A rendőrök őrizetbe vették azt a 19 éves helyi lakost, aki megrongálta a tíz év óta első ízben állított hanukai menórát Lembergben, az országos visszhangot kiváltott cselekményt elkövető ifjú komoly büntetéssel számolhat – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint hanuka-rongálás gyanúsítottját a bűnügyi rendőrség, a lembergi 1. számú kerületi rendőrkapitányság nyomozói és a Lemberg megyei rendőrség bűnügyi elemzési osztályának a munkatársai derítették fel. Mint a rendőrség megjegyezte, a 19 éves fiú ittas állapotban volt a szabálysértés elkövetésekor.
Az elkövetőt 1000-től 4000-ig terjedő adómentes minimálbér összegének megfelelő pénzbírsággal vagy 60-240 óráig tartó közérdekű munkával sújthatják, vagy három évig terjedő pártfogói felügyeletet rendelhetnek el vele szembe, vagy három év szabadságkorlátozással, vagy ugyanennyi szabadságvesztéssel büntethetik.
A rendőrség nyomoz az incidens többi résztvevője ellen is, akik a közelben tartózkodtak, és videóra vették a rongálást.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A rendőrök őrizetbe vették azt a 19 éves helyi lakost, aki megrongálta a tíz év óta első ízben állított hanukai menórát Lembergben, az országos visszhangot kiváltott cselekményt elkövető ifjú komoly büntetéssel számolhat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735829160
[modified] => 1735823391
)
[title] => Elfogták a fiatalt, aki Bandera születésnapján megrongálta a hanukai menórát Lembergben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=191019&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191019
[uk] => 191036
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 191020
[image] => Array
(
[id] => 191020
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/policia.jpg
[original_lng] => 37204
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/policia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/policia-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/policia.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array

[1536x1536] => Array

[2048x2048] => Array

[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1735825612:3
[_thumbnail_id] => 191020
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3780
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_59f7ae101aee1fa6994399d23b9f4533] =>
🚨🇲🇽 MASKED MAN DESTROYS NETANYAHU WAX FIGURE IN A MUSEUM IN MEXICO
He did that while shouting: “Long live Palestine, Sudan, Yemen, and Puerto Rico.”pic.twitter.com/5mQrybjCnH
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
On May 24, a man somehow got through the security barrier and briefly sat on a Nguyen Dynasty throne in the Thai Hoa Imperial Palace in Hue, causing severe damage to the national treasure. He was arrested but was later found to be mentally unstable 🥹 pic.twitter.com/1jUCTUdIMd
🚨YSM BREAKING🚨: A man has been arrested after breaking into Vietnamese history exhibit and damaging a 200-year-old Nguyen dynasty throne-one of the nations most treasured artefcts. #vietnam#news#throne#arrestedpic.twitter.com/JE9XLe9rXR
— YSM International (@ttkbeensteppin) May 25, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Moravské národní hnutí bezpochyby toužilo po pozornosti, kterou guerillovou akci na sochu Edvarda Beneše bezpochyby získalo. Čeští extrémisté a fašisté se na sociálních sítích rozčilují jako čertík v krabičce, zatímco média o vandalismu moravistů informují…
Szervezett bűnözés, többek között pénzmosás, hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadása gyanújával letartóztatták csütörtökön Nenad Nesic boszniai biztonsági minisztert – közölte az ország államügyészsége.
Az államügyészség a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának szervezett bűnözés elleni osztályával együttműködve hosszabb ideje nyomozott a többségében szerbek lakta országrész közútkezelő vállalatában felmerült korrupciós ügyekben – olvasható a közleményben. Eszerint a biztonsági miniszter mellett elfogták a közútkezelő vállalat igazgatóját és további öt embert, akik a gyanú szerint bűnszervezetben követtek el olyan bűncselekményeket, mint a pénzmosás, a hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadása.
Nenad Nesic miniszter 2016 és 2020 között irányította a szóban forgó vállalatot, a korrupcióval összefüggő bűncselekményeket a gyanú szerint akkor követte el.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint „politikailag motivált” lépésről van szó, amelyet teljesen elfogadhatatlannak nevezett. Milorad Dodik az eljárást a boszniai szerb tisztségviselők elleni támadásnak nevezte, amellyel destabilizálni akarják az országrészt. Véleménye szerint az államügyészség külföldi nagykövetségek és szarajevói politikusok eszközévé vált, amellyel a boszniai Szerb Köztársasággal akarnak leszámolni.
Amennyiben gyanú merül fel a törvénytelen tevékenységről, akkor az eljárást a törvényekkel összhangban kell lefolytatni, nem pedig látványosságot csinálni belőle – mondta.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Kárpátalján elfogtak egy 50 éves férfit, aki négy férfit akart Romániába juttatni. Az illetőt a munkácsi határőregység dolgozói leplezték le.
A férfi Terebesfejérparakról származik. A négy férfi különböző megyékből érkezett: Lemberg, Ternopil, Herszon, Poltava.
Az információk szerint az „üzletember” 10 és 15 ezer dollár közötti összeget kérve vállalta, hogy eljuttatja ügyfeleit a határig, majd a Tisza folyón átkelve irányítja őket.
A férfiak szállítására használt járművet a hatóságok Terebesfejérpatak közelében állították meg. Az elfogáskor a férfiak megpróbáltak elmenekülni, de a határőrök figyelmeztető lövésekkel próbálták megállítani őket.
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Németországban letartóztattak egy 24 éves férfit, aki a Schleswig-Holstein tartománybeli Stormarn körzetéből származik, és akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az orosz KillNET hacker csoporttal.
A nyomozás szerint a férfi segítette a DDoS-támadások végrehajtását, amelyek célja a szerverek és weboldalak leterhelése, hogy azok működésképtelenné váljanak. Emellett olyan szolgáltatásokat is kínált, amelyek lehetővé tették az ilyen támadások indítását technikai tudás nélkül.
A Bild beszámolója szerint a KillNET csoport főként Oroszország érdekeit szolgálja, különösen az Ukrajnával folytatott háború kontextusában. A csoport célpontjai elsősorban a NATO-tagállamok IT-infrastruktúrái, és gyakran adatlopással is foglalkozik.
Andreas Rerig, a Hessen tartományi rendőrség vezetője elmondta, hogy a KillNET tagjainak többsége Oroszország területén tartózkodik, ami megnehezíti a velük való harcot.
A letartóztatás a Power OFF nemzetközi művelet részeként történt, amelyet az Europol koordinál 2018 óta. A program keretében már több olyan platformot is bezártak, amelyek DDoS-támadásokhoz nyújtottak szolgáltatásokat.
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
A háborús állapot bevezetése óta Ukrajnában több mint 1,2 ezer próbálkozást tártak fel, amelyek célja a határőrök megvesztegetése volt, összesen több mint 15,5 millió hrivnya értékben. 2024-ben 18 határőrt tartóztattak le.
Az antikorrupciós törvények megsértéséért az év eleje óta 18 határőrt tartóztattak le. Főként szolgálati visszaélés és illegális tevékenység elősegítése miatt, közülük 9 személy érintett volt az emberek illegális határátlépésének szervezésében. A korrupcióval kapcsolatos letartóztatottak között 1 tiszt és 17 katonai rangú személy van
A korrupciós bűncselekmények elkövetésével 11 határőrt találtak bűnösnek, és a bíróságok több mint 760 ezer hrivnya bírságot szabtak ki. Ezen kívül 2 katonát is börtönbüntetésre ítéltek: 2 és 5 évre.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Az aktivista, aki átmászott az akadályon a Spanyol tér előtt, megpróbálta rávetni magát a pápai konvoj egyik autójára. A rendőrség és a csendőrök azonban közbeléptek, és megállították.
Rómában egy spanyol aktivista három másik tüntetővel együtt megpróbált felugrani a Szeplőtelen Fogantatás ünnepségére tartó Ferenc pápa konvojára. Az eset december 8-án történt, számolt be az ANSA.
Megjegyezte, hogy az aktivista, aki már átmászott a Spanyol tér előtti akadályon, megpróbált berohanni a pápai konvoj egyik autójához. A rendőrség és a csendőrök azonban közbeléptek, és megállították.
Ferenc pápa néhány perces késés után folytathatta útját, és szokás szerint elvégezte a tervezett Szűz Mária-imádást. Mind a négy aktivistát őrizetbe vették és letartóztatták.
[type] => post
[excerpt] => Az aktivista, aki átmászott az akadályon a Spanyol tér előtt, megpróbálta rávetni magát a pápai konvoj egyik autójára. A rendőrség és a csendőrök azonban közbeléptek, és megállították.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733831220
[modified] => 1733811066
)
[title] => Rómában őrizetbe vették azokat az aktivistákat, akik megpróbáltak bejutni a pápa konvojába
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188715&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188715
[uk] => 188619
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188620
[image] => Array
(
[id] => 188620
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092.jpg
[original_lng] => 75585
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/4275092.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1733803867:12
[_thumbnail_id] => 188620
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3226
[_oembed_7f0dbbaf0b89bf8f839e10964555f888] => {{unknown}}
[_oembed_5fd40c21e2a9c9c6876489f6f24c289b] =>
[_oembed_time_5fd40c21e2a9c9c6876489f6f24c289b] => 1741684157
[_oembed_5123248af5bfe9d5b52c02fa41a140c3] =>
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
A holland hatóságok letartóztattak egy 43 éves orosz állampolgárt, akit ipari kémkedéssel gyanúsítanak – írja a NU hírportál.
A nyomozók szerint az orosz férfi évekig ellopott dokumentumokat a mikrosémák előállításának technológiájáról, és azokat Oroszországba juttatta, megszegve az EU szankcióit. A vádak szerint a férfi több tízezer eurót kereshetett ezekkel az ipari titkokkal.
Hétfőn bíróság elé kell állnia Rotterdamban.
Az orosz mérnök Oroszországban szerzett diplomát, és orosz technológiai cégeknél dolgozott. 2015-ben érkezett Hollandiába, ahol a delfti Mapper Lithography startupnál dolgozott. Három évvel később a Mapper csődbe ment, és a céget átvette az ASML. Ezen kívül az orosz férfi dolgozott az NXP-nél is.
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
A varsói Wola negyedben letartóztatták egy orosz kriptovaluta-tőzsde egykori vezetőjét, ahonnan 450 millió dollár tűnt el. A férfi, Dmitrij V., akit az Egyesült Államok keresett, a Shadow Hunters nevű különleges egység által lett elfogva, a lengyel Központi Nyomozó Iroda végrehajtotta az amerikai Igazságügyi Minisztérium által benyújtott kiadatási kérelmet – számolt be az RMF 24.
A lengyel hatóságok szerint Dmitrij V.-t „számos csalással, pénzátutalással és pénzmosással vádolják, mivel ő irányította a világ egyik legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjét.”
Az Egyesült Államokban a vádak alapján akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Ez nem az első eset, hogy Dmitrij V. a lengyel hatóságok kezébe kerül. Három évvel ezelőtt a varsói Chopin repülőtéren már letartóztatták, akkor Kazahsztánba való kiadatásra várt. Lengyelországból kiutasították, majd egy évvel később Horvátország fővárosában, Zágrábban fogták el.
A férfit korábban Olaszországban is letartóztatták, de néhány hét után szabadon engedték a kiadatási kérelemben történt formális hibák miatt. A brit média szerint minden alkalommal visszatért Oroszországba.
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Az olasz rendőrség letartóztatott egy a börtönökben végzett munkájáról ismert apácát és 24 másik személyt csütörtökön az északi Brescia városában található ‘Ndrangheta maffiacsoporttal kapcsolatos nyomozás során – számolt be három tájékozott forrás a Reutersnek, írta a Jevropejszka Pravda.
Elmondásuk szerint Anna Donnelly nővért, a milánói San Vittore börtön önkéntesét azzal gyanúsítják, hogy összeesküvésben állt a maffiával, és közvetítő volt a bűnözői csoport és a bebörtönzött bandatagok között.
Az 57 éves apáca Milánó elhanyagolt területein végzett szolgálatáról is ismert. Februárban az „Arany Panettone”, a milánói társadalmi díj egyik díjazottja lett.
A rendőrség sajtóközleménye szerint két helyi politikust is letartóztattak, és az akció során 1,8 millió eurót foglaltak le. A közleményben nem nevezték meg a razzia célpontjait.
A gyanúsítottakat különböző bűncselekménnyel vádolják, többek között maffia-tevékenységgel, szavazók megvesztegetésével, illegális fegyvertartással, pénzmosással, uzsoráskodással, kábítószer-kereskedelemmel és hamis számlák kiállításával.
Az állítólagos banda 12 millió eurós nem létező tranzakciók számlázásával is kapcsolatban van, ami lehetővé tette a társvállalkozóknak, hogy alábecsüljék jövedelmüket, és a maffiának fizetett jutalékokért cserébe kikerüljék az adó befizetését.
A Calabria szegény déli régiójából származó ‘Ndrangheta Olaszország legerősebb maffiaszervezetévé nőtte ki magát, amely Európa-szerte és a világ számos részén elterjedt, beolvadva az úgynevezett „fehérgalléros” bűnözésbe.
[type] => post
[excerpt] => Az olasz rendőrség letartóztatott egy a börtönökben végzett munkájáról ismert apácát és 24 másik személyt csütörtökön az északi Brescia városában található 'Ndrangheta maffiacsoporttal kapcsolatos nyomozás során – számolt be három tájékozott forrá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733477400
[modified] => 1733462466
)
[title] => Olaszországban a maffia elleni razzia során 25 embert tartóztattak le, köztük egy apácát
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188308&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188308
[uk] => 188273
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188275
[image] => Array
(
[id] => 188275
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed.jpg
[original_lng] => 47023
[original_w] => 512
[original_h] => 335
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed-300x196.jpg
[width] => 300
[height] => 196
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed.jpg
[width] => 512
[height] => 335
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed.jpg
[width] => 512
[height] => 335
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed.jpg
[width] => 512
[height] => 335
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed.jpg
[width] => 512
[height] => 335
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/unnamed.jpg
[width] => 512
[height] => 335
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1733455266:12
[_thumbnail_id] => 188275
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2681
[_oembed_b4533f1c2c27f14389a0e6ec29b2d1f5] =>
[_oembed_time_b4533f1c2c27f14389a0e6ec29b2d1f5] => 1742751027
[_oembed_f730747c0c3d1d656a0b5798d2a940d6] =>
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
A német hatóságok letartóztattak egy 17 éves fiút, Emin B.-t, aki gyanú szerint egy nagy terrortámadást tervezett a karácsonyi időszak előtt, a németországi Északi-Földvidéken található Elmshorn városában.
A hírek szerint a fiú azt tervezte, hogy teherautóval behajt a tömegbe a karácsonyi előkészületek idején.
A flensburgi ügyészség „súlyos erőszakos cselekmény előkészítése” ügyben nyomoz, és a fiút azzal is gyanúsítják, hogy „kapcsolatban állt iszlámista csoportokkal az Egyesült Államokban, Irakban és Marokkóban”.
A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) arról tájékoztatta a sajtót, hogy amerikai hírszerző szolgálatok egy telefonbeszélgetés lehallgatása során felfedezték, hogy Emin B. kapcsolatban áll az Iszlám Állam (ISIS) csoportjával, és aktívan részt vett a csoport által használt online csevegőszobákban.
A fiú több alkalommal is megosztotta hajlandóságát arra, hogy támadásokat hajtson végre, és említette a „hitetlenek” elleni támadásokat is. Emellett több vezetési órát is vett, hogy később teherautót vezethessen.
A német hatóságok letartóztatták a fiú lehetséges társát, Belal R.-t is. Az ő lakásán is házkutatást tartottak, és bizonyítékokat foglaltak le.