Az orosz megszállás alatt álló Herszon városban a folyami kikötőből az orosz erők 15 uszály típusú vízi járműből 13-at lefoglaltak, hogy legénységet és felszerelést vigyenek át a Dnyeper folyón – írta péntek esti jelentésében az ukrán vezérkar.
A jelentésben a vezérkar arról is beszámolt, hogy az Oroszország által még 2014-ben jogellenesen annektált Krím-félszigetről muzeális tárgyakat készülnek Oroszországba vinni. A közlemény szerint a Krím megszálló hatóságai rendeletet adtak ki, amelyben meghatározták a múzeumok „kiürítésének” eljárását. Ebben az is szerepel, hogy a legnagyobb anyagi értékű kiállításokat kiemelten evakuálják – írta a kijevi katonai vezetés.
A jelentésben kitértek arra, hogy a nap folyamán az orosz erők csapást mértek több település infrastruktúrájára az ország keleti részében, aminek következtében polgári lakosok sérültek meg, számokat azonban nem hoztak nyilvánosságra. Az orosz erők pénteken három rakéta- és tíz légicsapást hajtottak végre, és legfeljebb tíz támadást rakéta-sorozatvetőkkel.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) arról számolt be, hogy az ukrán erők által felszabadított Herszon megyei Velika Olekszandrivka településen az orosz megszállók által hátrahagyott raktárt találtak több száz lövedékkel, páncéltörő rakétákkal és aknákkal tele.
Több mint ötszáz tüzérségi lőszer, Grad és Uragan rakéta-sorozatvetőbe való lövedék, valamint több mint száz páncéltörő irányított rakéta és páncéltörő akna volt a raktárban, amelyet a helyi művelődési házban helyeztek el – írta az SZBU.
Ezenkívül az SZBU munkatársai számos esetet dokumentáltak helyi lakosok orosz megszállás alatti megkínzásáról és meggyilkolásáról. Az oroszok megpróbálták megfélemlíteni az embereket, hogy felfedjék az ellenállási mozgalom déli helyszíneit. Nem engedték, hogy a helybeliek eltemessék elhunyt rokonaikat a temetőben, ami miatt az emberek saját házaik udvarában földelték el a halottakat. Az SZBU dokumentálta a falu egyik lakosának elrablását is, akit az oroszok az ukrán fegyveres erők segítésével vádoltak meg.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban bejelentette, hogy a Németországtól kapott első Iris-T típusú légvédelmi rendszert már működtetik az ország déli részében.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz megszállás alatt álló Herszon városban a folyami kikötőből az orosz erők 15 uszály típusú vízi járműből 13-at lefoglaltak, hogy legénységet és felszerelést vigyenek át a Dnyeper folyón – írta péntek esti jelentésében az ukrán vezérkar.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1665831000
[modified] => 1665792409
)
[title] => Óriási orosz lőszerkészleteket találtak Herszonban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=98478&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98478
[uk] => 98564
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98479
[image] => Array
(
[id] => 98479
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497.jpg
[original_lng] => 238863
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/loszerraktar-560497.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1665855793:2
[_thumbnail_id] => 98479
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3521
[translation_required_done] => 1
[_oembed_880a27e8a6f069bfe758c10a384a7fe6] =>
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
This afternoon, the building hosting the @RedCrossUkraine in Kherson was severely damaged during a shelling. . The ICRC condemns the effects of the hostilities on the Ukrainian Red Cross Society's office. pic.twitter.com/zEeBlQxHMD
A school in Molodizhne, Kherson region, after the overnight shelling.
Schools, hospitals, apartment buildings, cafes… these are the primary targets of Russian terrorists in Ukraine. This evil must be stopped.#SupportUkraine
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
Reports about Ukrainian drone attack in the Russian town of Kopyesk, Chelyabinsk Oblast, located over 1,600km from the border with Ukraine. pic.twitter.com/OWY3LhQ7Lf
— Status-6 (Military & Conflict News) (@Archer83Able) October 22, 2025
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
Az ukrán fegyveres erők közlése szerint az orosz haderő hat lőszerraktárát semmisítették meg Dél-Ukrajnában.
Amint arról a The Kyiv Independent című angol nyelvű ukrán hírportál a hadsereg déli parancsnokságára hivatkozva beszámolt, négy T-72-es harckocsit, két önjáró ágyút, egy tüzérségi létesítményt, egy radarállomást és 22 páncélozott és katonai járművet is kilőttek.
A jelentések szerint két orosz ellenőrzőpontot és egy parancsnoki állást is eltaláltak. Összesen 79 orosz katona halt meg ukrán források szerint.
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Ukraine’s Defense Intelligence (#HUR) confirmed on May 30 earlier reports that its naval drones attacked Russian vessels in temporarily occupied #Crimea. Two Russian KS-701 "Tuna" boats were destroyed in the attack against a boat depot. pic.twitter.com/OIa7isJYxe
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
Ukraine’s Defense Intelligence (#HUR) confirmed on May 30 earlier reports that its naval drones attacked Russian vessels in temporarily occupied #Crimea. Two Russian KS-701 "Tuna" boats were destroyed in the attack against a boat depot. pic.twitter.com/OIa7isJYxe
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Reports about Ukrainian drone attack in the Russian town of Kopyesk, Chelyabinsk Oblast, located over 1,600km from the border with Ukraine. pic.twitter.com/OWY3LhQ7Lf
— Status-6 (Military & Conflict News) (@Archer83Able) October 22, 2025
The scale of the fire at the oil pumping station in Russian Perm after a repeated Ukrainian drone attack. While Trump has lifted sanctions on russian oil, Ukraine has decided to impose its own “sanctions.” pic.twitter.com/4cpvrXj856