A lengyel rendőrség vizsgálja annak a külföldi személy halálának körülményeit, akinek holttestét a lengyel–fehérorosz határtól néhány kilométerre találták meg, áll Tomasz Krupa, a Podlaskie vajdaság rendőrségi szóvivője közleményében, számolt be a PAP.
A rendőrség tájékoztatása szerint a fehérorosz határtól kilenc kilométerre találták meg annak a férfinak a holttestét, akinél egy nigériai állampolgár útlevelét találták meg. A rendőrség most vizsgálja, hogy az irat valóban az elhunyté volt-e.
Ezen kívül a Lengyel Határőr Szolgálat közölte, december 7-én 51 külföldit vettek őrizetbe, mert illegálisan próbálták átlépni a határt Fehéroroszország oldaláról. Többek között egy 35 fős, többségében irakiakból álló csoport próbált bejutni az országba. Minden határsértőt őrizetbe vettek.
Ősz eleje óta összesen mintegy tíz, Közel-Keletről és Afrikából érkezett illegális migránst találtak holtan Lengyelországban a fehérorosz határ közelében.
[type] => post
[excerpt] => A lengyel rendőrség vizsgálja annak a külföldi személy halálának körülményeit, akinek holttestét a lengyel–fehérorosz határtól néhány kilométerre találták meg, áll Tomasz Krupa, a Podlaskie vajdaság rendőrségi szóvivője közleményében, számolt be ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639140480
[modified] => 1639128739
)
[title] => Egy migráns holttestére bukkantak a lengyel–fehérorosz határ közelében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=69148&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69148
[uk] => 69061
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69062
[image] => Array
(
[id] => 69062
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6.jpg
[original_lng] => 735925
[original_w] => 1240
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6-768x434.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6-1024x578.jpg
[width] => 1024
[height] => 578
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6.jpg
[width] => 1240
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6.jpg
[width] => 1240
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/pap-20210114-0c6.jpg
[width] => 1240
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1639125506:12
[_thumbnail_id] => 69062
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3984
[_oembed_cfe63c104ce616e81270744da7805bab] =>
[_oembed_time_cfe63c104ce616e81270744da7805bab] => 1653852727
[_oembed_d0290927ab57d3ea60567ae02efdafe6] =>
BREAKING VIDEO: Medical staff and first responders rushing Ecuador Presidential candidate Fernando Villavicencio into the emergency room
A Lengyel Nemzetközi Segítségnyújtási Központ mentői egy egyéves migránsgyerek haláláról számoltak be a lengyel–fehérorosz határ közelében lévő erdőben. A hírt a Polsat News közölte.
Az információk szerint az áldozat egy szír házaspár gyermeke volt. A szülők szintén megsérültek, több mint másfél hónapon át kóboroltak az erdőben.
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Lengyelországban a parlamenti alsóház csütörtök éjjel meghosszabbította december elejéig a Fehéroroszországgal közös határszakasz térségében érvényes rendkívüli állapotot a migrációs nyomás folytatódása miatt.
Az Andrzej Duda elnök által a szejmhez továbbított kormányjavaslat mellett a 460 fős alsóházban 237 képviselő szavazott, köztük a kormánypárti frakciók 224 jelenlévő tagja. Nemmel szavazott 179 honatya, 31-en tartózkodtak a szavazástól.
Ellenezte a tervezetet mások mellett a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) 122 jelenlévő tagja. Ezt a KO képviselője, Bartlomiej Sienkiewicz volt belügyminiszter humanitárius érvekkel indokolta, valamint azzal, hogy pártja szerint az intézkedés nem segíti hatékonyan a határvédelmet.
Mariusz Kaminski jelenlegi belügyminiszter a parlamenti vita során közölte: az év eleje óta 11 és félezren próbáltak meg illegálisan átjutni Lengyelországba Fehéroroszország felől. A migránsok 65 százaléka iraki állampolgár volt, a legtöbben fiatal férfiak, akiket Bagdadból, illetve Isztambulból szállítottak repülőjáratokkal Minszkbe.
A rendkívüli állapot meghosszabbításának szükségességét Kaminski a fehérorosz tisztviselők általi sorozatos provokációval is indokolta, valamint azzal, hogy a határon őrizetbe vett illegális migránsok között terroristagyanús személyeket azonosítottak.
A lengyel államfő szeptember 2-án hirdetett ki harmincnapos rendkívüli állapotot a lengyel-fehérorosz határ menti, három kilométer széles sávban, a meghosszabbítás a lengyel alkotmány értelmében a szejm hozzájárulásával volt lehetséges, legfeljebb 60 nappal.
A lengyel-fehérorosz határszakasz védelmére két és fél méter magas, 180 kilométer hosszúra tervezett kerítést építenek, amelyből mintegy száz kilométeres szakasz már elkészült.
Varsó, a balti országok, valamint az Európai Bizottság is a Fehéroroszország által megszervezett akciónak tartja a lengyel határon erősödő migrációs nyomást. Csütörtökön Kaminski a belügyekért felelős uniós biztossal találkozott Varsóban, és ezt követően közölte: Ylva Johanssonnal egyetértettek abban, hogy az illegális bevándorlás ügyében az uniós tagállamoknak „határozott választ” kell adniuk Fehéroroszországnak.
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Oye @ilianahcuba los cubanos nos caracterizamos por ser justos y solidarios y ni tú, ni esos a los que agradeces tienen esas cualidades, pues ya que están en #Chile debían ocuparse por denunciar los crímenes que allá comete el gobierno de #PiñeraAsesino y dejar a #Cuba en paz. pic.twitter.com/KOT8pcguOs
Rejon Białowieży: kolejna próba nielegalnego przekroczenia granicy została wczoraj udaremniona przez żołnierzy i funkcjonariuszy. Atak agresywnych migrantów był wspierany przez białoruskie służby. pic.twitter.com/jnedZOfCzb
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Unbelievable scenes from Russia, vehicles submerged and washed away by raging floodwaters in Novyy Khushet Village in Dagestan area pic.twitter.com/66et3uWNkl
Az EU határain Fehéroroszország részéről folytatott folyamatos provokációk már nem újdonság a szomszédok számára. Például szeptember 19-én este holtan találtak egy nőt a Grodnói járásban, Liszevo közelében, egy méterrel a fehérorosz–lengyel határtól.
„A lengyel területen felszerelt ellenőrző sáv közelében nyilvánvaló jeleit rögzítették a holttest Lengyelországból Fehéroroszországba való áthurcolásnak. Három gyermeket, valamint egy idős férfit és egy nőt találtak a holttest mellett. Egy nyomozó és az operatív csoport kiérkezett a helyszínre, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket az eset körülményeinek kivizsgálására” – áll a belorusz határőrség jelentésében.
És nagyjából ezzel egy időben a lengyel határőrszolgálat arról számolt be, hogy három migráns holttestét fedeztek fel a fehérorosz határon. „Szeptember 19-én három ember holttestére bukkantak a fehérorosz határon. Az ügyben az ügyészség folytatja a vizsgálatot.”
Varsó reakciója nem váratott sokáig magára. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az alábbiakat írta Facebook üzenetében: „A határövezetben három ember holttestére bukkantak, akik megpróbálták illegálisan átlépni a határt; és egy nő teste a fehérorosz oldalon”. Elmondása szerinte ki kell vizsgálni a „fent említett drámai, fehérorosz provokatív akciókat, amelyek a keleti határövezetben zajlanak”.
Mindeddig a fehérorosz hatóságok hallgatnak. A BelTA állami hírügynökség csak néhány kormánypárti szakértő kommentárját tette közzé. Mikola Scsokin, a Fehérorosz Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének tudósa holttestek felfedését szeptember 19-én fehérorosz–lengyel határon ékes bizonyítéka Lukasenka szavainak a lengyel hatóságok embertelen módszereiről.
Mateusz Morawiecki, aki a bűnüldöző szervek képviselőivel folytatott értekezletet követő tájékoztatón kijelentette, hogy csak szeptemberben Lengyelország csaknem 4000 törvénytelen határlépési próbálkozást regisztrált Fehéroroszország részéről. „Egy jól megszervezett akcióról van szó, amely forgatókönyvét Minszkben és Moszkvában írták. Nem ismerjük a halottak személyazonosságát, de mindent megteszünk, hogy ne maradjanak névtelenek”.
Morawiecki úr elmondása szerint a birtokukban lévő drónnal készített felvételeken látszik, hogy az „embereket Fehéroroszország területéről szállítják a határállomásokra, és onnan a lengyel határon keresztül szállítják tovább őket. Ez a lengyel határ ostroma”.
Figyelembe véve a jelenlegi helyzetet, a lengyel belügyminisztérium képviselője, Mariusz Kaminski a közelmúltban kijelentette, hogy „szeptember végén, elképzelhető, hogy döntés születik a rendkívüli helyzet meghosszabbításáról a lengyel–belorusz határvonalon”.
Elmondása szerint további 500 katonát küldtek már a lengyel–fehéroroszhatárra, és hamarosan bővítik a járőrparkot. Tomas Praha, lengyel Határőrszolgálat főparancsnoka teljes hazugságnak azt a belorusz sajtóközleményt, miszerint a lengyel határőrök egy elhunyt migráns nő holttestét vonszolták át Lengyelországból Fehéroroszországba.
Sőt, az elmúlt hétvégén az uniós országot mintegy 700 migránst illegális határlépését hiúsították meg. A lengyel Határőrszolgálat szerint szeptember 18-án 324, Fehéroroszország felől érkező illegális behatolási kísérletet, szeptember 19-én pedig 276-ot regisztráltak.
A migrációs válságot, amelyet Lukasenka elnök rezsimje váltott ki, az uniós struktúrák többször is megvitatták. Angela Merkel német kancellár „hibrid támadásoknak” nevezte Minszk akcióit.
Minszk, válaszul ezen kijelentésekre, állandóan idegengyűlölettel, rasszizmussal, a menekültek jogainak megsértésével vádolja a Nyugatot, mindemellett maximálisan cáfolva a menekültek az EU-ba való illegális határlépésének szervezését ez év nyarától.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Az EU határain Fehéroroszország részéről folytatott folyamatos provokációk már nem újdonság a szomszédok számára. Például szeptember 19-én este holtan találtak egy nőt a Grodnói járásban, Liszevo közelében, egy méterrel a fehérorosz–lengyel határt...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1632845580
[modified] => 1632817248
)
[title] => Lengyelország készen áll a rendkívüli állapot meghosszabbítására a Fehéroroszországgal közös határszakaszon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=62011&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62011
[uk] => 61335
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 61336
[image] => Array
(
[id] => 61336
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9.jpg
[original_lng] => 58208
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-9.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1632806448:12
[_thumbnail_id] => 61336
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4328
[_oembed_0eec80069e28318fb5a55d2654192af1] =>
I am declaring a state of emergency to help New Yorkers affected by tonight's storm.
Please stay off the roads and avoid all unnecessary travel.
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Evacuations underway on Maui — Flooding on Hana Highway right now near Haiku — Kaupakalua Dam could break at any time with thousands in the impact zone (video: Carlos Rosaga) @KITV4#Hawaii#HIWX#Floodingpic.twitter.com/jLmcUM1NKO
Oye @ilianahcuba los cubanos nos caracterizamos por ser justos y solidarios y ni tú, ni esos a los que agradeces tienen esas cualidades, pues ya que están en #Chile debían ocuparse por denunciar los crímenes que allá comete el gobierno de #PiñeraAsesino y dejar a #Cuba en paz. pic.twitter.com/KOT8pcguOs
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Unbelievable scenes from Russia, vehicles submerged and washed away by raging floodwaters in Novyy Khushet Village in Dagestan area pic.twitter.com/66et3uWNkl
A lengyel államfő rendkívüli állapotot hirdetett a fehérorosz határ térségében az illegális migráció miatt a kormány kezdeményezésére csütörtökön.
A rendkívüli állapot két kelet-lengyelországi vajdaság – a Lublini és a Podlasiei – egy részét érinti, 183 községet, amely a három kilométer széles határ menti sávban található. Andrzej Duda rendelkezése harminc napig lesz érvényben.
Az érintett sávban felfüggesztik a gyülekezési jogot és a tömegrendezvényeket. Kötelező lesz mindenkinek magánál tartania a személyazonosságát igazoló iratot, és a civilek számára tilos lesz a fegyverviselés.
A helyieken kívül más nem tartózkodhat a térségben, a médiát kitiltják a zónából.
A korlátozások arányosak a fenyegetésekkel, céljuk a határon fennálló helyzet stabilizálása – hangsúlyozta sajtóértekezletén a lengyel belügyminiszter.
Lengyelország és az Európai Unió biztonságát védjük. Nem engedjük meg, hogy egy új, az EU-ba irányuló migrációs útvonalon találjuk magunkat – hangsúlyozta Mariusz Kaminski.
Közölte, hogy az illegális bevándorlók átengedésével Minszk bosszút akar állni Lengyelország, Litvánia és Lettország, valamint az EU lépései miatt, ezért a 2015-ös migrációs válsághoz hasonló helyzetet próbál előidézni.
A rendkívüli állapot meghirdetésének másik okaként a Nyugat–2021 (Zapad–2021) fedőnevű, szeptember 10-én kezdődő orosz hadgyakorlatot jelölte meg Kaminski.
A művelet egy részét Fehéroroszországban, közvetlenül a lengyel határ közelében tartják orosz és fehérorosz különleges egységek részvételével – tette hozzá.
A rendkívüli állapotról szóló elnöki döntést elvileg megvétózhatja a parlament, amely hétfőn tart rendkívüli ülését. A kormánykoalíció mellett azonban egyes ellenzéki tömörülések is jelezték már, hogy támogatni fogják az államfő rendelkezését.
A lengyel hatóságokat több jogvédő, valamint a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció bírálta amiatt, hogy nem fogadják be a migránsokat.
Csütörtöki hatósági közlés szerint augusztusban 3,5 ezren kísérelték meg illegálisan átlépni a lengyel határt, 2,5 ezer embert visszafordítottak, mintegy ezer külföldit feltartóztattak.
Lengyelország a múlt héten megkezdte egy 2,5 méter magas határkerítés építését, a 180 kilométer hosszúra tervezett akadály 19 kilométeren már elkészült.
A Fehéroroszország felőli migrációs nyomás miatt korábban Litvánia egész területén, valamint Lettország határ menti területein is bevezették a rendkívüli állapotot.
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Oye @ilianahcuba los cubanos nos caracterizamos por ser justos y solidarios y ni tú, ni esos a los que agradeces tienen esas cualidades, pues ya que están en #Chile debían ocuparse por denunciar los crímenes que allá comete el gobierno de #PiñeraAsesino y dejar a #Cuba en paz. pic.twitter.com/KOT8pcguOs
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
This morning, unknown persons damaged Ukrainian agricultural products at the Dorohusk (Poland) railway station. Three grain trucks with rapeseed were opened. This is a transit cargo heading to Germany (Hamburg).