A kijevi Pecserszka Lavra területén 19 kulturális örökségi objektum sérült meg a június 15-i nagyszabású orosz támadás következtében. A legsúlyosabb károkat a Nagyboldogasszony-székesegyház és a Kusnyik-torony szenvedte el.
A kulturális minisztérium tájékoztatása szerint a székesegyházban jelenleg sürgősségi helyreállítási munkálatok zajlanak, amelyek célja az épület további károsodásának megakadályozása. A tetőszerkezet ideiglenes védelmét már megkezdték, a tető mintegy 70 százalékát lefedték.
A szakértők vizsgálják az épület állapotát, és ezek alapján készül majd el a további konzerválási és helyreállítási terv. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a műemlékek megóvása az ukrán történelmi és kulturális örökség védelmének része.
A Lavra közben fokozatosan újra megnyitja kapuit a látogatók előtt: több templom, a barlangok, a harangtorony és egyes múzeumi kiállítások ismét elérhetők. Az intézmény vezetése szerint a helyreállítási munkák folytatódnak, és a cél, hogy a szent hely méltó módon fennmaradjon a jövő számára.
Az orosz hadsereg egy rakétával és 89 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, két kereskedelmi hajó, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 79 drónt semlégesített, azonban 6 helyszínen az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta és 5 csapásmérő drón célba talált, 6 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegramon. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
Június 22-én az éjszakai és a reggeli órákban az orosz hadsereg drónokkal támadta a délkelet-ukrajnai Zaporizzsját, a csapások következtében egy 39, valamint egy 53 éves nő meghalt, 7 ember, köztük egy 11 éves fiú pedig megsebesült – tette közé a megyei ügyészség jelentését idézve az Ukrinform hírügynökség. Családi házak, többszintes épületek, raktárak és egyéb gazdasági épületek rongálódtak meg. Több ember halálát okozó háborús bűncselekmény elkövetése miatt nyomozást indított a Zaporizzsja megyei ügyészség.
Az ukrán hírügynökség a Szumi megyei ügyészség Facebook-bejegyzése alapján arról is beszámolt, hogy az észak-ukrajnai Znob-Novhorodszkij településen drón csapódott egy sokgyermekes család házába. Ennek következtében egy 13 éves fiú, a 36 éves édesapja és a 73 éves nagymamája életét vesztette, az édesanya és két gyerek megsebesült. Ebben az esetben is nyomozást indított az illetékes hatóság.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz hadsereg egy rakétával és 89 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, két kereskedelmi hajó, i...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782133200
[modified] => 1782131660
)
[title] => Drónokkal és rakétákkal támadta az orosz hadsereg Ukrajnát az éjszaka, többen meghaltak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=248255&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248255
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 248256
[image] => Array
(
[id] => 248256
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron.png
[original_lng] => 1670974
[original_w] => 1311
[original_h] => 816
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-768x478.png
[width] => 768
[height] => 478
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron-1024x637.png
[width] => 1024
[height] => 637
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron.png
[width] => 1311
[height] => 816
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron.png
[width] => 1311
[height] => 816
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/dron.png
[width] => 1311
[height] => 816
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1782120878:12
[_thumbnail_id] => 248256
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 534
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 961537703002
[_oembed_268eba623f593a7137659499a09d685f] =>
[_oembed_time_268eba623f593a7137659499a09d685f] => 1784050777
[_oembed_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] =>
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
It's tyres were completely worn out, with steel wires visibly out. How could such a vehicle be allowed to transport school children? This bus is licensed to carry 64 passengers why did it have 80?? If strict traffic laws are enforced without bribes, such tragedies are preventable pic.twitter.com/PRtMV7HSco
. @M_Kananura "We wish to confirm that, following the fatal road traffic crash that occurred yesterday evening at Chekwatit Village, Kimawa Parish, Kawowo Sub-county, Kapchorwa District, a total of 21 people, comprising 20 pupils and one adult, have so far been confirmed dead.… pic.twitter.com/MW9ACBwZYu
Az ukrán erők számos fontos célpontot támadtak a Krími-híd közelében és a megszállt Krímben, támadva az ellenséges logisztikai és légvédelmi létesítményeket – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök jelezte, hogy a művelet az ukrán lakosság elleni orosz támadásokra adott válasz volt, és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a pilóta nélküli rendszerek erői, a katonai hírszerzés a különleges műveleti erők egységei vettek részt benne. Mint megjegyezte, hogy a csapásokat a megszállók katonai logisztikai, olajipari és légvédelmi létesítményei ellen hajtották végre, a frontvonaltól mintegy 300 km-re. „A Krími-híd mindkét oldalán létesítmények sérültek meg: a Krasznodari területen az olajszállítás tengeri logisztikája és egy olajraktár az ideiglenesen megszállt Kercsben” – tette hozzá.
Az államfő szerint emellett sikeresen eltalálták az ellenséges katonai logisztikai létesítményeket, az SZ-400 légvédelmi rakétarendszerek négy radarállomását, valamint két Pancir komplexumot is. „Hálás vagyok minden katonánknak a pontosságukért és a professzionalizmusukért. Oroszország csak az erő nyelvén ért, és a nagy hatótávolságú erőnk mindenképpen a békéért dolgozik” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán Ukrinform beszámolója szerint több stratégiai jelentőségű energetikai létesítmény is kigyulladt a megszállt Krímben egy éjszakai támadást követően.
A jelentések alapján lángra kapott a Tavria hőerőmű, emellett több gázinfrastruktúrához tartozó objektumnál is tüzet észleltek. Tűzről számoltak be a Lokhivka és Zsuravlivka környéki gázelosztó állomásoknál, valamint Bahcsiszaraj közelében, a TES vállalat olaj- és gáztárolójánál is.
Tűz ütött ki a Genicseszk híd térségében, az Arabat-földnyelven, valamint az armjanszki Krími Titan üzem vasúti bejáratánál is.
A beszámolók szerint robbanásokat lehetett hallani Szimferopolban, Perevalnében, Szevasztopolban és a Perekopi járásban is.
Az Ukrinform emlékeztetett: az ukrán fegyveres erők drónos alakulatai már egy nappal korábban is csapást mértek a hlibivszkei föld alatti gáztárolóra, valamint több más katonai és logisztikai célpontra a Krímben és a megszállt kelet-ukrajnai területeken.
Oroszország hétfő éjjel támadta a kijevi Olekszandr Dovzsenko Nemzeti Filmstúdiót, Ukrajna egyik legrégebbi filmstúdióját, megsemmisült az ország legnagyobb és legrégebbi jelmezgyűjteménye – közölte Tetyana Berezsna miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszter azt írta: „Egy újabb rendkívül súlyos bűncselekmény az oroszok részéről az ukrán kultúra ellen. Oroszország támadta az Olekszandr Dovzsenko Nemzeti Filmstúdiót Kijevben. Ukrajna egyik legrégebbi filmstúdiója. Tűz ütött ki” – közölte. Állítása szerint a támadás megrongálta a jelmeztárat, és megsemmisítette Ukrajna legnagyobb és legrégebbi jelmezgyűjteményét. „A stúdióban körülbelül százezer jelmez és hárommillió különféle ruhadarab volt. A filmstúdió más épületei és szerkezetei is megrongálódtak” – tette hozzá Berezsna.
A mentő- és katasztrófavédelmi szolgálatok a helyszínen dolgoztak, és folyamatban vannak az intézkedések a támadás következményeinek felszámolására és a biztonság megőrzésére. Berezsna a filmstúdió bombázásáról szóló bejegyzéséhez csatolt egy felvételt is a támadás helyszínéről. „Oroszország továbbra is szándékosan támadja nemcsak a civil infrastruktúrát és a civileket, hanem az ukrán identitást, emlékezetet és történelmet őrző kulturális intézményeket is” – összegezte a kulturális miniszter.
Right now, as Russians continue to strike #Kyiv with over a dozen of ballistic missiles, the Dormition Cathedral of Kyiv‑Pechersk Lavra — a UNESCO World Heritage site and priceless cultural landmark — has been struck and is burning. A brutal assault on our people and our… pic.twitter.com/JfG2IjUWOD
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Tragic fire at Wyndham’s Viva Dominicus Beach resort in Bayahíbe, Dominican Republic.
One Italian tourist killed, several injured. Around 1,700 guests fled to the beach as flames spread rapidly. Guests now relocated to nearby hotels. Investigation ongoing.Heartbreaking.… pic.twitter.com/D3hBcOLW7q
Cottonwood Fire w Utah postanowił zostać smokiem wczesnego lata. Spalone prawie 380km² zaledwie trzeciej doby pożaru, około 100 budowli spalonych i zero powstrzymania.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon számolt be arról, hogy a hét kezdete óta Ukrajna 11 régiója került orosz támadások célkeresztjébe. Az államfő szerint az elmúlt, még teljes három napot sem kitevő időszakban az orosz hadsereg csaknem 530 drónt és két irányított légi rakétát indított Ukrajna ellen.
Zelenszkij bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a támadások nem kizárólag katonai célpontokat értek. Az orosz csapások egy Panamában bejegyzett konténerhajót, mezőgazdasági vállalkozásokat, vasúti és energetikai infrastruktúrát, valamint számos lakóépületet is érintettek. A támadások következtében több tucat ember megsérült.
Az ukrán elnök szerint az ország diplomáciai erőfeszítéseinek egyik legfontosabb célja továbbra is a légvédelem megerősítése. Kiemelte, hogy az elmúlt napokban több nemzetközi egyeztetés és tárgyalás zajlott a légvédelmi képességek fejlesztéséről, és kulcsfontosságúnak nevezte a megkötött megállapodások végrehajtását.
Zelenszkij külön utalt a PURL-programmal kapcsolatos vállalások teljesítésének fontosságára, valamint arra, hogy a közelgő G7- és NATO-csúcstalálkozók további előrelépéseket hozhatnak Ukrajna támogatásában.
Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajna megfelelő védelme nemcsak katonai, hanem diplomáciai szempontból is elengedhetetlen. Mint fogalmazott, a diplomácia működésének előfeltétele az ország biztonságának garantálása. Bejegyzése végén köszönetet mondott azoknak a nemzetközi partnereknek, amelyek támogatást nyújtanak Ukrajnának.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon számolt be arról, hogy a hét kezdete óta Ukrajna 11 régiója került orosz támadások célkeresztjébe. Az államfő szerint az elmúlt, még teljes három napot sem kitevő időszakban az orosz hadsereg csaknem 5...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781177040
[modified] => 1781174597
)
[title] => Három nap alatt csaknem 530 drónt és két rakétát vetett be Oroszország Ukrajna ellen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247111&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247111
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247112
[image] => Array
(
[id] => 247112
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok.png
[original_lng] => 287838
[original_w] => 502
[original_h] => 302
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok-300x180.png
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok.png
[width] => 502
[height] => 302
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok.png
[width] => 502
[height] => 302
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok.png
[width] => 502
[height] => 302
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok.png
[width] => 502
[height] => 302
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/karok.png
[width] => 502
[height] => 302
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1781163802:12
[_thumbnail_id] => 247112
[_edit_last] => 12
[views_count] => 545
[_algolia_sync] => 980069245001
[_oembed_56b741b0d3fd7c0b154cd70a619e5bc5] =>
[_oembed_time_56b741b0d3fd7c0b154cd70a619e5bc5] => 1781178490
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3813
[1] => 233526
[2] => 522
)
[tags_name] => Array
(
[0] => károk
[1] => orosz támadások
[2] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 246662
[content] =>
Ukrajna egy krasznodari olajlétesítményt és Szentpétervár térségében egy támaszpontot támadott drónokkal az éjszaka – erősítette meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati X-bejegyzésében.
Az Ukrinform cikke szerint Volodimir Zelenszkij arról számolt be, hogy az ukrán drónok az éjszaka folyamán mintegy ezer kilométert tettek meg, és a korábbi híreknek megfelelően valóban elérték az orosz haditengerészet szentpétervári térségben található arzenáljait, valamint a kronstadti haditengerészeti bázist.
Az ukrán elnök közölte, hogy egy másik csapás során mintegy 500 kilométerre, a krasznodari régióban egy olajraktárt is találat ért. Zelenszkij szerint az akciók az ukrán fegyveres erők, a biztonsági szolgálat (SZBU) és a katonai hírszerzés közös műveleteinek eredményei.
„Oroszországnak be kell fejeznie ezt a háborút, és le kell állítania az élet elleni támadásokat. Ukrajna elleni minden igazságtalanság igazságos választ kap” – fogalmazott az ukrán elnök.
The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
Russian authorities are searching for a suspect in the car bombing in Balashikha, Moscow Oblast.
According to reports, an explosive device equivalent to 300–400 grams of TNT had been placed beneath the driver's seat. The explosion occurred shortly after the man got into the… https://t.co/YuUkcYczkOpic.twitter.com/dZ8aE7W6HD
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) June 9, 2026
Támadás érte a krasznodari határterületen fekvő Iljszkij kőolaj-finomítót – erősítette meg a kedd reggeli hírt az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara a Facebookon.
Az esetet követően tűz keletkezett a finomító területén, az okozott károk mértékét pedig még vizsgálják. A vezérkar arról is beszámolt, hogy vasárnap rakétacsapás érte a Rosztov térségében található novosahtyinszki kőolaj-finomító két üzemegységét, emellett a szaratovi olajfinomító elleni találatot is megerősítették.
A közlés szerint találat érte a Vidnoje térségében telepített Pancir–SZ1 orosz légvédelmi rendszert, egy pilóta nélküli légi járművek tárolására szolgáló raktárat, valamint több drónirányító pontot is.
A Vezérkar emellett pontosította a Lazarevo diszpécserállomással kapcsolatos információkat, és közölte, hogy az ukrán erők jelenleg is az orosz csapatösszevonások ellen hajtanak végre támadásokat.
A bejegyzés szerint hétfőre virradó éjszaka találat érte a Krím nyugati részén, Mizsvodnye térségében állomásozó egyik orosz hadihajót is. Az első információk alapján egy aknamentesítő hajóról lehet szó. A keletkezett károk mértékét még vizsgálják.
Ukrainian attack drones successfully hit a Russian pipeline pumping station to the east of Moscow this morning, setting the facility on fire.
At least one drone hit the Vtorovo pumping station, a crucial link in western Russia's diesel and jet fuel pipeline network. pic.twitter.com/jLDB71FiMj
A teljes körű háború során Oroszország több mint 400 oktatási intézményt rombolt le Ukrajnában. Több mint 4000 oktatási létesítmény rongálódott meg, jelentette ki Okszen Liszovij ukrán oktatási miniszter a Ragyio Szvobodának adott interjújában.
Elmondása szerint az orosz tüzérségi támadások következtében 153 egyetemi épület sérült meg, további három pedig megsemmisült.
„Most hatalmas sorban állnak nagyon fontos és jó egyetemek a felújításra: Dnyipróban a Honcsar, a Dnyiproi Műszaki Egyetem, a harkivi Karazin Egyetem – felújítás alatt folyamatosan, már számtalanszor szerelték az ablakokat”, mondta Liszovij.
A miniszter megjegyezte, hogy leggyakrabban betört ablakokról, sérült tetőkről és épületszerkezetekről van szó. Az oktatási intézmények felújítására szánt forrásokat nemcsak az Oktatási Minisztérium finanszírozásából, hanem a katonai közigazgatásokkal, a városi polgármesterekkel, a partnerekkel, az adományozókkal és az egyetemi alapítványokkal közösen is gyűjtik.
Liszovij megemlítette az Olesz Honcsar Dnyiproi Nemzeti Egyetem kollégiuma elleni orosz Kalibr rakétatámadást is, amelyben egy diák meghalt. A miniszter szerint az ilyen célzott orosz terror célja, hogy „minél több fiatalunk utazzon ki külföldre”.
Hozzátette, hogy az iskolákat és óvodákat leggyakrabban a közösségek forrásaiból újítják fel, de partnerek és alapítványok is segítenek a javításokban.
Liszovij elmondása szerint az Oktatási Minisztériumnak nincsenek forrásai az iskolák újjáépítésére. Félmilliárd hrivnyát különítettek el az egyetemek újjáépítésére, de ez nem elég.
„Félmilliárdunk van az egyetemek felújítására, és ez nagy összeg, de nem elég, mert ma már 1,2 milliárd hrivnya a sürgős szükségletünk, a teljes felújítási igény pedig meghaladja a 3 milliárdot. De nem mindenhol van most szükség az épületek azonnali felújítására” – tette hozzá a miniszter.
[type] => post
[excerpt] => A teljes körű háború során Oroszország több mint 400 oktatási intézményt rombolt le Ukrajnában. Több mint 4000 oktatási létesítmény rongálódott meg, jelentette ki Okszen Liszovij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780408560
[modified] => 1780383552
)
[title] => Liszovij: Oroszország több mint 400 oktatási intézményt rombolt le teljesen Ukrajnában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=246115&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246115
[uk] => 245836
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245837
[image] => Array
(
[id] => 245837
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large.jpg
[original_lng] => 79795
[original_w] => 720
[original_h] => 405
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/237677-1-large.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780372753:12
[_thumbnail_id] => 245837
[_edit_last] => 12
[views_count] => 608
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 964206479001
[_oembed_56b741b0d3fd7c0b154cd70a619e5bc5] =>
[_oembed_time_56b741b0d3fd7c0b154cd70a619e5bc5] => 1780924934
[_oembed_97916adb4bc9330db08b13721d31d1f8] =>
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
Kijevben továbbra is tart annak tisztázása, hogy milyen következményei vannak a kedd éjszakai orosz légitámadásról, délelőtt öt halálesetről és 65 sérülésről szóló információt erősítettek meg a hatóságok – számolt be az rbc.ua hírportál Vitalij Klicsko kijevi polgármester Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Katerina Pop, a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció szóvivője egy telefonos interjúban arról számolt be, hogy a sérültek száma elérte a 65 főt. A sérültek között három gyermek van, egy három, egy tizenegy és egy tizenhét éves. Körülbelül 40 sérültet szállítottak a főváros egészségügyi intézményeibe. További 13 ember, köztük két gyermek, járóbeteg-ellátásban részesült. A többi sérültet, valamint egy gyermeket a helyszínen látták el az orvosok.
Két energetikai dolgozó is az áldozatok között volt. A támadás után a szakembereknek sikerült helyreállítaniuk az áramszolgáltatást 110 000 család számára. A mentőalakulatok jelenleg folytatják a helyreállítási munkálatokat. Az energiaszolgáltatók mindent megtesznek, hogy mielőbb helyreállítsák az áramszolgáltatást további 30 000 kijevi család számára, akik a hálózatok meghibásodása miatt továbbra is áram nélkül vannak. A legsúlyosabb áramkimaradásokat a főváros Szvjatosino, Obolony és Sevcsenko kerületeiben regisztrálták.
A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának munkatársai továbbra is dolgoznak a leginkább károsodott létesítményeken. Egyes helyszíneken folytatódik a tűzoltás, míg máshol már folyamatban van a következmények felszámolása és a romok eltakarítása. Az éjszakai munkálatok során a mentőknek sikerült kiszabadítaniuk az egyik megrongálódott ház egyik lakóját, aki a saját lakásába volt bezárva.
A tűzoltás befejezése után megkezdődik a katasztrófaelhárítás következő szakasza. A munkálatokba a katasztrófaelhárítókat is bevonják, hogy a lakók a lehető leghamarabb visszatérhessenek a további lakhatásra alkalmas otthonaikba.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere korábban azt nyilatkozta, hogy az egyik áldozat a kórházban halt meg, így ötre emelkedett az éjszakai támadás halálos áldozatainak száma.
Kedd éjjel és reggel az orosz csapatok 73 rakétát és 656 drónt indítottak Ukrajna ellen. Az ukrán fegyveres erők légiereje szerint a bevetett fegyverek között nyolc hiperszonikus Cirkon rakéta is volt, ami rekordot jelentett az egyidejű használatukban a teljes körű háború kezdete óta.
A korábbi nagyszabású csapásokkal ellentétben, amikor Kijev volt a fő célpont, ezúttal több régiót is egyszerre támadtak, köztük Dnyipropetrovszk, Harkiv, Zaporizzsja és Poltava megyéket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Kijevben továbbra is tart annak tisztázása, hogy milyen következményei vannak a kedd éjszakai orosz légitámadásról, délelőtt öt halálesetről és 65 sérülésről szóló információt erősítettek meg a hatóságok.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780407060
[modified] => 1780403596
)
[title] => A Kijev elleni éjszakai orosz légitámadásnak már 5 halottja és 65 sérültje van
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=246156&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246156
[uk] => 246200
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246157
[image] => Array
(
[id] => 246157
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev.jpg
[original_lng] => 207621
[original_w] => 1280
[original_h] => 960
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/kijev.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780401473:8
[_thumbnail_id] => 246157
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1478
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 925736583002
[_oembed_5533fec2484cde6b85254b005ad975a7] =>
Güney Koreli Savunma Devinin Fabrikasında Patlama!
Güney Koreli savunma devi Hanwha Aerospace’in roket yakıtı ve mühimmat üreten Daejeon tesisinde şiddetli bir patlama meydana geldi.
İlk belirlemelere göre 5 kişi hayatını kaybetti, 2 kişi yaralandı.
🇮🇩 A WWII-era bomb buried beneath a home exploded in Indonesia's Papua Province yesterday, killing at least 5 people, injuring 5 more, and leveling 6 houses.
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ