Gyújtogatás történt péntek hajnalban egy melbourne-i zsinagógában, a tűzben egy ember megsérült, és jelentős anyagi kár keletkezett – közölték a hatóságok. Az ausztrál rendőrség két gyanúsítottat köröz az ügyben.
Az eset Victoria állam székhelyének déli részén, a Ripponlea kerületben található, holokauszt-túlélők által az 1960-as években felépített Adass Israel zsinagógában történt.
A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottak maszkot viseltek.
Anthony Albanese miniszterelnök elítélte a támadást, és kijelentette, hogy Ausztráliában nincs helye az antiszemitizmusnak.
„Ez az erőszak, a megfélemlítés és a rombolás egy imahelyen felháborító. A támadás emberéleteket sodort veszélybe, és egyértelműen a közösségben való félelemkeltés volt a célja” – hangoztatta.
Victoria állam rendőrsége az közölte, hogy egy hívő, aki a tett idején a zsinagógában volt reggeli imán, látott két embert, akik vélhetően gyúlékony folyadékot öntöttek szét az épületben, mielőtt meggyújtották azt. „Úgy gondoljuk, hogy ez szándékos gyújtogatás volt. A motivációt egyelőre nem ismerjük” – mondta Chris Murray nyomozó újságíróknak.
Benjamin Klein, az Adass Israel zsinagóga igazgatótanácsának tagja az ABC helyi műsorszolgáltatónak arról számolt be, hogy a zsinagógában tartózkodó néhány ember a tűz fellobbanása után kirohant a hátsó ajtón. Egyikük égési sérüléseket szenvedett.
A tűzhöz több tucatnyi tűzoltóegység vonult ki.
Tévéfelvételeken lehetett látni, amint a gyülekezet tagjai mentik az épületből a Tóra-tekercseket és az imakendőket.
Ausztráliában megnőtt az antiszemita incidensek száma azóta, hogy Izrael a Hamász szélsőséges palesztin csoport 2023. október 7-i terrortámadását a Gázai övezet elleni támadással torolta meg. A nagyobb ausztrál városokban az elmúlt évben több tucatnyi palesztinpárti tüntetés volt. A zsidó közösség szerint a kormány nem tett meg minden tőle telhetőt az antiszemitizmus növekedése ellen.
Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
Lelőttek a rendőrök az észak-franciaországi Rouen városban pénteken reggel egy késsel és fémrúddal felfegyverkezett férfit, aki fel akarta gyújtani a helyi zsinagógát.
A rendőrséget azért riasztották, mert szemtanúk füstött láttak felszállni a normandiai város történelmi központjában lévő zsinagógából. A helyszínre érkezve a rendőrök szembesültek a gyújtogatóval, aki kezében a késsel fenyegetően közeledett egyikük felé, ezért az egyenruhás lelőtte – közölte az ügyészség.
Gérald Darmanin belügyminiszter az X-en gratulált a rendőröknek a reakciókészségükhöz és bátorságukhoz, amellyel „semlegesítettek egy fegyveres, egyértelműen a zsinagógát felgyújtani akaró egyént”.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
Egy rendőrrel és két hívővel végzett Tunéziában egy fegyveres támadó Dzserba szigetének zsinagógája előtt – közölte szerdára virradóra az észak-afrikai ország belügyminisztériuma.
A tárca közleménye szerint a támadóval végeztek.
Úgy tudni, a biztonsági erők egyik tagja először megölte kollégáját, majd válogatás nélkül lövöldözni kezdett az imaház előtt. A támadót végül a biztonságiak lőtték le.
A halottakon kívül négy hívő és hat biztonsági őr megsebesült.
Nem sokkal korábban szemtanúk és a Mosaique FM rádió számolt be lövésekről a tunéziai partok közelében található szigeten, amelyen Afrika egyik legrégibb zsinagógája található.
Izraeli sajtójelentések szerint mintegy ezren tartózkodtak az imaházban a támadás idején.
A napokban zajlik az évente megrendezett el-greibai zarándoklat, amely a többségében Dzserbában élő, 1800, zsidó vallású tunéziai egyik legfontosabb hagyománya. A helybélieken kívül Izraelből és Európából is zsidók százai látogatnak a szigetre.
Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
Az eseményt szoros biztonsági intézkedések mellett tartják, tekintettel arra, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szélsőségesei 2002-ben merényletet követtek el a zsinagóga ellen egy robbanószerrel megpakolt teherautóval. A terrortámadásban 21 külföldi turista vesztette életét.
Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
Zeer zorgelijk incident. Nederlandse militairen in Apache in eigen land beschoten. Gelukkig zijn de vliegers ongedeerd. Zij doen dit werk juist om te waken over onze veiligheid. We wachten het onderzoek af. https://t.co/HzgVbCRfXF
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
Lelőtték a rendőrök azt a fegyveres férfit, aki szombaton túszokat ejtett a Texas állambeli Colleyville zsinagógájában – közölték helyi hivatalos források.
A férfi négy embert, köztük a rabbit ejtette túszul a zsinagógában, egyikőjüket több mint hat óra után szabadon engedte. A többi túszt órákkal később szabadította ki az FBI különleges egysége, sajtóforrások az akciót kísérő fegyverropogásról és vélhetően villanógránátok okozta robbanásokról számoltak be.
Greg Abbott texasi kormányzó Twitteren arról tájékoztatott, hogy a kiszabadult túszok jól vannak.
A tettes helyi idő szerint szombat délelőtt hatolt be a zsinagógába, ahonnan online élőben közvetítették a szertartást. A férfi a túszok elengedéséért cserébe egy Aisha Siddiqui nevű pakisztáni származású nő szabadon bocsátását követelte. Siddiquit 2010-ben egy amerikai bíróság 86 év börtönbüntetésre ítélte, amiért Afganisztánban amerikai katonákat és FBI-ügynököket próbált megölni, és egy Colleyville-hez közeli szövetségi börtönben tölti büntetését. Egyes sajtóforrások szerint a túszejtő Siddiqui testvére volt.
A hatóságok mindössze azt közölték, kiderítették a férfi személyazonosságát, ám azt egyelőre nem fedték fel a sajtó előtt. Matt De Sarno FBI-ügynök újságíróknak azt mondta, semmi nem utal arra, hogy a férfi szándékosan a helyi zsidó közösség ellen készült volna támadásra, és úgy vélte, további fenyegetés veszélye nem áll fenn. A nyomozás nagy erőkkel folyik.
Az ügyet figyelemmel követte Joe Biden amerikai elnök és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök is.
This photo shows the aftermath of an accident at the Kerrville airport today where a Race Wars event ended in tragedy. We are headed to the scene and will report more information as it becomes available but we're being told 2 children were killed and 5 people critically injured. pic.twitter.com/eiu0g587D5
Emergency crew continue to arrive more than two hours after a “mass casualty” event was reported at LyondellBasel. Officials say two are dead, four burned following chemical leak. #KHOU11pic.twitter.com/3hZvjPBUPU
#BREAKING: “Following the incident in Givat Zeev, MDA medics and paramedics have transferred 132 wounded to hospitals. MDA's blood services provided 237 doses and blood components To the hospitals in Jerusalem”. #BreakingNews pic.twitter.com/Mm84jraqKI
Kudüs'ün kuzeybatısında bir kasaba olan Givat Zeev'deki Sinagog'da, tribünlerin çökmesinden dolayı onlarca kişi yaralandı. Daha beter olsunlar. pic.twitter.com/POoNxnEGdy
♦️ İsrailli yerleşimcilerin hınca hınç doldurduğu bir sinagogda platform çöktü. Kudüs'ün kuzeyindeki Givat Zeev kasabasında yaşanan olay sonucu en az 60 İsrailli ağır yaralanırken 3 kişinin öldüğü 10 kişinin durumu ağırmış ilahi adaletmi desem pic.twitter.com/mvZZblaazE
UPDATE: After more than eight hours, the fifth and final hostage held inside a St. Cloud Wells Fargo bank was released unharmed. FBI agents then stormed the building and captured the suspect. | https://t.co/kJ1kqL7MUOpic.twitter.com/gZSxf72eC9
Breaking: After more than eight hours at the hostage-taking standoff at a Wells Fargo bank in St. Cloud, Minn., FBI officers rushed in & apprehended the black male suspect alive. pic.twitter.com/lmIDR3TQMg
UPDATE: Suspect in custody. Please continue to avoid the area while we process the scene. We will tweet when the intersection is back open pic.twitter.com/IJ8pMq4C2v
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
?#BREAKING: A Massive and Deadly Tornado has left a Trail of Catastrophic damage with multiple homes and businesses completely leveled ⁰⁰?#Matador | #Texas ⁰Currently, several emergency crews and agencies are en route to the town of Matador, Texas, following a massive and… pic.twitter.com/oZjYiG5qtg
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
Turkish media reports that in protest against the war in Gaza, an armed individual has taken employees of the Procter & Gamble plant hostage in Kocaeli province.
#BREAKING Türkiye: The shooter was apprehended & all #hostages were released in the P&G Chemicals factory in #Türkiye, Turkish media report.
Some staff at a Procter & Gamble factory in northwestern Turkiye had been taken hostage by an armed man apparently protesting against… pic.twitter.com/w7UbdHbKmH
The Smokehouse Creek Fire has ravaged over a million acres in the Texas Panhandle, engulfing homes and ranches and claiming two lives. pic.twitter.com/o5tLCkVrLr
Numerous firefighters and other emergency crews are currently on the scene in Grand Prairie, Texas, battling a massive fire at an automobile salvage yard. Numerous… pic.twitter.com/gVXena4ITW
At least 1000 cattle have already been killed in Texas wildfires. This area houses some of the biggest cattle farms in the United States. Video from Ft. Worth Fire Dept. pic.twitter.com/qIpa2k2CxM
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
UPDATE: Videos from the scene of the ongoing hostage situation in Issy-les-Moulineaux near Paris show additional police reinforcements arriving in the area. The motivation or the demands of the hostage taker are still unknown. https://t.co/53FQcnKAEYpic.twitter.com/OEqQcKy9y8
Sgt. Bryan Washko said the suspect crashed through the front doors of the JC Penney and drove through the mall running over multiple people. @6NewsCTX https://t.co/x51SpvFrGP
„Terroristák” által egy kijevi zsinagógában túszul ejtett kijevi izraeli nagykövet és zsidó hívek kiszabadítását mímelő speciális gyakorlatot tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Izrael ukrajnai nagykövetségével karöltve vasárnap Kijevben – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál az SZBU Facebook-közlésére hivatkozva.
A közlés szerint a főváros Pecserszk kerületi Brodszkij Choral Zsinagógájában megtartott túszszabadítási művelettel az SZBU Alfa különleges egysége az ágazatközi együttműködési készséget gyakorolta. A gyakorlat legendája szerint a fővárosi zsinagógában „terroristák” túszul ejtették Izrael kijevi nagykövetét és a zsidó híveket. A szabadítási akcióban az SZBU speciális alakulat mellett részt vettek a Nemzeti Rendőrség, a Nemzeti Gárda és a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának egységei és más hatóságok munkatársai.
Az SZBU Terrorellenes Központja törzsének vezetői nagyra értékelték Kijev terrorellenes szolgálatainak az együttműködési szintjét és hatékonyságát. Az izraeli partnerek köszönetet mondtak a terrorellenes gyakorlat résztvevőinek az együttműködésért a biztonsági kérdésekben.
#BREAKING: “Following the incident in Givat Zeev, MDA medics and paramedics have transferred 132 wounded to hospitals. MDA's blood services provided 237 doses and blood components To the hospitals in Jerusalem”. #BreakingNews pic.twitter.com/Mm84jraqKI
Kudüs'ün kuzeybatısında bir kasaba olan Givat Zeev'deki Sinagog'da, tribünlerin çökmesinden dolayı onlarca kişi yaralandı. Daha beter olsunlar. pic.twitter.com/POoNxnEGdy
♦️ İsrailli yerleşimcilerin hınca hınç doldurduğu bir sinagogda platform çöktü. Kudüs'ün kuzeyindeki Givat Zeev kasabasında yaşanan olay sonucu en az 60 İsrailli ağır yaralanırken 3 kişinin öldüğü 10 kişinin durumu ağırmış ilahi adaletmi desem pic.twitter.com/mvZZblaazE
We can confirm that the explosion near the Abbey Gate of the Kabul airport has resulted in an unknown number of casualties. We will continue to update.
Заступник посла ?? в ?? @MGiergon дізнався на місці про наслідки пожежі, яка ввечері пошкодила інтер'єр будівлі костелу Святого Миколая, спорудженого поляками з Києва понад сто років тому. pic.twitter.com/WdEPCUW83C
Eight people killed, 19 wounded at a shooting at the Perm State University in the Urals. An 18-year-old attacker, first year student of the same Uni, ID'ed as Timur Bekmansurov is reported to be fatally wounded by police. 10 ambulances are at the site, 13 more are rushing there pic.twitter.com/rwJvXpWAVG
#BREAKING In the news from the Norwegian city of Kongsberg, it was reported that many people were killed and injured as a result of the attack of someone using a bow and arrow.
Norwegian police announced that many people died in the town of Kongsberg, 80KM west of Oslo! pic.twitter.com/P2HbOVCb6o
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
E’accaduto in Belgio.Alle 5 di questa mattina, un’auto si è scagliata contro la folla durante la festa per la celebrazione del Carnevale a Strpy Bracquegnies,villaggio La Louviere in Vallonia. Il bilancio provvisorio è di 4 morti e 20 feriti,12 in gravi condizioni.Fermato un uomo pic.twitter.com/fPVwvow4fp
From Villa Rose in Mogadishu, gunfire and explosions can be heard from Al-Shahab terrorists who have claimed responsibility for the ongoing attack. pic.twitter.com/LIekPD9Tcr
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
🚨🚨🚨 #Germany#Passau : A truck struck pedestrians: a 37-year-old woman succumbed to her injuries on the spot. The remaining passersby suffered serious injuries and were transported to hospitals by rescue helicopters. Among the injured is an 11-year-old child of the deceased… pic.twitter.com/U4aVWXrNk0
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
A terror attack carried out by #SDF militia with a car bomb targeted a market in Turkish controlled Azaz town. A woman and 2 children were killed, with more people wounded. pic.twitter.com/caN2DemtZF
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Ismeretlen elkövető még május 1-jén belőtt a Poltava megyei Kremencsuk zsinagógájának az ablakán, amelynek az üvegét átlyukasztotta a lövedék, de visszatartották az információt az esetről, tartva attól, hogy pánik tör ki a helyi zsidó közösségben – adta hírül hétfőn a JewishNews ukrán zsidó hírportál.
A jelentés szerint a kremencsuki zsidó közösség az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösséggel együtt azért döntött a zsinagóga elleni támadásról szóló hír nyilvánosságra hozásáról, mert elavultság miatt szükségessé vált a zsinagóga térfigyelő kamerarendszerének a cseréje. Mivel a keremencsuki zsinagóga igen nagy, a helyi zsidó közösség nem tudja önerőből finanszírozni a térfigyelő rendszer korszerűsítését, ezért adakozásra kér mindenkit, akinek nem közömbös a zsinagóga sorsa. A pénzadományok fogadására a helyi zsidók speciális internetes oldalt nyitottak.
A zsinagógát ért incidens tényének nyilvánosságra hozatalával a kremencsuki zsidók sürgetni szeretnék az antiszemitizmus elleni 5109. sz. törvénytervezet elfogadását, amelynek hatályba lépése esetén szigorúbb felelősségre lehetne vonni a hasonló cselekmények elkövetőit. A jogszabálytervezet szövegét a Legfelső Tanács két szakbizottsága már jóváhagyta.
#BREAKING: “Following the incident in Givat Zeev, MDA medics and paramedics have transferred 132 wounded to hospitals. MDA's blood services provided 237 doses and blood components To the hospitals in Jerusalem”. #BreakingNews pic.twitter.com/Mm84jraqKI
Kudüs'ün kuzeybatısında bir kasaba olan Givat Zeev'deki Sinagog'da, tribünlerin çökmesinden dolayı onlarca kişi yaralandı. Daha beter olsunlar. pic.twitter.com/POoNxnEGdy
♦️ İsrailli yerleşimcilerin hınca hınç doldurduğu bir sinagogda platform çöktü. Kudüs'ün kuzeyindeki Givat Zeev kasabasında yaşanan olay sonucu en az 60 İsrailli ağır yaralanırken 3 kişinin öldüğü 10 kişinin durumu ağırmış ilahi adaletmi desem pic.twitter.com/mvZZblaazE
Namnen cirkulerar på de två gripna gärningsmännen; 35-årige polacken heter Kamil Egiert och 21-åringen från Rotterdam och den troliga skytten heter Delano Geerman. Han är rappare. I Nederländerna refereras misstänkta typiskt som Kamil E. och Delano G. i medierna. pic.twitter.com/iC4Y7wIEZo
Prominent Dutch journalist Peter R. de Vries — known in the Netherlands for his courageous crime reporting — was fighting for his life after being gunned down in broad daylight in a busy Amsterdam street. pic.twitter.com/GY2LuDjJfw
Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
A Jeruzsálem melletti Givat Zeév egyik zsinagógájában vasárnap összeomlott egy emelvény. Legalább hatvan ember sérült meg, sokan súlyosan – jelentette a 11-es közszolgálati TV vasárnap este.
Az állványzaton férfiak álltak Givat Zeév újonnan felépített és még nem teljesen befejezett, a Karlini haszidokat szolgáló zsinagógájában. A sérülteket jeruzsálemi kórházakba szállították.
#BREAKING: “Following the incident in Givat Zeev, MDA medics and paramedics have transferred 132 wounded to hospitals. MDA's blood services provided 237 doses and blood components To the hospitals in Jerusalem”. #BreakingNews pic.twitter.com/Mm84jraqKI
Kudüs'ün kuzeybatısında bir kasaba olan Givat Zeev'deki Sinagog'da, tribünlerin çökmesinden dolayı onlarca kişi yaralandı. Daha beter olsunlar. pic.twitter.com/POoNxnEGdy
A zsinagóga tele volt a Savuót ünnep kezdetének közös imádkozásán, az emelvényen az ultraortodox közösség több száz fiatalja állt.
A tűzoltóság képviselője, Dedi Szimhi a 11-es TV-ben elmondta, hogy az épületnek még nem volt működési engedélye, és nem lett volna szabad rendezvényt tartani benne. A helyi önkormányzatot előre figyelmeztették a veszélyre.
♦️İşgal altındaki Batı Şeria'da
♦️ İsrailli yerleşimcilerin hınca hınç doldurduğu bir sinagogda platform çöktü. Kudüs'ün kuzeyindeki Givat Zeev kasabasında yaşanan olay sonucu en az 60 İsrailli ağır yaralanırken 3 kişinin öldüğü 10 kişinin durumu ağırmış ilahi adaletmi desem pic.twitter.com/mvZZblaazE
Az önkormányzat három napja a rendőrséghez fordult, segítségüket kérte a tömeges imádkozás megakadályozására, a zsinagóga lezárására. A rendőrség nem engedélyezte az épület megnyitását az imádkozók számára, az imatermet mégis megnyitották.
המקום שקרס. אחד המתפללים: זו הייתה הפעם הראשונה שהתקיימה במקום תפילה. הבית כנסת עדיין מצוי בשלבי בניה pic.twitter.com/rhlDQ79ldV
Április végén Észak-Izraelben, a Meron-hegy oldalában szintén az ultraortodox közösségben történt tömegszerencsétlenség, amelyben 45 férfi vesztette életét, amikor a bádoglapok között kialakított folyosón vonuló sokezres tömeg elakadt, majd az odavezető lépcsőn megcsúsztak és egymásra estek az emberek, és a zsúfoltság miatt nem tudtak kiszabadulni.