Egy gondozó életét vesztette, miután oroszlánok rátámadtak egy thaiföldi szafariparkban – közölte szerdán a nemzeti parkok felügyeletéért felelős hatóság, írja az MTI.
A tájékoztatás szerint egy olyan dolgozó vesztette életét, aki rendszerint a ragadozók etetéséért volt felelős. A férfit hat vagy hét állat támadta meg, amint kiszállt autójából a park területén. A park, a Safari World Bangkok Ázsia legnagyobb szabadtéri állatkertjeként reklámozza magát, amely nagyjából 1200 bátért (mintegy 12 ezer forint) szervez túrákat, olyanokat is, amelyeken a vendégek maguk etethetik az állatokat.
Egy állatkerti látogató, Tavatcsaj Kancsanarin elmondta, hogy szemtanúja volt az oroszlánok támadásának. Mint azt a helyi Thairat televíziónak elmondta, a gondozó egyedül kiszállt az autójából, és háttal megállt a ragadozóknak, amit ő furcsállott is. „Nagyjából három percig állt ott, aztán lassan egy oroszlán közelített hozzá, majd megtámadta hátulról” – mondta, hozzátéve, hogy a gondozó nem is kiabált.
A park egyik munkatársa elmondta, hogy a gondozó több mint 30 éve dolgozott náluk.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Egy 36 éves ausztrál férfit holtan találtak a Soi Ta-iad utcában található szállodai szobájában. A helyi rendőrség közlése szerint a halálesetet nem kezelik gyanúsként, mivel a férfi testén nem találtak erőszakra utaló nyomokat.
A hatóságok ugyanakkor több, aggodalomra okot adó dolgot is felfedeztek a szobában. A rendőrség tájékoztatása szerint altatót, Viagrát, marihuánát és alkoholt találtak a helyszínen. A nyomozók elsődleges feltételezése az, hogy ezek a szerek hozzájárulhattak a férfi halálához, de a pontos okot csak a toxikológiai vizsgálat eredménye fogja megállapítani.
A férfit szerdán, helyi idő szerint délután fél három körül találta meg a szálloda személyzete, mozdulatlanul fekve az ágyán. A riasztást követően a mentőszolgálat azonnal a helyszínre sietett, de életét már nem tudták megmenteni. A holttestet a Vachira Phuket Kórházba szállították boncolásra – írja a Mirror.
A rendőrség a vizsgálat részeként kihallgatja a szálloda dolgozóit, és átnézi a biztonsági kamerák felvételeit. A helyi Chalong Rendőrkapitányság értesítette az Ausztrál Nagykövetséget is. Az ausztrál Külügyminisztérium közleményben reagált a tragédiára: „Őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak ebben a nehéz időszakban. Adatvédelmi kötelezettségeink miatt további részleteket nem áll módunkban közölni.”
A vizsgálat továbbra is folyamatban van, és a hatóságok a toxikológiai eredmények, valamint a tanúvallomások alapján állapítják meg a halál pontos körülményeit.
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
Alig két nappal a tűzszünet életbe lépése után Thaiföld szerdára virradóan azzal vádolta Kambodzsát, hogy megszegte a megállapodást. A jelentések szerint kambodzsai egységek gránátokkal és kézifegyverekkel támadták meg a thaiföldi csapatokat Sziszakét tartomány keleti részén. Phnom Penh tagadta a vádakat – írja az Index.
Thaiföld szerdán azzal vádolta Kambodzsát, hogy súlyosan megsértette a közöttük hétfő éjfél óta érvényben lévő tűzszünetet, és azt állította, hogy kambodzsai katonák éjszaka támadást indítottak – számolt be az MTI. Korábban Bangkok és Phnom Penh megállapodott a tűzszünetben, miután öt napon át harcok folytak a 800 kilométeres közös határon, területi viták hátterében.
Ennek ellenére a thaiföldi külügyminisztérium bejelentette, hogy a keleti Sziszakét tartományban szerda reggel több thaiföldi katonát megtámadtak kézifegyverekkel és gránátokkal felszerelt kambodzsai erők. „Ez a tűzszüneti megállapodás durva megsértése” – írták a minisztérium közleményében.
Kedden a thaiföldi hadsereg már több helyen is a tűzszünet megsértésével vádolta ellenfelét, amit Phnom Penh tagadott.
A Thaiföld és Kambodzsa közötti elkeseredett rivalizálás a francia Indokína idejéből örökölt területi vitához kapcsolódik. A csütörtök és hétfő között lezajlott, az elmúlt évtizedekben ritkán látott intenzitású összecsapások több fronton zajlottak, amelyek néha több száz kilométerre voltak egymástól. A kedden frissített adatok szerint legalább 43 ember meghalt, és mintegy 330 ezer lakos kényszerült elhagyni lakóhelyét.
Pumtam Vecsajacsaj ügyvivő thaiföldi miniszterelnök és kambodzsai kollégája, Hun Manet hétfőn az Egyesült Államok és Kína által bátorított malajziai közvetítést követően tűzszünetről állapodott meg. Kedden, a szomszédjával szembeni thaiföldi vádak ellenére a megállapodásban foglaltaknak megfelelően mindkét oldal parancsnokai találkoztak a határ mentén, és alapvetően nyugalom volt a határon.
A thaiföldi hadsereg közölte, hogy deeszkalációs intézkedésekről állapodtak meg, beleértve „az erősítések vagy a félreértésekhez vezető csapatmozgások leállításáról”. Később Marati Nalita Andamo, a thaiföldi külügyminisztérium szóvivője arra figyelmeztetett, hogy „a helyzet még törékeny”.
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
A thaiföldi hatóságok pénteken bejelentették, hogy a kambodzsai határ mentén kiéleződő fegyveres konfliktus miatt több mint 130 ezer lakost kellett kitelepíteni. A legfrissebb jelentések szerint a halálos áldozatok száma 15-re emelkedett, köztük 14 civil, akik között egy nyolcéves kisfiú is volt – számolt be a maikurir.hu.
Phumtham Wechayachai ügyvezető miniszterelnök bangkoki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:
A jelenlegi agresszió fokozódik, és akár háborús méreteket is ölthet. Egyelőre fegyveres összecsapásokról beszélhetünk, de már nehézfegyverek is bevetésre kerültek. Minden lépésünket Thaiföld területi épségének és szuverenitásának védelme indokolta.
A harcok a vitatott határ mentén 12 helyszínen zajlanak, ahol a kambodzsai erők folyamatos bombázást hajtanak végre nehézfegyverekkel, tüzérségi eszközökkel és BM-21 rakétarendszerekkel. Az indokolt feszültségek hosszú múltra nyúlnak vissza; Kambodzsa és Thaiföld a közel 817 kilométeres határvonal kapcsán több mint száz éve konfliktusban áll. A terület feletti igények a gyarmati időkben készült térképek eltérő értelmezéből erednek.
A legutóbbi provokációk májusban kezdődtek, amikor a felek között tűzharc tört ki egy vitatott területen, amelynek során egy kambodzsai katona életét vesztette. Ezt követően mindkét fél megtorló intézkedésekbe kezdett. A konfliktus újabb szakasza kezdődött szerdán, amikor Thaiföld visszahívta kambodzsai nagykövetét, és bejelentette, hogy kiutasítja a kambodzsai nagykövetet Bangkokból, miután egy újabb thaiföldi katona szenvedett súlyos sérüléseket egy akna miatt, amit Bangkok állítása szerint nemrég helyeztek el a vitatott területen.
A thaiföldi hadsereg tájékoztatása szerint katonáik olyan ösvényen járőröztek, amelyet két ország korábbi megállapodásai alapján biztonságosnak minősítettek. A robbanóeszköz orosz gyártmányú volt, és nem olyan típus, amelyet a thai hadsereg használ. Kambodzsa visszautasította a vádakat, azt állítva, hogy Thaiföld megsértette a közös járőrútvonalakról szóló megállapodást, amelyet 2000-ben kötöttek. A kambodzsai védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy az akna a kambodzsai területen robbant fel és míg az ország területén számos fel nem robbant taposóakna található a polgárháborús időszak örökségeként.
A helyzet Komoly aggodalmakat kelt a nemzetközi közösségben, mivel a feszültségek folytatódnak.
[type] => post
[excerpt] => A thaiföldi hatóságok pénteken bejelentették, hogy a kambodzsai határ mentén kiéleződő fegyveres konfliktus miatt több mint 130 ezer lakost kellett kitelepíteni. A legfrissebb jelentések szerint a halálos áldozatok száma 15-re emelkedett, köztük 1...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1753461300
[modified] => 1753447651
)
[title] => Thaiföld több mint 130 ezer embert evakuált a kambodzsai határ közeléből
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212768&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212768
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 212754
[image] => Array
(
[id] => 212754
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362.jpg
[original_lng] => 688815
[original_w] => 1240
[original_h] => 992
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362-300x240.jpg
[width] => 300
[height] => 240
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362-768x614.jpg
[width] => 768
[height] => 614
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362-1024x819.jpg
[width] => 1024
[height] => 819
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362.jpg
[width] => 1240
[height] => 992
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362.jpg
[width] => 1240
[height] => 992
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6362.jpg
[width] => 1240
[height] => 992
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1753436852:5
[_thumbnail_id] => 212754
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1717
[_oembed_9c200f945c4b3a7b6a3e5fb1190f3950] =>
[_oembed_time_9c200f945c4b3a7b6a3e5fb1190f3950] => 1753437933
[_algolia_sync] => 331054905000
[_oembed_cd880d41c910f7b5c5df43e8c7b6ba40] =>
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
An uncontrolled bushfire in Victoria's Gaffney's Creek region, 50 km northeast of Melbourne.
Prompting highest-level evacuation alerts for the nearby A1 Mine Settlement, a sparsely populated gold mining area popular with campers. pic.twitter.com/w4fvi2CMn6
Unbelievable scenes from Russia, vehicles submerged and washed away by raging floodwaters in Novyy Khushet Village in Dagestan area pic.twitter.com/66et3uWNkl
Fegyveres összecsapás robbant ki Thaiföld és Kambodzsa között csütörtök hajnalban a két ország közötti vitatott határterületen. A thaiföldi hadsereg közlése szerint legalább kilenc civil – köztük egy nyolcéves gyermek – életét vesztette, további tizennégyen megsebesültek. A thaiföldi légierő F–16-os vadászgépekkel mért csapást kambodzsai katonai létesítményekre, amire Phnompen tüzérségi támadással válaszolt – számolt be a hirado.hu.
A Kambodzsával közös határ menti harcok csütörtöki eszkalációja során már 11 thaiföldi civil és egy katona vesztette életét – közölte délelőtt Thaiföld egészségügyi minisztere, aki újságírók előtt háborús bűncselekményeknek nevezte Kambodzsa támadásait.
A harcok legalább hat határszakaszon folynak, köztük a gyakran vitatott hovatartozású Ta Muen Thom-templom és a műemlék Preah Vihear-templom térségében.
A thaiföldi hadsereg közlése szerint a konfliktust egy kambodzsai felderítő drón megjelenése előzte meg, majd kambodzsai katonák nehézfegyverzettel közelítették meg a határállásokat, és tüzet nyitottak rájuk.
A kambodzsai erők támadására válaszul a Thaiföldi Királyi Légierő F–16-os vadászgépei légicsapásokat hajtottak végre kambodzsai katonai célpontok ellen – közölte a hadsereg, hozzátéve, hogy az egyik bevetett gép megsemmisített egy katonai létesítményt a határ túloldalán. A kambodzsai védelmi minisztérium azonban azt állítja, hogy a gépek két bombát dobtak le egy útra, és több polgári infrastrukturális létesítmény is találatot kapott.
A thaiföldi külügyminisztérium közölte: kambodzsai tüzérségi egységek egy thaiföldi katonai bázist, illetve civil célpontokat, köztük egy kórházat lőttek csütörtök reggel. A tárca szóvivője felszólította Kambodzsát, hogy haladéktalanul állítsa le a támadásokat, és tartózkodjon minden olyan cselekedettől, amely sérti Thaiföld szuverenitását. A kormány bejelentette, hogy amennyiben Kambodzsa folytatja a határsértéseket, kész további lépéseket tenni saját biztonságának védelmében.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök szerint Thaiföld kezdte a katonai akciókat, és országa önvédelemből válaszolt a fegyveres agresszióra.
A kambodzsai külügyminisztérium élesen bírálta a thaiföldi hadsereg légicsapásait, amelyeket kiprovokálatlan támadásnak minősített, és felszólította Bangkokot, hogy vonja vissza csapatait a határtérségből. A harcok különösen hevesek voltak Surin tartomány határvidékén, ahol több lakóházat is kambodzsai tüzérségi lövedékek találtak el. A hatóságok szerint itt legkevesebb két ember halt meg, és 40 ezer főt evakuáltak 86 faluból.
A konfliktust tovább súlyosbítja a rejtett robbanószerkezetek jelenléte. Thaiföld azzal vádolja Kambodzsát, hogy új aknákat telepített a vitatott zónákban, és ezek megsebesítettek öt thaiföldi katonát az utóbbi napokban, közülük kettőt súlyosan, egyikük a lábát elveszítette. Phnompenh visszautasítja a vádat, szerinte ezek a robbanószerkezetek a 20. századi háborúkból megmaradt több millió aknák közül valók voltak.
A helyzet diplomáciai síkon is eszkalálódott: szerda estére mindkét ország visszahívta nagykövetét a másik fővárosából, és kiutasította a másik félét a sajátjából. A határátkelőket teljesen lezárták.
A thaiföldi kormány megerősítette, hogy a helyzetet továbbra is a nemzetközi jogi keretek között kívánja kezelni, ugyanakkor nem zárta ki a fokozott katonai választ abban az esetben, ha a támadások nem szűnnek meg.
[type] => post
[excerpt] => Fegyveres összecsapás robbant ki Thaiföld és Kambodzsa között csütörtök hajnalban a két ország közötti vitatott határterületen. A thaiföldi hadsereg közlése szerint legalább kilenc civil – köztük egy nyolcéves gyermek – életét vesztette, további t...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1753385580
[modified] => 1753447366
)
[title] => Fegyveres konfliktus Thaiföld és Kambodzsa között: több civil, köztük gyerekek is életüket vesztették
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212721&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212721
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 212723
[image] => Array
(
[id] => 212723
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724.webp
[original_lng] => 99762
[original_w] => 770
[original_h] => 513
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724.webp
[width] => 770
[height] => 513
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724.webp
[width] => 770
[height] => 513
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724.webp
[width] => 770
[height] => 513
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/afp-20250724.webp
[width] => 770
[height] => 513
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1753436578:5
[_oembed_4fac8bcd282286fa8ddcce6ad8ea3ead] => {{unknown}}
[_oembed_cd880d41c910f7b5c5df43e8c7b6ba40] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 212723
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1976
[_oembed_26242dbbfaef8dc96c52def4f2802d52] =>
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
Thaiföld és Kambodzsa csapatai helyi idő szerint csütörtökön kora reggel összecsaptak határuk vitatott szakaszán, mindkét fél a másikat vádolta meg az első lövések leadásával.
Az összecsapásról többek közt a BBC számolt be. Közlésük szerint: a thaiföldi hadsereg azt állítja, hogy kambodzsai katonák nyitottak tüzet a Ta Muen Thom khmer templom közelében, ahol már az elmúlt hetekben is nagy volt a feszültség.
A kambodzsai védelmi minisztérium viszont azt állítja, hogy katonáik csak önvédelemből adtak le válaszlövéseket, miután a thaiföldi csapatok tüzet nyitottak rájuk.
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
Kambodzsa egy megfigyelő drónt küldött a területre, mielőtt erősen felfegyverzett csapatokat vetett be – állította a thaiföldi hadsereg, hozzátéve, hogy legalább két thaiföldi katona megsebesült az összecsapásokban. A kambodzsai védelmi minisztérium szóvivője, Maly Socheata pedig azt mondta, hogy csapataik „éltek azzal a jogukkal, hogy megvédjék szuverenitásukat és területi integritásukat a thaiföldi csapatok agressziójával szemben”. Socheata szerint Thaiföld „megsértette Kambodzsa területi integritását”.
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Két kambodzsai tartomány egyes részei ellen csapást hajtott végre a thaiföldi hadsereg tüzérsége – közölte mindeközben Hun Sen korábbi kambodzsai vezető a Facebookon, miközben arra szólította fel az embereket, hogy ne essenek pánikba. A közösségi médiában szintén videófelvételek jelentek meg a felek közti tüzérségi csapásokról és azok következményeiről.
„Kambodzsa mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy békésen akarja megoldani a problémákat, de ebben az esetben nincs más választásunk, mint fegyveres erővel válaszolni a fegyveres agresszióra” – közölte Hun Manet, az ország miniszterelnöke a Facebookon.
Phumtham Wechayachai, Thaiföld ügyvezető miniszterelnöke mindeközben arról beszélt, hogy az országnak Kambodzsával fennálló vitája továbbra is „kényes”, és azt óvatosan, a nemzetközi joggal összhangban kell kezelni.
A BBC megjegyezte, hogy a csütörtöki összecsapás egy nappal azután történt, hogy Thaiföld visszahívta kambodzsai nagykövetét, miután a határ mentén aknarobbanás következtében megsérült egy thaiföldi katona. Egyben azt is közölték szerdán, hogy kiutasítják Kambodzsa nagykövetét az országukból.
[type] => post
[excerpt] => Thaiföld és Kambodzsa csapatai helyi idő szerint csütörtökön kora reggel összecsaptak határuk vitatott szakaszán, mindkét fél a másikat vádolta meg az első lövések leadásával.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753365600
[modified] => 1753355869
)
[title] => Fegyveres harc tört ki Kambodzsa és Thaiföld közt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212587&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212587
[uk] => 212579
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 212580
[image] => Array
(
[id] => 212580
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1.jpg
[original_lng] => 17300
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gettyimages-917723304-be1a4873b9015c094fbb3c3fe06e938d-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1753345076:12
[_oembed_dfc4a1546f666f4e068614f2e1b8a66c] =>
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
Alcuni manifestanti intenti a entrare dentro Askatasuna, a Torino, hanno sfondato il cancello del centro sociale per provare ad accedere al cortile, ma sono stati respinti dagli agenti di polizia e dai carabinieri schierati all'interno. pic.twitter.com/udYON9bNz8
Szokatlan vásárló tért be egy kisboltba Thaiföldön, egy éhes vad elefánt sétált be a nemzeti park melletti üzletbe, ahol magabiztosan válogatott a polcokon, majd több zacskó nassolnivalóval az ormányában távozott.
Mintha csak egy családi vígjáték jelenete lenne: egy éhes elefánt megjelenik a bolt előtt, majd egyszerűen besétál, végignézi a polcokat, és kiválasztja a kedvenc harapnivalóit. Ez történt Thaiföldön, a Khao Yai Nemzeti Park közelében, ahol Plai Biang Lek, a helyiek körében már jól ismert harmincéves ormányos, nem először kutatott magának finomságokat, de most először válogatott a polcok között – írta az AP News.
A bolt tulajdonosa, Kamploy Kakaew nem ijedt meg, sőt, inkább megmosolyogta a helyzetet. Elmondása szerint az elefánt kilenc csomag édes rizspogácsát, egy szendvicset és némi szárított banánt majszolt el.
„Nem bántott senkit, csak éhes volt. És nagyon udvariasan viselkedett” – mesélte nevetve.
Plai Biang Lek végül egy csomag nassolnivalóval az ormányában távozott, és bár némi sárfoltot hagyott maga után a bolt padlóján és plafonján, semmi komoly kárt nem okozott.
A nemzeti park önkéntesei szerint az elefánt régi ismerős, aki korábban már több ház konyhájába is belesett.
Az elefántok Thaiföldön egyre gyakrabban kerülnek közel az emberekhez, mivel élőhelyeik zsugorodnak, és az élelemért gyakran kell elhagyniuk az erdőt. 2024-re az országban mintegy 4000 vadon élő elefántot tartottak nyilván.
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Two Myanmar workers remain missing after a gantry crane and precast concrete segments collapsed on Rama II Road. The death toll is four—two Thais and two Myanmar nationals—while nine others are hospitalized.
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
A foreign photographer is facing criticism online after images from a photoshoot in Jaipur showed a real elephant painted bright pink.
Photographer Julia Buruleva shared a video on Instagram documenting the shoot, which featured a model alongside the vividly painted elephant set… pic.twitter.com/y9HPeHqHxj
Szerdán lövöldözés volt a thaiföldi–kambodzsai határon, a kambodzsai hadsereg közlése szerint egy kambodzsai katona életét vesztette.
A hadsereg szóvivője, Mao Phalla azt mondta, hogy az első lövést thaiföldi katonák adták le a határ túloldalán őrjáratozó kambodzsai katonákra – számol be róla az MTI.
A thaiföldi hadsereg azt közölte, a kambodzsai határőrök a két ország közötti vita tárgyát képező területre léptek, a thai katonák pedig csupán el akarták őket onnan küldeni, ám „egy félreértés miatt” a kambodzsai katonák tüzet nyitottak, amelyet a thaiföldiek viszonoztak.
A tűzharc a tájékoztatás szerint mintegy tíz percen át tartott.
Phumtham Vecsajacsai thai védelmi miniszter azt mondta, a helyzetet sikerült rendezni. Kiemelte, hogy egyik félnek sem állt szándékában a lövöldözés.
A thaiföldi sajtó úgy tudja, hogy az incidensre az ország északkeleti részén lévő, Kambodzsával és Laosszal is szomszédos Csongbok körzeténél került sor.
Bangkok és Phnompen között régóta húzódik vita a határok kijelöléséről, erőszakcselekményekre azonban legutóbb 2011-ben került sor, az UNESCO világörökségi listáján is szerelő, mindkét ország által magának követelt, körülbelül 1000 éves Preah Vihear hindu templom mellett.
Az ügyet Kambodzsa a Nemzetközi Bíróság (ICJ) elé vitte, amely két évvel később megerősítette azt az 1962-es határozatot, amely Phnompennek ítélte a templomot és a körülötte lévő területet.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök „békés megoldást” ígért a vitás kérdésekre.
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
#Ultimahora | Autoridades del condado de San Joaquín confirmaron que 4 personas murieron y al menos 10 resultaron heridas tras un tiroteo ocurrido en la cuadra 1900 de Lucile Avenue, en Stockton, California.
Residents of Demo Community, Victims of the Horrific Kasuwan Daji attack in Niger State narrates the unfortunate incident that left over 40 people dead.
Szombaton légi baleset történt a Hua Hin repülőtér közelében, amikor egy rendőrségi repülőgép tesztrepülés közben, ejtőernyős kiképzésre való felkészülés során lezuhant. Az incidens több halálos áldozatot követelt – számolt be a Liner.hu.
A gép a parttól mintegy 100 méterre zuhant a tengerbe, majd kettétört. A Thai Királyi Rendőrség által kiadott információk szerint hat rendőr volt a fedélzeten a baleset idején, akik mind életüket vesztették.
A helyszínen öt holttestet találtak, míg a hatodik, kritikus állapotban volt rendőrt ugyan kórházba tudták szállítani, azóta ő is életét vesztette. Egyelőre nem sikerült megállapítani, mi okozhatta a tragédiát, az ezzel kapcsolatos nyomozás már zajlik a háttérben. Az országos rendőrfőnök megerősítette, az áldozatok családtagjait támogatni fogják, és intézkednek a temetésekről.
A közeli Baby Grand Hua Hin Hotel vendégei egészen közelről nézték végig, ahogyan a gép orral a vízbe csapódik. A helyeik, köztük halászok, azonnal a roncshoz siettek, hogy túlélőket keressenek – írja a Mirror.
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Two Myanmar workers remain missing after a gantry crane and precast concrete segments collapsed on Rama II Road. The death toll is four—two Thais and two Myanmar nationals—while nine others are hospitalized.
🚨 BREAKING: Bangladesh Air Force plane crashes near Milestone College, Uttara Diabari. Rescue operations underway. More details soon... pic.twitter.com/s3t5qmlRDg
— Defence research forum DRF (@Defres360) July 21, 2025
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
Erős, az amerikai földtani intézet mérése szerint 7,7-es földrengés rázta meg Mianmar középső térségét péntek délelőtt. A rengést Thaiföldön is érezni lehetett, Bangkokban és a mianmari Jangonban számos épületből kimenekültek az emberek.
A rengés középpontja az amerikai intézet szerint 10 kilométer mélyen volt, a mianmari Mandalaj várostól 17 kilométerre. A 7,7-es erősségű földrengés igen erősnek számít, évente ilyen átlagosan 18 történik világszerte.
A 7.7 magnitude Mandalay earthquake was also felt in Bangkok, where an entire construction building has collapsed. pic.twitter.com/0moBXpj1sG
Thaiföldön Paetongtarn Sinavatra miniszterelnök rendkívüli megbeszélést hívott össze a rengés következményeinek megvitatására.
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
A közösségi médiában terjedő videófelvételeken látható, amint a többemeletes épület – tetején egy daruval – leomlik, óriási porfelhőbe borítva a környéket.
This is horrifying. Praying for everyone impacted in this earthquake in Myanmar. pic.twitter.com/b6ZyPWebdM
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Last night, a Russian attack drone with a high-explosive warhead struck the shelter protecting the world from radiation at the destroyed 4th power unit of the Chornobyl Nuclear Power Plant.
This shelter was built by Ukraine together with other countries of Europe and the world,… pic.twitter.com/mLTGeDYgPT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 14, 2025
A citizen, who was stuck in the rubble for nearly two days, have been successfully rescued alive today by local rescue team and Singaporean rescue team at Thapikung block of Zamyothiri township in Naypyitaw - the political capital of Myanmar. pic.twitter.com/eioz0hHKQG
🇫🇯 BIG QUAKE NEAR FIJI: NO DAMAGE—BUT THE PACIFIC’S STILL RUMBLING
A powerful 6.5-magnitude earthquake just struck south of Fiji—but thanks to its remote location and deep epicenter (174 km down), no damage or tsunami threat has been reported.
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
A junta warplane bombed a Buddhist monastery in the Sagaing Township as many villagers were taking shelter there. At least 28 civilians are confirmed to have been killed in the attack, women and children included. pic.twitter.com/j9hQomFCXw
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Хроника ударов по территории Украины 17 января - 18 января 2026 года.
Вчера днём и ночью ВКС и ракетные войска наносили удары по целям на Донбассе, в Сумской, Харьковской, Запорожской, Днепропетровской и Херсонской областях (весь спектр средств поражения), в окрестностях… pic.twitter.com/fLD0Wv0I1c
Ворог продовжує завдавати ударів по Сумщині: рятувальники ліквідували пожежі
Вдень 17 січня ворог завдав ударів по містах Суми та Білопілля.
Внаслідок обстрілів пошкоджень зазнали багатоквартирні та приватні житлові будинки. Вогонь охопив будівлі господарського призначення.… pic.twitter.com/vfZpKFosf8
Kids trapped in screams, principal bleeding… 💔 18yo gunman stormed Thai school, shot, took hostages. Police saved them all. Heart still racing for those babies. Pray hard. 🙏#Thailand#SchoolShooting#HatYaipic.twitter.com/z6puWfT3SC
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1