Artem Timofejevről több körözési képet is kitettek az Uszt-Kut városvezetéssel, amelyek azonban a médiafigyelem hatására eltűntek – írja a Meduza.
A gyanú szerint Timofejev annak a négy teherautónak a tulajdonosa, amelyekről a drónok felszálltak a murmanszki, irkutszki, rjazan-i és ivanovszki régiókban történt katonai repterek ellen elkövetett támadások során.
Az egyik sofőr állítólag azt nyilatkozta a nyomozóknak, hogy Timofejev egy murmanszki régióbeli vállalkozótól kapott megbízást a Cseljabinszkból Kola régióba tartó útra.
A sofőr elmondása szerint vezetés közben egy ismeretlen személy adta ki az utasításokat, hogy hol és mikor álljon meg. Az utolsó megálló egy Rosneft benzinkút volt a Murmanszki régióban található katonai repülőtér közelében, ahonnan a drónokat fellőtték. A többi teherautó sofőrjei is hasonló történeteket adtak elő.
Az ukrán biztonsági szolgálat június 1-jén a „Pókháló” nevű különleges művelet keretében drónokkal támadta meg az orosz katonai repülőtereket. A drónokat teherautókban helyezték el, amelyeket a repülőterek közelében parkoltak le.
A műholdas felvételek alapján a drónok támadása után az ukrán fegyveres erők legalább hat repülőgépet semmisítettek meg az Irkutszk régióban. A Murmanszk régióban a közzétett videók szerint legalább három repülőgép égett el.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
A swarm of 221 drones struck several Russian regions.
Targets included a port in Leningrad region, where a ship caught fire, and a reported attack on a Lukoil facility in Smolensk region. pic.twitter.com/j1cYRiHIAb
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
⚡️❗️Security service of Ukraine conducted long-range drone strikes on five Russian military airfields deep in the rear.
🎯Targeting 15 aircraft: 11 fighters and bombers (Su-30SM, Su-34, Su-27, Su-24, MiG-31), three helicopters (Mi-28, Mi-26, Mi-8), and one transport aircraft… pic.twitter.com/UbV1kfylar
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Ternopil megyében a hatóságok lelepleztek egy bűnözői csoportot, amely pénzért szervezte katonák szökését az egységeikből a külföldre juttatásukkal – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség Facebook-közésére hivatkozva.
A jelentés szerint Ternopil megyében vállalkozó szellemű személyek az ukrán fegyveres erők katonáinak tettek ajánlatot, hogy kimenekítik őket Romániába vagy Moldovába, hogy ne kelljen a frontra menniük harcolni. A menekítési rendszert Csernyivci megyei lakosok, egy lembergi ügyvéd, egy ternopili és további öt bukovinai lakos szervezte. 3000 és 6000 dollár közötti összeget kértek a szolgálataikért, ha a katonai egységből való szökés megszervezésére volt szükség. De a határátlépés a hivatalos ellenőrzőpontokon kívül akár 15 000 dollárba is került.
A bűnözői csoport tagjai kiképzőközpontokban és kórházakban keresték ügyfeleiket. Pszichológiai befolyásolási módszereket alkalmaztak, hogy rávegyék a katonákat a menekülésre, és biztosították őket arról, hogy a katonai parancsnoksággal való „befolyásos kapcsolataik” miatt nem fogják keresni őket. Azt is megígérték, hogy leszerelik őket a katonai szolgálatból. A nyomozás megállapította, hogy legalább 25 katonának sikerült igénybe vennie a bűnszervezet szolgáltatásait.
A Nyugati Regionális Szakosított Ügyészség kilenc érintett személyt gyanúsított meg. A nagyszabású különleges művelet során a hatóságok 48 engedélyezett házkutatást végeztek, amelyek során 164 ezer hrivnyát, 21 ezer amerikai dollárt, 2 ezer eurót, 12 autót, 17 fegyvert, mobiltelefonokat és titkos feljegyzéseket foglaltak le. Az ügyészek indítványt nyújtottak be a megelőző intézkedések megválasztására. Más személyeknek a bűncselekményben való részvételét is vizsgálják.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Letartóztatási parancsot adott ki a török ügyészség pénteken a fegyveres erők 63 aktív szolgálatban levő alkalmazottja ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a 2016-os puccskísérlethez, amelyet Ankara szerint Fethullah Gülen hitszónok tervelt ki – írja az MTI.
Az isztambuli főügyész hivatalának tájékoztatása szerint a gyanúsítottak a hadsereg, a haditengerészet a légierő és a csendőrség kötelékében állnak, és négy ezredes is érintett. A kora reggel végrehajtott razziák során 56 embert már őrizetbe is vettek.
Az ügyészség szerint ezek az emberek kapcsolatban állnak a tavaly az Egyesült Államokban elhunyt Fethullah Gülen török muzulmán hitszónok mozgalmával (FETÖ), amelyet Törökországban terrorszervezetként tartanak számon.
Gülen 1999 óta élt emigrációban az Egyesült Államokban. Hajdan Recep Tayyip Erdogan török elnök szövetségese volt, de egy ponton látványosan szakítottak, és Erdogan őt tette felelőssé a 2016. július 15-i államcsínykísérletért, amelynek során mintegy 290 ember vesztette életét. A török hatóságok ezután keményen felléptek a Gülen-mozgalom tagjaival szemben, több tízezer embert tartóztattak le a puccskísérletben való feltételezett érintettségük miatt.
Gülen támogatói közül 130 ezer embert bocsátottak el az állami hivatalokból, valamint több mint 20 ezer embert távolítottak el a hadseregből.
A török hatóságok 2017-ben megfosztották állampolgárságától Gülent, aki boszorkányüldözésnek nevezte az ellene és mozgalma ellen indított széles körű kampányt. A pénteki hatósági intézkedések célkeresztjébe került gyanúsítottakat telefonbeszélgetések alapján azonosították – derült ki az ügyészség közleményéből, amelyben azt is hangsúlyozták, hogy a FETÖ jelenti továbbra is a legnagyobb fenyegetést Törökország alkotmányos rendjére és túlélésére.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Egy harmadik férfit, akiről szintén kiderült, hogy ukrán, meggyanúsítottak Keir Starmer brit miniszterelnök házának és autójának a felgyújtása ügyében – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a 34 éves Petro Pocsinok férfi modell ellen életveszélyt okozó, csoportosan elkövetett gyújtogatás miatt indítottak büntetőeljárás. A gyanúsított ma jelenik meg egy londoni bíróság előtt.
Az ügy további gyanúsítottjai: a 21 éves ukrán Roman Lavrinovics és Sztaniszlav Karpjuk, Ukrajnában született 26 éves román állampolgár.
Május 12-én tűz ütött ki Keir Starmer miniszterelnök londoni lakásában. A rendőrség akkori közlése szerint a balesetben senki sem sérült meg. Arról a házról van szó, ahol Starmer lakott, mielőtt miniszterelnök lett. Négy nappal korábban ugyanazon az utcán felgyújtottak egy autót, amelyet szintén a brit kormányfővel hoztak összefüggésbe. Már másnap, május 13-án a rendőrség őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki Molotov-koktélt dobott az épületre. Később egy második férfit is meggyanúsítottak.
Brit sajtóértesülések szerint a három ukrán férfi Starmer eszkortfiúja volt, de valami miatt összekülönbözött velük.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Arson wave hits Ukrposhta over draft notices – CEO Smilyansky
Postal workers are exempt from the draft because they deliver draft notices.
Last month, Ukraine’s Defense Minister Mikhail Fedorov revealed that around 2 million men are wanted for avoiding mobilization.… pic.twitter.com/ZHZZbjI4C1
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl
🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Akár nyolcéves szabadságvesztésre is ítélhetnek egy lengyel állampolgárt, aki a vád szerint kész volt együttműködni az orosz hírszerzéssel, és tevékenysége Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elleni merénylet tervezésével is összefüggésben volt – közölte kedden a lengyel állami ügyészség.
Az intézmény honlapján közzétett közlemény szerint a vádlottat, Pawel K.-t tavaly áprilisban vették őrizetbe Lengyelország területén, és előzetes letartóztatásba helyezték. A kedden az illetékes bírósághoz továbbított ügyészségi vádirat szerint a férfinak felrótt bűncselekmény abban áll, hogy „készséget nyilvánított a Lengyelország elleni, a külföldi hírszerzés javára folytatandó tevékenységre”.
A lengyel államügyészség és a belbiztonsági ügynökség (ABW), valamint az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közös nyomozása során megállapították, „Pawel K. készséget fejezett ki arra, hogy együttműködjön az orosz hírszerzéssel, és kapcsolatba lépett az ukrajnai háborúban közvetlenül részt vevő orosz állampolgárokkal”.
A vádlott egyik feladata a kelet-lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérre vonatkozó információk gyűjtése és továbbítása volt, tevékenysége „elősegítette volna az orosz titkosszolgálatok által tervezett esetleges merényletet”, amely Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen irányult volna – áll az ügyészségi közleményben.
A nyomozást az ukrán fél kezdeményezésére indították. A vádlottnak felrótt bűntettért nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Németországban letartóztattak három ukrán állampolgárt, akik állítólag az áruszállítás elleni támadásokat terveztek a Kreml megbízásából.
A szövetségi ügyészség három ukrán állampolgárt, Vlagyiszlav T.-t, Daniil B.-t és Jevhen B.-t azzal vádol, hogy az orosz hatóságok megbízásából szabotázsakciókat készítettek elő Németországban.
A nyomozók szerint a most elfogott ügynökök harmadik személyeknek nyilatkoztak arról, hogy hajlandóak gyújtogatások és robbantásos merényletek elkövetésére. A férfiak közül ketten őrizetben vannak, a harmadik ellen egyelőre csak elfogatóparancsot adtak ki.
A gyanúsítottak állítólag csomagokat akartak küldeni Ukrajnából a Nova Poshta postai szolgáltatón keresztül. Ezeknek aztán útközben kellett volna felrobbanniuk és tüzet okozniuk. A támadásokhoz termitet volna használniuk, amely akár 2400 fokosra is felmelegedhet. A tüzek célja az volt, hogy pánikot és bizonytalanságot keltsenek a lakosság körében. A DHL postai szolgáltató ellen tavaly már több gyújtogatásos támadás is történt.
Eldobható ügynökök Az eddigi megállapítások szerint a gyanúsítottak már meg is kezdték a „tesztüzemet”: Kölnben csomagokat szereltek fel GPS-nyomkövetőkkel, és ukrajnai címekre küldték őket. A készülékeket Jevhen B. Svájcban szerezte be, és Konstanzba továbbította Daniil B.-nek. Onnan Kölnbe kerültek, ahonnan Vlagyiszlav T. végül Ukrajnába küldte őket. Az akció célja állítólag a szállítási útvonalak elemzése volt.
Nem kizárt, hogy a gyanúsítottak úgynevezett „eldobható ügynökök”, ezek a hibrid hadviselés eszközei. Ahelyett, hogy hivatásos, magasan képzett ügynökökre támaszkodnának, az orosz titkosszolgálatok magánszemélyeket toboroznak egyszeri szabotázsakciókhoz.
Az így toborzott személyek egyszerű parancsokat kapnak olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Telegram vagy a Viber, amelyeket mindenféle speciális képzés nélkül végre lehet hajtani, például kisebb gyújtogatások, illetve propagandamatricák vagy szórólapok felragasztása.
Hamis zászlók Olha Dancsenkova, az ukrajnai székhelyű Calibrated kommunikációs ügynökség társalapítója, a PR Army nevű civil szervezet társalapítója az Euronewsnak elmondta, hogy a hibrid hadviselés a hagyományos katonai műveleteket egy sor nem katonai taktikával kombinálja a stratégiai célok elérése érdekében, miközben biztosítja a hihető tagadhatóságot.
„A cél az ellenfél sebezhetőségének kihasználása több területen, hogy kétértelműséget teremtsen. E taktikák közé tartoznak a kibertámadások, a dezinformációs kampányok, a gazdasági kényszer (például az olaj- és gázfüggőség), a diplomáciai nyomásgyakorlás, a migránsok felfegyverzése (mint Belaruszban), a korrupció, a választásokba való beavatkozás és a helyettes erők alkalmazása”.
Ihor Solovei, az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ vezetője az Euronewsnak elmondta, hogy a hibrid agresszió arzenáljába az eszközök széles skálája tartozik, beleértve a dezinformációt is.
A hibrid és a hagyományos hadviselés közötti különbséget hazája példáján illusztrálta. A hibrid hadviselésre jellemző, hogy abban az információs műveletek, az úgynevezett hamis zászlós műveletek és más, nem katonai módszerek alkalmazása az ellenség befolyásolására nagy szerepet játszanak.
„Íme egy példa: 2022-ben Oroszország hagyományos hadviselési módszerekkel – tüzérség, páncélozott járművek, repülés és gyalogság – foglalta el Mariupolt. Ez egy klasszikus katonai művelet volt. Tíz évvel korábban, 2014-ben Oroszország hibrid hadviselési módszerekkel foglalta el Donyecket. A tájékoztató és propagandaműveletek eredményeként a helyi lakosság egy része a központi kormány ellen fordult” – magyarázza.
„Az orosz különleges erők és zsoldosok a helyi kollaboránsok támogatásával erőszakkal megdöntötték a város törvényes hatóságait. A teljes körű invázióval ellentétben Oroszország a 2014-es eseményekben játszott szerepét félretájékoztatással és hamis információk terjesztésével rejtette el” – teszi hozzá Solovei.
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
Május 10-én, szombaton az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) állítólag őrizetbe vette Szerhij Olijnyikot, az Umka becenévre hallgató ismert tolvajt. A férfit az SZBU Aszkoldovij fogdájában helyezték el előzetes letartóztatásba, számolt be egy forrás a ZN.UA-nak.
Umkára egy videó megjelenése hívta fel a figyelmet, amelyen idén március elején Anatolij Lojfával, a kritikus infrastruktúra létesítmények biztonságáért, és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemért felelős főosztály vezetőjével, valamint az SZBU különleges szolgálatainak több más tisztjével együtt ünnepelte Kosztyantyin Kolomijec születésnapját. Ő felelős a szankciók alá került Parimatch fogadóiroda tulajdonosának, Szerhij Portnovnak a biztonságáért.
A bűnöző letartóztatásának bejelentése előtt az Biztonsági Szolgálat vezetője, Vaszil Maljuk menesztette Kolomijecet posztjáról.
Az ünnepségen Lojfon, aki Artem Sil menesztése után tavaly foglalta el ezt a pozíciót, valamint magán Silen kívül jelen volt Ilja Vityuk, az állami érdekek biztonságáért felelős elhárító főosztály korábbi vezetője, Hennagyij Kernesz, Harkiv néhai polgármesterének, az IT-szektorban vállalkozással rendelkező Danilo Privalovnak és üzlettársának, Szamvel Hakobjannak a fia, valamint Gizo Uglava, a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség korábbi első igazgatóhelyettese és Leonyid Askenazi kijevi üzletember is.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
A Belügyminisztérium felfüggesztette tisztségéből a Nemzeti Gárda hat vezetőjét, miután házkutatásokat tartottak náluk – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Belügyminisztériumra és saját forrásaira hivatkozva.
A jelentés szerint „a Nemzeti Gárda logisztikai főosztályának hat magas rangú tisztviselőjét felfüggesztették tisztségükből”. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot rendelt el. „Teljes mértékben együttműködünk a nyomozással” – közölte a minisztérium.
Az rbc.ua forrásai szerint házkutatást tartottak a Nemzeti Gárda vezetőinek lakásán. Ahogy a hírportál megtudta, a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) nyomozói vizsgálódtak. Elsősorban a Nemzeti Gárda főparancsnokának, Olekszandr Pivnenko dandártábornoknál, valamint a következő tiszteknél folytak a házkutatások:
Oleksandr Bilousz dandártábornok, a Nemzeti Gárda hátországi parancsnokhelyettese, logisztikai vezető;
Szerhij Hricenko ezredes, a Nemzeti Gárda vezérkarának logisztikai főosztályvezetője;
Mikola Modlinszkij ezredes, a Nemzeti Gárda vezérkarának logisztikai főosztályának igazgatója;
Oleksandr Kalatinec ezredes, a logisztikai főosztály parancsnokhelyettese, a Nemzeti Gárda gépjármű- és páncélozott járművek osztályának vezetője;
Denisz Hanaz ezredes, az állomásoztatási és beruházási osztály vezetője;
Volodimir Fedorovszkij ezredes, a Nemzeti Gárda központi termelési-technológiai bázisának vezetője.
Ma reggel számos médium számolt be arról, hogy a Nemzeti Gárda parancsnokságán második napja egymás után házkutatásokat tartottak sikkasztás gyanújával.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
The defense sector is one of the most corrupt in Ukraine. After all, that’s where the big Western money magically disappears.
NABU has uncovered yet another brilliant scheme for siphoning off funds meant for armored vehicle maintenance, this time a modest 102 million hryvnias.… pic.twitter.com/PHa3uwESpc
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Korrupciós vádak miatt előzetes letartóztatásba helyezte az ukrán hatóság Andrij Szmirnovot, aki korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának egyik vezető beosztottja volt. A Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság döntése értelmében legalább május 22-ig rács mögött marad, miután a hatóságok szerint törvénytelenül szerzett javakat próbált legalizálni, valamint jelentős összegű kenőpénzt fogadott el.
Szmirnov 2019 őszétől 2024 márciusáig töltötte be az elnöki hivatal helyettes vezetői tisztségét. Felmentéséről hivatalos indoklás nem született. Védője szerint a mostani intézkedés megalapozatlan, új bizonyítékokat nem mutattak be, és az eljárás hónapok óta nem haladt előre – írja a Kyiv Independent.
A bíróság ennek ellenére 18 millió hrivnyás óvadékot állapított meg, ami mintegy 430 ezer amerikai dollárnak felel meg.
Az ukrán korrupcióellenes nyomozók szerint Szmirnov 2020 és 2022 között olyan mértékű vagyongyarapodást mutatott, amely nincs arányban a hivatalosan bevallott jövedelmével. A gyanú szerint luxusautókat, motorokat, ingatlanokat és telkeket vásárolt, részben más családtagok nevére íratva, de továbbra is ő rendelkezett ezekkel. A vagyon eredete azonban megkérdőjelezhető.
A hatóságok szerint a volt hivatalnok érintett lehetett pénzmosásban is. A nyomozás eddigi adatai alapján csaknem 6,5 millió hrivnyát (kb. 157 ezer dollárt) mozgathatott meg különféle ingatlanberuházásokon keresztül, amelyeket egy általa nem hivatalosan irányított cég finanszírozott.
Ezek az építkezések többek között az odesszai tengerparton zajlottak.
A vádhatóság szerint 2022-ben további, mintegy 100 ezer dollár értékű építőipari szolgáltatást is elfogadott, cserébe pedig befolyását felhasználva próbált meg hatni egy közbeszerzési döntésre.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Csütörtök este letartóztatták és rabosították Fred Kerley háromszoros világbajnok sprintert, aki korábbi barátnőjét, a szintén atléta Alaysha Johnsont – annak állítása szerint – ököllel arcba vágta. Kerley jelenleg párja, DJ Sky High Baby szerint viszont Johnson orrvérzéses sérülését nem Kerley okozta, hanem Johnson mostani barátja, aki összeugrott a világbajnokkal, és eközben találta el véletlenül Johnsont.
Egy másik korábbi atléta is hasonlóan nyilatkozott, de a Broward County seriffirodában felvett hivatalos jegyzőkönyvben nincs említés Johnson mostani barátjáról. Eredetileg Kerley és Johnson is a Miamiban rendezett Grand Slam Track nevű új versenysorozat második állomására érkezett, de Kerley végül nem indult el – írja a Telex a Letsrun.com beszámolójára hivatkozva.
A cikkben felidézik: a 29 éves Fred Kerley, aki 2022-ben a 100 méter világbajnoka volt, Párizsban pedig olimpiai bronzérmet szerzett ezen a távon, már több erőszakos cselekményt elkövetett. Januárban Miami Beachen tartóztatták le, mert összetűzésbe került a rendőrséggel, sokkolóval állították meg végül, míg tavaly májusban a vádak szerint egykori feleségét, Angelicát támadta meg. Testi sértés volt ellene a vád, de Kerley ebben az ügyben is ártatlannak vallotta magát.