A szolyvai rendőrség nyomozói befejezték az előzetes vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a járás területén drogterjesztést szervezett. Akár 10 év börtönbüntetés és vagyonelkobzás is várhat rá.
A Kárpátaljai Rendőrség tájékoztatása szerint a 34 éves, Dnyipróból származó férfi Kárpátaljára költözött, ahol megszervezte a különösen veszélyes szintetikus kábítószer – a metamfetamin – rendszeres árusítását.
A bűnözőt a rendőrök tetten érték, amikor éppen újabb adag kábítószert próbált eladni. A nyomozás során elegendő bizonyítékot gyűjtöttek össze az illegális tevékenységében való részvételére.
A férfira akár 10 év szabadságvesztés és vagyonelkobzás is kiszabható.
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség bizonyította egy magyar állampolgár bűnösségét, aki kábítószereket próbált csempészni Ukrajnába: marihuánát, kokaint és pszichotróp szereket.
A 39 éves férfi anyagi haszonszerzés céljából próbálta az illegális anyagokat Ukrajnába juttatni. A kábítószereket laptoptáskába és a saját Mazda 3 autója légszűrője alá rejtette. Az eset a haranglábi határátkelőn történt.
A Beregszászi Járási Bíróság a férfit kábítószer- és különösen veszélyes pszichotróp szerek csempészése miatt bűnösnek találta, és 8 év börtönbüntetésre ítélte.
Jelenleg a bírósági ítélet jogerőre emelkedésére várnak.
A hírt a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata tette közzé.
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
Egy ausztrál férfi halt meg vasárnap, amikor az egymotoros repülőgépe lezuhant Brazíliában egy cukornádültetvényen. A gépben a helyi rendőrség 180 kilogramm kokaint talált, 70 csomagban elrejtve – némelyiken a SpaceX logója is szerepelt, bár a cégnek valószínűleg semmi köze az drogügyhöz.
Drogfutár lehetett az az ausztrál állampolgárságú férfi, akinek az együléses repülőgépe lezuhant szeptember 14-én Brazíliában, Alagoas államban.
A baleset helyszínén ugyanis mintegy 180 kilogramm kokaint találtak a hatóságok, az illegális szállítmányt a hírek szerint 70 különálló csomagban helyezték el a járműben.
A repülőgép egy cukornádültetvényen ért földet Coruripe város közelében. A becsapódás következtében a pilóta, aki egyedül tartózkodott a gépen, a helyszínen életét vesztette – írja a NY Post.
A brazil rendőrség által közzétett felvételeken az látható, ahogy tűzoltók és rendőrök vizsgálják a baleset helyszínét. A képeken továbbá több tucat, műanyagba tekert, téglatest alakú kábítószercsomag látható, amelyek közül néhányon a SpaceX logója volt feltüntetve – a csomagoláson látható kék-fehér embléma a híres amerikai űrtechnológiai vállalatra utal, amelyet Elon Musk alapított.
A SpaceX-nek azonban semmilyen ismert kapcsolata nincs az üggyel.
A repülőgép Zambiában volt bejegyezve – közölték a brazil hatóságok. A helyszínen megtaláltak az ausztrál jogosítványát is, amely egy 46 éves férfi nevére szólt, aki Victoria állam keleti részéről, Melbourne környékéről származott. Bár a hivatalos azonosítást a hatóságok még nem erősítették meg, több brazil és ausztrál hírforrás szerint a pilóta Timothy Clark lehetett. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, s még nem tudni, hogyan került egy ilyen mennyiségű kábítószer a gépre.
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
⚡Colombia plane crash kills all 15 on board — reports
A Beechcraft 1900 crashed in northern Colombia after losing contact near Ocaña, close to the Venezuelan border. The wreckage was found in a mountainous area, BBC reported, citing state-run airline Satena.
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
Az Ungvári Járási Rendőrkapitányság munkatársai a megyei rendőrfőkapitánysággal közösen felszámoltak egy kiterjedt kábítószer-értékesítő hálózatot a régióban.
A nyomozás szerint az öt tagból álló csoportot egy 56 éves férfi irányította, aki metamfetamint szállított. Élettársa a szerek csomagolását végezte, míg három másik férfi közvetlenül az ügyfeleknek adta el a drogot személyes találkozókon. A bűnszervezet havi bevétele meghaladta az 1 millió hrivnyát.
A büntetőeljárás keretében a rendőrség több házkutatást tartott, amelyek során kábítószereket, készpénzt, autókat, jegyzeteket és más bizonyítékokat foglaltak le. A gyanúsítottakat a különleges egységek támogatásával tartóztatták le.
Mind az öt személy ellen vádat emeltek a Büntető Törvénykönyv 307. cikkének 2. része alapján (kábítószer-kereskedelem). Négy gyanúsított előzetes letartóztatásba került, míg a terhes női társuk házi őrizetet kapott.
Az esetről a megyei rendőrség kommunikációs osztálya számolt be.
A Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) szövetségi ügynökei szerdán közölték, hogy egy nagyszabású akció keretében 27 embert vettek őrizetbe a New Hampshire állambeli Franklinben, ahol fentanilt és metamfetamint is lefoglaltak – számolt be a Liner.hu.
A Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) szövetségi ügynökei szerdán bejelentették, 27 személyt tartóztattak le a New Hampshire állambeli Franklin városában egy nagyszabású kábítószer-ellenes akció során, aminek során fentanilt és metamfetamint foglaltak le. A lefoglalt szállítmány a mexikói Sinaloa-kartellhez köthető – írta a Fox News.
Happening NOW! Twenty seven people in Franklin, New Hampshire have just been arrested! Fentanyl and methamphetamine sourced from Lawrence, Massachusetts have been seized. The drugs are directly linked to the Sinaloa Cartel. The investigation continues. #SinaloaCrackdown2025pic.twitter.com/AfyITY8jm4
A nyomozók szerint az ellátási lánc Lawrence városáig vezetett vissza, amit régóta Új-Anglia egyik fentanil-elosztó központjaként tartanak számon. A DEA New England-i irodája az X-en így számolt be az akcióról: „Huszonhét embert tartóztattunk le Franklinben, New Hampshire államban! Lawrence-ből származó fentanilt és metamfetamint foglaltunk le. A drogok közvetlenül a Sinaloa-kartellhez köthetők. A nyomozás folytatódik.”
A hatóságok közlése szerint az akció célja a kartell által támogatott hálózatok felszámolása volt, amik jelentős szerepet játszanak a térség fentanil-válságában. A DEA által közzétett fotókon bilincsbe vert gyanúsítottak láthatók egy ház előtt, valamint kötegekbe rendezett készpénz, amit az akció során foglaltak le.
A szövetségi tisztviselők hangsúlyozták, hogy a Sinaloa-kartell hosszú ideje uralja az Egyesült Államokba irányuló fentanil-kereskedelmet, és Lawrence ismét kulcsfontosságú elosztópontként került előtérbe. A CDC adatai szerint a fentanil továbbra is az ország vezető halálokai között szerepel a túladagolások tekintetében, évente több mint 70 000 halálesettel.
A DEA illetékesei kiemelték, hogy a franklini ügyben a vizsgálat még nem zárult le, és további letartóztatások is várhatók. A hatóság a Fox News Digital megkeresésére egyelőre nem reagált.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Cottonwood Fire w Utah postanowił zostać smokiem wczesnego lata. Spalone prawie 380km² zaledwie trzeciej doby pożaru, około 100 budowli spalonych i zero powstrzymania.
Rekordmennyiségű kábítószert zsákmányolt a floridai partoknál az amerikai parti őrség. A járőrhajó rakteréből mintegy 38 tonna drogot, köztük több mint 30 tonna kokaint és 7 tonna marihuánát raktak ki, amelynek értéke megközelíti a félmilliárd dollárt – számolt be az Origo.
Rekordmennyiségű, mintegy 38 tonna lefoglalt kábítószerrel a rakterében érkezett vissza Floridába az amerikai parti őrség járőrhajója hétfőn – jelentették be a Miamihoz közeli Front Lauderdale kikötőjében tartott fogadáson a hatóságok vezetői.
Fotó: U.S. Coast Guard
Az Everglades kikötőben lehorgonyzott Hamiton járőrhajó rakteréből több mint 30 tonna kokaint és 7 tonnát meghaladó súlyú bálás marihuánát tettek partra, ami az amerikai hatóságok Karib-tengeren és a Csendes-óceán keleti medencéjében végrehajtott összehangolt több hónapos járőrtevékenységének eredménye.
Adam Chamie, ellentengernagy, az Egyesült Államok Parti Őrségének délkeleti kerületparancsnoka hangsúlyozta, hogy a járőrhajó legénysége két hónapig járta a vizeket és közvetlenül 23 tonnányi kokaint foglalt le, a fennmaradó mennyiséget pedig a drogkereskedelem elleni műveletben részt vevő társhatóságok kerítették kézre.
Elhangzott, hogy a hatósági akcióban az amerikai parti őrség további regionális parancsnokságainak járőrei, valamint az amerikai hadsereg és a belbiztonsági minisztérium alá tartozó egységek vettek részt.
A parancsnok megjegyezte, hogy az Egyesült Államok parti őrségének történetében is rekord a partra szállított kábítószer mennyisége, aminek értéke megközelíti a félmilliárd dollárt (473 millió dollár).
„A mintegy 30 tonna kokain összesen 23 millió potenciálisan halálos adagnak fele meg, ami elegendő lenne Florida állam teljes lakosságának halálát okozni túladagolás formájában” – fogalmazott Adam Chamie ellentengernagy, hozzátéve, hogy a kábítószer-kereskedelem ellen a tengeren végrehajtott beavatkozás a leghatékonyabb eszköz abban, hogy megakadályozzák a drog eljutását az állampolgárok közösségeihez.
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
A driver of a car suffered minor injuries after a plane crashed into it as it landed on Interstate 95 in Brevard County, according to the Florida Highway Patrol.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
Az ecuadori hatóságok három hét leforgása alatt több mint tíz tonna drogot koboztak el tengeri szállítmányokból. A rajtaütések során összesen 10,3 tonna kokaint sikerült lefoglalniuk.
Az akciókat az amerikai parti őrség támogatásával hajtották végre augusztus 2. és 22. között. A kábítószert szállító hajókról származó kokain megsemmisítését a hatóságok bejelentették.
Ecuador y EEUU dieron duro golpe al narcotráfico en altamar al incautar 10,3 toneladas de droga (VIDEO) https://t.co/vYgZuP4Ke5
Összesen tizennyolc embert vettek őrizetbe a razziák során. Ecuador a világ egyik legfontosabb tranzitországa, mivel a nemzetközi adatok szerint a világban előállított kokain több mint 70 százaléka innen indul útnak. A Daniel Noboa elnök vezette kormány 2024-ben kezdte meg a harcot a kartellek és a helyi bűnbandák ellen.
Tavaly 294 tonna drogot foglaltak le, ami meghaladta a 2023-as 221 tonnás rekordot.
A rivális szervezetek közötti háborúzás miatt a gyilkosságok száma is kiugróan magas, 2024-ben Ecuador Latin-Amerika legveszélyesebb országának számított.
[type] => post
[excerpt] => Az ecuadori hatóságok három hét leforgása alatt több mint tíz tonna drogot koboztak el tengeri szállítmányokból. A rajtaütések során összesen 10,3 tonna kokaint sikerült lefoglalniuk.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1756138080
[modified] => 1756125635
)
[title] => Ecuador: három hét alatt több tonna kábítószert foglaltak le
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=215894&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215894
[uk] => 216016
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 215899
[image] => Array
(
[id] => 215899
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[original_lng] => 59422
[original_w] => 612
[original_h] => 392
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee-300x192.jpg
[width] => 300
[height] => 192
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1756203296:8
[_thumbnail_id] => 215899
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2647
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 343396353001
[_oembed_e02fd36e000cc7aa9572f722f98c900a] =>
[_oembed_time_e02fd36e000cc7aa9572f722f98c900a] => 1756661277
[_oembed_9f639beac0e6c5ae1494c79441f36f08] =>
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
2025 első hét hónapjában a Kárpátaljai Vámhivatal 17 kutyás egysége csaknem 60 esetben észlelt illegális drogszállítást, fegyvert, lőszert, dohányterméket vagy valutát.
A legtöbb szolgálati kutya kábítószer-keresésre van kiképezve, néhányuk ezen felül képes fegyvereket, lőszereket, cigarettát és valutát is felismerni. A négylábúak rendszeres kiképzése a Speciális Képzési Osztály bázisán történik, ahol időszakos vizsgákat is tesznek.
A 7 hónap eredményei:
Kábítószerek, pszichotrop anyagok és prekurzorok – 38 eset
Dohánytermékek – 15 eset
Fegyverek és lőszerek – 3 eset
Készpénz (valuta) – 1 eset
A Kárpátaljai Vámhivatal hangsúlyozza: a kutyás egységek munkája továbbra is kulcsfontosságú eszköz a csempészet és más vámszabálysértések elleni küzdelemben.
A lengyel hatóságok 40 kilogramm kábítószert foglaltak le, amelynek értéke körülbelül 5,2 millió dollár.
Az RMF24 híre szerint Płock városában a Központi Nyomozó Rendőrség munkatársai több mint 20 millió zloty (kb. 5,2 millió dollár) értékű amfetamint foglaltak le.
Összesen 40 kilogramm drogot koboztak el. Jelenleg azonosítják azokat a személyeket, akik felelősek a kábítószerek Lengyelországba történő csempészéséért.
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
A Kijevi Városi Ügyészség közlése szerint kábítószerrel és pszichotrop anyagokkal való illegális kereskedelem miatt két kijevi férfi ellen – 26 és 38 évesek – indult eljárás, akik egy ukrán tudományos intézet (a Nemzeti Tudományos Akadémia egyik intézete) helyiségeiben tárolták az anyagokat.
A nyomozás megállapította, hogy az egyik gyanúsított megszervezte az alfa-PVP és amfetamin beszállítását Kijevbe, majd ezeket egy akadémiai intézmény épületében tárolta. A vásárlókat zárt Telegram-csatornán keresztül toborozta, a megrendeléseket pedig postai úton küldte el.
A hatóságok nagy mennyiségű drogot foglaltak le:
0,5 kg alfa-PVP és 0,5 kg amfetamin az intézményben,
a másik gyanúsított lakásában:
1,5 kg alfa-PVP,
600 g mefedron,
0,5 kg MDMA por,
0,5 kg amfetamin,
100 g LSD,
20 g ketamin,
80 g metamfetamin,
300 hallucinogén gomba,
80 g kokain,
valamint kémiai védőöltözet és precíziós mérlegek.
Az elkobzott drogok becsült feketepiaci értéke mintegy 800 ezer hrivnya.
A gyanúsítottakat letartóztatták. Az ügyben eljárás indult.
[type] => post
[excerpt] => A Kijevi Városi Ügyészség közlése szerint kábítószerrel és pszichotrop anyagokkal való illegális kereskedelem miatt két kijevi férfi ellen – 26 és 38 évesek – indult eljárás, akik egy ukrán tudományos intézet (a Nemzeti Tudományos Akadémia egyik i...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1753552320
[modified] => 1753535511
)
[title] => Egy ukrán tudományos intézet épületében nagymennyiségű kábítószert foglaltak le
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212879
[uk] => 212794
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 212796
[image] => Array
(
[id] => 212796
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373.jpg
[original_lng] => 115647
[original_w] => 610
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373-300x202.jpg
[width] => 300
[height] => 202
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373.jpg
[width] => 610
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373.jpg
[width] => 610
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373.jpg
[width] => 610
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373.jpg
[width] => 610
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4339373.jpg
[width] => 610
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1753524712:5
[_thumbnail_id] => 212796
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3014
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 293766918002
[_oembed_3aaa5c75796097318c0f0b293bc167c8] =>