Ukrán nőket károsítottak meg azon bűnszervezet tagjai, akiket egy pénzmosás elleni művelet keretében fogtak el Spanyolországban – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.
A hágai közleményben kiemelték, hogy a nemzetközi művelet keretében 12 gyanúsítottat állították elő és 55 áldozatot azonosítottak.
A felszámolt bűnszervezet kiszolgáltatott ukrán nőket bírt rá bankszámlák nyitására, amelyekre szerencsejáték során szerzett illegális nyereséget utaltak. A hatóságok becslése szerint a bűnszervezet 4,75 millió eurós haszonra tett szert.
A spanyol hatóságok az ukrán rendőrséggel szorosan együttműködve a művelet során kilenc házkutatás tartottak Alicantéban és Valenciában, valamint többet Ukrajnában. Az akció során 88 mobiltelefont, 20 számítógépet, 500 SIM-kártyát, 4 gépjárművet és 22 hajót foglaltak le. Emellett 73 ezer euró és 4200 dollár készpénzt foglaltak le, illetve kriptovalutát 200 ezer euró értékben. A hatóságok 11 országban 153 bankszámlát zároltak, azonosítottak vagy blokkoltak – írták.
Közölték azt is, hogy a nyomozás, amely több bűncselekményre, köztük emberkereskedelemre, pénzmosásra és csalásra összpontosított, két évig tartott. A hatóságok úgy vélik, hogy az ukrán állampolgárokból álló bűnözői hálózat kezdetben spanyol állampolgárok személyes adatait használta fel bankszámlák megnyitásához. Később olyan ukrán nőket hálóztak be, akik rendkívül kiszolgáltatott helyzetben éltek az ukrajnai háború által súlyosan sújtott területeken.
A bűnözői hálózat tagjai Spanyolországba csalták a nőket, majd miután ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak, elkísérték őket a bankszámlák megnyitására. Röviddel ezután visszaküldték őket Ukrajnába. A bankszámlák segítségével a gyanúsítottak számos hitelkártyát szereztek, amelyekkel online szerencsejátékokra regisztráltak. A hatóságok eddig több mint 3000 lopott hitelkártyát fedeztek fel és több mint 5000, 17 különböző nemzetiségű személyazonosságot igazoló hamisított iratot azonosítottak.
A profit maximalizálása érdekében a bűnszervezet tagjai számítógépes rendszereket használtak a fogadási tevékenységek automatizálására. Ezzel a módszerrel a gyanúsítottak több mint 2,7 millió eurót fizettek be fogadási számlákra, és több mint 4,7 millió eurót vettek fel. A bűnözői csoport a menekültstátusz miatt az áldozatoknak járó állami támogatásokat is felhasználta. Az illegálisan megszerzett pénzeszközök egy részét luxusingatlanokba fektették – tájékoztattak.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
Öten meghaltak amikor összeomlott egy gyalogoshíd Spanyolországban. A halálos áldozatok között négy fiatal nő és egy fiatal férfi volt, mindannyian 20 év körüliek.
Öt ember meghalt, egy pedig eltűnt, miután kedden gyalogoshíd omlott össze egy tengerparti sétányon az észak-spanyolországi Santanderben – közölték a helyi hatóságok. A baleset a kantabriai tartomány fővárosától, Santandertől északra fekvő El Bocal sziklás strandján történt – jelentette a kantabriai tengeri mentőszolgálat. Az esti órákban még egy embert kerestek.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
„A kutatócsapatok továbbra is az eltűnt személy felkutatásán dolgoznak” – írta az X közösségi oldalon Santander polgármestere, Gema Igual. Egy személyt kihűléssel kórházba szállítottak – tette hozzá. A halálos áldozatok között négy fiatal nő és egy fiatal férfi volt, mindannyian 20 év körüliek – jelentette az Europa Press helyi hírügynökség, az RTVE állami televízió és más médiumok, hivatkozva a mentőszolgálatra és egy túlélőre.
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
Mindannyian a tengerbe vagy a sziklákra estek, amikor a fából készült gyalogoshíd összeroppant. Két embert élve mentettek ki a vízből, de egy nő később belehalt sérüléseibe a santanderi kórház intenzív osztályán.
Az Europa Press szerint az eltűnt személyt hajókkal és helikopterekkel keresik.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sánchez utasította az ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot az X, a Meta és a TikTok ellen, annak gyanúja miatt, hogy mesterséges intelligencia segítségével előállított, gyermekekkel szembeni szexuális visszaélést tartalmazó anyagok terjedését tették lehetővé – számolt be a Reuters.
„Ezek a platformok aláássák gyermekeink mentális egészségét, méltóságát és jogait. Az állam ezt nem tűrheti el. Ezeknek az óriásoknak a büntetlensége véget kell érjen” – tette hozzá Sánchez.
[type] => post
[excerpt] => Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sánchez utasította az ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot az X, a Meta és a TikTok ellen, annak gyanúja miatt, hogy mesterséges intelligencia segítségével előállított, gyermekekkel szembeni szexuális visszaé...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1771506480
[modified] => 1771454777
)
[title] => Spanyolország vizsgálatot indít az X, a Meta és a TikTok ellen az MI által létrehozott, gyermekeket szexualizáló képek miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=234794&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 234794
[uk] => 234670
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 234671
[image] => Array
(
[id] => 234671
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136.png
[original_lng] => 352632
[original_w] => 960
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136-300x156.png
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136-768x400.png
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/image-136.png
[width] => 960
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1771447577:5
[_thumbnail_id] => 234671
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1182
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 705360490001
[_oembed_5db525d65e7183383cdf8295ec1f7f08] =>
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
A spanyol bűnüldöző szervek francia vámtisztviselők támogatásával felszámoltak egy csoportot és lefoglalták Európa „legnagyobb hamisított parfüm gyárát”, közölték katalán rendvédelmi szervek, írta a Reuters, közölte a Jevropejszka Pravda.
Megjegyezték, egy közös akció során a katalán rendőrség, valamint a spanyol és francia vámtisztek több mint 94 millió euró értékű anyagot foglaltak le. A bűnüldöző szervek hét személy letartóztatását jelentették be, akiket bűnszervezetben való részvétellel, csempészettel és szabadalmi jogsértéssel gyanúsítanak.
A rendvédelmi tisztviselők két raktár lefoglalásáról is beszámoltak, amelyekben összesen 1,2 millió üveg hamisított parfümöt tároltak.
Megjegyzendő, hogy ez a szervezet több mint 50 márka termékeit utánzó illatszereket tudott előállítani, 150 ezer liternyi különféle illatszer előállításához szükséges alapanyagokat tárolt, és nagy tételben szállított hamisított parfümöket közúton Európa más részeire.
A nyomozás még folyamatban van, és a rendvédelmi tisztviselők nem zárják ki további letartóztatások lehetőségét.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
La Marine nationale a arraisonné hier matin un nouveau pétrolier sous sanctions internationales en provenance de Russie : le Tagor. Notre détermination est constante et totale.
Öt tinédzser meghalt, további négy ember pedig könnyebb sérüléseket szenvedett egy épülettűzben a katalóniai Manlleu városában – számolt be a La Vanguardia.
A tűz egy ötemeletes épület felső szintjén található tárolóhelyiségben keletkezett. Egyelőre ismeretlen okok miatt az ott tartózkodók nem tudtak kimenekülni az épületből.
A helyszínre azonnal tizenhárom tűzoltóegységet riasztottak. A lángokat sikerült megfékezni, ekkor találták meg az első áldozatot is, akinél szívleállást állapítottak meg.
A tűzoltóság közlése szerint az áldozatok mind kiskorúak voltak, pontos életkorukat azonban nem tudták megállapítani. Az épületből több lakót evakuáltak, hajnali öt óra körül néhány család visszatérhetett otthonába, három családot azonban ideiglenesen szállodában helyeztek el.
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE - PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
A biztonsági aggályok miatt indított háromnapos országos sztrájk szerdáig tartott volna, de most lefújták. Leállították a nemzeti vonatsztrájkot Spanyolországban, miután a szakszervezetek megállapodásra jutottak a kormánnyal.
A eredetileg három napra, február 9-11-ig tartó sztrájk hétfőn kezdődött, fennakadásokat okozva a vonatközlekedésben Spanyolország-szerte.
A mozdonyvezetők és a vasúti dolgozók hétfő délután megállapodtak a sztrájk befejezésében, miután az ágazat képviselői és a közlekedési minisztérium megállapodásra jutottak a két fél közötti negyedik találkozón.
A sztrájk több mint 330 nagysebességű és közepes távolságú vonat járatának törlését eredményezte volna három szolgáltatónál: a Renfénél, az állami tulajdonú vasúttársaságnál, az Iryónál, egy nagysebességű vasúttársaságnál, és az Ouigónál, egy Franciaországban és Belgiumban is működő diszkont légitársaságnál.
A polgárok számára elengedhetetlen utazási lehetőségek garantálása érdekében a Közlekedésért és Fenntartható Mobilitásért Felelős Államtitkárság minimumszolgáltatásokat határozott meg, amelyek a sztrájknapokon szabályozták a vonatforgalmat.
A Spanyol Vasúti Mérnökök és Mozdonyvezetők Szakszervezete (SEMAF) januárban hirdetett sztrájkot egy halálos kimenetelű dél-spanyolországi nagysebességű vasúti baleset után , amelyben 45 ember halt meg és több mint 150 megsérült. A szakszervezet a hálózat biztonsági előírásainak javítását követeli.
A hétfői sztrájk a SEMAF és a Közlekedési Minisztérium közötti három tárgyalási forduló után kezdődött. Ha a vonatodat sztrájk miatt törölték, az uniós jogszabályok értelmében 30 napon belül teljes visszatérítésre jogosult vagy.
Vagy átszállhat a vonatára további költségek nélkül.
A Renfe szerint azok az utasok, akiknek a vonatait érintette a sztrájk, további költségek nélkül lemondhatják vagy módosíthatják jegyeiket, függetlenül attól, hogy melyik értékesítési csatornát használták. Ez vonatkozik mind azokra az utasokra, akiknek a vonatait törölték, mind azokra, akik úgy döntenek, hogy a sztrájk alatt nem utaznak.
A visszatérítés igénylésének vagy a vonatváltásnak a részleteiről a vasúttársaság weboldalán talál részleteket.
A Facua fogyasztóvédelmi egyesület emlékezteti a késéssel szembesült utasokat a kártérítéshez való jogukra is: a jegyár 25 százaléka, ha a késés 60 és 119 perc között volt, és 50 százaléka, ha a késés meghaladta a két órát.
Ezek a kártérítések azonban nem vonatkoznak a sztrájknapokon vásárolt jegyekre, vagy azokra, amelyek esetében az utast a jegyvásárlás előtt tájékoztatták a késésről.
Az utasoknak azt tanácsolják, hogy indulás előtt tájékozódjanak a vonatok menetrendjéről, mivel a menetrend a nap folyamán változhat.
A sztrájk szerdáig tartott volna A sztrájk eredetileg február 11-ig, szerdáig tartott volna, miután a sztrájkot kezdeményező szakszervezeteknek nem sikerült megállapodásra jutniuk a Közlekedési Minisztériummal és az ágazat vállalataival. Hétfőn azonban, mindössze néhány órával a sztrájk kezdete után, mindkét fél megállapodásra jutott a napokban tartott negyedik találkozójukon.
A szakszervezetek a leállásokat a munkaerő- és biztonsági fejlesztések követelésének intézkedéseként védték.
Az év elejét számos vasúti baleset jellemezte Spanyolországban, köztük az évtizedek óta legsúlyosabb baleset, ami felerősítette a vitát a hálózat biztonságáról, a munkakörülményekről és az üzemeltetési protokollok megerősítésének szükségességéről. Ez fokozta a nyomást mind a vállalatokra, mind a kormányzatra a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások közepette.
Spanyolország lemaradt a vasúthálózat ellenőrzésében A spanyol El Mundo újság szerint több szakosodott mozdonyvezető, akiket az állami tulajdonú vasúthálózat-üzemeltető, az Adif vett fel hálózati felügyeletre, azt mondta, hogy hosszabb ideig nem kaptak megbízott feladatokat, annak ellenére, hogy szerződésük volt ezeknek a munkáknak az elvégzésére.
A mozdonyvezetők panasza a vasúti infrastruktúra karbantartásának irányítását ért szélesebb körű kritika része, amelyet egyes munkavállalók koordinálatlannak és hatékonytalannak tartanak .
A pályák ellenőrzésére tervezett járműpark sok esetben üzemképtelen volt, vagy elhúzódó jóváhagyási fázisban volt, ami a panaszosok véleménye szerint akadályozta a hálózat folyamatos felügyeletét.
Ez a helyzet a Munkaügyi és Társadalombiztosítási Felügyelőség által kiadott végzés tárgyát képezte, amely rámutatott arra, hogy ezek a sofőrök nem rendelkeznek munkanaptárakkal és éves menetrenddel, amelyek alapvető fontosságúak annak biztosításához, hogy feladataikat normálisan elláthassák.
[type] => post
[excerpt] => A biztonsági aggályok miatt indított háromnapos országos sztrájk szerdáig tartott volna, de most lefújták.
Leállították a nemzeti vonatsztrájkot Spanyolországban, miután a szakszervezetek megállapodásra jutottak a kormánnyal.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1770738300
[modified] => 1770737508
)
[title] => Lefújták a spanyol vasúti sztrájkot, miután a kormány megállapodott a szakszervezetekkel
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=234002&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 234002
[uk] => 233919
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 234004
[image] => Array
(
[id] => 234004
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2.webp
[original_lng] => 61520
[original_w] => 1024
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-2.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1770730310:4
[_thumbnail_id] => 234004
[_edit_last] => 4
[views_count] => 813
[_oembed_8cd4c26e39307634b5d0a1d981d01ef4] =>
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE - PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
Az elmúlt hetekben szinte minden napra jutott egy vonatbaleset. Ezt a karbantartási munkálatok elmaradásával és a mozdonyvezetők túlterheltségével is lehet magyarázni. A vasúti dolgozók ezért jobb munkakörülményeket követelnek. A több vasutas szakszervezet által meghirdetett mozdonyvezetői sztrájk február 9. hétfő és 11. szerda között jelentősen befolyásolja a közlekedést Spanyolországban. A Renfe mindenfelé minimalizálja szolgáltatásait, a gyorsvasutak és elővárosi vonatok számát pedig lecsökkentik.
A sztrájk azért folytatódik, mert a szakszervezeteknek nem sikerült megállapodásra jutniuk a Közlekedési Minisztériummal, illetve a Renfe és az Adif vezetésével.
A megmozdulásokat a Spanyol Mozdonyvezetők Szakszervezete és a Renfe-csoport Központi Üzemi Tanácsa kezdeményezte, olyan szervezetek támogatásával, mint a CCOO, az UGT, a CGT, a Vasutas Szakszervezet és az Alferro. A szakszervezetek jogszabályi változtatásokat és biztonságosabb munkakörnyezetet követelnek, különösen a közelmúltbeli balesetek fényében. Eddig azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre.
A kialakult helyzetre reagálva a minisztérium elrendelte a járatritkításokat. Szerdáig naponta mintegy 890 vonat közlekedik majd az általában megszokott 1230 helyett.
Az elővárosi közlekedésben, amely kulcsszerepet játszik a mindennapi ingázásban, csúcsidőben a járatok 75 százaléka közlekedik, a nap többi részében pedig 50 százalékos szolgáltatást biztosítanak, Madridban és a főbb nagyvárosi térségekben egyaránt. A középtávolságú vonatok a megszokott kapacitás 65 százalékával közlekednek.
Egyes autonóm közösségek – például Katalónia és Baszkföld – saját hatáskörük miatt eltérő szabályokat alkalmaznak. A Rodalies-hálózaton csúcsidőben legfeljebb a szolgáltatások 66 százaléka marad meg, a nap többi részében pedig mindössze 33 százalék közlekedik. A hatóságok azt javasolják az utasoknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék a friss menetrendeket, és időben tervezzék meg az utazásukat.
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt hetekben szinte minden napra jutott egy vonatbaleset. Ezt a karbantartási munkálatok elmaradásával és a mozdonyvezetők túlterheltségével is lehet magyarázni. A vasúti dolgozók ezért jobb munkakörülményeket követelnek.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1770736860
[modified] => 1770734442
)
[title] => Fennakadások vannak a vasúti közlekedésben Spanyolország-szerte a 3 napos vasutas sztrájk miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=233978&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 233978
[uk] => 233800
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 233984
[image] => Array
(
[id] => 233984
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1.webp
[original_lng] => 61520
[original_w] => 1024
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/img-8703-1200x900-1-1024x768-1.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1770727243:4
[_thumbnail_id] => 233984
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1032
[_oembed_8cd4c26e39307634b5d0a1d981d01ef4] =>
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE - PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
Spanyolország csütörtökön elárasztott utcákra ébredt Grazalemában, miután a Leonardo vihar 36 óra alatt több mint 600 liter esőt zúdított négyzetméterenként – közölte az AEMET. Víz zúdult végig a Cádiz tartománybeli Grazalema falun, miközben Andalúzia-szerte kiléptek medrükből a folyók. Mintegy 4000 embert kitelepítettek, az iskolákat bezárták, és több térségben felfüggesztették a vasúti és közúti közlekedést.
Cádizban a rendőrök derékig érő vízben gázoltak, hogy kimentsék az elhagyatott épületben rekedt embereket.
A csendőrök továbbra is keresnek egy nőt Málaga közelében, akiről azt feltételezik, hogy egy megáradt folyóba esett, amikor megpróbálta megmenteni a kutyáját.
Dél-Spanyolországban fokozatosan javul az időjárási helyzet, Cádiz tartományban csütörtök délutánra feloldották a vörös riasztást, de a következő napokra további viharokat jeleznek előre.
Feszült a helyzet Portugáliában is: egy férfit megölt a vihar, több száz embert otthona elhagyására kényszerített, Alcácer do Salt pedig elárasztotta, miközben az előrejelzések újabb viharra figyelmeztetnek. Szerdán mintegy 200 embert evakuáltak, miközben derékig érő víz borította Alcácer do Sal főutcáját, miután a Sado folyó kilépett a medréből, pedig a boltok elé homokzsákokat helyeztek ki.
A polgári védelem megerősítette, hogy egy hatvanas éveiben járó férfi meghalt Serpa közelében, miután autóját elsodorta az árvíz.
Vasárnap óta a mentőegységek több mint 3300 esetet kezeltek, az árvizektől a kidőlt fákon át a földcsuszamlásokig. A riasztási szint továbbra is a legmagasabb fokozaton maradt, 3000 katonát és 42 hajót vezényeltek ki. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet a hétvégén ismét romolhat, mivel újabb viharrendszer van kialakulóban.
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE - PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
Heves esőzések miatt már több mint háromezer embert kellett ideiglenesen evakuálni a dél-spanyolországi Andalúziában, amelynek nagy részén a legmagasabb fokozatú időjárási vészhelyzeti riasztás van érvényben – közölte Juan Manuel Moreno tartományi elnök szerdán, írja a HVG.
A Leonardo névre keresztelt vihar miatt a régióban mintegy 90 közúton rendeltek el részleges lezárást, felfüggesztették a vasúti közlekedés nagy részét, több kikötő is zárva van. Almería térségének kivételével az egész tartományban szünetel a jelenléti oktatás. Csaknem négyezer háztartás maradt áram nélkül.
A hatóságok tájékoztatása szerint Ubrique településen egy ember megsérült, miután sziklaomlás döntötte romba a házát.
Az autonóm andalúz kormány a vízszint folyamatos emelkedését tartja a legaggasztóbbnak, jelenleg 14 folyó környékét fenyegeti árvíz.
A déli régióban az egy napja tartó szüntelen esőzés miatt 47 településen voltak készültségben szerdára virradó éjjel, miután riasztást kaptak a mobiltelefonokra.
A legkritikusabb a helyzet Grazalema településen, ahol 2000 lakosból 400-at elővigyázatosságból evakuálni kellett. Az utcákat elárasztotta a víz, egyes részeken befolyt a házakba és az üzletekbe, és visszaáramlik a csatornákból is. A helyiek a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) arról beszéltek, hogy hatvan éve volt utoljára ilyen mértékű esőzés a településen.
Az esőzések földcsuszamlásokat, sziklaomlásokat is okoztak, fák dőltek ki, a mentési munkálatokra mozgósították a katonaság vészhelyzeti egységét.
A Leonardo vihar nemcsak az Ibériai-félszigeten, hanem az észak-afrikai spanyol autonóm város, Ceuta területén is károkat okozott. Ott felfüggesztették a tanítást, és jelenleg szünetel mind a vízi, mind a légi összeköttetés az európai kontinenssel.
A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) előrejelzése szerint az enyhülésre még várni kell, az esős időjárás folytatódik csütörtökön is.
Az év eleje óta a Leonardo már a hatodik nagy erejű vihar az Ibériai-félszigeten.
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE - PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
Tropical Cyclone #Koji has formed in the Coral Sea off the coast of Australia and is expected to bring heavy rain inland as it makes landfall on Sunday in Queensland. pic.twitter.com/kRoi3rUUcc
Actualización!!! Confirmados cinco muertos y un desaparecido por la rotura de una pasarela en la playa de El Bocal de Santander vía @eldiarioeshttps://t.co/70te8YNVEv
⚫️ Rota de dolor por la terrible tragedia sucedida esta tarde en #Santander Salgo ahora del Bocal, donde he seguido las labores de rescate de cinco jóvenes tras la caída de una pasarela. Los equipos de búsqueda siguen trabajando para encontrar a la persona que está desaparecida. pic.twitter.com/gsR6H8inKs
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség. Három nappal ezelőtt Spanyolország déli részén, Córdoba mellett 41-en vesztették életüket és több százan megsérültek egy vonatbalesetben.
Ahogy erről beszámoltunk, három nappal ezelőtt halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, a tragédiában 41-es életüket vesztették és több mint százan megsérültek, közülük 13 embert vittek az intenzív osztályra.
Salvador Jiménez, a spanyol RTVE televízió újságírója – aki szintén az egyik vonaton utazott – telefonon elmondta az Associated Press-nek: „Olyan volt, mint egy földrengés, a vonat tényleg kisiklott.”
Elmondta, hogy az utasok vészhelyzeti kalapácsokkal betörték az ablakokat, és néhányan sértetlenül megúszták a balesetet.
Mintegy negyvenen megsérültek meg Barcelona mellett, a mozdonyvezető is életét vesztette
A barcelonai balesetről szóló tájékoztatás szerint a szerencsétlenség halálos áldozata a mozdonyvezető. Az ütközés következtében legkevesebb 37-en sérültek meg. Többségük az első vagonban utazott. Egy sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A szerelvény azt követően siklott ki Barcelonától mintegy 40 kilométerre, Sant Sadurní d’Anoia és Gelida települések között, hogy egy támfal a sínekre omlott.
A baleset helyszínére tizenöt mentőt és a tűzoltóság 11 egységét riasztották.
A La Vanguardia című katalán napilap információi szerint a vasúttársaság a napok óta tartó heves esőzéssel indokolta a támfal meggyengülését és leomlását. Nem ez volt az egyetlen baleset a nap folyamán a katalán regionális vasút (Rodalies) vonalán. Blanes és Maçanet települések között egy másik vonat is kisiklott a pályára hullott kövek miatt, de senki nem sérült meg.
Spanyolország keleti részén a heves esőzések kedden egész nap megnehezítették a közlekedést, sok volt a késés és több vasúti szakaszt is lezártak.
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE – PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
A katalóniai balesetek két nappal Spanyolország történetének egyik legnagyobb vasúti szerencsétlensége után történtek. Múlt vasárnap az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járatának utolsó kocsijai eddig ismeretlen okból kisiklottak a mellette futó, ellentétes irányú vágánypárra, amelyen az állami vasúttársaság (Renfe) Madridból Huelvába közlekedő szerelvénye érkezett. Az ütközés következtében a szemből jövő vonat első kocsijai is kisiklottak, és a töltés melletti négy méteres árokba zuhantak. A két vonaton összesen 484-en utaztak.
A tragédiának több mint száz sérültje és eddig 42 halálos áldozata van, de a mentési munkálatok még nem fejeződtek be, és a hatóságok szerint lehetséges, hogy további holttesteket találnak a roncsok között.
A szerencsétlenség miatt háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a spanyol kormány.
🚨🇪🇸 SPAIN TRAIN CRASH LIVE UPDATE - PASSENGER HORROR STORY
LIVE from the scene:
“There are many injured people, I’m still shaking”, says María San José, 33, passenger in carriage number 6 of the derailed Iryo high-speed train from Málaga to Madrid.
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH