Március 16-án reggel egy ungvári nő hívta a mentőszolgálatot, és közölte, hogy nem tudja felébreszteni egy ismerősét, és arra gyanakszik, hogy agyvérzést kapott.
Amikor a mentők egy magánházhoz értek, egy 27 éves férfi fogadta őket, aki rossz közérzetre, hányingerre és szédülésre panaszkodott. A ház további három lakója már eszméletlen volt. Minden jel szerint ismeretlen anyag (valószínűleg szén-monoxid vagy földgáz) által okozott mérgezés gyanúja merült fel. Az orvosok azonnal friss levegőre vitték a betegeket, és megkezdték az újraélesztést. Ezzel egy időben további két mentőt hívtak segítségül.
Az oxigén csatlakoztatása és az újraélesztés után mind a négy áldozatot stabil állapotban szállították az Ungvári Központi Városi Klinikai Kórházba. Egy 52 éves férfi és felesége, valamint 27 éves fiuk jelenleg orvosi felügyelet alatt állnak, állapotuk stabil, nem életveszélyes. Ám az idősebb, 73 éves nő, bár magához tért, még mindig az intenzív osztályon kezelik.
Az alternatív fűtési és világítási eszközök helytelen alkalmazása miatt egyre gyakrabban történnek tragédiák.
Ezen eszközök nem megfelelő használata miatt mindössze két hónap alatt több mint 800 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést Ukrajnában, jelentette az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat.
„Az alternatív fűtési és világítási eszközök nem megfelelő használata miatt mindössze két hónap alatt több mint 800 ember szenvedett szén-monoxid mérgezést. A baj elkerülése érdekében ellenőrizzék, hogy megfelelően használják-e a generátort” – közölte az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat sajtószolgálata.
Ezzel kapcsolatban a szolgálat ismertette az ilyen eszközök alkalmazása során kötelező biztonsági szabályokat:
a generátort csak szabadtéren szabad csatlakoztatni;
a távolság a generátortól az ablakokig és ajtókig legalább hat méter kell legyen;
a távolság a faltól és minden olyan tárgytól, amely meggyulladhat – legalább 1 méter kell legyen;
a generátort esőtől és hótól védő érintésmentes lepellel kell letakarni. Ehhez nem szabad plédet, szőnyeget használni!
kötelező szén-monoxid-érzékelők beszerelése az épületben.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Novemberben Ukrajnában 370 generátor okozta szén-monoxid-mérgezést regisztráltak, december első hetében csaknem 100 esetet.
A hírt Jevhen Jenyin belügyminiszter-helyettes közölte.
Novemberben 370 mérgezés, december első hetében pedig közel 100 mérgezés történt. A legtöbb hasonló esetet Lemberg, Kijev és Dnyipropetrovszk megyében regisztrálták.
Jenyin hangsúlyozta, hogy a generátorok nem megfelelő használata nemcsak szén-monoxid-mérgezéssel fenyeget. Robbanások és tüzek is előfordulhatnak.
A szén-monoxid-mérgezés valószínű oka a fűtőberendezés meghibásodása a lakóházban.
Az eset kedden, december 15-én történt – írja a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata. A sérültek közül egy 2009-es és egy 2014-es születésű gyerek súlyos állapotban, az 1985-ös születésű nő közepes súlyosságú állapotban van.
December 12-én érkezett a bejelentés a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatához (DSZNSZ) két ember haláláról.
Nagyszőlősön a Viszockij utcában egy 1957-es születésű férfi és egy 1962-es születésű nő élettelen testére bukkantak. Az operatív szervek munkatársai vizsgálják a halál pontos okát.
Az előzetes adatok szerint azonban minden bizonnyal szén-monoxid-mérgezés miatt vesztette életét a házaspár. Ez a generátor nem megfelelő használata következtében történhetett, az utóbbit a garázsban üzemelték be, ami a lakás nappali szobájával szomszédos.
December 7-én reggel egy fiatal lányt szállítottak be a Huszti Járási Kórházba.
Az információk szerint az orvosok szén-monoxid-mérgezést diagnosztizáltak a 2007-es születésű lánynál. A kamaszlány lipcsei lakos.
Az áldozatot a kórház gyermekosztályán kezelik, állapota közepesen súlyos, de stabil. Az Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) egységeit nem értesítették az esethez.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) közölte. Az eset Mihálkán történt, a hatóságokat a kórházi dolgozók értesítették a történtekről.
Az egészségügyi dolgozók elmondták, hogy a férfit egy folytonégő mellett találták eszméletlenül, azonnal az intenzív osztályra szállították, azonban életét nem sikerült megmenteni.
A tűzoltók arra kérnek mindenkit, hogy a vészhelyzet elkerülése érdekében minden fűtőberendezést a biztonsági előírásoknak megfelelően használjanak.
Egész Kárpátalját megrázta a Királyházán történt tragikus eset híre. Két élettelen holttestet fedeztek fel a település egyik lakásában: egy nőét és 12 éves unokájáét. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) közleménye szerint szén-monoxid-mérgezést kaptak. Jelenleg a nyomozás és az eset körülményeinek tisztázása folyik. Az előzetes nyomozás során megállapították, hogy a család által használt gázkazán rossz állapotban volt.
A Zakarpathaznál elmondták: a gázkészülékek és a háztartási gázhálózatok karbantartása nem szeszély, hanem elengedhetetlenül szükséges intézkedés, amelytől sokszor az emberéletek függenek.
A szén-monoxid a földgáz tökéletlen égésének terméke. Ez és más vegyületek a fűtésre szolgáló gázberendezések működése során keletkeznek. A gázkazán megfelelő működésével a szén-monoxid más égéstermékekkel együtt a kéményen keresztül távozik a helyiségből.
Számos oka létezik annak, hogy miért halmozódik fel a CO a helyiségekben. Ilyenek a szakszerűtlen beszerelés, a rossz tömítés, a kémény elzáródása, a külső részének eljegesedése télen, valamint nagy teljesítményű elektromos páraelszívó felszerelése a kazánnal felszerelt helyiségben stb. De a szén-monoxid szivárgás leggyakrabban a gázkazán azon alkatrészeinek meghibásodása miatt következik be, amelyek az égéstermékek a helyiségből való eltávolításáért felelősek, okozhatja a kazán biztonsági berendezéseinek meghibásodása vagy a gázkészülék szerkezetébe való jogosulatlan beavatkozás.
A fűtésre használt gázkészülékek bekapcsolásakor különösen óvatosnak kell lenni: párás és szeles időben a füst- és szellőzőcsatornákban többnyire nem elegendő erősségű a huzat, ha a kémény rossz állapotban van. Ebben az esetben szigorúan tilos a gázkazán használata.
„Folyamatosan hangsúlyozzuk a gázberendezések és -hálózatok időben történő karbantartásának szükségességét önmagunk és hozzátartozóink védelme érdekében. Ezenkívül a fűtési szezon biztonsága érdekében fontos a füst- és szellőzőcsatornák rendszeres tisztítása. Ezt kizárólag erre szakosodott vállalatok végezhetik, amelyek a megfelelő engedéllyel rendelkeznek” – jegyezte meg Viktor Ruszin, a Zakarpathaz karbantartási osztályának vezetője.
A kárpátaljaiak a karbantartási szolgáltatásokkal kapcsolatban a 104.ua portálon érdeklődhetnek, amely elérhető Ungváron és az összes járási központban, vagy hívják a 067-01-03-104-es telefonszámot. Az erre vonatkozó szerződés megkötését követően a szakemberek elvégzik a karbantartást és átadják az ezt igazoló dokumentációt – tájékoztatott a Zakarpathaz sajtószolgálata.
[type] => post
[excerpt] => Egész Kárpátalját megrázta a Királyházán történt tragikus eset híre. Két élettelen holttestet fedeztek fel a település egyik lakásában: egy nőét és 12 éves unokájáét. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) közleménye szerint szén-mon...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1664465040
[modified] => 1664463187
)
[title] => Feltételezhetően a gázkazán meghibásodása okozhatta egy nő és egy gyermek halálát Királyházán
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=97059&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 97059
[uk] => 97000
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96999
[image] => Array
(
[id] => 96999
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210.jpeg
[original_lng] => 50270
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/290920221664439210.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1664452388:5
[_thumbnail_id] => 96999
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3696
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_261fb6de811468a3b8197fd171cd0cf9] =>
Las lluvias también han afectado a Honduras. En el municipio de Gualala, departamento de Santa Bárbara, habitantes del lugar captaron el momento de un derrumbe que bloqueó la carretera. pic.twitter.com/tlqKREpK0w
The death toll from a boat accident in Nigeria rises to 76. Local officials say the vessel capsized on Friday after heavy flooding in the Ogbaru area of Anambra. Nigerian President Muhammadu Buhari said authorities are working to rescue any missing passengers.#Nigeria#floodspic.twitter.com/H8TMB6VgQN
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 23.10 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 23.10 were approximately pic.twitter.com/TPRTRwllHX
The UVA Police Department is looking for Christopher Darnell Jones regarding the shooting incident that occurred on the grounds of the University of Virginia. Call 911 if seen, do not approach. pic.twitter.com/mKcxF6ksxw
Al menos cinco personas #fallecidas y varias heridas es el saldo del desplome de un tinglado en la unidad educativa Gualberto Villarroel de la comunidad Santiago de Pacharia, municipio de #Achacachi.https://t.co/JkVmuepK8l
The series of mysterious deaths of Russian top managers continues:
This time, a former top manager of Lukoil was found dead. Billionaire Alexander Subbotin died after an "anti-hangover session with shamans" in Mytishchi, media reported. pic.twitter.com/yQ8ILbigY6
Okay this is getting weird. Crypto Billionaire, Nikolai Mushegian, Found Dead Near Beach In San Juan, Puerto Rico. This is the 4th this Year. pic.twitter.com/iBoPuXDKaj
In Nigeria, at least 54 people have been killed and many others injured in a bomb explosion at a village in central Nasarawa regionhttps://t.co/88MXq9YAr7
High winds continue to blow across Morgan County. Here is some of the damage Deputies, Officers, Fire Crews, Utility crews and road crews are working on across Morgan County. pic.twitter.com/hOe5Bh6ZZ7
— Morgan County Sheriff's Office (Alabama) (@morgan_sheriff) March 3, 2023
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηpic.twitter.com/Ucf9k4fNKx
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The bodies of six people trapped in a tunnel submerged by heavy rains in central South Korea were retrieved on Sunday, firefighting authorities said, taking the death toll from days of… pic.twitter.com/tJ7hPPGbbI
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
NEWS UPDATE | Kasalukuyang kinukuha ng Bureau of Fire Protection at QCDRRMO ang labi ng 15 katao na namatay sa sunog sa estabilisiyamento sa Kennedy Drive, Pleasant View Subd. sa Brgy. Tandang Sora, Quezon City, 5:30 kaninang umaga. | via @sheenatorno_pic.twitter.com/62IqwSOND2
In Micheldorf (Bezirk St. Veit an der Glan) in Kärnten ist ein Bus von der Straße abgekommen und umgestürzt. Das Opfer ist eine 19-Jährige. https://t.co/8DhKNCjMbA
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
Bejelentés érkezett a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatához (DSZNSZ) a beregszászi járási Árdánházából, mely a Beregkövesdi kistérség egyik települése. A bejelentő elmondta, hogy egy 1987-es és egy 1981-es születésű személy kapott szén-monoxid-mérgezést a faluban.
Az áldozatok az ilosvai kórház intenzív osztályán tartózkodnak, állapotuk súlyos – közölte a DSZNSZ kárpátaljai kirendeltsége.
[type] => post
[excerpt] => Bejelentés érkezett a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatához a beregszászi járási Árdánházából, hogy egy 1987-es és egy 1981-es születésű személy kapott szén-monoxid-mérgezést a faluban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1614951120
[modified] => 1614904385
)
[title] => Ketten is szén-monoxid-mérgezést szenvedtek Kárpátalján
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=40191&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40191
[uk] => 40103
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1614897186:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3956
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 3365
)
[tags_name] => Array
(
[0] => szén-monoxid-mérgezés
)
)
[9] => Array
(
[id] => 36263
[content] =>
A Lemberg megyei Sztankivciben rátaláltak egy 2016-os születésű gyermek és egy felnőttkorú személy holttestére. Halálukat nagy valószínűséggel szén-monoxid-mérgezés okozta.
A hírt a Lembergi Megyei Állami Adminisztráció (ODA) polgárvédelmi osztálya közölte.
Az eset január 22-én történt egy családi házban, a Perejizdna utcán.