Több száz dolgozó tüntetett kedden Berlinben a Volkswagen résztulajdonában álló IAV központja előtt, miután kiderült: a vállalat akár 1400 munkahelyet is megszüntethet az országban. A leépítések részeként gyakorlatilag bezárhatják a cég berlini telephelyét is, ami több mint ezer dolgozót érinthet a német autóiparban.
Komoly indulatokat váltott ki Németországban a Volkswagen által is támogatott autóipari technológiai vállalat, az IAV bejelentése, amely szerint 2027 közepéig akár 1400 munkahelyet is megszüntethetnek az országban.
Kedden több száz dolgozó gyűlt össze a cég berlini központjánál, hogy tiltakozzon a leépítések és a telephely bezárásának terve ellen.
A demonstrációt az IG Metall szakszervezet szervezte, amely szerint a megszorítások különösen súlyosan érintik a berlini részleget. Az elképzelések alapján gyakorlatilag megszűnne az IAV fővárosi működése, ami már önmagában körülbelül 1250 dolgozó helyzetét teszi bizonytalanná.
Az IAV a német autóipar egyik fontos technológiai háttérvállalata, amely szoftveres és mérnöki megoldásokat fejleszt többek között elektromos autókhoz és önvezető rendszerekhez. A társaságban a Volkswagen 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. A vállalat összesen nagyjából 5500 embert foglalkoztat öt németországi telephelyen.
Hivatalos bejelentés, Németország teljes sokkban: brutális leépítés veszi kezdetét a Volkswagennél – több tízezer munkahely szűnik meg
A német autóipar egyik legnagyobb szereplője egyszerre kényszerül takarékosságra és új üzleti irányokra. A Volkswagen vezetése már nyíltan vizsgálja a fegyveripari együttműködés lehetőségét is.
A Reuters helyszíni beszámolója szerint a tüntetők zászlókat és sípokat osztogattak egymásnak a demonstráció alatt. A munkavállalók attól tartanak, hogy a cég hosszabb távon Németországon kívülre helyezi át a munkahelyeket a költségek csökkentése érdekében.
Nem hagyjuk, hogy elüldözzenek minket. Berlinért harcolunk – mondta Tanja Schneider, az üzemi tanács vezetője. Hozzátette: a dolgozók tárgyalni akarnak, és olyan jövőképet követelnek, amely hosszú távon is életképes marad az IAV számára.
A szakszervezet szerint a berlini dolgozóknak felajánlanák az átköltözés lehetőségét az alsó-szászországi Gifhorn városában működő telephelyre. A megüresedő pozíciók egy részét pedig később külföldre szervezhetnék ki, hogy csökkentsék a működési költségeket.
Az IAV hivatalosan nem kommentálta a demonstrációt. A német DPA hírügynökség azonban korábban arról számolt be, hogy a vállalat vezetése túlkapacitások leépítésével és a versenyképesség javításával indokolja a lépéseket. A cég szerint a jelenlegi piaci környezet rendkívül nehéz, ezért átszervezésekre van szükség.
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
A Pussy Riot orosz női punkegyüttes tagjai és a Femen ukrán feminista aktivistái állták el az orosz pavilonhoz vezető utat a Velencei Biennálé 61. Nemzetközi Művészeti Kiállításán szerdán. A rózsaszín, sárga és kék füstgyertyákat égető feminista tüntetők azt kiabálták, hogy „Oroszország művészete a vér!” és hogy „Álljatok ellen!”, egyes tagjaik rózsaszín símaszkkal takarták el arcukat, mielőtt a nemzeti pavilonoknak otthont adó Giardini parkba vonultak – számolt be róla az MTI.
Az olasz rendőrség lezárta a helyszínt, a tüntetők körülbelül 30 percig akadályozták a pavilonba való bejutást. Nadja Tolokonnyikova, a Pussy Riot alapítója az MTI közlése szerint azt mondta, hogy kizárólag olyan orosz alkotásokat lenne szabad bemutatni, amelyeket „többnyire nevetséges vádakért” bebörtönzött disszidensek készítettek. „Ezek az emberek művészetet alkotnak, és én azt szeretném, ha ez a művészet képviselné Oroszországot, mert ők képviselik Oroszország igazi arcát” – mondta.
Oroszország Ukrajna 2022-es inváziója óta először szerepel a biennálén, amire válaszul az Európai Unió bejelentette: felfüggeszti a rendezvény kétmillió eurós támogatását, mivel az orosz nemzeti pavilon újranyitása a Moszkvával szemben bevezetett uniós szankciók lehetséges megsértését jelenti. A nemzetközi zsűri április végén lemondott az Oroszország részvételének újbóli engedélyezésével kapcsolatos vita közepette.
Mint közölték, a díjak odaítélésénél nem vennék figyelembe azon országok kiállítóit, amelyeknek vezetőjét a Nemzetközi Bíróság körözi. A döntés Oroszországot és Izraelt érintette volna. A szervezők közölték, hogy a zsűri díjainak hiányában a nagy múltú rendezvény történetében először közönségdíjakat hirdetnek meg, és azokat a szakmai díjaknak a nyitónapra tervezett átadása helyett a november 22-i zárónapon adják át.
Az orosz pavilon – amelynek földszinti terében zenei előadásokat rendeznek – a tervek szerint csak a biennálé hivatalos, május 9-i megnyitója előtti héten, a szakmai napokon tart nyitva. Nadja Tolokonnyikova azt mondta, hogy próbálkozásai ellenére nem sikerült felvennie a kapcsolatot a biennálé szervezőivel, és a helyszínre való bejutáshoz álnevet használt.
A kétévente megrendezett biennálé kiállt Oroszország bevonása mellett, mondván, hogy bármely olyan ország szerepelhet, amelynek kapcsolatai vannak Olaszországgal. A döntést az Európai Unió mellett az olasz kormány is elítélte, miközben tudomásul vették a biennálé függetlenségét.
Az ukrajnai háború 2022-es megindítása után a szervezők megtiltották a részvételt mindenkinek, aki az orosz kormányhoz kötődik. Az idei kiadást azonban már a 2024-ben kinevezett új igazgató, Pietrangelo Buttafuoco vezetése alatt tartják, aki a pavilon újranyitása mellett döntött.
[type] => post
[excerpt] => A Pussy Riot orosz női punkegyüttes tagjai és a Femen ukrán feminista aktivistái állták el az orosz pavilonhoz vezető utat a Velencei Biennálé 61. Nemzetközi Művészeti Kiállításán szerdán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1778149800
[modified] => 1778105493
)
[title] => Tüntetők állták el az orosz pavilonhoz vezető utat a Velencei Biennálén
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=243293&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 243293
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 243301
[image] => Array
(
[id] => 243301
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak.jpg
[original_lng] => 66165
[original_w] => 825
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak-300x164.jpg
[width] => 300
[height] => 164
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak-768x419.jpg
[width] => 768
[height] => 419
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak.jpg
[width] => 825
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak.jpg
[width] => 825
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak.jpg
[width] => 825
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/10206188-ez-nem-muveszet-hanem-propaganda-pussy-riot-nekiment-az-orosz-pavilonnak.jpg
[width] => 825
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1778094696:12
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1577
[_oembed_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] =>
[_oembed_time_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] => 1778094457
[_oembed_c873e500c59ddd10878a71269c3cbaa9] =>
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Sztrájkkészültséget hirdettek szerdán a közszolgálati Cseh Televízió és a Cseh Rádió alkalmazottai, hogy tiltakozzanak a médiatörvénynek az új kormány által tervezett módosítása ellen, valamint azon képviselői javaslat ellen, hogy bizonyos szociális csoportokat felmentsenek a jelenleg kötelező havi televíziós és rádiós illetékek fizetése alól – jelentette a CTK hírügynökség.
Csehországban minden háztartás, amely rendelkezik televízióval vagy rádióval, havonta a televízióért 150 koronás, a rádióért pedig 55 koronás díjat köteles befizetni.
A Cseh Televízió bevétele ezekből a díjakból az idén 6,73 milliárd koronát, míg a Cseh Rádióé 2,47 milliárd koronát tesz ki.
Andrej Babis kormánya bejelentette, hogy a lakossági díjfizetést eltörölnék, és helyette a két médiumot az állami költségvetésből finanszíroznák. A 75 évnél idősebbek háztartásait pedig mentesítenék a díjfizetés alól.
A nyilvánosságra került számok szerint ez a támogatás azonban jóval alacsonyabb lenne, mint a televízió és a rádió jelenlegi, díjakból származó bevételei.
A cseh politikai ellenzék, a sajtó és a közvélemény jelentős része is ellenzi ezeket a változásokat, mert attól tartanak, hogy a közszolgálati médiumok állami finanszírozása korlátozná a szabadságukat.
Andrej Babis kormányfő ismételten azt állítja, hogy csupán a médiumok finanszírozását tennék korszerűbbé, hoznák összhangba az európai országok többségének gyakorlatával, de a médiumok jelenleg érvényes társadalmi felügyeletéhez nem nyúlnának.
A köztelevízió és a közrádió egybehangzóan elutasítják a tervezett változásokat, ezért hirdettek a két médium szakszervezetei szerdán sztrájkkészültséget.
A rádiót és a televíziót több mint 200 cseh egyetem és főiskola hallgatói is támogatásukról biztosították. A prágai Károly Egyetem „A médiumokat nem adjuk” elnevezéssel országos tiltakozó akciót kezdeményezett. A CTK szerint a hallgatók százai szerda délben kivonultak az utcára, és nagygyűléseken fejezik ki szolidaritásukat a cseh televízióval és rádióval. Prágában több ezer diák gyűlt össze a bölcsészkar előtti Jan Palach téren, akik késő délután átvonulnának a kormány épülete elé, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek a médiatörvény módosításának tervei miatt.
Andrej Babis kormányfő délután Prágában fogadta Hynek Chudáreket, a televízió vezérigazgatóját, hogy megvitassa vele a helyzetet.
[type] => post
[excerpt] => Sztrájkkészültséget hirdettek szerdán a közszolgálati Cseh Televízió és a Cseh Rádió alkalmazottai, hogy tiltakozzanak a médiatörvénynek az új kormány által tervezett módosítása ellen, valamint azon képviselői javaslat ellen, hogy bizonyos szociál...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776941220
[modified] => 1776894584
)
[title] => Sztrájkkészültség a közmédiában, diákok is utcára vonultak az új médiatörvény miatt Csehországban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=241693&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 241693
[uk] => 241740
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 241694
[image] => Array
(
[id] => 241694
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia.png
[original_lng] => 1568076
[original_w] => 1319
[original_h] => 823
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia-768x479.png
[width] => 768
[height] => 479
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia-1024x639.png
[width] => 1024
[height] => 639
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia.png
[width] => 1319
[height] => 823
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia.png
[width] => 1319
[height] => 823
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/cseh-kozmedia.png
[width] => 1319
[height] => 823
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1776932888:3
[_thumbnail_id] => 241694
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1259
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 845969245002
[_oembed_5d8b6ac877e0939c87bce9ff5fab4f5a] =>
Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhcpic.twitter.com/iEQ2wBqdiK
Tízezrek vonultak utcára pénteken Portugália fővárosában, Lisszabonban, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett munkaügyi reformjai ellen, közölte a Reuters, számolt be a Jevropejszka Pravda.
A szakszervezetek véleménye szerint a kormány által javasolt reformok a munkavállalók jogainak korlátozásához vezetnek, és súlyosbítják a foglalkoztatás problémáját azáltal, hogy egyszerűsítik a kiszervezési eljárásokat és korlátozzák a fizetett túlórákat.
Szeptemberben a kisebbségi kormány jóváhagyott egy törvényjavaslatot a Munkatörvénykönyv módosításáról, hogy kezelje a strukturálisan alacsony termelékenységet.
Decemberben azonban ez több mint egy évtizede először váltotta ki az általános sztrájkot, a szakszervezetek azzal vádolták a kormányt, hogy a munkaadók mellé áll, megfosztja a megélhetési költségekkel küzdő alacsony fizetésű munkavállalókat a jogaiktól.
Portugália legnagyobb szakszervezete, a CGTP azt közölte, hogy április 17-én „több tízezer” ember vonult a főváros főutcájára, bár a rendőrség nem közölt becslést a tüntetők számáról.
Bár a kormány elvetett néhány olyan intézkedést, amelyek heves ellenállásba ütköztek, beleértve az alapos okból történő elbocsátások eljárásának egyszerűsítésére vonatkozó terveket is, a szakszervezetek szerint továbbra is komoly aggodalmak merülnek fel.
Ezek közé tartoznak a kiszervezésre vonatkozó korlátozások feloldására és az „egyéni időbankok” létrehozására vonatkozó javaslatok, amelyek lehetővé tennék az alkalmazottak számára, hogy a szokásos nyolcórás munkanapon túl akár két órával is dolgozhassanak azonnali túlórapótlék nélkül, amelyet később kompenzálnának, évi 150 órás limitig.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Szlovákiában, Pozsonyban és más városokban, valamint az országon kívül is ezrek vonultak utcára tiltakozni a kormány azon terve ellen, hogy megszüntetnék a külföldön élő választók levélszavazási lehetőségét. Erről az Aktuality.sk számolt be.
Az ellenzék felhívására szervezett tüntetések zajlottak Pozsonyban és Szlovákia más városaiban, valamint több külföldi helyszínen is, mivel a tervezett döntés elsősorban a szlovák diaszpórát érinti.
A résztvevők számát Pozsonyban több ezer főre becsülik, Kassaban mintegy ezer főre, Besztercebányan körülbelül 800 főre. A cseh fővárosban, Prágaban mintegy 500 szlovák, míg Brüsszelben körülbelül 60 fő tüntetett.
Az ellenzéki Progresszív Szlovákia vezetője Pozsonyban kijelentette, hogy a külföldön élő szlovákok levélszavazási jogának megszüntetése elleni petíciót már közel 100 ezer állampolgár írta alá.
Véleménye szerint a Robert Fico vezette kormány ezzel a lépéssel a saját esélyeit próbálja javítani a következő választásokon.
[type] => post
[excerpt] => Szlovákiában, Pozsonyban és más városokban, valamint az országon kívül is ezrek vonultak utcára tiltakozni a kormány azon terve ellen, hogy megszüntetnék a külföldön élő választók levélszavazási lehetőségét.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1776365220
[modified] => 1776355403
)
[title] => Több ezer szlovák tüntetett a külföldről történő levélszavazás megszüntetése ellen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=240998&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 240998
[uk] => 240775
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 240776
[image] => Array
(
[id] => 240776
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414.jpg
[original_lng] => 35354
[original_w] => 625
[original_h] => 349
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414.jpg
[width] => 625
[height] => 349
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414.jpg
[width] => 625
[height] => 349
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414.jpg
[width] => 625
[height] => 349
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414.jpg
[width] => 625
[height] => 349
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/f5a8a71-2026-04-15-104414.jpg
[width] => 625
[height] => 349
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1776344604:5
[_thumbnail_id] => 240776
[_edit_last] => 5
[views_count] => 795
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] =>
[_oembed_time_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] => 1776344607
[_oembed_c873e500c59ddd10878a71269c3cbaa9] =>
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Harmadik napja tartanak az országos üzemanyagár-emelések elleni tiltakozások Írországban. A megmozdulások autópálya-lezárásokat, ellátási zavarokat és üzemanyaghiányt okoznak, miközben a hatóságok már a hadsereg bevonásával próbálják kezelni a helyzetet – számolt be a Blikk.
A legsúlyosabb helyzet Dublin környékén alakult ki, ahol a tüntetők lezárták az M50-es autópálya egy szakaszát, több helyen torlódások bénítják a forgalmat, egyes autósok pedig gyalog indultak a repülőtér felé. Az ír rendőrség, az An Garda Síochána a hadsereg segítségét kérte a feltorlódott járművek elszállításához.
Közben több benzinkúton üzemanyaghiány lépett fel, máshol korlátozták a tankolást. A kormány bírálta a tiltakozásokat. Micheál Martin miniszterelnök a tüntetéseket jogsértőnek minősítette, és hangsúlyozta, hogy azok a lakosság mindennapjait nehezítik.
A tüntetők továbbra is blokád alatt tartják az ország egyetlen olajfinomítóját Whitegate-nél, valamint Dublin belvárosának egyik legforgalmasabb útját, az O’Connell Streetet is. Jelezték azt is, addig folytatják az akciókat, amíg a kormány nem kezd velük tárgyalásokat.
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Ez már a hatodik tömegtüntetés volt Albániában az elmúlt hónapokban, és az ellenzék azt ígéri, hogy addig szervezi a megmozdulásokat, amíg le nem mond a kormányfő és az egész kabinet. Súlyos korrupcióval gyanúsítják őket.
Erőszakba torkollt egy kormányellenes tüntetés az albán fővárosban, Tiranában, miután ezrek vonultak át a városon vasárnap is a kormány lemondását követelve. A tüntetők petárdákkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg a kormánypárt székházát.
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, vízágyúkkal, könnygázzal oszlatta a tömeget, és számos utcát lezárt a zavargás miatt. A rendőrség azt közölte, hogy 30 tüntető került őrizetbe, a szervező Demokrata párt viszont azt állítja, hogy legalább 40 szimpatizánsát elvitték a rendőrök.
A demonstrálók azt követelik, hogy mondjon le a kormányfő és az egész kabinet, amelynek több tagját is súlyos korrupciós vádak érték. A miniszterelnök-helyettest, Belinda Ballukut, aki a kormányfő, Edi Rama közeli szövetségese, fel is függesztették hivatalából decemberben, és vizsgálat indult ellene.
A vasárnapi tüntetést a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata párt szervezte. Ez már a hatodik kormányellenes megmozdulás volt Albániában az elmúlt hónapokban.
A tiltakozók előrehozott választásokat követelnek, az ellenzék pedig azt ígéri, hogy kitartóan szervezi a tömegtüntetéseket egészen addig, amíg Edi Rama és kormánya le nem mond.
Nem lesz egyszerű
Az Albániában kormányzó Szocialista Pártnak kényelmes parlamenti többsége van, miután tavaly megnyerte sorozatban negyedik ciklusát is.
A politikai élet, amelynek fókuszában az uniós csatlakozás áll, régóta tartó és elkeseredett rivalizálás színtere. A baloldali és jobboldali pártok is rendszeresen vádolják egymást korrupcióval, illetve azzal, hogy ellenfelük szoros kapcsolatban van a szervezett bűnözéssel.
[type] => post
[excerpt] => Ez már a hatodik tömegtüntetés volt Albániában az elmúlt hónapokban, és az ellenzék azt ígéri, hogy addig szervezi a megmozdulásokat, amíg le nem mond a kormányfő és az egész kabinet. Súlyos korrupcióval gyanúsítják őket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1774279380
[modified] => 1774261356
)
[title] => Zavargás lett egy újabb kormányellenes tüntetésből Tiranában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=238195&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238195
[uk] => 238375
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 238196
[image] => Array
(
[id] => 238196
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp
[original_lng] => 91974
[original_w] => 1536
[original_h] => 864
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tirana.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1774361323:3
[_oembed_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] =>
[_oembed_time_10bd89680e80f29ecbec4da8a1dd509d] => 1774254036
[_thumbnail_id] => 238196
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 893
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 781597970002
[_oembed_c873e500c59ddd10878a71269c3cbaa9] =>
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
A Nem hagyjuk ellopni a jövőnket elnevezésű nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás szervezte meg a meghívó szerint „a szabad, biztonságos, demokratikus Csehország és intézményei érdekében, valamint Petr Pavel államfő támogatására”.
A cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) és a CTK hírügynökség élőben közvetítették a mintegy háromórás rendezvényt, amelyen cseh közéleti személyiségek, művészek, tudósok szóltak a tömeghez.
Zdenek Sverák filmrendező és színész beszédében bírálta a kormány azon tervét, hogy megváltoztassa a közmédia finanszírozását. Rámutatott: a közmédia fenntartásának jelenlegi rendszere a mindenkire kötelező havi illetékek által biztosítja azt, hogy a közszolgálati média ne legyen a kormánypolitika szolgája.
Ha a közszolgálati médiát az állami költségvetésből fogják finanszírozni azok elveszítik szabadságukat – mondta Zdenek Sverák, a Kolja című Oscar-díjas cseh film rendezője.
További felszólalók bírálták a kormány környezetvédelmi és agrárpolitikáját, illetve a kultúra támogatására szánt összegek csökkentését.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl
Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhcpic.twitter.com/iEQ2wBqdiK
Prágában 90 000 cseh tüntető gyűlt össze az Óváros és a Vencel téren Petr Pavel elnök támogatására, számolt be a Reuters és az IDNES helyi újság.
A tüntetés szervezői értékelése szerint akár 90 000 ember is részt vett az elnök támogatására február 1-jén, vasárnap. A tüntetést a Milion chvilek za demokracii („Egymillió pillanat a demokráciáért”) nevű társadalmi mozgalom szervezte. Több tízezer ember tartott EU-s és cseh zászlókat. A helyi rendőrség egyelőre nem hozta nyilvánosságra a résztvevők számáról szóló adatokat.
A tüntetés válasz volt a cseh elnök és Petr Macinka, az Autósok magukért Párt vezetője közötti vitára, amely Filip Turek képviselő környezetvédelmi miniszteri kinevezésének megtagadása miatt robbant ki.
A cseh elnök támogatói megtöltötték Prága Óváros terét és a szomszédos Vencel teret, miközben a rendőrség lezárta a környék számos utcáját.
A tüntetés résztvevői támogatásukat fejezték ki az államfő iránt, és felszólaltak a politikában tapasztalható durvaság és nyomásgyakorlás ellen. Szolidaritási akciókat tartottak más Csehország városaiban is.
„Nagyon nagyra értékelem mindazokat, akik nem maradnak közömbösek a körülöttük zajló eseményekkel szemben, és érzik a felelősségüket országunk állapotáért. Nagyra értékelem mindazokat, akik készek hangjukkal kiállni a tisztesség, az igazság, a szolidaritás és az egymás iránti tisztelet védelmében” – reagált Pavel elnök a közösségi hálókon.
A mozgalom vezetője, Mikulas Minař bejelentette, hogy ha egymillió aláírást gyűjtenek össze az államfőt támogató felhívás keretében, a szervezet még nagyobb akciót szervez Prágában.
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton.
A Torinóban kora délután kezdődött tüntetés menete az esti órákban több ágra szakadt, amelyek letértek a hatóságokkal korábban egyeztetett útvonalról. A rendőrség adatai szerint közel húszezren vonultak fel, míg a szervezők szerint ötvenezren voltak, és egész Olaszországból, valamint külföldről is érkeztek a megmozdulásra.
Arcukat eltakaró tüntetők csoportjai először hulladéktárolókat gyújtottak fel, majd kövekkel, üvegekkel, petárdákkal, utcai jelzőtáblákkal és kalapácsokkal támadtak a rendőrökre:
Egy rendőrségi jármű is kigyulladt. A tüntetők kezében házilag készített műanyag pajzs volt rajta az anarchisták jelvényeivel, sokan palesztin zászlót lobogtattak. Mások macskaköveket dobtak a rendőrökre, és fasisztának nevezték őket.
A város több helyszíne csatatérre változott. A tüntetők, a rendőrök és az eseményeket követő újságírók közül többen megsérültek. Több tüntetőt őrizetbe vettek.
A tüntetést szélsőbaloldali pártok, köztük a Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS), valamint anarchista csoportok szervezték azt követően, hogy tavaly december 18-án a belügyminisztériumhoz tartozó terrorizmus ellenes nyomozóigazgatóság (Digos) behatolt és kiürítette az úgynevezett Askatasuna-központot. A baszk szabadság-mozgalomról elnevezett épületet 1996 óta szélsőbaloldali csoportok foglalták el.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
A hatósági fellépés miatt az első tüntetést december 20-án tartották, amikor szintén harctérré változtak Torino utcái.
A kormánykoalíciót vezető Olasz Testvérek (FdI) párt nevében nyilatkozó Augusta Montaruli, aki a jobboldali erő képviselőházi frakcióvezető-helyettese, úgy vélekedett, hogy a felelősség a tüntetők oldalára álló, vagy az eseményeket teljes csendben kísérő baloldali pártokat terheli, amelyek nem határolják el magukat az erőszaktól.
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke szerint a baloldali tüntetők szokás szerint „szétverték” Torinót. Tajani hozzátette, hogy a kormány új biztonsági intézkedésekkel akarja megfékezni a hasonló megmozdulásokat, és védelmet nyújtani a hatósági erők embereinek.
Az Askatasunához tartozók bűnözők, és náluk csak azok rosszabbak, akik igazolják, védik, dédelgetik őket – hangoztatta Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Alcuni manifestanti intenti a entrare dentro Askatasuna, a Torino, hanno sfondato il cancello del centro sociale per provare ad accedere al cortile, ma sono stati respinti dagli agenti di polizia e dai carabinieri schierati all'interno. pic.twitter.com/udYON9bNz8