A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) bejelentette, hogy felfedte az Ukrajina Nyomda állami vállalat pénzeszközeinek több mint 450 millió hrivnya elsajátítását célzó nemzetközi műveletet. Az Iroda jelentése szerint 5 személy esetében merült fel a pénzmosás gyanúja.
Az UNN saját forrásaira hivatkozva közölte, a gyanúsítottak között van Makszim Sztepanov egykori egészségügyi miniszter, akit az általa 2013–2016 között vezetett nyomda állami vállalatban elkövetett pénzmosással gyanúsítanak.
A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda megjegyezte, gyanúba keveredett a nyomda exosztályvezetője és egy magánszemély is. Ezenkívül dokumentumokat továbbítottak Észtországba, hogy értesítsék az ország két állampolgárát, a szóban forgó vállalat igazgatóját és menedzserét a gyanúról. Az exigazgatót emellett bűncselekmények által szerzett pénzeszközök legalizálásával vádolják (Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 209. cikkelyének 3. része).
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Darius Valcovot pénzmosásért és befolyással üzérkedésért ítélték el, amelyet még minisztersége előtt követett el.
Olaszországban adta fel magát a május elseje óta szökésben lévő, nemzetközi körözés alatt álló, jogerősen hat év börtönre ítélt volt román pénzügyminiszter, Darius Valcov – közölte szerdán a stirileprotv.ro román hírportál olasz közléseket idézve.
Az olasz sajtó szerint Valcov a Nápolyhoz közeli Portici város rendőrőrsén adta fel magát. Az egykori politikust még korábbi tisztségében – Slatina város polgármestereként – elkövetett bűnei miatt ítélték el pénzmosásért és befolyással üzérkedésért a festmények aktája néven elhíresült perben.
Az eljárás azért kapta ezt a nevet, mert Valcovtól a nyolc éve indult bűnvádi eljárás során a hatóságok három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le. A festmények között Picasso-, Renoir- és Warhol- alkotások kerültek elő, amelyeket az ügyészek feltételezése szerint kenőpénzből vásárolt a korrupcióval vádolt korábbi miniszter.
A vádirat szerint 2010 és 2013 között a politikus mintegy kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe, és tízszázalékos részesedést kért és kapott egy másik üzletembertől, cserébe azért, hogy annak cége időben és hiánytalanul megkapja a leszerződött és elvégzett munkálatok ellenértékét a városházától.
Az egykori szociáldemokrata (PSD) pártelnök, Liviu Dragnea bizalmasaként ismert Valcov alig néhány hónapig töltötte be a pénzügyminiszteri tisztséget 2014–15-ben Victor Ponta kormányában, de a korrupcióellenes ügyészség, a DNA 2015-ben ellene indított bűnvádi eljárása közben is a PSD legfőbb gazdasági stratégájának számított, és Viorica Dancila miniszterelnök mellett tanácsadóként tevékenykedett.
A politikus azért menekülhetett Olaszországba a jogerős ítélet kihirdetése elől a román média szerint, hogy a romániai siralmas börtönkörülményekre hivatkozva elkerülhesse kiadatását. Hasonló lépést már tucatnyi korrupcióért elítélt egykori román tisztviselő tett.
Olaszország megtagadta például a négy évre ítélt Alina Bica, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) egykori főügyésze, Görögország a több mint tíz évre ítélt Sorin Oprescu volt bukaresti főpolgármester, Szerbia pedig a több korrupciós ügyben megvádolt Sebastian Ghita volt szociáldemokrata parlamenti képviselő és médiamágnás kiadatását.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Őrizetbe vették az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egy volt munkatársát és egy másik amerikai állampolgárt, mert a gyanú szerint pénzmosásban segédkeztek egy szankciós listára került orosz oligarchának – közölte hétfőn a New York-i ügyészség.
A már szombat este előállított két amerikai férfit a vádirat szerint azzal gyanúsítják, hogy közreműködtek az Oleg Gyeripaszka ellen a háború miatt hozott büntetőintézkedések kijátszásában.
A gyanút súlyosbítja, hogy az FBI egykori munkatársa szolgálati ideje alatt éppen az oligarchák, köztük a Gyeripaszka ellen indított vizsgálatokkal foglalkozott. A férfi egyébként orosz származású amerikai állampolgár társával közösen nemrég megpróbálta az orosz milliárdossal szemben elrendelt szankciókat feloldatni.
Gyeripaszka ellen még szeptemberben, távollétében emeltek vádat a szankciók megsértése miatt. Ha elítélik, akár húsz év börtönnel is sújthatják – írta az MTI.
[type] => post
[excerpt] => Őrizetbe vették az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egy volt munkatársát és egy másik amerikai állampolgárt, mert a gyanú szerint pénzmosásban segédkeztek egy szankciós listára került orosz oligarchának – közölte hétfőn a New York-i ügyés...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674595380
[modified] => 1674579623
)
[title] => Őrizetbe vették az FBI egyik volt munkatársát, pénzmosásban segédkezhetett egy orosz oligarchának
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=107552&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107552
[uk] => 107618
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 107553
[image] => Array
(
[id] => 107553
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-scaled.jpg
[original_lng] => 480670
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fbi-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1674628887:8
[_thumbnail_id] => 107553
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4231
[_oembed_5404bc1e0ad88a0ec2c3dfe3e9d2415c] =>
The Russian oligarch and former owner of one of Russia’s biggest developer groups (Don-Stroi ), Dmitriy Zelenov, has died in France after falling down a flight of stairs. pic.twitter.com/P57xN5p4vG
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Pénzmosás miatt egy ukrán és egy lett állampolgár ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség. A 37 éves ukrán és a 35 éves lett állampolgár megállapodott abban, hogy az egyikük tulajdonában lévő, külföldi székhelyű gazdasági társaságnak Magyarországon bankszámlákat nyitnak, és azokat „bűnös eredetű pénzek” tisztára mosására használják fel – közölte a vádhatóság csütörtökön.
Közleményükben azt írták: a két férfi 2019. május–júniusban mintegy húszmillió forintnak megfelelő összegű pénz tisztára mosásában vett részt. Egyiküket további 80 millió forint értékű pénzmosással is vádolják.
A vádlottak 2019 áprilisában egy VII. kerületi bankfiókban több bankszámlát nyitottak azért, amelyekhez mindketten hozzáfértek. Ismeretlen társaik ezután kedvező befektetések ígéretével tévesztettek meg külföldi sértetteket, akik különböző összegeket utaltak a vádlottak bankszámláira. A csalások áldozataitól beérkező mintegy 20 millió forintnak megfelelő összegű pénzt külföldi bankszámlákra továbbutalták.
Az egyik külföldi bank jelzése alapján a számlavezető bank végül zárolta a vádlottak bankszámláit. Amikor emiatt a két férfi 2019 júniusában, előre egyeztetett időpontban megjelent az erzsébetvárosi bankfiókban, a rendőrök elfogták őket.
Az ukrán férfit azzal is vádolják, hogy 2019 májusában egy másik banknál is nyitott egy számlát, szintén pénzmosási céllal. Ismeretlen társai ezután nagy mennyiségben kínáltak eladásra sebészeti maszkokat egy külföldi cégnek, amely vételár címén több mint 80 millió forintnak megfelelő összegű eurót utalt át egy külföldi bankszámlára. A csalásból származó pénz többszöri utalás révén a vádlott által nyitott magyarországi számlára, majd egy külföldi bankszámlára került.
A főügyészség mindkét férfit üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével, az ukránt pedig különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével is vádolja. A vádhatóság mindkettőjükre végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri és indítványozza kiutasításukat Magyarországról.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Házkutatást tartottak a Deutsche Bank frankfurti telephelyén a kerületi bíróság által kiadott parancs alapján – közölte pénteken a frankfurti ügyészség. Az akcióban a frankfurti ügyészség, a szövetségi bűnügyi hivatal és a BaFin pénzügyi felügyeleti hatóság tisztviselői vettek részt, számolt be róla a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az ügyészség a folyamatban lévő nyomozati cselekmények miatt bővebb tájékoztatást nem kívánt adni.
„A frankfurti ügyészség a bank által benyújtott pénzmosásgyanús bejelentésekkel kapcsolatban nyomoz. A Deutsche Bank mindenben együttműködik a hatóságokkal” – mondta a lapnak a pénzintézet szóvivője. A BaFin nem kívánt nyilatkozni.
A bankoknak a vonatkozó törvény értelmében haladéktalanul jelenteniük kell minden olyan gyanús pénzmozgást, amely arra utal, hogy ügyfelek bűncselekményből származó pénzeszközöket próbálnak tisztára mosni, vagy a tranzakció a terrorizmus finanszírozásával hozható összefüggésbe – írta a Frankfurter Allgemeine.
Amint arról a DPA hírügynökség is beszámolt, a nyomozók azzal vádolják Németország legnagyobb pénzintézetét, hogy túl későn nyújtotta be a vonatkozó pénzmosásgyanús tevékenységről szóló jelentését. A Handelsblatt egy, a házkutatásokra rálátó személyre hivatkozva arról számolt be, hogy az ügyben „egy egyedi esetről van szó”.
A bank telephelyén legutóbb 2018-ban tartottak házkutatást pénzmosás gyanúja miatt. Annak idején a befektetők megijedtek a videofelvételektől, amelyeken mintegy 170 hatósági alkalmazott felforgatta az intézmény irodáit. A bankot 15 millió eurós bírsággal sújtották, mert nem jelentette a gyanús átutalásokat és nem tett megfelelő felügyeleti intézkedéseket.
A bank telephelyén legutóbb 2018-ban tartottak házkutatást pénzmosás gyanúja miatt. Annak idején mintegy 170 hatósági alkalmazott forgatta fel az intézmény irodáit. A bankot 15 millió eurós bírsággal sújtották, mert nem jelentette a gyanús átutalásokat és nem tett megfelelő felügyeleti intézkedéseket.
A házkutatásról szóló sajtóértesüléseket követően a bank részvényei 2,6 százalékot estek. A Deutsche Bank Németország legnagyobb hitelezője, és közel 3000 alkalmazottat foglalkoztat frankfurti székhelyén.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Komoly vádakkal illeték Svájc második legnagyobb bankját, amely képviselőinek még a bíróság előtt is meg kell jelennie.
Az ügyészek gyanúja szerint a Credit Suisse több millió eurónyi drogpénz tisztára mosásában vehetett részt, amelyet olykor bőröndökben vittek be a bankba az ügyben érintett bolgár kokainkereskedők.
A svájci ügyészek szerint a bank egyik korábbi vezető beosztású tisztviselője nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a 2004 és 2008 közötti időszakban sikerüljön megelőzni a drogkereskedők bűncselekményből származó pénzének elrejtését és tisztára mosását.
A Reutersnekeljuttatott közleményében a Credit Suisse vehemensen tagadta az ellenük felhozott vádakat, szerintük a korábbi tisztviselőjük is ártatlan. Az ügyet nagy érdeklődés övezi, ez az első alkalom ugyanis, hogy büntetőbíróság elé citálnak egy svájci óriásbankot.
Az 500 oldalas vádiratban részletesen kifejtik a Credit Suisse és korábbi tisztviselője, valamint a volt bolgár birkózó, Evelin Banev és társai közötti kapcsolatot, akik jórészt érintettek a svájci bíróság előtt zajló büntetőperben.
Banev ugyan közvetlenül nem érintett a perben, de 2017-ben egy olasz, 2018-ban pedig egy bolgár bíróság találta bűnösnek bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt.
Banev bűnszervezete elsősorban Latin-Amerikából importált és osztott szét kokaint, amelynek mértéke több tonnára rúg. A volt pankrátor egy időre eltűnt, azonban tavaly szeptemberben Ukrajnában ismét elfogták, a bolgár ügyészek pedig most a kiadatásáért küzdenek.
A másik két bandatagot, akik viszont közvetlenül érintettek a svájci perben, elsősorban sikkasztásért, csalásért és okirathamisításért vonták eljárás alá, míg a Credit Suisse a csalárd módon szerzett pénz tisztára mosásában vehetett részt.
A Credit Suisse korábbi alkalmazottjával szemben az a vád, hogy személyesen vitt a bankhoz legalább egy bolgár ügyfelet, amikor 2004-ben csatlakozott a bankhoz – nem élt azonban sokáig az üzleti kapcsolat.
A bolgár ügyfelet ugyanis 2005-ben agyonlőtték egy szófiai étterem előtt, azonban a vádirat szerint egészen a haláláig több alkalommal is jelentősebb összegeket helyezett letétbe a svájci banknál, amelyeket sokszor bőröndben vitt a bankba.
Az ügyészek szerint a drogbandának az volt a taktikája, hogy pont akkora összegekben vitték be a pénzt a bankba, ami még nem érte el a pénzmosás elleni vizsgálatok küszöbértékét, így több részletben komolyabb összegeket tudtak elhelyezni biztonsági letétben.
Habár a svájci magánbankok azóta jóval szigorúbb szabályozást vezettek be, akkoriban még ez egy gyakori módszer volt a letétek elhelyezésénél, amelyet követően a bűnbandák szabadon tudták utalgatni az összegeket különböző számlákra.
Az ügyészek szerint a Credit Suisse-től 2010-ben távozó tisztviselő összesen 146 millió svájci frank tisztára mosásában segíthetett a bolgár bűnbandának, amelyből 43 millió frank készpénzben történt.
A Credit Suisse várhatóan azzal fog védekezni, hogy az általuk kezelt pénzösszegek nem bűncselekményből származnak, Banev és köre ugyanis törvényes vállalkozásokat is működtettek az építőiparban.
A svájci bank ezen felül azzal is érvelni fog, hogy amikor Banevet 2007 áprilisában ideiglenesen letartóztatták, azonnal értesítette a svájci ügyészeket és megpróbált tanácsot kérni a helyzetben
A Credit Suisse ugyanis akkoriban információkat szolgáltatott az ügyészeknek Banev bankszámláiról, valamint a jelentős pénzfelvételeket érzékelve kérvényezte, hogy befagyaszthassák a drogkereskedő bankszámláját. Mire megkapták az engedélyt, addigra a pénz jelentős részét már levették a számláról.
A perben egyébként nem csak a Credit Suisse, hanem a Julius Baer svájci bank is érintett, amely egy külön vádirat szerint szintén részt vehetett a pénzmosásban azzal, hogy a náluk lévő bankszámlákra is kerültek komolyabb összegek.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Körülbelül 2400 török Twitch-felhasználó vett részt abban a pénzmosási akcióban, amelynek során közel 10 millió dollárt legalizáltak hackerek.
Október közepén derült ki, hogy komoly kibertámadást szenvedett el a Twitch. A támadók amellett, hogy ellopták a platform forráskódját, a tartalomgyártók fizetéseit is kiszivárogtatták. Az MEE és a Gamegar beszámolója szerint a hackerek arra használták a Twitchet, valamint több török streamert, hogy mintegy 10 millió dollárt mossanak tisztára. Minderre a biteket használták.
A bitek olyan virtuális javak a platformon, amelyekkel a nézők fejezhetik ki rajongásukat és támogatásukat az adott tartalomgyártó iránt. A Twitch a biteken keresztül szerzett bevételek 1 százalékát adja az adott streamernek. Mindebből következik, hogy minél kevesebb követője/nézője van egy felhasználónak, annál kevesebb bitből tud részesülni. A vizsgálat során azonban kiderült, hogy volt olyan tartalomgyártó, aki annak ellenére keresett napi 1800 dollárt, hogy csupán 40-50 nézője van.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
A pénzmosás első lépéseként a hackerek hitelkártyák adatait lopták el, majd megállapodtak Twitch-felhasználókkal abban, hogy a bitek segítségével nagy összeggel támogatják őket. Az így szerzett pénz 80 százalékát aztán vissza kellett utalniuk a bűnözők bankszámláira, így gyakorlatilag tisztára mosták azt.
A jelentés szerint a hálózat igen kiterjedt volt: 2400 török streamer segítségével körülbelül 10 millió dollárt mostak tisztára.
A pénzmosásra több olyan török felhasználó is megpróbálta felhívni a figyelmet, aki többmilliós követőtáborral rendelkezik. Azt akarják elérni, hogy a török hatóság vizsgálja ki a pénzmosást.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
106 arrested in an operation against online fraud. #Europol supported @policia and @poliziadistato to dismantle this criminal group linked to the Italian mafia.
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Report from Global Banking & Finance Review Russian hackers breached 170+ Ukrainian prosecutors' emails, exposing operations across Ukraine and Europe. This underscores how Moscow-linked espionage tracks corrupt actors and officials. Vigilance, cyber thr… https://t.co/eUh5O7yunq
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) April 15, 2026
Vizsgálatot indítottak Brazíliában annak kiderítése érdekében, hogy az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számító JPMorgan Chase részt vett-e egy állítólagos vesztegetési és pénzmosási ügyben. A vizsgálat egy 2011-es ügyletre vonatkozik, amelyben érintett a Petrobras állami olajóriás is.
Vesztegetési és pénzmosási ügyben indult vizsgálat Brazíliában az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számító JPMorgan ellen. Az eljárás célja annak kivizsgálása, hogy az amerikai óriás megvesztegetett-e kereskedőket egy 2011-es olajüzlet során, amelyben az állami olajóriás Petrobras is érintett – írja az RT.com.
A Reuters által idézett dokumentumok és források alapján a brazil hatóságok annak kapcsán nyomoznak, hogy 2011-ben a JPMorgan nagyjából 300 000 hordó gázolajat vásárolt a Petrobrastól. A vizsgálat arra irányul, hogy kiderüljön, vajon az amerikai nagybank mesterségesen alacsony áron jutott-e hozzá a szállítmányhoz. Felmerült ugyanis, hogy a JPMorgan ezt úgy érhette el, hogy közvetítő feleken keresztül kenőpénzt fizethetett a Petrobras alkalmazottainak. Az eljárás – amely egy átfogó, a helyi árupiacokat érintő vizsgálat része – emellett arra is kiterjed, hogy ez a jelenség előfordulhatott-e 2011 után is.
A Petrobas közben e-mailben közölte a Reuters szerkesztőségével, hogy „zéró toleranciát tanúsítanak minden csalással és korrupcióval szemben.” Mindazonáltal az amerikai és a brazil hatóságok azt gyanítják, hogy a Petrobras egyes kereskedői 2018-ig több mint egy évtizeden át fogadhattak el kenőpénzt üzleti partnerektől. A kenőpénzért cserébe pedig ezek a kereskedők állítólag vagy túlzottan magas árakon vásároltak üzemanyagot, vagy túlzottan alacsony árakon adtak el nyersanyagot.
Noha a vizsgálat eredményét természetesen nem lehet megjósolni, nem ez lenne az első eset, hogy a JPMorgan hasonló ügybe keveredik. Miként arról az Origo is beszámolt, tavaly a nagybank 920 millió dollárt fizetett annak érdekében, hogy lezárják egy árfolyammanipulálással kapcsolatos ügyét, és elismerte a jogsértéseket.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
A small plane from Forquilhinha, SC, crashed into a restaurant in Capão da Canoa, RS, Friday morning, killing all four on board: the pilot, a couple, and another passenger. The plane had departed São Paulo and refueled in Forquilhinha. #Brazil#Restaurant#PlaneCrashpic.twitter.com/IaiWo4V0ou
— ก็็็็็็็็็็็็็็็็็็็ (@ThePremium24X) April 3, 2026
Adományozási botrányba bonyolódott Károly herceg, miután kiderült, hogy egy korábban pénzmosás miatt elítélt orosz üzletember félmillió fontot akart felajánlani az egyik jótékonysági szervezetének – írja az Independent.
A trónörökös tavaly köszönőlevelet írt Dmitry Leusnak, amelyben hálálkodott nagylelkűségéért, és felajánlotta neki, hogy személyesen is találkozik vele, amint elcsendesedik a járvány.
Az alapítvány etikai bizottsága azonban később arra jutott, hogy nem fogadhatják el a pénzt, mert rájöttek, hogy Leust korábban pénzmosás miatt ítélték el Oroszországban, noha az ítéletet később hatályon kívül helyezték.
A Sunday Times nemrég írt arról, hogy úgy tűnik, ahelyett, hogy a szervezet visszaadta volna az adományt, inkább átirányították Károly herceg másik alapítványának, a Children & the Arts-nak. Az alapítvány tagadja, hogy megkapták volna a pénzt.
A lap úgy tudja, hogy Leus azután adományozott, hogy egy középkorú férfi megígért neki egy privát találkozót Károly herceggel egy skót kastélyban.
A herceg alapítványa most vizsgálatot rendelt el az ügy miatt, a királyi család pedig közölte, hogy a walesi herceg ezt teljes mértékben támogatja.
A Scottish Charity Regulator is megkezdte a saját vizsgálatát az üggyel kapcsolatban. Közleményükben azt írták, minden jótékonysági szervezetet irányító személy felelőssége, hogy minden esetben a szervezet érdekében járjon el és eleget tegyen törvényes kötelezettségeinek.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Dominic Thorncroft pénzmosás elleni tréningeket tartó szakértőt a minap pénzmosás vádjával ítélték el a brit hatóságok.
A Financial Times cikke szerint a pénzmosási elleni szakértő pénzmosási ügy miatt kapott felfüggesztett börtönbüntetést, amiért cége belekeveredett egy 850 ezer fontos befektetési csalásba. Dominic Thorncroft korábban egyébként a brit fizetési szolgáltatók egyesületének elnöke volt és számos ízben tartott éppen a pénzmosás megelőzése érdekében tréningeket, de a brit bíróság szerint több pénzügyi bűncselekmény is fűződik a nevéhez.
Az 56 éves üzletembert pénteken ítélték 18 hónap felfüggesztett börtönre és 250 óra fizetés nélküli közmunkára, amiért nem értesítette a hatóságokat a pénzmosásról, amiért megszegte a pénzmosás elleni törvényeket és több ízben sem fizette vissza a károsultak pénzét.
A rendőrség 2016 júniusában kezdte el vizsgálni Thorncroftot, miután kiderült egy laptopról, hogy cége közel 850 ezer fontot kapott több mint 60, befektetési csalásban érintett károsulttól. A károsultakat telefonon keresztül győzték meg arról, hogy fektessenek egy igazából nem létező befektetési lehetőségbe.
Az így összegyűjtött pénzt aztán Kínába transzferálták a VS1 nevű cégen keresztül, amelyben Throncroftnak is volt részesedése, sőt, ő felelt a cégen belül a pénzmosási elleni ügyekért. Bár Thorncroft nem volt része az eredeti, 2014-ben indult csalásnak, de a bíróság szerint tudnia kellett volna vagy legalábbis feltételeznie, hogy a cégén keresztül átfolyatott pénzt illegális úton szerezték. Bár feltételezhetően tudott az illegális cselekményről és pénzről, mégsem értesítette erről a hatóságokat, és hagyta azt tovább folytatódni – derül ki a részletezésből.
Enyhítő körülményként vették ugyanakkor figyelembe, hogy Thorncroft nem részesült semmilyen pénzügyi javadalmazásban a csalás kapcsán, ugyanakkor négy károsultat ki kell majd fizetnie, akiknek pénzét a VS1 nem adta vissza.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
The #M25 remains closed CLOCKWISE at the #A1 (junction 23) this evening as contractors continue to clear all lanes of cooking oil following this morning's accident. Long delays still remain throughout the area pic.twitter.com/e0Mvfo3cbj
— Lee Evans (LGRE) - the official account (@LeeEvansBirding) April 19, 2022
⛔#M25 stays closed Clockwise from J23 #A1M to J25 #A10#Enfield following a collision, shed load + spillage of cooking oil. -Contractors continue to clear the scene. -Trapped traffic near J24 is still being turned back. -Q’s to J22 + on #A1000, #A414 Eastbound, #A406 + #A10. pic.twitter.com/TkzwSoETiW
— BBC Radio London Travel (@BBCTravelAlert) April 19, 2022
The unexploded bomb in #GreatYarmouth detonated earlier during work to disarm it. Our drone captured the moment. We can confirm that no one was injured. Public safety has been at the heart of our decision making all the way through this operation, which we know has been lengthy. pic.twitter.com/9SaeYmHkrb
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
The defense sector is one of the most corrupt in Ukraine. After all, that’s where the big Western money magically disappears.
NABU has uncovered yet another brilliant scheme for siphoning off funds meant for armored vehicle maintenance, this time a modest 102 million hryvnias.… pic.twitter.com/PHa3uwESpc