Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) 120 ukrán tisztviselő nevét tett közzé az év során, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hadkötelesek illegális külföldre juttatását szervezték – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a DBR Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint 2024-ben a DBR munkatársai 287 esetet vizsgáltak az említett bűncselekményekkel kapcsolatban. 120 tisztviselőt gyanúsítottak meg, 61 vádiratot küldtek meg a bíróságnak. Az elkövetők között leggyakrabban a területi toborzási és szociális támogatási központok (TCK) és a szociális és orvosi szakértői bizottságok (MSZEK) alkalmazottai, orvosok és katonatisztek voltak. Csak dokumentált kenőpénzek összege elérte 11 millió 400 ezer hrivnyát. A DBR közreműködésével csaknem 11 millió hrivnya értékben foglalták le a vádlottak vagyonát.
A férfiak külföldre szállítása érdekében a szervezők gyakran használtak fel hamis diagnózisokat, önkéntesekként, humanitárius rakományok sofőreiként regisztráltak „ügyfeleket”, fiktív büntetőeljárások megindítása miatt törölték őket a katonai nyilvántartásból stb. Széles körben elterjedtek az olyan mechanizmusok is, amelyekkel férfiakat juttattak át a határon az ellenőrző pontokon kívül vagy fogyatékkal élő személlyel kötött „álházasság” révén.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai lelepleztek egy nagy volumenű üzemanyagrablási rendszert egy Lemberg megyei katonai egységben. A bűnszervezetet a laktanya üzemanyag- és kenőanyag-raktárának ügyvezetője szervezte meg. Az ügyletbe bevonták a raktár vezetőjét, két katonát és egy helyi lakost, aki az üzemanyagot értékesítette.
A raktár vezetőjének utasítására a katonák az üzemanyagot külön edényekbe öntötték, és a laktanya területéről egy privát házhoz szállították. Ezt követően a helyi lakos keresett vevőket, eladta az üzemanyagot, és az így szerzett pénzt a csoport tagjai között osztották szét.
Az információk szerint az üzemanyagrablás 2024 áprilisa és decembere között történt, havonta legalább 20 tonna üzemanyagot szállítottak el a laktanyából.
Az ügyben folyik a nyomozás, a törvény értelmében a vádlottak 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai letartóztatták a Hotinszkij Nemzeti Park igazgatóját, aki kenőpénzt követelt egy vállalkozótól.
Az információk szerint az igazgató 65 ezer dollár kenőpénzt kért azért, hogy az említett vállalkozó üdülőzónát alakítson ki a nemzeti park területén. A hatóságok a pénz átvételekor érték tetten.
A rendőrség értesítette a férfit az ellene indult eljárásról, az igazgatóra 12 év börtönbüntetés és vagyonelkobzás várhat.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai átadták a bíróságnak a vádiratot annak a fővárosi ügyésznek az ügyében, aki több mint 4 millió hrivnyát tulajdonított el. A hírt a DBR sajtószolgálata közölte.
Elmondásuk szerint a férfi 2023-ban egy magánvállalat ellen indult eljárás során lefoglalt 4 millió 242 ezer hrivnyát, és meg is tartotta a pénzösszeget. Nem ment többé munkába és nem is tartózkodott lakcímén.
A férfit akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) a megyei tanács egyik helyettesétől lefoglalt 104 millió hrivnyát átutalt az állami költségvetésbe. Korábban a rendfenntartók több millió dolláros jogellenes meggazdagodással gyanúsították meg. A hírt a DBR sajtószolgálata közölte.
2023 novemberében a rendfenntartók több millió dollárnyi be nem jelentett vagyont fedeztek fel a helyettesnél, aki egyben a Poliszjai Erdészeti Hivatal helyettes vezetője is volt. Vitalij Szuhovicsról van szó.
A házkutatások során több mint 4 millió amerikai dollárnyi készpénzt találtak különböző pénznemekben, valamint ékszereket, aranyrudakat és luxusórákat. A rendfenntartók három AUDI Q8, MERCEDES-BENZ GLE 350E, BMW X5 luxusautót, ékszereket és drága órákat is találtak, köztük a Раtek philippe luxusmárkát is.
[type] => post [excerpt] => Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) a megyei tanács egyik helyettesétől lefoglalt 104 millió hrivnyát átutalt az állami költségvetésbe. Korábban a rendfenntartók több millió dolláros jogellenes meggazdagodással gyanúsították meg. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1726825800 [modified] => 1726785420 ) [title] => A DBR 104 millió hrivnyát utalt át az állami költségvetésnek, amelyet a Rivnei Megyei Tanács egykori helyettesétől foglaltak le [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179716&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 179716 [uk] => 179452 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 179453 [image] => Array ( [id] => 179453 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681.jpg [original_lng] => 40722 [original_w] => 640 [original_h] => 478 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681-300x224.jpg [width] => 300 [height] => 224 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681.jpg [width] => 640 [height] => 478 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681.jpg [width] => 640 [height] => 478 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681.jpg [width] => 640 [height] => 478 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681.jpg [width] => 640 [height] => 478 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/7245681.jpg [width] => 640 [height] => 478 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1726774621:5 [_thumbnail_id] => 179453 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3697 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => [_oembed_time_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => 1734947101 [_oembed_8078a773114aa443a25d18b0a7e41d44] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 1202983018001 [_oembed_53843eddbe85e9883e068c1fa7e29f62] =>
Колишнього заступника глави Офісу президента Андрія Смирнова відправили під варту з можливістю внесення 18 млн застави
Смирнова звинувачують у легалізації незаконно набутих коштів та одержанні хабаря в особливо великому розмірі pic.twitter.com/g8oVhw1DCO
— Демократична Сокира (@democraticaxe) May 5, 2025
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Nesztor Sufrics ellenzéki parlamenti képviselő életben van, az ügyét átadták a bíróságnak – jelentette ki pénteken Tetyana Szapjan, az Állami Nyomozó Iroda (DBR) stratégiai kommunikációs tanácsadója az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szapjan elmondta: „Valószínűleg pozitív hírekkel kezdem. Amennyire én tudom, ezt közvetlenül tisztáztuk a nyomozókkal, hogy Sufrics valójában él, és minden rendben lesz vele. Talán ez stresszreakció volt, mert ezen a héten a parlamenti kppviselő és asszisztense hazaárulási ügyét beterjesztették a bíróságnak.”
A kommunikációs tanácsadó emlékeztetett arra, hogy Sufricsot és asszisztensét az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása és megdöntése, az államhatalom megszerzése és az ukrán államhatár megváltoztatása céljából elkövetett akciók finanszírozásával vádolják. Ezenkívül a képviselőt hazaárulással is vádolják – tette hozzá.
„Igazából lehet, hogy az egészsége kicsit megromlott. De jelenleg úgy tudom, hogy ezek előkészítő tanácskozások voltak, mert már kezdődik a tárgyalás. A gyanúsítottból pedig máris közvetlenül vádlott lett. Minden rendben van. Minden rendben lesz” – fejezte ki meggyőződését Tetyana Szapjan.
Csütörtökön a közösségi hálózatokon elterjedt a hír, hogy Nesztor Sufrics parlamenti képviselő meghalt az előzetes letartóztatásban. A pletyka hamisnak bizonyult, Sufrics ügyvédei cáfolták.
Rekordnagyságú, 47 főből álló csoportot vettek őrizetbe a határőrök Odessza megyében, miközben négy kisbusszal próbáltak külföldre menekülni – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Állami Határszolgálat (DPSZU) Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a menekülők mindegyike 5-18,5 ezer dollárt fizetett a csaló embercsempészeknek azért az ígéretért, hogy átviszik őket a határon. Utóbbiak a Telegramon keresztül kerestek ügyfeleket. „Az emberkereskedők azonban nem tartották a szavukat, és még tisztességes szállítási feltételeket sem biztosítottak. Szó szerint 47 férfit „pakoltak” be 4 teherszállító mikrobuszba, amelyekben 100 kilométeres utat kellett megtenniük matracokon” – áll a DPSZU közleményében. A előtt állították meg a konvojt.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) a maga részéről megjegyezte, hogy a programot egy odesszai lakos szervezte még 2024 májusában. A csapatában volt egy rendőrtiszt is. Utóbbi tanácsokat adott a sofőröknek, hogyan kerüljék ki az ellenőrző pontokon a határ felé vezető úton.
A rendvédelmi szervek összességében mintegy 100 személyt dokumentáltak, akik megpróbálták átlépni a határt. További 53 mozgósítást kerülőnek nem volt ideje eljutni a gyülekezési pontra A csoport összes tagját őrizetbe vették. A program szervezőjét és a rendőrtisztet 60 napra őrizetbe vették megelőző intézkedésként, óvadék-letételi joggal, ami a szervező esetében 13,6 millió hrivnya, a rendőrtiszt számára 3 millió hrivnya. „Minden őrizetbe vett, 25 év feletti mozgósítást kerülőről jegyzőkönyvet vettek fel, és eljuttatták a TCK-ba” – tette hozzá a DBR.
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai őrizetbe vettek egy lembergi üzletembert, a Védelmi Védelmi minisztérium egyik legnagyobb beszállítóját, aki 500 ezer dollárral akarta megvesztegetni a főnöküket – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a DBR Telegram-csatornájára hivatkozva.
A közlemény szerint „a DBR nyomozói őrizetbe vettek egy lembergi üzletembert, a Védelmi Minisztérium egyik legnagyobb beszállítóját, aki 500 000 amerikai dollárt ajánlott fel a DBR nyomozati főosztálya egyik vezetőjének.” A nyomozás adatai szerint az üzletember kenőpénzt ajánlott fel az általa irányított cégektől lefoglalt ingatlanok visszaszolgáltatásáért cserébe.
A DBR emlékeztet arra, hogy néhány hónappal ezelőtt büntetőeljárás indult az ukrán hadsereg számára egyenruhák és alsóneműk beszerzésének ügyében. A gyanúsított üzletember cégei 23 pályázatot nyertek egyenruha-szállításra több mint 1,5 milliárd hrivnya értékben.
A nyomozás megállapította, hogy a katonai megrendeléseket olyan üzletemberek által irányított cégek hajtották végre, akik nem rendelkeztek megfelelő termelési, raktári és egyéb kapacitással a Védelmi Minisztérium szükségleteinek kielégítéséhez. Ez a tény 1,2 milliárd hrivnya veszteséghez és ellátási zavarokhoz vezetett.
A vállalkozások 6 szerződést nem teljesítettek. Ugyanakkor az ügyfelek úgy kapták meg a pénzt, mintha kötelezettségeiket maradéktalanul teljesítették volna. Jelenleg folyik a Védelmi Minisztérium volt tisztségviselői sikkasztásában való részvételének ellenőrzése.
Jelenleg tart az üzletember meggyanúsításának előkészítése, valamint a megelőző intézkedés megválasztása. Ha a bűnössége bebizonyosodik nyolc év börtönbüntetést kaphat.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) közösen lelepleztek és felszámoltak egy nagyszabású hálózatot, amelynek 9 kijevi kerületi hadkiegészítő parancsnokság tisztviselői és katonaorvosi bizottsági vezetői, valamint egyéb ukrajnai megyékben található bűntársak több mint száz hadköteles személyt menekítettek illegálisan külföldre – közölte az rbc.ua hírportál a DBR sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy a kijevi területi hadkiegészítő parancsnokság volt vezetője, aki nyugdíjba vonult, de megőrizte a szükséges kapcsolatokat, szervezte a mozgósítás elkerülését. Az irányításával a bűnszervezet többi tagja pontatlan adatokat írt be a katonai nyilvántartásba vételi okmányokba a férfiak egészségi állapot miatti katonai szolgálatra való alkalmatlanságáról.
Az okmánycsomagban hamis katonaorvosi bizottsági zárójelentések szerepeltek, amelyeket úgy állítottak ki, hogy a hadkötelesek nem mentek át a szükséges vizsgálatokon. A csoport tagjai tanácsokkal és utasításokkal látták el az ügyfeleket Ukrajna államhatárának átlépési helyeivel, rendjével és módjával kapcsolatban. A dokumentumok többségét Kijev megye egyik járási toborzási és szociális támogatási központján keresztül állították össze, de a hálózatban legalább hét kijevi kerületi hadkiegészítő parancsnokság és egy kárpátaljai hadkiegészítő parancsnokság tisztségviselői vettek részt.
A rendelkezésre álló információk szerint az érintettek Ukrajna számos más megyéiben is segítettek a „kérdés megoldásában”. A szervező alaposan megszervezte a bűnözői csoport felépítését. Az egyik rész az ügyfelek toborzásáért, a másik az illegális iratkezelésért volt felelős. A két ág szereplői konspirációs célból nem érintkeztek egymással.
Az előzetes nyomozati adatok szerint legalább 100 hadköteles távozott külföldre illegálisan. A vesztegetési pénzek átvételének 40 epizódja teljesen dokumentált. A szolgáltatás költsége személyenként 6000 és 10 000 dollár között mozgott a dokumentumcsomagtól függően. Az ügyfelek korábbi diákok és bankárok felnőtt fiai voltak.
A hadkiegészítő parancsnokságokon és az érintett személyek lakóhelyein Ukrajna különböző megyéiben tartott több mint 40 házkutatás során a nyomozók az illegális tevékenység végzését bizonyító dokumentumokat és adathordozókat foglaltak le. Az DBR munkatársai az előzetes nyomozás során megállapították, hogy pontosan hányan fizettek az elkövetők szolgáltatásaiért.
Jelenleg a szervezőt és a legszűkebb köréből hat személyt gyanúsítottak meg bűnszervezet létrehozásával, ilyen szervezet és szerkezeti egységeinek irányításával, hivatali beosztással való visszaéléssel, okmányhamisítással, embercsempészéssel.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Right now, as Russians continue to strike #Kyiv with over a dozen of ballistic missiles, the Dormition Cathedral of Kyiv‑Pechersk Lavra — a UNESCO World Heritage site and priceless cultural landmark — has been struck and is burning. A brutal assault on our people and our… pic.twitter.com/JfG2IjUWOD
Az Állami Nyomozó Hivatal (DBR) nyomozói újabb ügyben gyanúsították meg Szerhij Lucjukot, a Rivne megyei területi toborzási és szociális támogatási központ vezetőjét, aki korábban megvert egy katonát, majd „elfelejtett” bevallani 46 millió hrivnya értékű vagyont – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál a DBR sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a DBR megállapította, hogy a Rivne megyei területi toborzási és szociális támogatási központ parancsnoka több mint 46,6 millió hrivnya értékű ingatlannal és földterülettel rendelkezik. A parancsnoknak van egy 280 négyzetméter alapterületű háza Poljanica faluban, a Bukovel síparadicsom üdülőövezetében. A szomszédos helyszínen a katonai tisztviselő egy luxus szállodakomplexumot épített, amelynek alapterülete csaknem 500 négyzetméter.
Ezenkívül a nyomozás megállapította, hogy a parancsnok 316 négyzetméteres saját dácsájában töltötte szabadidejét Jaremcse közelében saját biliárdteremmel és egy tóval, amelyben elit halfajtákat tenyésztett. Az iratok szerint ezek az ingatlanok a tisztviselő nyugdíjas nagynénjére és egy harmadik vagyonkezelő félre vannak ruházva.
Lucjuknak emellett három lakása van Ivano-Frankivszkban, összesen csaknem 200 négyzetméter alapterülettel, amelyekhez két garázs tartozik. Az egyik címen egy frontharcosok által használt kvadrokoptert fedeztek fel és foglaltak le a nyomozók. Az előéletét is vizsgálja a hatóság az előzetes nyomozás keretében.
Az DBR közleményében megjegyezte, hogy a parancsnok ingatlanokkal kapcsolatos érintettségét telefonbeszélgetései és levelezései igazolják. A férfi döntéseket hozott az építkezésről, a vásárlás során egyeztetett egyes tárgyak értékéről, egyeztetett okmányok kiállításáról fiktív személyek részére. Az azonosított ingatlanok értéke és a hivatalosan igazolt tisztviselői fizetés közötti különbség meghaladja a 46,6 millió hrivnyát.
Lucjukot felfüggesztették a szolgálatból, és óvadék nélkül tartják fogva egy katona megverésével kapcsolatos ügyben. A hadkiegészítő parancsnok, ha elítélik, akár 12 év börtönt is kaphat.
Júliusban a DBR megállapította, hogy Lucjuk az egyik járási hadkiegészítő parancsnokával együtt részt vett egy katona megverésében. A katonát, az egyik rivnei lövésszázad sofőrét azt követően verték meg, hogy megtudták, az feljelentést akar tenni a visszaéléseikről.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3