyilvánított.
Olyan fegyvereket is használt, mint egy kalapács, egy gyertyatartó és egy csavarhúzó.
Az áldozatok vallomásaiból kiderült, hogy a lányokat traumatizálta az eset, az egyikük elmondta, hogy az őt ért erőszak miatt úgy sírt, hogy nem kapott levegőt. A vádlott tagadta az ellene felhozott vádakat, de végül elítélték gyermekek ellen elkövetett erőszak és az igazságszolgáltatás megtévesztése miatt, miután kapcsolatba lépett az egyik áldozattal, és megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy ejtse a vádakat.
A bíróság meghallgatta, hogy a nőnek korábban már volt egy másik rendőrségi ügye, amiért börtönbe került: hazudott egy szexuális támadásról.
Ügyvédje, Emma Harris enyhítésként elmondta, hogy védence számos egészségügyi problémával küzdött – számolt be róla a Walesonline.
Khan bíró az ítélethirdetéskor azt mondta: „Egyértelmű számomra, hogy hazudtál. Hazudtál az esküdtszéknek és hazudtál a bíróságnak. […] Nemcsak fizikailag bántalmaztad ezt a két lányt, hanem érzelmileg is.”
Buchanant összesen hét év börtönbüntetésre ítélték.
A jelenlegi információk szerint összesen három ember sérült a késelésben, köztük egy tanár is – írja az Express. A walesi középiskolába mintegy 1800 diák jár – írja a Metro.
Egy embert letartóztattak és összesen három ember sérült meg a késes támadásban – közölte a rendőrség. A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy történt egy letartóztatás és nem keresnek másik elkövetőt az incidenssel kapcsolatban. A mentőszolgálatok ellátták a sérülteket, és az iskolát lezárták, amíg a nyomozás véget nem ér.
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
AIRPORT STABBING: Cleanup underway inside @iflymia Terminal J Int’l Arrivals hall after woman was stabbed multiple times overnight. Suspect also tried to throw her over an upper level railing. Victim in critical condition, suspect under arrest. Live updates on @WPLGLocal10. pic.twitter.com/ZakI5zY0ub
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
Teljesen fehér lett egy időre a walesi Dulais folyó, miután egy tejszállító teherautó felborult az A482-es autóúton Carmarthenshire-nél még szerda este és a szállítmánya a vízbe ömlött. A hirtelen jött látványosságról persze azonnal felkerült néhány kép az internetre.
A tejszínűre változott víz egészen hosszas hömpölygött végig a kis folyón, de a helyi hatóságok nem tudják pontosan, mekkora mennyiségű tej ömlött a vízbe – írta a Daily Mail.
[ACCIDENTE EN #BOLIVIA: IMÁGENES SENSIBLES] ? Este martes, al menos cinco estudiantes perdieron la vida al caer al vacío, cuando una baranda cedió en un cuarto piso de la Universidad Pública de El Alto (UPEA), en Bolivia. pic.twitter.com/ktzfKAEfnj
До вашої уваги відеозапис ситуації з падінням снігу на вулиці ПрорізнійКеруючі компанії у районах розчищають дахи від буруль. Закликаємо пішоходів не підходити близько до місць проведення робіт, які огороджені спеціальними стрічками, а водіїв — не паркувати авто біля таких стрічок. У місті працюють інспектори з благоустрою: за неочищені дахи, неприбраний сніг та інші невиконані роботи штраф може скласти 1700 гривень.Бажаєте знати ще більше? Слідкуйте за нами у нашому telegram-каналі: https://t.me/kyivpatrol#Kyivpatrol
Зіткнення, вибух, пожежа...автотроща у Києві на Брест-Литовському шосе #НАЖИВОСмертельна ДТП сталася при виїзді з Києва.На місці знімальна група «Магнолії-ТВ» поспілкувалась з очевидцем.За попередньою інформацією, водій вантажівки їхав у напрямку метро «Житомирська». Кермувальник зніс металевий відбійник та вилетів на зустрічну смугу, де лоб у лоб зіштовхнувся з легковиком. Від зіткнення легковий автомобіль опинився під тягачем. Після чого пролунав вибух та спалахнула вантажівка.До лікарні шпиталізували водія фури. Біля понівеченого транспорту лежало бездихане тіло людини. Деякі очевидці припускають, що це пішохід, який перебігав дорогу та потрапив в автотрощу.Наразі невідомо скільки людей згоріло заживо у легковику.На місці працюють вогнеборці, які приборкують полум’я. Також працює слідчо-оперативна група, яка з’ясовує всі обставини ДТП.? ДТП сталася при виїзді з Києва на КПП у напрямку Житомира. По можливості обираєте інші маршрути, аби уникнути затору❗️
Wreckage of disappeared An-26 plane found in Russia's Khabarovsk territory. The wreckage of what is believed to be the disappeared An-26 plane was found on Thursday near the Spartak ski resort in #Russia's Khabarovsk Territory, a source told Sputnik. pic.twitter.com/WtjCyMdZ0P
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
The helicopter was a Pakistan Army Aviation Corps Bell 412EP helicopter. We are retracting the line “the crash was due to a technical malfunction” from our earlier report. An investigation is ongoing to determine the cause of crash during an operational anti-terrorist mission. https://t.co/rrtubbqPcwpic.twitter.com/CBeN4fqZWb
Around 16 Indian Troops were killed in a clash with the PLA Troops in Twang on 9 December, 2022. As of today these deaths are being justified as a vehicular accident by India's misguiding and war mongering media. But in reality, another serious blow to India has been delivered. pic.twitter.com/upkB21cshz
#Video|| Del momento en el que rescatan al conductor prensado, tras el accidente de la Línea 3 del Metro de la Ciudad de México, en la estación La Raza.
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
Der Fahrer eines Kameramotorrads beim „Ironman“ in Hamburg ist nach einem Zusammenstoß gestorben. Das Motorrad und ein Radfahrer krachten bei der Veranstaltung ineinander - letzterer ist schwerverletzt. https://t.co/TMrFeXxyia
In Rostov-on-Don, a bleacher near the rowing channel collapsed. A woman died and 7 children were injured.
In 2018 the sports complex, where the bleacher was located, was opened after reconstruction for more than 800 million rubles. pic.twitter.com/HvM9jdrgCn
Accident with a NATO armored car in Covasna. The combat vehicle knocked down the fence of a house and ended up in the yard. The army is now investigating. pic.twitter.com/UjM30pI3Jm
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
Video from the incident appears to show one aircraft break away from the formation making a sudden, sharp climb and strike the lead aircraft head-on. According to local media the other aircraft involved in the collision managed to land safely. pic.twitter.com/MuVGgQoepL
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) June 2, 2024
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
As many watched the show, the drones in the "act" began to fall crashing below.
Adriana Edgerton, that she and her family were watching the show at #LakeEola when one of the falling drones struck her son in the chest. Knocking… pic.twitter.com/CQgMW9XiXT
🇺🇸 One person was killed and four others were injured after a #TrainIncident derailed and crashed into the #Chamber of Commerce building in #Pecos, #Texas, US.
The train crashed into a trailer that was parked on the tracks at an intersection. pic.twitter.com/4mtPyzbnka
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek, miután egy vízibivaly rájuk támadt Walesben – adta hírül az Origó.
A Monmouthshire-i Gwehelog-ban támadt rá több emberre egy vízibivaly.
Kedd délután 14:50-kor kaptunk bejelentést az esetről, miszerint két férfit és egy nőt megtámadott egy vízibivaly – közölte a helyi rendőrség.
Az 57 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
A 19 éves fiút kritikus állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba. A 22 éves nőnek a lába sérült meg súlyosan, őt egy másik kórházba vitték, sérülései nem életveszélyesek.
A hatóságok később kilőtték az állatot – írja a Sky News.
Egy szomszéd szerint a vízibivalyok megszokottak a területen, de eddig sosem voltak agresszívek. Gyakran látta az állatokat a mezőkön, ahol többször is simogatták őket a lovaikkal épp arra járó emberek.