Elítélték hétfőn Németországban a magát Iszlám Államnak (IA) nevező közel-keleti terrorszervezet egyik hazatért tagját. A harmincéves nő tíz év börtönbüntetést kapott a többi között azért, mert kínzott és hagyott szomjan halni egy rabszolgaként tartott jazidi kisleányt.
A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Jennifer W. néven azonosított nő pere az első németországi bírósági eljárás, amelyben az iraki jazidi vallási-etnikai kisebbség elleni háborús bűncselekmények miatt hoztak ítéletet. A vádlottat a többi között külföldi terrorszervezetben viselt tagság, emberölésben bűnrészesség, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kísérlete miatt ítélte el a müncheni tartományi felső bíróság. A szövetségi legfőbb ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését indítványozta, a védelem szerint viszont csak terrorszervezeti tagság miatt kellett volna elítélni a német vádlottat, és két év börtön lett volna méltányos. A bíróság egyebek mellett bizonyítottnak látta, hogy a vádlott az Iszlám Állam (IÁ)terrorszervezet tagja volt, és amikor 2015-ben az akkori férjével a Bagdad térségében fekvő Falludzsában lakott, tétlenül nézte, ahogy dzsihadista férje a szabad ég alatt kikötöz egy ötéves jazidi kislányt, és otthagyja a hőségben étlen-szomjan. A vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy a kisgyermek életveszélybe kerül, és noha segíthetett volna rajta, nem tett semmit, ezért az áldozat kiszáradás miatt meghalt – emelte ki a tanácsvezető bíró az ítélethirdetésen. Bizonyítottnak látták azt is, hogy Jennifer W. kivégzéssel fenyegette meg a kislány anyját arra az esetre, ha nem fejezi be a gyermeke halála miatti sírást. A kislány és édesanyja az észak-iraki jazidi kisebbség elleni rendszerszerű és kiterjedt támadások révén került a vádlotthoz és férjéhez. Rabszolgaként tartották őket. A kislányt azért kötözték ki és hagyták sorsára, mert megbetegedett, és ezért „haszontalanná vált”. Jennifer W. egy alsó-szászország tartománybeli kisvárosban, Lohnében nőtt fel. Barátai nemigen voltak, az általános iskola után nem tanult tovább és munkát sem szerzett, viszont egyre élénkebben érdeklődött az iszlám iránt, áttért a muszlim hitre és 2014-ben elutazott Szíriába, hogy csatlakozzék az IÁ-hoz. Kétszer házasodott, mindkét férje helyi IÁ-harcos. Második férjével költözött Fallúdzsába, a dzsihadisták egyik legfontosabb iraki bázisára. Az IÁ úgynevezett erkölcsrendészetében tevékenykedett. Két év után, terhesen hazautazott Németországba, majd 2018-ban megpróbált visszatérni, mert úgy érezte, mégis a dzsihadisták között van a helye. Az ellene időközben összegyűjtött bizonyítékok alapján távozását megakadályozták és előzetes letartóztatásba helyezték. Vádat 2019-ben emeltek ellene. A meghalt kislány édesanyját képviselő jogászcsapat tagja Amal Clooney, a híres emberi jogi ügyekkel elismerést szerzett londoni ügyvédnő. A nő férje ellen jelenleg is tart a per Frankfurtban, ítélet a jövő hónapban várható. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, 2020-ból származó nyilvános adatai szerint 2013 óta nagyjából 1060 német állampolgár vándorolt ki hazájából Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzék az IÁ-hoz vagy valamely más, közel-keleti iszlamista terrorszervezethez. Túlnyomó többségük a kiutazása idején harminc évnél fiatalabb volt. A terroristákhoz csatlakozottak körében mintegy 25 százalék körüli a nők aránya. A távozók hozzávetőleg egyharmada már ismét Németországban tartózkodik. Mintegy 250 emberről vannak arra utaló adatok, hogy meghaltak. A szélsőséges iszlamista irányzatok németországi követőinek száma 28 715-re tehető a BfV legutóbbi, idén júniusban közölt adatai szerint. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) 630 embert tart nyilván közveszélyes, terrorcselekmény elkövetésére hajlandó iszlamistaként. Németországban 5,3-5,6 millió muszlim vallású ember él, ez a 83,1 milliós lakosság 6,4-6,7 százaléka. Legnagyobb csoportjuk – mintegy 45 százalékuk – szunnita török.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Elítélték hétfőn Németországban a magát Iszlám Államnak (IA) nevező közel-keleti terrorszervezet egyik hazatért tagját. A harmincéves nő tíz év börtönbüntetést kapott a többi között azért, mert kínzott és hagyott szomjan halni egy rabszolgaként ta...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1635197700
[modified] => 1635192933
)
[title] => Elítélték Németországban az Iszlám Állam egyik hazatért követőjét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=64994&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64994
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 64995
[image] => Array
(
[id] => 64995
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327.jpg
[original_lng] => 209852
[original_w] => 1908
[original_h] => 1146
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327-1024x615.jpg
[width] => 1024
[height] => 615
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327-1536x923.jpg
[width] => 1536
[height] => 923
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327.jpg
[width] => 1908
[height] => 1146
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/12048036-0-image-a-24-1554808969327.jpg
[width] => 1908
[height] => 1146
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1635182341:4
[_thumbnail_id] => 64995
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3008
[_oembed_c53db937f6247e8a1e0f72568f27b6c2] =>
It is with a very heavy heart that we share that we are investigating a homicide in the 4100 block of S. Mill Ave. Officers located a deceased 9 year old and 7 year old inside the apartment. The mother of the children has been detained and is being interviewed. pic.twitter.com/hCEymjjHoZ
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
Az Iszlám Állam harcosai a tálib erők tagjaira támadtak az észak-afganisztáni Parvan tartományban – közölte pénteken egy tálib szóvivő.
Bilál Kárimi szerint a tartomány székhelyét, Csarikart robbanás rázta meg, a támadás a tálibok egyik járműve ellen irányult. A robbanás következtében a tálib biztonsági erők öt tagja szenvedett könnyebb sérüléseket. Az incidenst követően a tálib különleges erők rajtaütöttek az Iszlám Állam egyik rejtekhelyén a robbanás helyszínétől nem messze. A búvóhelyet felszámolták, és őrizetbe vették az Iszlám Állam két tagját – mondta Kárimi.
Szerdán egy tálib tisztségviselő és további két ember sérült meg szintén egy robbanásban a kelet-afganisztáni Kunár tartományban. A Báhtar állami hírügynökség beszámolója szerint egy út menti robbanószerkezet lépett működésbe egy jármű mellett, amelyben a tálibok újonnan kinevezett tisztségviselője utazott. A támadásért senki sem vállalta a felelősséget, jóllehet az Iszlám Állam tagjai az elmúlt időszakban egy sor olyan támadásért vállalták a felelősséget, amelyet tálibok ellen hajtottak végre az ország keleti részében.
Az Iszlám Állam afganisztáni ágának, az Iszlám Állam-Horaszán Tartománynak 2015-ös megjelenése óta a dzsihadista szervezet számos, halálos áldozatokat követelő támadást hajtott végre a közép-ázsiai országban, elsősorban a hazara síita kisebbség tagjai ellen, akiket a szunnita szélsőségesek „hitehagyottaknak” tartanak.
Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül bevonultak az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború.
Pénteken jogvédők bírálták a tálibok ideiglenes kormányát a médiára vonatkozó szigorú korlátozások miatt. Jogvédők szerint a radikális iszlamisták legalább 32 újságírót vettek őrizetbe azóta, hogy átvették a hatalmat. Bár legtöbbjüket szabadon engedték azután, hogy óva intették őket a tudósítástól, néhányukat megverték. Jogvédők szerint a tálibok szeptemberben megmondták az afgán média munkatársainak: tartózkodjanak attól, hogy olyan ügyekről számoljanak be, amelyeket „nem erősítettek meg tisztségviselők” vagy amelyeknek „negatív hatásuk volna a nyilvánosságra”.
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Az Iszlám Állam közölte, hogy vasárnap Kirkuk közelében hajtott végre támadást az iraki rendőrök ellen, akik közül tizen életüket vesztették.
Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a vasárnap éjszakai, Kirkuk városa mellett fekvő őrállomáson történt támadásért, amelyben tíz iraki rendőr meghalt, négyen pedig megsebesültek – jelenti a Reuters.
A források szerint a támadók két órán keresztül csaptak össze a rendőrséggel, amely Rashad közelében állomásozott, 30 km-re délnyugatra Kirkuktól.
A fegyveresek út menti bombákat használtak, hogy a rendőrség nem tudja elérni az ellenőrzőpontot, és megsemmisítettek három rendőrségi járművet is.
Vasárnap legalább 3 iraki katona halt meg, egy pedig megsebesült, amikor fegyveresek támadták meg a hadsereg ellenőrzőpontját az iraki Moszul városától délkeletre.
Annak ellenére, hogy az Iszlám Állam fegyveres erői 2017-ben vereséget szenvedtek, a még megmaradt hívek további támadásokat intéznek az Iraki állam ellen az ország különböző részein.
First pics from major earthquake this morning in #Haiti are emerging. Jeremie, Les Cayes, Saint Louis du Sud but also Les Anglais have been affected #earthquakepic.twitter.com/Kcqawf4HLY
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
⚡️The Mi-8 helicopter crashed in the Sosniv district of the Cheliabinsk region. 3 crew members died, the emergency services of the russian federation reported.
The previous cause of the accident was equipment failure. russian media reports that it was an FSB helicopter.
Libya resmi haber ajansı LANA, Derne şehrinde selde hayatını kaybedenlerin sayısının 5 bin 300'e yükseldiğini, binlerce kişinin de kayıp olduğunu duyurdu https://t.co/FqvXdS9Hiapic.twitter.com/sqD9HcQGEM
München közelében tartóztatták le azt a német nőt, aki pénzt gyűjtött az Iszlám Államnak. A nő korábban tért át a muzulmán hitre, miután férjhez ment egy iraki származású migránshoz, akit azóta terrorizmus vádjával már letartóztattak.
Letartóztattak a német hatóságok München közelében egy nőt, akit azzal vádolnak, hogy pénzt gyűjtött az Iszlám Állam terrorszervezetnek. A Denise S.-ként azonosított német állampolgár sajtóinformációk szerint áttért az iszlám hitre, férjhez ment egy iraki bevándorlóhoz, aki 2016-ban menekültként érkezett az országba. A férfi már ugyancsak rácsok mögött van: januárban a német–svájci határon fogták el, miután a gyanú szerint ki akart utazni Szíriába vagy Afrikába, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Korábban ugyancsak pénzt gyűjtött a terrorszervezetnek, becslések szerint tizenkétezer dollárt (3,6 millió forintot) juttatott el Szíriába és Libanonba a szélsőségesek támogatására – írja a Magyar Nemzet.
Letartóztatása sem tántorította el azonban Denise S.-t, hogy folytassa tevékenységét. Feladata az volt, hogy tartsa a kapcsolatot az Iszlám Állam női tagjaival, tájékoztassa őket az átutalásokról, továbbá „adományokat” gyűjtött, köztük egy nő számára, aki egy kurd menekülttáborból akart visszatérni a dzsihadistákhoz. Pedig volt mit veszítenie: állítólag három kisgyermeke van, akikről ilyen esetben a német állam gondoskodik, amíg nem sikerül őket elhelyezni valahol. Németország egy évvel ezelőtti adatok szerint több mint hatszáz potenciális terroristát tart számon, háromszáz olyat, aki Szíriából vagy Irakból tért vissza, és tizenháromezerre becsülik a szélsőséges iszlámmal szimpatizálók számát. Néhány havonta a hírekbe is bekerül, hogy támadást hiúsítottak meg, februárban például egy nemzetközi együttműködés keretében tizennégy embert vettek őrizetbe, köztük egy szír testvérpárt, akik Dániában készültek merénylet elkövetésére. Van, aki így is elkerüli a titkosszolgálatok figyelmét, legutóbb júniusban egy szomáliai bevándorló késsel három emberrel végzett. A német titkosszolgálat vezetője, Bruno Kahl nyáron egy lapinterjúban arra figyelmeztetett: az Iszlám Állam ugyanolyan veszélyes, mint volt, még „kalifátus” nélkül is.
(magyarnemzet.hu)
[type] => post
[excerpt] => München közelében tartóztatták le azt a német nőt, aki pénzt gyűjtött az Iszlám Államnak. A nő korábban tért át a muzulmán hitre, miután férjhez ment egy iraki származású migránshoz, akit azóta terrorizmus vádjával már letartóztattak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1630571160
[modified] => 1630541466
)
[title] => Egy német nő gyűjtött pénzt az Iszlám Államnak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59322&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59322
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 59325
[image] => Array
(
[id] => 59325
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam.jpg
[original_lng] => 69927
[original_w] => 850
[original_h] => 550
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam-300x194.jpg
[width] => 300
[height] => 194
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam-768x497.jpg
[width] => 768
[height] => 497
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam.jpg
[width] => 850
[height] => 550
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam.jpg
[width] => 850
[height] => 550
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam.jpg
[width] => 850
[height] => 550
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/iszlam-allam.jpg
[width] => 850
[height] => 550
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1630530667:12
[_thumbnail_id] => 59325
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3039
[_oembed_98c1b1d94d4b47a0d83ccd50254a84ec] =>
Armed attacks kill hundreds, displace 40,000 civilians in northeast DR Congohttps://t.co/zcTxjPXMxq
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
During a photo session with Olaf Scholz, which took place as part of the Open Day, two activists stripped naked and scattered painted bills in front of the German chancellor. ????♂️
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
Lekapcsolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet propagandacsoportjának egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) – adta hírül a The Washington Post című amerikai napilap.
Az Iszlám Állam volt az a csoport, amely magára vállalta az afgán főváros, Kabul repülőterénél csütörtökön történt robbantásos merénylet elkövetését, amelyben több tucat – egyes hírek szerint közel 170 – ember vesztette életét vagy sebesült meg. Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) közlése szerint a merényletben 13 amerikai katona lelte halálát, további 18 megsebesült. Az Iszlám Államnak az AWS-en található tartalmát a terrorista kommunikációt weboldalakon nyomon követő amerikai SITE hírszerzési csoport (SITE Intelligence Group) fedezte fel – közölte Rita Katz, a SITE igazgatója a The Washington Post beszámolója szerint. A lap szerint az említett dzsihadista oldal csütörtökön fényképet közölt robbanómellényt viselő állítólagos terroristáról a kabuli merénylet előtt. Katz elmondása szerint a csoport április óta használta az AWS-t, és pénteken kapcsolták le.
Forrás: pestisracok.hu
[type] => post
[excerpt] => Lekapcsolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet propagandacsoportjának egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) – adta hírül a The Washington Post című amerikai napilap.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1630179060
[modified] => 1630173877
)
[title] => Lekapcsolta az Iszlám Állam egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltatója
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=58945&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58945
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 58946
[image] => Array
(
[id] => 58946
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam.jpg
[original_lng] => 56231
[original_w] => 700
[original_h] => 393
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam.jpg
[width] => 700
[height] => 393
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam.jpg
[width] => 700
[height] => 393
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam.jpg
[width] => 700
[height] => 393
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam.jpg
[width] => 700
[height] => 393
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/iszlam-allam.jpg
[width] => 700
[height] => 393
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1630163100:4
[_thumbnail_id] => 58946
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4704
[_oembed_98c1b1d94d4b47a0d83ccd50254a84ec] =>
Armed attacks kill hundreds, displace 40,000 civilians in northeast DR Congohttps://t.co/zcTxjPXMxq
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Az Iszlám Állam terrorszervezet két merényletét sikerült megakadályozni Moszkvában és a dél-oroszországi Asztrahán megyében – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Az FSZB szerint egy gyanúsítottat Asztrahán közelében „semlegesítettek”, amikor fegyveres ellenállást tanúsított, egy másikat pedig az orosz fővárosban vettek őrizetbe. A hatóságok a helyszínek és a két terrorista lakhelyének átkutatása során automata lőfegyvert, lőszert, egy F-1 típusú gránátot és szélsőséges vallási irodalmat foglaltak le.
A két merényletet párhuzamosan tervezték végrehajtani. A gyanúsítottak forgalmas helyeket szándékoztak lőfegyverrel és hidegfegyverrel megtámadni.
Oroszországban 2020-ban több, mint 40 terrortámadást akadályoztak meg, az idén pedig ötöt, az Észak-Kaukázustól Kalinyingrád megyéig.
The Russian Federal Security Service (FSB) detained 31 members of the interregional structure of the ‘Katiba Tawhid Wal-Jihad’ terrorist organization in Moscow, the Novosibirsk Region, Yakutsk and Krasnoyarsk Territory. The cell recruited and transferred recruits to war zones, and financed members of the terrorist structure in Syria, according to the FSB.Follow us on Telegram https://t.me/rtintl
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
⚡️The Mi-8 helicopter crashed in the Sosniv district of the Cheliabinsk region. 3 crew members died, the emergency services of the russian federation reported.
The previous cause of the accident was equipment failure. russian media reports that it was an FSB helicopter.
⚡️The Mi-8 helicopter crashed in the Sosniv district of the Cheliabinsk region. 3 crew members died, the emergency services of the russian federation reported.
The previous cause of the accident was equipment failure. russian media reports that it was an FSB helicopter.
Az olasz rendőrség a déli Caserta város közelében őrizetbe vette a 2016-os nizzai terrormerénylet elkövetőjének egyik bűntársát.
Mintegy öt évvel ezelőtt, 2016. július 14-én este Nizzában egy teherautós merénylő hajtott bele a tengerparti sétányon a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot néző tömegbe. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel járművével arra törekedett, hogy minél több embert halálra gázoljon.
A 86 emberéletet követelő merényletet- amelyben 206-an sérültek meg- az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára. Az elkövetővel a helyszínen végeztek.
A tunéziai terrorista bűntársát, Endri Elezit most fogták el az olasz hatóságok. A Corriere della Sera című napilap szerda esti beszámolója szerint a 28 éves albán Elezi látta el fegyverrel Bouhlelt.
Az albán férfit a francia hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján vették őrizetbe. A lap szerint az akció az olasz és francia nyomozóhatóságok közötti együttműködés keretében folytatott információcsere eredményeként valósulhatott meg.
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Tizenkét lefejezett embert hagytak maguk után az Iszlám Államhoz köthető szélsőségesek a Mozambik északi részén található földgázmező közelében – jelentette az MTI. A 60 milliárd dollár értékű földgáz-kitermelési beruházáson dolgozó emberekre megkötözve találtak rá. A halottak között van egy brit és egy dél-afrikai állampolgár is.
Pedro da Silva rendőrparancsnok a TVM tévécsatornának azt mondta, nem tudtak minden áldozatot azonosítani, de valamennyien külföldi állampolgárok lehettek, mert mindegyikük fehér bőrű volt.
Mozambik északi, Cabo Delgado nevű tartományában 2017 óta egyre aktívabbak az Iszlám Államhoz köthető felkelők. A kormány szerint több tucatnyian vesztették életüket a szélsőségesek legutóbbi támadásában, amely március 24-én kezdődött. Az ENSZ úgy tudja, hogy az elmúlt években legalább 2600-an haltak meg és 670 ezren váltak földönfutóvá a fokozódó erőszak miatt. A térségben humanitárius válsághelyzet alakult ki.
Bostwana, Malawi, a Dél-afrikai Köztársaság és Tanzánia vezetői csütörtökön ülést tartottak Mozambik fővárosában azzal a céllal, hogy Maputo fogadjon el külföldi segítséget a felkelők elleni közdelemben. Az államfő azt nyilatkozta, hogy kormánya támogatást kért a szomszédos országoktól, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akarja kockára tenni Mozambik szuverenitását.
There was a tragedy in one of the areas of Indonesia so INA teumes can’t help us in hyping the tags. Please include them in your prayers and hope for things to get better soon ?? #PrayForNTTpic.twitter.com/pAA5aXOXhT
Trois journées de deuil national seront décrétées sur toute l'étendue du territoire, en la mémoire des victimes de cette tragédie qui endeuille la nation haïtienne tout entière. 1/2
? - ?? #Madagascar Floods and landslides began after heavy rains. The country even declared a red level of danger, it is already known about 10 dead. Houses and bridges are collapsing in some areas, and agricultural land has gone under water. ? pic.twitter.com/36FVN0pzw5
?BREAKING NEWS…?DEVASTATING TORNADO DAMAGE… These are among the first pics I’m seeing coming out of Iowa after a LARGE WEDGE TORNADO (still on ground) moved over Winterset, IA. This home flattened—just off of 169 @ Carver Rd. #Tornado#Iowa#Winterset#TornadoWarningpic.twitter.com/wyPgu4RMt4
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Derivado de los hechos de violencia fuerzas de seguridad resguardan la zona, autoridades de la @PGJE_Hidalgo llevan a cabo el procesamiento del lugar para determinar el número de personas fallecidas; las personas lesionadas han sido trasladadas a clínicas para su atención.
Se registró violencia en Ciudad Cooperativa Cruz Azul, pues intentaron tomar las instalaciones a la fuerza. Hasta ahora la Procuraduria General de Justicia de Hidalgo lanzó un comunicado donde determina que hay fallecidos: https://t.co/S5tHg7sW7V ? pic.twitter.com/8MgLYfiIwc
Imágenes de los destrozos por los disturbios en Ciudad Cooperativa Cruz Azul, esta madrugada, ocasionados por un grupo de choque. Las autoridades hidalguenses reportan personas muertas y lesionadas. pic.twitter.com/bAjYjHK2ni
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Surveillance video from a local business shows pandemonium after shots ring out near South & 3rd streets in Philadelphia last night just before midnight. pic.twitter.com/XLqGWEXAu1
BANGLADESH: At least 25 people have been killed and over 450 injured in a fire caused by an explosion at a container depot in Chittagong. pic.twitter.com/ZV2cz7fmos
At least 10 people dead in stabbings at multiple scenes across Canada's province of Saskatchewan. Police say they've identified two suspects. https://t.co/GWQhlkQG1S
The death toll from a boat accident in Nigeria rises to 76. Local officials say the vessel capsized on Friday after heavy flooding in the Ogbaru area of Anambra. Nigerian President Muhammadu Buhari said authorities are working to rescue any missing passengers.#Nigeria#floodspic.twitter.com/H8TMB6VgQN
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 23.10 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 23.10 were approximately pic.twitter.com/TPRTRwllHX
The UVA Police Department is looking for Christopher Darnell Jones regarding the shooting incident that occurred on the grounds of the University of Virginia. Call 911 if seen, do not approach. pic.twitter.com/mKcxF6ksxw
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
At least 8 dead as bus plunges into Trishuli river in Dhading
The bus, heading to Pokhara from Kathmandu, veered off the road and plunged into the river near Gajuri along the Prithvi Highway, police said.https://t.co/8uF3oXPGLZ
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető terroristacsoport az idén a Kongói Demokratikus Köztársaságban csaknem 200 embert ölt meg számos támadásban – jelentette az ENSZ pénteken.
Armed attacks kill hundreds, displace 40,000 civilians in northeast DR Congohttps://t.co/zcTxjPXMxq
A Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű lázadócsoport támadásaiban ezenkívül többtucatnyian megsebesültek, illetve mintegy 40 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból a kelet-kongói Észak-Kivu és Ituri tartományokban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint. A közlemény szerint a térségben már így is mintegy 100 ezer olyan embert élt, akinek korábban el kellett menekülnie otthonából.
Babar Baloch, az UNHCR szóvivője elmondta, hogy az ADF terroristái embereket öltek, házakat gyújtottak fel és embereket raboltak el 25 település ellen végrehajtott támadásaikban január óta, gyakran élelmiszert és gyógyszert keresve, de volt, hogy bosszúból tették mindezt azok miatt a helyiek miatt, akik szerintük felfedték állásaikat a hadseregnek.
Az UNHCR szerint a támadások miatt a menekültek kevésbé védettek, kevésbé jutnak hozzá élelmiszerhez, vízhez vagy orvossághoz a térségben, ahol a koronavírus-járványon kívül jelenleg ebolajárvány is pusztít.
Az ugandai eredetű ADF-et azzal vádolják, hogy 2014 óta ezrek, köztük ENSZ-békefenntartók haláláért felelős. A szervezet céljai nem ismertek pontosan, de Kongó forrongó északkeleti felében számos fegyveres csoport rivalizál egymással a földterületek, valamint az ásványkincsek – főleg a kobalt és az arany – kitermelésének ellenőrzéséért. Az ADF fokozta a civilek elleni támadását azután, hogy a hadsereg 2019 októberében offenzívát indított a csoport ellen. Az ENSZ szerint az ADF több mint ezer civilt ölt meg 2019-ben és 2020-ban.
Hoy, en la zona de Pol Sokhta, al oeste de la capital afgana, se ha producido una potente explosión, el objetivo, como ayer, eran los chiítas que celebraban los 10 días de Muharam. De acuerdo con la información disponible, un artefacto explosivo https://t.co/Io6MDjzm6Fpic.twitter.com/4zR6M2bmxL
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Tíz és fél év szabadságvesztésre ítélték szerdán Németországban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet legfőbb helyi toborzóját.
Az Abu Walaa nevet is használó Ahmad Abdulaziz Abdullah A. külföldi terrorszervezetben viselt tagság, állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésében bűnrészesség és terrorizmus finanszírozása miatt kapta a büntetést az Alsó-Szászország tartományi Cellében működő regionális felsőbíróságtól.
Az iraki állampolgárságú muszlim hitszónok három társát is szabadságvesztésre – nyolc év, hat és fél év, illetve négy év két hét börtönre – ítélték. Perükben 245 tárgyalási nap után hoztak ítéletet.
Mind a négy férfit 2016-ban vették előzetes letartóztatásba, mert a hatóságok arra gyanakodtak, hogy megpróbálnak megnyerni embereket az Iszlám Államnak, és eljuttatni őket Szíriába vagy Irakba, a terrorszervezet által akkor uralt térségbe. A nyomozás feltárta, hogy a csoport a kiutazás megszervezése mellett
Ideológiai és nyelvi képzésben is részesítette a jelentkezőket.
Abu Walaa akkor már évek óta a németországi iszlamista körök egyik legfontosabb alakja volt. Nyíltan vállalta, hogy támogatja az Iszlám Állam céljait. Titkos toborzó hálózata főleg a szalafista – a világi államot elutasító, a saría (muzulmán jog) alapján működő állam kiépítésére törekvő konzervatív – muszlim vallási irányzat fellegváraként számon tartott két tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban működött. Központja Hildesheimben volt egy időközben bezáratott mecsetben, amelyet Abu Walaa a németországi szalafista szubkultúra egyik fő találkozóhelyévé tett.
A 37 éves hitszónok csoportja fiatalokat próbált behálózni. Még egy okostelefonra fejlesztett alkalmazással is igyekezetek harcosokat toborozni az Iszlám Államnak. A perben bizonyítást nyert, hogy legalább három fiatal muszlimot radikalizáltak és támogattak abban, hogy eljussanak az IszlámÁllamba a Közel-Keletre.
A csoport felszámolásában döntő szerepe volt egy Szíriát megjárt fiatalembernek, aki több hónapot töltött az Iszlám Állam szolgálatában, majd Törökországba szökött, kapcsolatba lépett a német hatóságokkal, és állítása szerint szakított a terrorista szervezettel. Egy német oknyomozó újságíróknak adott interjúban az Iszlám Állam első számú németországi vezetőjének nevezte Abu Walaát.