A napokban Herszonban egy 51 éves, ittas férfi késsel rontott rá egy tinédzserekből álló csoportra. A rendőrség őrizetbe vette.
Az incidens a Függetlenség sugárúton történt. A férfi összeszólalkozott a fiatalokkal, majd kést rántott, fenyegetőzni kezdett, sőt megpróbált megsebesíteni egy 15 éves fiút.
A rendőrség beszámolója szerint egy herszoni lakos, aki a közelben tartózkodott, lefegyverezte a férfit a rendőrök kiérkezéséig, így sikerült megelőzni a gyerekek sérülését.
A Szuszpilne hírportál szerint a támadót Olekszandr Kornyakov, a lap fotóriportere fékezte meg, aki épp a helyszínen dolgozott fotóriportján.
Tinédzsereket fotóztam az utcán. A lányok kicsit előrementek, és a férfi kötözködni kezdett velük – kiabált, sértegetette őket. Odamentünk a fiúkkal, kértük, hogy távozzon. Dühös lett, de végül elment. Pár perc múlva visszatért, újra kiabált. Az egyik fiú futni kezdett, ő pedig egy nagy késsel utána eredt. Odaszaladtam, hátulról lefogtam, földre fektettem, és a rendőrök megérkezéséig ott tartottam
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Dnyipropetrovszk megyében egy férfi késsel sebesített meg négy embert, egy másikat pedig megvert. A sérültek között két tűzoltó is van – közölte a megyei rendőrség kommunikációs osztálya.
Az eset augusztus 24-én történt a Karpivszka község mezőjén: a helyi férfi két nőt késsel megsebesített, majd tüzet rakott a szénában. Amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a férfi rájuk támadt késsel. Az egyik tűzoltó késszúrást szenvedett, a másik testi sérülést.
Később a rendőrök is a helyszínre érkeztek. Mivel a támadó nem reagált a rendőrök felszólítására, a hatóságok fegyvert alkalmaztak, lelőtték a férfit.
A rendőrség közleménye szerint:
A férfi nem reagált a rendőri felszólításokra, ellenállt és a rendőrökre támadt. Az intézkedés során először figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe, majd a jogsértőre fegyvert alkalmaztak. A 42 éves férfi belehalt sérüléseibe.
[type] => post
[excerpt] => Dnyipropetrovszk megyében egy férfi késsel sebesített meg négy embert, egy másikat pedig megvert. A sérültek között két tűzoltó is van – közölte a megyei rendőrség kommunikációs osztálya.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1756158480
[modified] => 1756145473
)
[title] => Dnyipropetrovszk megyében egy férfi öt embert sebesített meg, lelőtték
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=215953&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215953
[uk] => 215874
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 215875
[image] => Array
(
[id] => 215875
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large.jpg
[original_lng] => 108832
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/224305-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1756134674:5
[_thumbnail_id] => 215875
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3433
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c77601f7a5379d3a91d377a4c3d90062] =>
🇺🇸⚡- #BREAKING: Shooting on Franklin Ave, in the Jewish neighborhood of Crown Heights, Brooklyn, New York City.
Seven people have reportedly been shot, The NYPD have closed down Franklin Avenue, Crown Heights. pic.twitter.com/qYFw0Nfv84
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
#Ultimahora | Autoridades del condado de San Joaquín confirmaron que 4 personas murieron y al menos 10 resultaron heridas tras un tiroteo ocurrido en la cuadra 1900 de Lucile Avenue, en Stockton, California.
Residents of Demo Community, Victims of the Horrific Kasuwan Daji attack in Niger State narrates the unfortunate incident that left over 40 people dead.
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
🇺🇸: Shots fired near 42nd Street and Broadway in Times Square, New York City
According to NYPD reports and eyewitness accounts, gunfire caused panic with crowds scattering. A suspect was quickly arrested, and a firearm was recovered at the scene. No injuries have been confirmed… pic.twitter.com/3Pbgnybtx1
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
Harkivban egy férfi péntek este késsel támadt egy rendőrre és a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) három munkatársára, az illetőt őrizetbe vették – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint meggyanúsítottak egy 36 éves férfit, aki megtámadott egy rendőrt és a TCK három munkatársát. Augusztus 14-én este 10 óra 15 perc körül egy rendőr a járási TCK munkatársaival együtt behívókat akartak kézbesíteni hadköteleseknek a hadiállapot idején hozott mozgósítási intézkedéseknek megfelelően.
Az intézkedés során a rendőr odament a férfihoz, hogy ellenőrizze az iratait. Ekkor a férfi elővett egy kést, és halántékon szúrta a rendőrt. Később a támadó egymás után három TCK-alkalmazottat szúrt meg: az egyiket a fején és a karján, a másodikat a fején és a kulcscsont alatti tájékán, a harmadikat pedig a törzsén.
Az elkövető azonnal elmenekült udvarokon keresztül, és megpróbált elrejtőzni. A rendőrök azonban gyorsan megtalálták. A férfit óvadék letételének lehetősége nélküli előzetes letartóztatásba helyezték. A sérültek egészségügyi intézményekben vannak, és a szükséges ellátásban részesülnek.
Russian forces staged a ‘massive’ drone attack on November 23 on Kharkiv, Ukraine's second-largest city, killing four people and injuring several others, officials said https://t.co/CnUVvagcJApic.twitter.com/f9kImFtwl2
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
🚫 🏃 🏴☠️ 🚐 🇺🇦 Patskanevo in the Uzhgorod district: Roma attacked a TCC bus and prevented the military recruiters from entering their village. Roma smashed the car's windows with sticks. pic.twitter.com/g37IqNhnsr
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
11 ember megsérült egy hipermarketben elkövetett késes támadásban Michigan államban – írja a CNN. A támadást követően a hatóságok perceken belül a helyszínre érkeztek és őrizetbe vették a 42 éves elkövetőt. A hatóságok a tettes személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A helyi sheriff a támadással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nincs olyan információ, ami arra utalna, hogy társai lennének az elkövetőnek. „Úgy tűnik, hogy ezek mind véletlenszerű cselekmények voltak” – mondta a sheriff a lehetséges indítékról.
Mind a 11 áldozatot a michigani Munson Healthcare kórházban ápolják. Három sebesültön műtét hajtottak végre, hat sebesültnek pedig kritikus az állapota a szombat éjjeli információk alapján.
A helyi hatóságok által megkezdett nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is segíti – közölte Dan Bongino, a szövetségi rendvédelmi szervezet igazgatóhelyettese, aki közleményében elismerését fejezte ki a rendőrségnek a gyors beavatkozásért.
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
2025. június 18-án, a kora esti órákban súlyos késelés történt Ungváron: egy helyi vállalkozót több késszúrással sebesített meg egy ismeretlen támadó, aki ezt követően elmenekült – tájékoztatott a megyei rendőrség.
A hatóságokhoz 18:22-kor érkezett bejelentés a támadásról. Az áldozatot azonnal kórházba szállították, míg az elkövető nyomtalanul eltűnt.
A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a keresést, járőröket és nyomozókat mozgósítottak. Három órával később, 21:10-kor a különleges egységek segítségével sikerült elfogni a gyanúsítottat – egy 34 éves ungvári férfit –, akit ideiglenes őrizetbe helyeztek.
A nyomozás első megállapításai szerint a konfliktus személyes természetű volt, egy hétköznapi vita fajult el az áldozat és a támadó között.
Az esetet az Ukrán Büntetőtörvénykönyv 115. cikke (szándékos emberölés kísérlete) alapján vizsgálják, a gyanúsítottat az eljárási törvénykönyv 208. cikkelye szerint vették őrizetbe.
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Egy 52 éves férf késsel rontott a rendőrökre Sydney délnyugati részén, amikor a hatóságok egy lakókocsiparkban az állapotát akarták ellenőrizni. A rendőrök először sokkolót és gumilövedékeket alkalmaztak, ám ezek nem tudták megfékezni a támadót, így végül kénytelenek voltak éles lőfegyvert bevetni – számolt be róla a New South Wales-i rendőrség, írja az Origo.
Az eset csütörtökön, helyi idő szerint 12:15 után történt az Elderslie városrészben, a Macarthur Road mentén található lakókocsipark egyik kabinjában. A rendőröket egy bejelentés nyomán riasztották, hogy ellenőrizzék az ott lakó férfi jólétét – írja a Daily Mail.
A helyszínre érkező rendőrök megpróbáltak beszélni a férfival, de az hirtelen kést rántott, önkárosítással fenyegetőzött, és nem volt hajlandó együttműködni. A rendőrség ezek után lezárta a környéket, és tárgyalókat, valamint különleges egységeket vezényeltek a helyszínre.
A taktikai műveleti egység tagjai, teljes védőfelszerelésben, délután fél négy körül hatoltak be a kabinba. A férfi ekkor késsel a kezében megrohamozta az egységet.
A rendőrök előbb sokkolóval, majd nem halálos kimenetelű lőszerekkel próbálták megfékezni, ám ezek nem voltak hatásosak – végül egy éles lövés dördült el.
A férfit azonnal ellátták a mentők, majd kritikus állapotban szállították a Liverpooli Kórházba. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Az eset körülményeit független kritikus incidenscsoport vizsgálja, a nyomozást pedig a Rendőrségi Szakmai Standardok Parancsnoksága felügyeli, a Law Enforcement Conduct Commission bevonásával.
[type] => post
[excerpt] => Egy férfi késsel rontott a rendőrökre Sydney délnyugati részén, amikor a hatóságok egy lakókocsiparkban az állapotát akarták ellenőrizni. A rendőrök először sokkolót és gumilövedékeket alkalmaztak, ám ezek nem tudták megfékezni a támadót, így végü...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1750351500
[modified] => 1750339447
)
[title] => Késsel rontott a rendőrökre – lelőtték a támadót Sydneyben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=208208&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 208208
[uk] => 208429
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 208209
[image] => Array
(
[id] => 208209
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb.jpg
[original_lng] => 262144
[original_w] => 1908
[original_h] => 1146
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb-1024x615.jpg
[width] => 1024
[height] => 615
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb-1536x923.jpg
[width] => 1536
[height] => 923
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb.jpg
[width] => 1908
[height] => 1146
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/aa1h0neb.jpg
[width] => 1908
[height] => 1146
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1750504896:2
[_oembed_53da3fb1367f42a1fc5200e022bb7867] =>
Father of 17-year-old shark attack victim Charlize Zmuda speaks Putain que ce doit être difficile pour la famille 🥲
Une Jeune fille est morte dans une attaque de requin au large d'une plage touristique populaire sur la côte est du continent australien. C'est… pic.twitter.com/0zfLuLqcHw
An uncontrolled bushfire in Victoria's Gaffney's Creek region, 50 km northeast of Melbourne.
Prompting highest-level evacuation alerts for the nearby A1 Mine Settlement, a sparsely populated gold mining area popular with campers. pic.twitter.com/w4fvi2CMn6
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Münchenben eddig tisztázatlan okokból késsel támadt járókelőkre egy elkövető. A bajor fővárosban a támadót a rendőrök lelőtték, aki végül belehalt sérüléseibe.
Késsel támadt több járókelőre Münchenben az Oktoberfestnek helyet adó Thereseinwiese közelében egy 30 éves nő még szombat este, akit a helyszínen lelőtt a rendőrség – számol be róla a der Spiegel.
A lap szerint a nő először egy férfit szúrt meg egy közeli utcában, majd pedig egy nőt is.
A támadásokra több rendőr is reagált, hogy letartóztassák az elkövetőt, azonban ő továbbra is késsel támadott, ami miatt lelőtték.
A dpa hírügynökség szerint a támadót kórházba szállították, azonban belehalt a sérüléseibe, amit később a rendőrség is megerősített. Azt ugyanakkor nem közölték, végül hány lövést adtak le a rendőrök.
🚨A man armed with a knife attempted to attack police during a ceremony beneath the #ArcdeTriomphe in #Paris on Friday and was shot and wounded by an officer, officials said.
The incident occurred during the relighting of the eternal flame honoring unknown soldiers. No… pic.twitter.com/kNrRHQ0G3S
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
A holland rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy csütörtök délután öt embert késeltek meg Amszterdam belvárosában, a Dam tér közelében, a Sint Nicolaasstraat környékén – számolt be róla a hirado.hu a SkyNews-ra hivatkozva.
A rendőrség tájékoztatása szerint a sérültek között voltak amerikai, lengyel, belga és helyi amszterdami állampolgárok: egy 67 éves nő és egy 69 éves férfi, egy 26 éves lengyel férfi, egy 73 éves belga nő, valamint egy 19 éves amszterdami nő, akiket a város különböző helyszínein találták meg.
A támadás indítéka egyelőre nem ismert, a rendőrség úgy véli, hogy véletlenszerű támadásról van szó.
A hatóságok nem sokkal az eset után elfogtak egy gyanúsítottat a Gravenstraat környékén, aki lábsérüléseket szenvedett. Őt kórházba szállították, és jelenleg a rendőrség kihallgatja. A nyomozás előrehaladása érdekében a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy osszanak meg bárminemű felvételt, amely a támadásról készült.
A mentőszolgálatok és a rendőrség jelentős létszámmal vonultak ki a helyszínre, a nyomozás idejére lezárták a területet.
Amszterdam polgármestere, Femke Halsema is reagált az eseményekre, közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a nyomozás most a legfontosabb feladat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél hamarabb kiderüljön a késelés háttere. „Szívünk mélyen együtt érez az áldozatokkal, családjaikkal és szeretteikkel” – tette hozzá Halsema.
A helyi média arról is beszámolt, hogy a késelés miatt félbeszakadt a városi tanács ülése, amelyen a polgármester is részt vett.
A rendőrség továbbra is dolgozik az eset részleteinek tisztázásán.