Brazília egyik államában a koronavírus „indiai” törzsét hat esetben igazolták. Az elnök egyik akciója során azonban tömeg alakult ki, ő maga pedig nem viselt védőmaszkot.
A brazil Maranhão állam kormánya május 21-én, pénteken megbírságolta Jair Bolsonaro elnököt, mert Asilandia városában egy gyűlés során tömeg alakult ki és az elnökön nem volt védőmaszk, számolt be az Infobae.
A bírságot a Maranhão állam Egészségügyi főosztálya szabta ki, mert Bolsonaro nem tartotta be a maszk viseléséről szóló határozatot, és „több mint 100 ember gyülekezését okozta a higiéniai szabályok betartása nélkül”.
Az elnök részvételével zajló akcióra azok után került sor, hogy a koronavírus „indiai” törzse általi fertőzés hat esetét erősítették meg a régióban.
A Brazíliában a járvány kezdete óta több mint 16 millió ember esett át a koronavírus fertőzésen. A vírus okozta halálos esetek száma pedig több mint 448 ezer.
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Jair Bolsonaro, Brazil elnöke soha nem akart koronavírus elleni védőoltást vásárolni, és eredetileg a kór elleni védettség természetes kialakulására számított – mondta a felsőház válságkezeléssel kapcsolatos vizsgálatát vezető szenátor.
Renan Calheiros egy interjúban arról beszélt, még túl korai lenne megmondani, hogy Bolsonaro elkövetett-e bármilyen bűncselekményt a közegészségügyi válság kezelése során, de szerinte minden arra utal, hogy az államfő a nyájimmunitás kialakulását részesítette előnyben.
„Az elnök először tagadta a betegséget, influenzának nevezte, majd érvelt a járványkorlátozás és a vesztegzár bevezetése ellen. Aztán leszólta a szájmaszkok használatát és bátorította a tömegeket a gyülekezésre” – mondta Calheiros. „Ezért nem akart soha vakcinát” – tette hozzá. Bolsonaróról szólva, megjegyezte, az elnök lassan költötte el a kongresszus által korábban, a világjárvány idején kapott dollármilliárdokat, hogy a tengerentúlról vásároljon vakcinákat.
Calheiros veterán törvényhozó és Bolsonaro kritikusa. Jelentése várhatóan a kormány késlekedésére összpontosít majd a vakcinák biztosításában, beleértve a külföldi gyógyszergyártókkal folytatott elhúzódó tárgyalások részleteire, valamint az Amazonasban elkövetett hibás lépésekre, ahol a vírusfertőzés egy új változata jelent meg.
A 210 millió lakosú Brazíliában eddig közel 16 millió koronavírusos megbetegedést vettek nyilvántartásba – maga az államfő is átesett rajta. Mintegy 450 ezren meghaltak, ami az Egyesült Államok után a második legmagasabb halálozási szám a világon. Az államfőt hazájában ellenzői bírálták a koronavírus veszélyeinek minimalizálása, a maszkok mellőzésére és a nem bizonyított gyógymódok erőltetésére tett erőfeszítései miatt.
Bolsonaro és szövetségesei korábban arra törekedtek, hogy Calheirost eltávolítsák az ügyben folytatott vizsgálat éléről, mondván, hogy nem lehet pártatlan, mert a fia Alagoas állam kormányzója, és a vizsgálat az állami programok szövetségi finanszírozását vizsgálná.
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Jair Bolsonaro brazil elnök a legfelsőbb bíróságon követelte a számos szövetségi állam által a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások visszavonását, annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma újabb csúcsokat dönt a dél-amerikai országban – jelentette pénteken a helyi média.
A kormány azzal a beadvánnyal fordult a legfelsőbb bírósághoz, hogy vonja vissza a rendeleteket a szövetségi kerületben, ahol a főváros, Brazíliaváros található, valamint Bahia és Rio Grande do Sul államokban, arra hivatkozva, hogy az államok kormányzói nem rendelkeznek elegendő hatáskörrel a dekrétumok végrehajtásához – jelentette a G1 hírportál. A rendeletek között szerepelnek korlátozások a mozgásszabadságra és a nem nélkülözhetetlen tevékenységet folytató üzletekre vonatkozóan.
Bolsonaro számos alkalommal igyekezett kisebbíteni a vírus jelentőségét, valamint ellenezte a fertőzések terjedésének fékezését célzó korlátozásokat, miközben Brazília a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ország a világon az Egyesült Államok után.
Az egészségügyi rendszer túlterhelt a szövetségi államok többségében, a Fiocruz nevű egészségügyi alapítvány szerint a „történelem legnagyobb egészségügyi összeomlása” zajlik – írta a G1.
A legutóbbi adatok szerint mintegy 90 ezer újabb fertőzöttet és a járványhoz köthetően 3000 halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában az országban. A 210 millió lakosú Brazíliában eddig 11,7 millió esetet és a fertőzéshez köthetően több mint 287 500 halálozást jegyeztek fel.
A Datafolha közvélemény-kutató intézet által csütörtökön ismertetett felmérés szerint a brazilok 79 százaléka úgy látja, hogy a járvány féktelenül terjed az országban.
[type] => post
[excerpt] => Jair Bolsonaro brazil elnök a legfelsőbb bíróságon követelte a számos szövetségi állam által a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások visszavonását, annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma újabb csúcsokat dönt a dél-amerikai országban ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1616247660
[modified] => 1616207544
)
[title] => Támadja a korlátozásokat a brazil elnök
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=41755&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41755
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 41756
[image] => Array
(
[id] => 41756
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro.jpg
[original_lng] => 62982
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/jair-bolsonaro.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1616200344:12
[_thumbnail_id] => 41756
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2083
[_oembed_c1712923f590f39fa92e0de97a59387a] =>
[_oembed_time_c1712923f590f39fa92e0de97a59387a] => 1616200354
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c733099ec81abcbed98c2e0169d5c5ef] =>
[_oembed_time_c733099ec81abcbed98c2e0169d5c5ef] => 1616240463
[_oembed_d66d1d2f2f8253c8e2884f00758f34dc] =>
НАПАДЕНИЕ ВЛАСТЕЙ НА РЫНОК КОЛОС, г. НИКОЛАЕВ. 04 апреля 2021 г. Часть 2https://instagram.com/300nikolaevcev?igshid=1mkzlbv9mliajСайт : http://300niko.online/Facebook : https://www.facebook.com/300nikolaevcev/Telegram : https://t.me/nikolaevcev300 YouTube : https://www.youtube.com/channel/UCMC88YYX9iAEf0lYWKVVrgQ#300николаевцев#Николаев#mykolaiv#300Niko#300vsCorona#РАЗОМСИЛА
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
Egész hétvégén tüntetések voltak Brazilia-szerte, melyeken az elnök, Jair Bolsonaro elleni alkotmányos eljárás indítását követelték az országban uralkodó egészségügyi vészhelyzet miatt.
Vasárnap már második napja vonultak utcára a lakosok Braziliában, hogy az elnök, Jair Bolsonaro elleni alkotmányos vádeljárást követeljenek, elsősorban a koronavírus-járvány kezelése miatt, ami az országban már több, mint 216 ezer életet követelt.
Az ország összes nagyobb városában, így Sao Paulóban és Rio de Janeiróban is felvonulásokkal tiltakoztak az emberek, míg szombaton bal-, úgy vasárnap jobboldali tüntetők foglalták el az utcákat, köztük olyanok is, akik 2018-ban még rá szavaztak, írja az ABC.
Az egyik ilyen tiltakozó azt mondta, bár annak idején érdekesnek találta az elnök ígéreteit, a járványra adott válasza – aminek következtében Manaus északi városában, január eleje óta várólista van az intenzív osztályok ágyaira és elfogyott az orvosi felhasználású oxigén – elégtelen, ezért mennie kell.
Annak azonban, hogy egy ilyen eljárás elinduljon, elég kevés az esélye. Thomaz Favaro politikai elemző szerint bár Bolsonaro támogatottsága a kongresszusban instabil, de masszív, míg egy alkotmányos vádeljárás ellene komolyan megváltoztatná az ország politikai kilátásait, emiatt nem valószínű, hogy akár el is indítsák.
Steinwerfer auf der Flucht von der Polizei. Die meisten scheinen minderjährig. Die Polizei bettelt fast via Lautsprecher: „Unterlassen sie den Bewurf, machen sie die Fahrbahn frei, wir haben Verletzte und Rettungswagen, die nicht durchkommen.“ #b1505pic.twitter.com/uX1qscohrF
VIDEO - A military training course to fight the coup regime was launched this morning (May 8) in a border area. Major Hein Thaw Oo, a defector from Light Infantry Division (LID) 99, is leading the training. https://t.co/xHj3765zkx#WhatsHappeningInMyanmar
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
In Kazakhstan, over 160 people were killed and 5,000 arrested after riots that shook Central Asia’s largest country over past weekhttps://t.co/0NCvZsXw7X
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In Yerevan these days, citizens came out to the government building in Republic Square, barricaded Azatutyan Avenue and went on strike in the Davtashen neighborhood in the north of the capital.
⚡️🇦🇲 MEN IN UNIFORM APPEAR IN ARMENIAN PROTESTS, as PM Pashinyan quashes dissent.
Any attempt to involve the Armenian Armed Forces in political protests will be given a adequate legal assessment - the Armenian Ministry of Defense warns.
Clergyman, Bagrat Srbazan, a leading figure of the protests against the American installed Comprador government makes a general appeal to the people of Armenia to support the uprising. pic.twitter.com/cShXlougwM
Riots are taking place in Caracas tonight. After the election was stolen in Venezuela, jist like the election was stolen in America in 2020 pic.twitter.com/nAvREIQU5y
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Az őslakosok és emberi jogi szervezetek kérik, hogy vonják felelősségre Jair Bolsonarót Brazília elnökét a környezetvédelmi politika szétverése, súlyos környezeti károkozás és a brazil őslakosok jogainak megsértése miatt.
William Bourdon párizsi ügyvéd előzetes vizsgálat iránti kérelmet nyújtott be Bolsonaro ügyében pénteken a hollandiai hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz.
Bolsonaro 2019-es hivatalba lépése óta az amazóniai esőerdő hatalmas része megsemmisült, és az őslakos közösségek is veszélybe kerültek. Az erdőirtás két év alatt csaknem 50%-ot emelkedett, az őslakos területek, rezervátumok elfoglalása 2019-ben 135%-kal nőtt.
A tudósok arra figyelmeztettek, hogy Bolsonaro környezetpusztító politikája visszafordíthatatlan következményekkel járhat, az amazóniai esőerdőket és a trópusi őserdőket szavannává változtathatja. „Bolsonaro nemcsak a brazil őslakosok számára jelent kockázatot, hanem globális probléma is, amit tesz, kihat az egész bolygóra.”