Bár évtizedek óta tart a drogbandák felszámolása Kolumbiában, mégis a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít.
A kolumbiai rendőrök, az FBI és más szervezetek segítségével, egy hét alatt több mint kilenc tonna kábítószert foglaltak le az országban, és megsemmisítették az elosztók két útvonalát is.
Francisco Barbosa, a latin-amerikai ország főügyészének tájékoztatása szerint több embert letartóztattak, és megsemmisítettek két, fegyveres csoportok által használt leszállópályát is Uribia és la Guajira megyékben. Hozzátette, a műveletekben részt vett egyebek közt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) is. Hangsúlyozta továbbá, hogy hazája teljes mértékben elkötelezett az országon belüli és a határain átnyúló bűnözés felszámolása mellett.
Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére a latin-amerikai ország továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít. Az Egyesült Államok kormányzatának adatai szerint míg 2018-ban 208 ezer hektárnyi kokainültetvény volt Kolumbiában, ez a szám 2019-ben 212 ezer hektárra nőtt.
A bogotái kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) 2016-os békemegállapodása óta kisebb bűnszervezetek szivárogtak be az egykori gerillaszervezet területére, hogy ott átvegyék az illegális üzleti tevékenységet.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
#GDF #ReggioCalabria e Agenzia Dogane e Monopoli-ADM: operazione antidroga nel Porto di #GioiaTauro. Maxi #sequestro di oltre una tonnellata di #cocaina occultata in un carico di #banane.#NoiconVoi
#Atención | Así quedó el helicóptero en el que iba el presidente Iván Duque, tras ser impactado seis veces. El atentado ocurrió en Sardinata, Norte de Santander.
Two months have passed since Colombians rose to protest the Duque government’s neoliberal policies. Today, they continue to resist riot police oppression.
Human rights organizations have reported 4687 cases of police brutality and at least 74 deaths. pic.twitter.com/kATCJzgLqn
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Se intensifica en #Necoclí el represamiento de migrantes en tránsito hacia #Panamá. El Defensor Carlos Camargo ha indicado que hay cerca de 19.000 personas, la mayoría haitianas, esperando seguir hacia la zona del #Darién.
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Terrifying video emerging from Colombia tonight where a grandstand collapsed during a bullfight in El Espinal, with local reports of several deaths and possibly hundreds injured (from WRadioColombia) pic.twitter.com/Whn8Fz7ugn
Vecinos del Batallón Pedro Nel Ospina, en Bello se trabaron “a lo pajarito” por cuenta de la quema de 1.600 kilos de marihuana al aire libre, por parte de la @PoliciaMedellin ? pic.twitter.com/3KuxVIj4De
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
Integrantes de mi equipo de seguridad hallaron un artefacto con más de 7 kilos de material explosivo en la vía que conduce a mi residencia familiar en la vereda de Yolombó, en Suarez, Cauca. El mismo fue destruido de manera controlada por personal anti explosivos de la SIJIN. pic.twitter.com/gUpYQVOfFD
?? | URGENTE: Helicóptero del Ejército de Colombia, que cumplía labores de abastecimiento, se precipitó en Quibdó. El presidente Petro ordenó a las autoridades "desplazarse a la zona para atender la emergencia e investigar las causas de lo sucedido". pic.twitter.com/LonsEGRDP6
#Galería ?Los diferentes organismos de emergencias de varios municipios, trabajan contra reloj para poder rescatar más mineros que se encuentran atrapados en las colmenas de la mina de #Sutatausa. pic.twitter.com/wOTxCjZhqs
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Hurricane Debby blew 25 packages of cocaine (70 lbs.) onto a beach in the Florida Keys. Good Samaritan discovered the drugs & contacted authorities. U.S. Border Patrol seized the drugs, which have a street value of over $1 million dollars.#Hurricane#Debby#Florida#floridakeyspic.twitter.com/nsjKu6qm8V
Gisteravond hielden we een 30-jarige man uit Frankrijk aan in Rotterdam. Hij reed in een busje met Frans kenteken op de A29 t.h.v. Numandsdorp en vertoonde verdacht (rij)gedrag. Daarop hielden wij de bestuurder staande en vroegen om uitleg. pic.twitter.com/T48OSJYeDM
— Politie Eenheid Landelijke Expertise en Operaties (@Pol_Exp_Ope) December 14, 2024
La policía nacional incauta 8,2 toneladas de cocaína en el puerto de Buenaventura.
Es una de las mayores incautaciones de cocaína en la historia de Colombia. En lo que va del mes la policía nacional ha incautado 24 toneladas. pic.twitter.com/d2w1FvaAyS
Spanyolország északnyugati részén, Aldánban figyeltek fel a helyi rendőrök egy furcsa tengeri járműre az Atlanti-óceán partján, egy öbölben, melynek tetejéből három férfi mászott ki. A 66 láb hosszú jármű lassan visszaereszkedett a felszín alá, amikor a férfiak kiúsztak a part felé, ahol a rendőrök kettőt el is fogtak közülük.
Két nap után sikerült elvontatni a furcsa járművet a kikötőbe, melynek belsejében mintegy 100 millió dollár értékű kokaint találtak. Az, hogy a csempészek már saját tengeralattjárószerű járművet használnak a kokain Dél-Amerikából Európába történő eljuttatásához, jól mutatja a drogkereskedelem üzleti nagyságrendjét. Az amerikai drogellenes hivatal szerint a drogkereskedelem piaci nagyságrendje már meghaladja az Egyesült Államok teljes gazdaságának teljesítményét.
Az elfogott jármű ugyan nem tekinthető valódi tengeralattjárónak, mert nem mélyen a felszín alatt közlekedik, hanem a vízfelszín közelében, de az alatt mozog, így közel észrevehetetlen.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
A hatóságok letartóztattak Kijevben egy bűnszervezetet, melynek tagjai hatalmas mennyiségben állítottak elő pszichotróp szereket, s később a Telegramon árusították „termékeiket”.
Az információk szerint a bűnbanda laboratóriuma Zaporizsja megyében volt, ahol metadont, metamfetamint, amfetamint és Alfa-PVP-t állítottak elő ipari mennyiségben. A vevők egy bankkártyára utalták a pénzt, ezt követően pedig postázták számukra a megrendelést.
Az ügyben továbbra is folyik az eljárás, a hatóságok házkutatásokat végeznek, a bűnbanda tagjainak előállítása megkezdődött – közölte a kijevi városi ügyészség.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Minden idők legnagyobb tengeri drogfogásán vannak túl a spanyol hatóságok, miután luxusjachtokon 30 tonna, egyéb helyen plusz 5 tonna hasist foglaltak le egy – írja az Origo.
Illusztráció
A spanyol pénzügyminisztérium közölte, hogy az esettel kapcsolatban kilenc bolgár és egy orosz személyt vettek őrizetbe, valamint hat luxusjachtot is lefoglaltak, melyeknek értéke ötmillió euró lehet.
Az akciót szeptember 25. és 28. között hajtották végre – írja az ABC News.
A spanyol hatóságok elmondták, hogy a nyomozást segítette többek között az Europol és a nemzetközi Tengerészeti és Operatív Központ is.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
A hatóságok 6,5 millió dollárt, 500 kilogramm kábítószert és 64 darab fegyvert foglaltak le bűnözőktől. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a bűnüldöző szervek e műveletét nevezte a legnagyobbnak a darkneten tevékenykedő bűnösök ellen.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Az USA és Európa területén összesen 179 személyt tartóztattak le, akiket a darkneten folytatott kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. Az Egyesült Államokban 121, Németországban 42, Hollandiában 8, Nagy-Britanniában, Ausztriában pedig 3 embert állítottak elő.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
"Full House" star Lori Loughlin is released from prison after serving two months for her role in the college admissions scandal https://t.co/FwJZtmHos5
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
A fővárosban letartóztattak egy 21 éves fiatalt, aki kábítószert árusított az egyik kijevi egyetemen.
A hatóságok a házkutatás során 1,5 kilogramm kendert, 600 gramm amfetamint, 500 gramm pszichotróp sót, 500 gramm mefedront, 200 gramm metadont, 200 darab extasy-pirulát, elektromos mérleget, továbbá két vadászpuskát és 24 töltényt találtak.
Az információk szerint a fiatal nagytételben vásárolta az interneten az említett szereket, majd pedig adagonként árusította őket az intézmény területén. Az ügyben megkezdődött a bíróságot megelőző nyomozás.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
Вночі ворог атакував приватний медзаклад у Києві в Оболонському районі, влучання спричинило пожежу на 2-му поверсі 4-поверхового медичного закладу зі стаціонаром, — ДСНС.
Загинула 1 людина, 3 поранені, евакуйовано 25 осіб. Працювало до 50 рятувальників, 10 од техніки. pic.twitter.com/BrZYsyzn3X
3,5 millió értékben foglaltak le a hatóságok kábítószert, pszichotróp anyagokat és prekurzorokat Hmeljnickijben. A törvénytelen tevékenységgel foglalkozó csoportosulás főszervezőit sikerült előállítani.
Az információk szerint a kábítószer eladásával nyolc helyi személy foglalkozott. A lebukás elkerülése véget folyamatosan változtatták a narkólabor helyszínét, a megye több járásában is vásároltak lakásokat, melyeket térfigyelő kamerákkal láttak el és őrizték is a területet.
A bűnözők a nyomok eltüntetésére is gondoltak: minden laborban elhelyeztek egy gránátot, mely magát a helyiséget és az ott lévő bizonyítékokat is könnyen megsemmisítette volna.
A rendőrségnek eddig három figuránst sikerült letartóztatnia, a nyomozás továbbra is folyik.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
A bírósági tárgyalást megelőző nyomozás során a hatóságok három alkalmat vettek jegyzőkönyvbe, melyek során egy rendőrségi munkatárs amfetamin és MDMA típusú kábítószereket árusított.
A férfit a drog átadásakor tartóztatták le, s körülbelül 40 gramm fehér port foglaltak le tőle, mely maga a tettes elmondása szerint nem más, mint kokain volt. Ezt követően házkutatást végeztek otthonában és munkahelyén, továbbá a járművét is átvizsgálták, melynek során jelentős mennyiségű kábítószerre hasonlító anyagot, fegyvert és körülbelül 1000 darab töltényt találtak.
Az ügyben a rendőrség eljárást indított, a kábítószereket lefoglalták és vizsgálatra küldték – tájékoztatott a kijevi ügyészség sajtószolgálata.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Заступник посла ?? в ?? @MGiergon дізнався на місці про наслідки пожежі, яка ввечері пошкодила інтер'єр будівлі костелу Святого Миколая, спорудженого поляками з Києва понад сто років тому. pic.twitter.com/WdEPCUW83C
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Ein Polizeibeamte, der im Waldviertel wohnt und für die Landespolizeidirektion Wien arbeitet, hat sich im Haus eingeschlossen und gedroht, einschreitende Beamte zu erschießen. Zurzeit wird mit ihm verhandelt. Er ist bewaffnet.https://t.co/5ht2f5J7bU
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Last night, Russia carried out one of the largest aerial assaults on Kyiv since the start of its full‑scale invasion, firing 40 ballistic missiles at residential buildings, shopping centres, and public transport stops.
Overnight, Russia carried out one of its largest ballistic missile attacks on Kyiv. The enemy launched more than 40 missiles of various types – most of them against the capital – and 120 attack drones.
As of now, one person has been reported killed in Kyiv and the region, and 16… pic.twitter.com/YMWDlB6wGA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 19, 2026
Mintegy másfél tonna hasist és nagyjából négymillió darab captagon-tablettát fogott a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség egy hajó átvizsgálásakor.
A nagy mennyiségű drog feketepiaci értékét mintegy 60 millió euróra (több mint 21 milliárd forint) becsülik, és egy hajó átvizsgálásakor fedezték fel, amely vasárnap érkezett a konstancai kikötőbe Törökországból, két, Szíriában feladott konténerrel.
A kábítószert 40 tonna nagy sűrűségű, szerves eredetű szappan között rejtették el.
Az ügyészség közleménye szerint a „dzsihadisták drogjaként” ismert captagon-tablettáknak – amelyeket állítólag gyakran használtak fizikai állóképességük és önbizalmuk javítására az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei – rendszerint magas amfetamintartalmuk van.
Ez az eddigi legnagyobb mennyiségű hasis- és captagon-fogás a román bűnüldözés történetében. Kézre kerítésében az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (DEA) is közreműködött.
Jelenleg több román és külföldi állampolgár ellen van folyamatban bűnvádi vizsgálat, hogy kiderítsék a kábítószer szállításában játszott szerepüket.
A román hatóságok eddigi legnagyobb, négy évvel ezelőtti kábítószerfogása – csaknem két és fél tonna kokain lefoglalása – is a Fekete-tenger partján, a konstancai (Constanta) kikötőben történt.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Mintegy másfél tonna hasist és nagyjából négymillió darab captagon-tablettát fogott a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség egy hajó átvizsgálásakor.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1599044422
[modified] => 1599012338
)
[title] => Rekordmennyiségű dzsihadisták által is használt drogot foglaltak le Romániában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=23645&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 23645
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 23646
[image] => Array
(
[id] => 23646
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/rekordmennyisegu-hasist-es-dzsihadista-drogot-foglaltak-le-romani-600x315-crop.jpg
[original_lng] => 47732
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/rekordmennyisegu-hasist-es-dzsihadista-drogot-foglaltak-le-romani-600x315-crop-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/rekordmennyisegu-hasist-es-dzsihadista-drogot-foglaltak-le-romani-600x315-crop-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/rekordmennyisegu-hasist-es-dzsihadista-drogot-foglaltak-le-romani-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array

[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/rekordmennyisegu-hasist-es-dzsihadista-drogot-foglaltak-le-romani-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/rekordmennyisegu-hasist-es-dzsihadista-drogot-foglaltak-le-romani-600x315-crop.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1599001538:4
[_thumbnail_id] => 23646
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4251
[translation_required_done] => 1
[_oembed_98ea0a0d178b754f4a4234f38bb2e6dd] =>
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Körültekintően tervezett csempészalagutat találtak a mexikói-amerikai határon – közölték az amerikai szövetségi hatóságok pénteken.
A ventilációs rendszerrel, vízvezetékkel, elektromos hálózattal, sínrendszerrel és megerősített falakkal is ellátott félig kész vájat a mexikói San Luis Río Colorado nevű településről az Arizona állambeli San Luisig futott, de az építési munkálatokat abbahagyták, mielőtt még elérték volna a felszínt – írja az MTI.
Az alagút egyébként olyan területen épült, amely nem kedvez ilyen munkálatoknak. A kemény talaj és a laza homok miatt a legtöbb ilyen járat be szokott omlani.
Az a tény, hogy nagyon jól lett megépítve, és volt benne ventilációs rendszer, víz, sínrendszer, falak, tető, padló, és elektromos hálózat, nagyon is egyedülállóvá teszi ezt az alagutat – mondta Angel Ortiz, a belbiztonsági minisztérium helyi nyomozásokért felelős illetékese.
A belbiztonsági minisztérium nyomozói július végén kezdtek ásatásokat, miután bejelentés érkezett egy gödörről a határfal környékén. A vájat 1 méter széles és 1,2 méter magas. Mivel nem készült el teljesen, ezért a hatóságok csak találgatni tudnak, pontosan mire használták volna.
A mexikói drogkartellek csempészei évtizedek óta használnak alagutakat kábítószer és emberek észrevétlen átjuttatására a határon.
#Italy Today, 14 tons of Captagon (84 million pills) worth 1 billion dollars have been seized by 'Guardia di Finanza' in Salerno. These pills were produced in #Syria by #Isis (according to Italian authorities). pic.twitter.com/FU0OzA4fRg