„A háború 1342. napjának adatai szerint az ügyészek 5363 büntetőügyet vizsgálnak ezen bűncselekmények tényállása alapján. Ez idő alatt az Oroszországi Föderáció: 661 gyermeket ölt meg; 2203 gyermeket megsebesített; több mint 4500 iskolát, óvodát és 1294 kórházat pusztított el vagy rongált meg; több mint 19 ezer ukrán gyermeket rabolt el és deportált; legkevesebb 23 esetben követett el szexuális erőszakot gyermekek ellen”, jelentette ki Kravcsenko.
Elmondása szerint minden eset a célzott terrorpolitika bizonyítéka, amely az ukrán nemzet elpusztítására tett kísérletnek minősül.
A főügyész megjegyezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1261. számú határozata meghatározza a háború alatt a gyermekek ellen elkövetett hat legsúlyosabb bűncselekményt, és tájékoztatott arról, hogy Oroszország mind a hatot naponta követi el Ukrajnában a világ szeme láttára.
A főügyész elmondta, hogy az ukrán ügyészek a bűnüldöző szervekkel és a nemzetközi partnerekkel együttműködve minden egyes bűncselekményt kivizsgálnak.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden háborús bűnöst, az elkövetőktől az Orosz Föderáció vezetéséig, bíróság elé állítsunk. Az idő nem lesz akadály. Ezeknek a bűncselekményeknek nincs elévülési idejük” – mondta.
Amint arról korábban beszámoltak, az ukrán főügyészség adatai szerint 2025. július 31-ig 15 258 civil halt meg a teljes körű invázió következtében, akik közül 640 gyermek volt.
BREAKING: Terrifying scenes erupted in Beit Shemesh, central Israel, after an Iranian missile struck a residential area. The death toll has risen to 4, with dozens more injured, including a 10-year-old girl in serious condition, highlighting the ongoing threat posed by Iran’s… pic.twitter.com/WqDLgmiDC3
— Gabriela Iglesias🇺🇲 (@iglesias_gabby) March 1, 2026
Az ukrán katonai felderítő szolgálat (HUR) közétett egy felvételt, amelyen állításuk szerint az orosz hadsereg oldalán harcoló kolumbiai állampolgárok láthatók, és az egyik spanyolul kiadja a parancsot a többieknek, hogy válogatás nélkül lőjenek még „nőkre és gyerekekre” is.
A felvételen hallható, amint az egyik fegyveres kijelenti: „Ha esik, ha köd van vagy sötét, és nem lehet azonosítani őket, akkor semmisítsetek meg minden ellenséget: motorkerékpáron, kerékpáron, nőket és gyerekeket is”.
A HUR szerint ezek a kolumbiaiak az orosz hadsereg 30. önálló gépesített dandárja mellett harcolnak.
Kijev már folytatja a vizsgálatot az ügyben, amelyben állításuk szerint ez az egység már több polgári személyt agyonlőtt a kelet-ukrajnai Donyeck megye Pokrovszk városának közelében.
Mind Ukrajna, mind Oroszország vett fel zsoldosokat számos országból, közöttük kolumbiaiak ezreit, akik a háborúban harcolnak.
A bűnüldöző szervek 322 ukrán hadifogoly az orosz megszállók általi kivégzését vizsgálják. A főügyészség információja szerint 80 büntetőeljárást indítottak ukrán katonák kivégzései miatt.
A hadifoglyok halála az alábbi körülmények között történt:
263 honvédet közvetlenül a csatatéren öltek meg
59 katona az Olenyivkai kolóniában halt meg.
A nyomozás eredményei szerint kilenc orosz katonával már ismertették a gyanút, közülük hat ellen már vádat emeltek a bíróság előtt.
Ezekben az ügyekben már két ítélet született, további kettő folyamatban van.
A Legfőbb Ügyészség hangsúlyozta, hogy Oroszország rendszeresen megsérti a nemzetközi humanitárius jog normáit, a háborús szokásokat és a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló genfi egyezményt.
A megszállók egy Kupjanszk közelében található csővezetéket használnak, hogy bejussanak a városba, de a kijárata az ukrán védők ellenőrzése alatt áll – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkarára hivatkozva.
A jelentés szerint Kupjanszk és környéke az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll, de az ellenség továbbra is kísérleteket tesz a város északi peremére történő összpontosulásra. „A csővezeték kijárata, amelyet az ellenség az állomány Kupjanszkba történő bejuttatására használt, az ukrán védők ellenőrzése alatt áll. A csővezeték nem vezet közvetlenül a városba” – áll a nyilatkozatban.
A vezérkar megjegyezte, hogy Kupjanszk térségében több csővezeték is található. A négy vezetékből három már megsérült és elöntötte a víz, a negyedik kijárata pedig a védelmi erők ellenőrzése alatt áll. Az ukrán fegyveres erők megjegyezték, hogy Kupjanszkban szabotázsellenes műveletet hajtanak végre, a város környékén pedig kutató-csapásmérő műveletek folynak.
A vezérkar szerint a hadművelet kezdete óta két hét alatt az ellenség veszteségei 395 főt tettek ki, akik közül 288 helyrehozhatatlan. Kupjanszk megközelítésekor Radkivka és Holubivka települések területén az ukrán katonák összesen 265 orosz katonát tettek harcképtelenné. Magában a városban további 128-at. „Ezenkívül ellenséges katonákat is elfognak, feltöltik a cserealapot, és bizonyítékokat szolgáltatnak, amelyeket a megszállók ellen fognak felhasználni” – tette hozzá a vezérkar.
Ukrajna területén körülbelül 700 000 orosz katona állomásozik – jelentette ki Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának szóvivője Noviny.LIVE Youtube-csatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Juszov elmondta, hogy ez a szám nemcsak a reguláris csapatokat foglalja magában, hanem a támogató erőket, a különleges szolgálatokat és az orosz nemzeti gárdát is. A csoport nagy része a donyecki régióban koncentrálódik, ami az ellenség fő prioritását jelzi.
Az észak-koreai harcosok Ukrajna területén való jelenlétével kapcsolatban a szóvivő azt mondta, hogy továbbra is csak Oroszország területén tartózkodnak. „Úgy tűnik, mintha egy átlagos európai országgal való szembeszállásra gyűjtöttek volna össze egy ekkora hordát” – hangsúlyozta Andrij Juszov.
Az orosz hadsereg rendszeresen nagyszámú katonát veszít: az ukrán vezérkar jelentései szerint naponta 800-850 embert. Oroszország 2022 februári teljes körű ukrajnai inváziójának kezdete óta az orosz hadsereg több mint egymillió katonát veszített.
2024 januárjától 2025 júniusáig az orosz hadsereg eltűntként nyilvántartott veszteségei 6921 katonát és tisztet tettek ki.
A legnagyobb veszteségeket az orosz fegyveres erők egységei közül a 102. gépesített lövészezred szenvedte el, ahol kínai állampolgárok is eltűntek.
Mivel az orosz hadsereg veszteségeire vonatkozó információkat eltitkolják, az újságírók és OSINT-kutatók (nyílt forrású hírszerzéssel foglalkozó elemzők) különféle forrásokból próbálnak adatokat szerezni, például örökösödési nyilvántartásokból vagy az eltűntekről szóló közleményekből.
Az összegyűjtött információk alapján az eltűnt orosz katonák közül 316-ot azonosítottak külföldi állampolgárként, ami a teljes szám több mint 4,5 százalékát teszi ki, közölük is mintegy 7 százalékát kínaiak alkotják – írja a Focus.
Július 14-én, hétfőn négy orosz hadifogoly szökött meg egy konvojból Kramatorszkban, Donyeck megyében, számolt be Telegram-csatornáján Sztaniszlav Bunyatov (Oszman) honvéd.
Jelenleg 4 orosz foglyot keresnek a Kramatorszki Járási Rendőrkapitányság munkatársai, akik megszöktek a konvojból. Az előzetes információk szerint a megszállók a város szélén, a magánszektorban rejtőzködhetnek.
„Valószínűleg egy járművet tulajdonítanak el és tovább állnak, nem beszélnek ukránul” – áll a bejegyzésben.
Július elejére Oroszország több mint 700 000 katonát vont be az ukrajnai háborúba. Ez a legnagyobb létszám a teljes körű invázió kezdete óta.
Ezt az Ukrajnai Külső Hírszerző Szolgálat (SZR) jelentette, a LIGA.net közlése alapján.
Az SZR adatai szerint:
A szárazföldi erők létszáma az elmúlt két hónapban 60 ezer fővel nőtt;
2024 novemberéhez képest 120 ezerrel többen vannak.
A határ menti orosz területeken (Belgorod, Kurszk, Brjanszki régiók), valamint az ideiglenesen megszállt területeken a Roszgvargyija alakulatainak létszáma eléri a 35 ezret.
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
Ukrajna 366 szexuális erőszak esetet dokumentált a háború kezdete óta, amelyek közül a legtöbb áldozat nő volt – közölte az ukrán külügyminisztérium a konfliktusokban elkövetett szexuális erőszak felszámolásának nemzetközi napján – írja a The Kyiv Independent.
A főügyészség adatai szerint az áldozatok között 231 nő, 134 férfi és 19 gyermek szerepel.
A dokumentált bűncselekmények közé tartozik a nemi erőszak, szexuális kínzás, kényszerű meztelenség és egyéb erőszakos cselekmények, amelyek többsége a megszállt területeken vagy az orosz invázió korai szakaszában történt.
Az ukrán külügyminisztérium szerint Oroszország „súlyosan megsérti a nemzetközi humanitárius jogot” és szexuális erőszakot használ „háborús fegyverként” a civilek terrorizálására, közösségek megsemmisítésére és az ellenállás gyengítésére. A konfliktusokban elkövetett szexuális erőszak tiltott az 1949-es genfi egyezmények szerint, és háborús bűncselekménynek minősül a nemzetközi jog alapján.
Szerhij Kiszlicja, Ukrajna ENSZ-nagykövete 2024 áprilisában a Biztonsági Tanács előtt figyelmeztette, hogy az ilyen erőszakot civilek és hadifoglyok ellen egyaránt alkalmazzák.
Az orosz erők arra használták a „húsvéti tűzszünetet”, hogy előnyösebb pozíciókat vegyenek fel Liman mellett, majd újult erővel támadják meg a település mellett felállított ukrán védelmi állásokat – állítja a 66-os számú ukrán gépesített dandár szóvivője.
„Ez az úgynevezett tűzszünet többet ártott nekünk, mivel néhány órával Putyin bejelentése után az állásaink heves tüzérségi tűz alá kerültek. Az ellenség drónokat is használt, az egyik zászlóaljunkat pedig gyalogosok rohanták meg” – mondta Anasztaszija Bluscsik szóvivő a Szuszplinének.
„Összességében az ellenség arra használta ezt az időt, hogy javítsa saját taktikai helyzetét” – tette hozzá.
A szóvivő szerint az oroszok a „tűzszünet” alatt közelebb hozták gyalogsági alakulataikat, géppuskákat, rakétagránátvetőket az ukrán pozíciókhoz, a gyalogosok pedig lőállásokat vettek fel, fedezékekbe húzódtak.
„Amint az úgynevezett húsvéti tűzszünet véget ért, az oroszok hatalmas gyalogsági rohamot indítottak” – mondta Bluscsik.
Liman Észak-Donyeckben található, az orosz haderő 2022 elején elfoglalta, majd 2022 őszén feladta a települést. A város megszerzése azért lenne fontos, mert innen az oroszok északi irányból tudják támadni Donyeck de facto megyeközpontjait, Kramatorszk és Szlovjanszk városokat.