Lettország május közepéig meghosszabbította a rendkívüli állapotot a Fehéroroszországgal közös határán – közölte a lett belügyminisztérium kedden.
A május 10-ig tartó rendkívüli állapot révén a lett határvédelem továbbra is törvényesen fordíthatja vissza a határon illegálisan átlépő migránsokat.
A rendkívüli állapotot 2021 augusztusában vezették be a határ mentén, mert illegális bevándorlók ezrei kíséreltek meg Fehéroroszországból Lettországba, s így az EU-ba bejutni.
A belügyi közlés szerint 2022 novemberétől ismét megemelkedett az illegális határátlépők száma, a döntésben azonban fontos szerepet játszik az is, hogy – ellentétben Lengyelországgal és Litvániával – Lettország egyelőre nem épített kerítést a fehérorosz határnál. Ezen kívül mérvadó volt Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja is: a közel egy éve folyó harcokban Minszk Moszkva szövetségese, Lettország pedig Fehéroroszországgal és Oroszországgal is határos.
A belügyminisztérium adatai szerint a rendkívüli állapot másfél éve tartó hatálya idején több mint 9600 alkalommal regisztráltak határsértést. Brüsszel azzal vádolta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy szervezetten szállít migránsokat az EU külső határához.
A Fehéroroszországgal szintén határos Litvánia is hasonló álláspontot képvisel: decemberben azzal vádolta meg Minszket, hogy fagyási sérülésektől szenvedő bevándorlókat csempész át a két ország között felhúzott drótkerítésen.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
A lengyelországi Poznań városban egy 35 éves ukrán állampolgár rátámadt egy nőre az út közepén, majd ellopta az autóját. A hírt a Wydarzenia w INTERIA.PL közölte.
Az eset éjjel történt, amikor a nő egy gyalogátkelő előtt megállt, hogy átengedje a férfit az úttesten. A férfi azonban beugrott az autójába, leharapta a fülét és ellopta az autót.
A férfi több utcán áthaladt az ellopott autóval. Nekiment egy útjelző táblának, később kiszállt az autóból és menekülni kezdett. A rendvédelmi szervek képviselői gyorsan őrizetbe vették.
A nő kórházban van, az orvosok ellátták a kellő segítséggel.
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
In Leipzig schließen sich Kinder zusammen, um ein jüdisches Café zu attackieren. Eine Frau wird verletzt, ein Fenster beschädigt. Die JF kennt die Staatsangehörigkeiten zweier Verdächtiger. https://t.co/QRfoOK9FlD
The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
Szofija Sztuzsuk új párjával él Lettországban, és a negyedik gyermekével várandós. Elmondása szerint ismeretlen elkövetők Molotov-koktélt dobtak az otthonukra, aminek következtében a ház homlokzata leégett. Az oroszpárti blogger erről Telegram-csatornáján számolt be – írja a Korrespondent.
Elmondása szerint az eset december negyedike éjjelén történt, amikor nem tudott aludni, ezért szerencsére meghallotta a zajt, és hamar fel tudta ébreszteni a párját. A Telegram-csatornáján a biztonsági kamerák felvételét is megosztotta, amelyen látszik a támadás.
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
In Russia, ballot boxes are being set on fire en masse, doused with paint and brilliant green, and the "electoral process" is being spoiled in various ways
Such cases have already been recorded in small towns, as well as in Moscow and St. Petersburg.
In Russia, ballot boxes are being set on fire en masse, doused with paint and brilliant green, and the "electoral process" is being spoiled in various ways
Such cases have already been recorded in small towns, as well as in Moscow and St. Petersburg.
⚡️ The head of the Russian House in Prague, Igor Girenko, said that the cultural center was attacked: bottles with incendiary mixture were thrown at the building, some of which did not ignite. A fire was avoided.#Prague#CzechRepublic#Security#Attack#Russiapic.twitter.com/wzFdDBdpq0
A lett kormány jóváhagyta a Belügyminisztérium azon javaslatait, hogy az Oroszországi Föderációban megkezdődött mozgósítással összefüggésben számos, az orosz határhoz közeli régióban hirdessenek ki rendkívüli helyzetet, és döntöttek az egyik határátkelő bezárásáról is.
A rendkívüli helyzetet szeptember 28. és december 27. között hirdették meg. A kormány a pededzei határátkelő lezárásáról is döntött, és arra utasította az Állami Határőrséget, hogy erősítse meg az ellenőrzést a lett-orosz határon, valamint ellenőrizze a Lettországba érkező orosz állampolgárokat.
Szeptember 19. óta 57 orosz állampolgártól tagadták meg a belépést Lettországba, és 2475 orosz állampolgár lépett be legálisan.
Minden országba belépő állampolgár szigorú ellenőrzésen esik át, a lett-orosz határon nyugodt a helyzet – jegyzi meg a Belügyminisztérium.
[type] => post
[excerpt] => A lett kormány jóváhagyta a Belügyminisztérium azon javaslatait, hogy az Oroszországi Föderációban megkezdődött mozgósítással összefüggésben számos, az orosz határhoz közeli régióban hirdessenek ki rendkívüli helyzetet, és döntöttek az egyik határ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1664393340
[modified] => 1664369066
)
[title] => December végéig rendkívüli helyzetet hirdettek Lettországban több Oroszországgal határos megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=96897&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96897
[uk] => 96860
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96898
[image] => Array
(
[id] => 96898
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited.jpg
[original_lng] => 22476
[original_w] => 500
[original_h] => 313
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited-300x188.jpg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited.jpg
[width] => 500
[height] => 313
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited.jpg
[width] => 500
[height] => 313
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited.jpg
[width] => 500
[height] => 313
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited.jpg
[width] => 500
[height] => 313
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/latvia-latviya-flag-3d-max-500-edited.jpg
[width] => 500
[height] => 313
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1664358267:5
[_thumbnail_id] => 96898
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3255
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9ceb0ed2520a6d8be1c56459873f516b] =>
Sri Lanka’s PM Ranil Wickremesinghe has declared a nationwide state of emergency and curfew in Western Province, effective immediately.
Everyone ordered indoors.
Reports of tear gas fired in other parts of Colombo. Demonstrators digging in at secretariat building @SBSNewspic.twitter.com/SaO0SeNCmP
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Unbelievable scenes from Russia, vehicles submerged and washed away by raging floodwaters in Novyy Khushet Village in Dagestan area pic.twitter.com/66et3uWNkl
A lett–fehérorosz határon ismét súlyosbodott a helyzet. Augusztusban az illegális migránsok száma elérte a Lukasenko-rezsim által létrehozott mesterséges migrációs válság első hónapjainak szintjét.
Augusztusban ismét romlani kezdett a helyzet a határon, és rendszeressé váltak az illegális átlépési kísérletek. Eddig 285 ember próbált meg törvénytelen úton Lettországba jutni, ami napi 12–15 főt jelent.
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
In Leipzig schließen sich Kinder zusammen, um ein jüdisches Café zu attackieren. Eine Frau wird verletzt, ein Fenster beschädigt. Die JF kennt die Staatsangehörigkeiten zweier Verdächtiger. https://t.co/QRfoOK9FlD
Megszavazta a Z és a V betűk használatának tilalmát a háború dicsőítése céljából a lett parlament csütörtökön – írja a Reuters. A betűket az orosz katonai járművek jelölése céljából használja az orosz hadsereg az Ukrajnával szemben indított agresszió során.
A törvény életbe lépését követően a háború igazolása céljából közszemlére tett betűkért a magánszemélyek 350 euró, a vállalkozások pedig 2900 euró mértékéig terjedő bírságot fizethetnek.
A lett parlament emberi jogi bizottságát vezető Artuss Kaimins szerint az orosz támadást el kell ítélnünk, így az invázió céljára használt betűknek sincs helye közösségi eseményeken. Vlagyimir Putyin a múlt hónap végén indította meg „különleges katonai műveletét” Ukrajnával szemben, hogy demilitarizálja és nácimentesítse az országot, ám Ukrajna és szövetségesei szerint ok nélkül indított katonai agresszióról van szó.
Kedden Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az orosz háborús bűnöket, lebombázott városokat és meggyilkolt ukránok ezreit jelentő Z betű politikai használatának általános tilalmára szólított fel. A betű szimbolikus használatát Németország is betiltotta, míg Zürich logója megváltoztatásán gondolkozik.
Az orosz hadügyminisztérium a közösségi médián a Z jelentéseként az „a győzelemért” kifejezést, a V betű feloldásaként pedig „az igazság erő” vagy pedig „a feladat végre lesz hajtva” megoldásokat tette közzé. Egyik betű sem szerepel az orosz ABC-ben.
Ugyancsak csütörtökön hozott döntést a lett parlament a május 9-i, a második világháborús orosz győzelmet ünneplő felvonulások kapcsán. Azon a napon tízezrek szokták felkeresni a 79 méter magas szovjet győzelmi obeliszket Rigában. Ezeken az eseményeken rendszeres résztvevő az orosz nagykövet is, azonban a lettek szerint a nácik felett aratott győzelmet a Szovjetunió az erőltetett integrációra használta fel. A törvényhozás döntése értelmében az emlékmű 200 méteres körzetében tilos lesz nyilvános rendezvényeket tartani.
[type] => post
[excerpt] => Megszavazta a Z és a V betűk használatának tilalmát a háború dicsőítése céljából a lett parlament csütörtökön – írja a Reuters. A betűket az orosz katonai járművek jelölése céljából használja az orosz hadsereg az Ukrajnával szemben indított agress...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1648837740
[modified] => 1648827333
)
[title] => A letteknél is tilos lesz a Z
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=79216&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79216
[uk] => 79181
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 79217
[image] => Array
(
[id] => 79217
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1.jpg
[original_lng] => 94088
[original_w] => 1024
[original_h] => 646
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1-768x485.jpg
[width] => 768
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/z-orosz-katona-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1648816534:5
[_thumbnail_id] => 79217
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5693
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3b2ff48158b2f43b6328fcb35b2a498b] =>
I call on all states to criminalize the use of the ‘Z’ symbol as a way to publicly support Russia’s war of aggression against Ukraine. ’Z’ means Russian war crimes, bombed out cities, thousands of murdered Ukrainians. Public support of this barbarism must be forbidden.
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Durvis bija dzelzs ar koda atslēgu, bija problēma tikt tur iekšā. Par to, ka uguns varētu pāriet uz blakus esošajām ēkām, šobrīd uztraukties vairs nevajadzētu. Ir tikai konkrētās ēkas dzēšana šobrīd. pic.twitter.com/QXVI0nHEEI
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Dzēšanas darbi turpinās. Ugunsgrēka platība ir aptuveni 140 kvadrātmetri, bet lokalizācijas vēl nav, tāpēc platība tiks precizēta. Uguns nedaudz izplatās pa jumta konstrukcijām un siltinājumiem.
A lett, az észt és a litván külügyminisztérium összehangolt intézkedésekről adott hírt.
Litvániából négy orosz diplomatát utasítottak ki, Lettországból és Észtországból pedig hármat-hármat.
Azért kell távozniuk, mert „a diplomáciai státuszuknak ellentmondó tevékenységeket folytattak, és számításba kellett venni a folyamatban lévő orosz agressziót is Ukrajnában” – írta Edgars Rinkevics lett külügyminiszter a Twitteren.
Az észt külügyminisztérium közlése szerint azzal vádolják a diplomatákat, hogy „közvetlenül és aktívan aláásták Észtország biztonságát, és az orosz katonai lépéseket igazoló propagandát terjesztettek.”
Litvánia azt nyilatkozta, hogy a kiutasításokra az „Ukrajnával való szolidaritás” jegyében került sor.
Pénteken Bulgáriában is nemkívánatos személlyé nyilvánítottak és kiutasítottak tíz orosz diplomatát.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az intézkedésekre reagálva elmondta: „orosz diplomaták minden alaptalan kiutasítása arányos választ fog maga után vonni.”
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Durvis bija dzelzs ar koda atslēgu, bija problēma tikt tur iekšā. Par to, ka uguns varētu pāriet uz blakus esošajām ēkām, šobrīd uztraukties vairs nevajadzētu. Ir tikai konkrētās ēkas dzēšana šobrīd. pic.twitter.com/QXVI0nHEEI
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Dzēšanas darbi turpinās. Ugunsgrēka platība ir aptuveni 140 kvadrātmetri, bet lokalizācijas vēl nav, tāpēc platība tiks precizēta. Uguns nedaudz izplatās pa jumta konstrukcijām un siltinājumiem.
L’emittente pubblica LRT riferisce che la città di #Pasvalys, situata nel nord della #Lituania, è stata evacuata a causa della https://t.co/E3kXpl4KcA sindaco “ci sono stati suoni inaspettati e spaventosi, sembrava che aerei sorvolassero la città da qualche parte a bassa quota.” pic.twitter.com/KS88RWOoQX
#WATCH 🔴 Following #France and #Germany, farmer protests have ignited in #Lithuania. Roads in the center of Vilnius are blocked since morning, with 1,300 tractors converging for the protest. It is reported that the protests in the capital of Lithuania will last for at least… pic.twitter.com/LV4NsVaCZy
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Egy hónapos lezárást rendelt el Lettországban Krisjanis Karins miniszterelnök, mivel az országban kevés a beoltott, de rekordokat döntöget a fertőzöttek száma.
A lezárás csütörtökön kezdődne, és november 15-éig tartana, azonban a jelenlegi szabályokat még a keddi kormányülésen vagy a szerdai parlamenti ülésen módosíthatják, mielőtt a törvényhozás elfogadja.
„Elnézést kérek azoktól, akiket már beoltottak, de a korlátozások mindenkire vonatkoznak. Még mindig túl sok oltatlan ember van, aki megbetegszik a koronavírustól, és a kórházban meghal”– mondta a miniszterelnök.
A lezárás a következőket foglalja magában:
Kijárási tilalom lép életbe este 8-tól reggel 5-ig,
a kávézók, mozik, színházak, koncerttermek bezárnak,
az éttermek pedig csak elvitelre kínálhatnak ételt.
Csak az élelmiszereket és alapvető szükségleteket árusító üzletek maradhatnak nyitva,
és a dolgozó lakosság nagy részének távmunkát kell végeznie, kivéve az építőipart, a közlekedést és más, távmunkával nem végezhető munkaköröket.
Az iskolák átállnak a távoktatásra, kivételt csak az első három évfolyam képez, ők továbbra is jelenléti oktatásban részesülnek.
Lettország 1,9 millió lakosának kevesebb mint fele kapta meg a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját. A múlt héten minden nap rekordot döntött a fertőzések száma, hétfőn 1253 új esetet és hét halálesetet regisztráltak. Ezzel a világjárvány kezdete óta a fertőzések száma 186 ezerre, a haláleseteké pedig 2897-re emelkedett – írja a 24.hu.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Durvis bija dzelzs ar koda atslēgu, bija problēma tikt tur iekšā. Par to, ka uguns varētu pāriet uz blakus esošajām ēkām, šobrīd uztraukties vairs nevajadzētu. Ir tikai konkrētās ēkas dzēšana šobrīd. pic.twitter.com/QXVI0nHEEI
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Dzēšanas darbi turpinās. Ugunsgrēka platība ir aptuveni 140 kvadrātmetri, bet lokalizācijas vēl nav, tāpēc platība tiks precizēta. Uguns nedaudz izplatās pa jumta konstrukcijām un siltinājumiem.
Turkish Ministry of National Defense: "The mine-like object detected off the Bosphorus was secured by the SAS Teams and an intervention was started to neutralize it” pic.twitter.com/moWth5I887https://t.co/X1Iu1F9vUD
Maria Golubjeva lett belügyminiszter megbeszélést folytatott a parlament képviselőivel a rendkívüli állapot bevezetésének lehetőségéről a Fehéroroszországgal közös határrészen. A minisztérium arra készül, hogy a fehérorosz rezsim megkezdi az illegális migránsok Lettországba való csempészését, számolt be az RBK-Ukrajina a Delfi-re hivatkozva.
A tárgyalások során a felek egyetértettek abban, hogy rendkívüli állapotot kell bevezetni Lettország határ menti régiójában. Emellett a parlamenti képviselők kijelentették, hogy mielőbb falat kell építeni a fehérorosz–lett határ mentén.
Ezen kívül a megbeszélésen megvitatták a Büntető Törvénykönyv módosításának szükségességét, szigorítva az embercsempészetért járó büntetéseket mind a szervezők, úgy a résztvevők számára.
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Durvis bija dzelzs ar koda atslēgu, bija problēma tikt tur iekšā. Par to, ka uguns varētu pāriet uz blakus esošajām ēkām, šobrīd uztraukties vairs nevajadzētu. Ir tikai konkrētās ēkas dzēšana šobrīd. pic.twitter.com/QXVI0nHEEI
Jānis Grīnbergs, VUGD Operatīvās vadības pārvaldes priekšnieks: Dzēšanas darbi turpinās. Ugunsgrēka platība ir aptuveni 140 kvadrātmetri, bet lokalizācijas vēl nav, tāpēc platība tiks precizēta. Uguns nedaudz izplatās pa jumta konstrukcijām un siltinājumiem.
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025