Tűz ütött ki egy ukrán menekültszálláson a lengyelországi Rzeszówban. Az épület teljesen megsemmisült, senki sem sérült meg – számolt be a Polsat News.
Mint ismeretes, a házban 33 ukrajnai menekült lakott. A tűz során szinte mindenkinek sikerült kimenekülnie, a mentők két ember után kutattak. Később kiderült, hogy egy anyáról és egy gyermekéről volt szó, akik abban az időben a helyi iskolában tartózkodtak. A tüzet 15 csapat oltotta el. A mentők megjegyezték, hogy az épület konstrukciója visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, ezért lakhatásra már nem alkalmas. A helyi hatóságok közölték, hogy minden érintett menekültet ellátnak a szükséges tárgyakkal és alapvető szükségleti cikkekkel, valamint biztosítják a lakhatást.
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Afghanistan Watch: Around 80 #Afghan school girls hospitalised after alleged poison attack.
According to the reports, nearly 80 girls in grades 1-6 were poisoned at two schools in Afg's Sar-e-Pul province. Afghan Education department is investigating the incidents. pic.twitter.com/t4ePIl14Gf
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
This morning, unknown persons damaged Ukrainian agricultural products at the Dorohusk (Poland) railway station. Three grain trucks with rapeseed were opened. This is a transit cargo heading to Germany (Hamburg).
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Az ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére fordított állami források felhasználási módjának kivizsgálását rendelte el a román kormányfő azoknak az információknak az alapján, amelyek szerint egyesek nyerészkednek a bajbajutottaknak járó pénzekkel.
Romániában az orosz–ukrán háború február 24-i kirobbanása után nem sokkal, márciusban rendelkezett arról a kormány, hogy nemcsak a menekültszállásokon, egyéb létesítményekben biztosítja a harcok elől menekülők ellátásának költségeit, hanem azoknak a természetes személyeknek is anyagi támogatást nyújt, akik befogadnak ukránokat.
Az ukrajnai menekülteket elszállásoló román állampolgárok menekültenként napi 70 lejes (630 hrivnya) támogatásban részesülhetnek, az étkezési költségekhez 20 lejjel (180 hr.), a szállásköltségekhez 50 lejjel (450 hr.) járul hozzá az állam. A fegyveres konfliktus kezdete óta eltelt kilenc hónap során több mint 2,1 millió ukrán állampolgár lépett be Romániába, többségük azonban tovább utazott Nyugat-Európába, míg mások visszatértek hazájukba.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának adatai szerint Romániában mintegy 90 ezer ukrajnai háborús menekült tartózkodik, többségüket menekültszállásokon, kollégiumokban, szociális otthonokban, szállodákban, panziókban szállásolták el, a gyerekek számára számos városban – köztük Kolozsváron – délutáni oktatás formájában biztosítanak tanulási lehetőséget. Hivatalos becslés szerint az ország akár 400 ezer menekült befogadására is képes. Nicolae Ciuca román miniszterelnök ukrán kollégájával, Denisz Smihállal november 10-én folytatott megbeszélése során arról számolt be, hogy a bukaresti hatóságok mindeddig 70 millió eurót költöttek az ukrán menekültek ellátására, az összeg több mint felét, 39 millió eurót az EU már átutalta Romániának.
Sok román állampolgár önzetlenségből, mások az anyagi haszon reményében fogadtak be otthonukba, lakatlan ingatlanukba ukrajnaiakat. Az Adevarul napilap beszámolója szerint sokak számára üzletté vált a menekültek elszállásolása, egy Temes megyei polgár például októberben 400 000 hrivnyának megfelelő állami támogatásban részesült 24 bajbajutott ellátása fejében. A bánsági megyében egyébként a menekültügyi kérdésekben illetékes katasztrófavédelmi felügyelőség március és szeptember között az önkormányzatoknak és jogi személyeknek 9,1, míg a természetes személyeknek 7,5 millió lejt fizetett az ukrajnaiak ellátása után.
Visszaélés gyanúja merült fel az észak-romániai, az ukrán határ menti Suceava megyében, ahol naponta több ezren lépnek be Romániába a háborús országból. Számos helyi politikus, iskolaigazgató, sportklubvezető, valamint Radóc (Radauti) városmenedzserének fia igényelt és kapott tetemes összeget az államtól illetéktelenül több száz menekült elszállásolásáért.
Egyikük 250 500 hrivnyának megfelelő állami térítéshez jutott egyetlen hónap alatt 434 ukrán polgár után, holott vagyonbevallása alapján csupán egy 67 négyzetméteres lakással rendelkezik.
Miután a sajtó megszellőztette az ügyet, a botrányba keveredettek közül többen felfüggesztették a kormányzó román liberális pártban (PNL) betöltött tagságukat, Radóc városmenedzsere pedig lemondott posztjáról. A román–ukrán határ mentén fekvő, 23 ezer lakosú kisvárosban 460 000 hrivnyának megfelelő volt a legnagyobb összeg, amelyet egy hónap alatt egyetlen magánszemélynek folyósítottak, ami 800 menekült szállás- és ellátási költségével egyenértékű.
Az ügy politikai szempontból is kényes a PNL elnöki tisztségét betöltő román kormányfő számára, aki újságírók érdeklődésére közölte, ellenőrizni fogják, hogy miként ítélték oda az állami támogatást az ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére vállalkozó magánszemélyeknek, illetve az eljárást szabályozó törvényi keretet is módosítják.
Sajnálatos, hogy vannak, akik mások szenvedéseit kihasználva próbálnak illetéktelen haszonra szert tenni – reagált Nicolae Ciuca miniszterelnök azokra az információkra, amelyek szerint a kormány által az ukrajnai menekültek ellátására folyósított forrásokat egyesek nem az élelmezésükre fordítják, és a szálláshelyeken sok esetben nem megfelelő körülmények uralkodnak.
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Bulgáriában menedéket talált ukránok tiltakozó akciókat hirdettek jogaik védelmében több Fekete-tenger parti üdülőhelyen, amelyeknek a szállodáiból kormányzati bázisokra akarják telepíteni őket – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a BTV bolgár televízióra hivatkozva.
A jelentés szerint öt nappal az üdülőhelyek szállodáiból kormányzati táborhelyekre költöztetésük előtt egyre nő a feszültség az ukrán menekültek és a bolgár hatóságok között. Az utcára vonult ukránok a többi között azt kifogásolják, hogy közülük eddig senki nem látta azoknak az állami bázisoknak a listáját, amelyekre a bolgár hatóságok több ezer ukrán menekültet telepítenek át november 15-ig. A tiltakozók nem tudják, lesznek-e ott iskolák és orvosi ellátás.
„A fő probléma az, hogy Bulgáriában nincs egységes stratégia az ukrán menekültekkel kapcsolatban. A döntéseket civil szervezetek részvétele nélkül hozzák meg, a menekültek képviselői nélkül, de az embereknek joguk van tudni, hol helyezik el őket” – mondta el Dragomir Osavkov ügyvéd, az Access to Rights Fund civil jogvédő szervezet munkatársa.
A Fekete-tenger parti üdülővárosok szállodáiban elhelyezett ukrán menekültek 20 levelet küldtek a bolgár kormánynak, amelyben azt kérték, hogy hadd maradjanak azokban a szállodákban, ahol vannak, amíg nem készül el a valódi integrációs terv. Az ukránok arra is figyelmeztetik a bolgár hatóságokat, hogy panaszt fognak tenni rájuk az uniós hatóságoknál a tarthatatlan helyzet miatt. Az ukrán menekültek ezreit, akiknek a 90%-a kisgyermekes anya és nyugdíjas, kezdettől fogva nem a tengert vagy a hegyeket keresték, hanem csak átmeneti menedéket és békét akartak, de nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene – mondta el a televíziónak egy helyi önkéntes aktivista.
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
⚡️An unidentified drone carrying an 82-mm mortar mine crashed on the coast of ??Bulgaria.
Bulgarian National Radio reports that the drone crashed on rocks near the village of Tyulenovo, 70 km from the border with Romania and across the sea from Crimea. pic.twitter.com/aPsnNzj4BD
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
🇧🇬 ‼️ The moment of a powerful explosion of two tons of fireworks at a pyrotechnics factory in Bulgaria. Preliminary, two people were injured.
Three warehouses with pyrotechnics blew up in the suburb of Elin Pelin (about 30 kilometers from the capital of Bulgaria, Sofia). The… pic.twitter.com/yfrFjZP1C5
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
A cseh Kladno város bírósága két cseh bloggert ítélt el, akiket ukránok elleni gyűlöletbeszéddel vádoltak egy nyilvánosan megosztott videó alapján – számolt be a Novinky, közölte a Jevropejszka Pravda.
A kladnói bíróság Patrik Tushlt 10 hónap, Tomasz Cermakot hat hónap börtönbüntetésre ítélte. Ez volt a lehető legkisebb büntetés, ebben az esetben mindkettő három évig terjedő börtönbüntetésre számíthatott.
Az ítéletet ugyanazon a napon hirdették ki, amikor a bíróság megkezdte az ügy tárgyalását. Mindkét őrizetben lévő vádlottat konvoj kíséretében állították a bíróság elé.
Tushl a vádemelést követő beszédében kijelentette, hogy az ukránokkal semmi baja, de elítéli egyes ukrán nacionalisták cselekedeteit. Elnézést kért a videóban használt trágár szavakért. Ugyanakkor hozzátette, hogy ártatlannak érzi magát. Cermak a bírónak azt mondta, hogy hibázott, és azt is elismerte, hogy kijelentése nem volt helyénvaló.
Az államügyész nemzet, faji, etnikai csoport vagy más személyi csoport rágalmazása, valamint személyek egy csoportja elleni gyűlöletkeltés, illetve jogai és szabadságai korlátozása miatt emelt vádat.
A vád szerint ez év augusztusában a két férfi élőben közvetített a közösségi oldalakon olyan videókat, amelyekben ukránokat szidalmaztak.
Például az egyik videóban ellentüntetésre szólítottak fel az ukránok összejöveteli helyein, Cermak pedig egyebek mellett kijelentette: „Az ukránok itt kezdenek elszaporodni, egyik tüntetés a másik után. Most kell cselekednünk, különben a pokolba kerülünk”.
A videó számos megalázó és obszcén kifejezést is tartalmaz, amelyekben az ukránokat „piszkosnak” nevezik.
Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbezhetnek.
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
A kelet-németországi Szászországban a rendőrség szemtanúk jelentkezését kéri, miután négy fiatal ukrán nőt fizikailag bántalmazott egy csapat német tinédzser – írja a The Guardian.
A két csoport közötti vitára múlt péntek este került sor a szászországi Hoyerswerda városában, de csak ezen a héten jelentették. Két 15 és 16 éves ukrán lány könnyű sérüléseket szenvedett – közölte a rendőrség.
Egy héttel ezelőtt Németország északkeleti részén egy ukrán menekülteknek otthont adó menedékhely lángba borult, a hatóságok feltételezése szerint gyújtogatás történt.
Ismeretlenek gyújtottak fel egy ukrajnai menekülteket elszállásoló menedékhelyet az észak-németországi Groß Strömckendorf nevű településen. A gyújtogatásban senki sem sérült meg – írja a Bild.
A beszámoló szerint a tüzet még szerda este kilenc óra után észlelték a szállodában, ahol március óta tizennégy, Ukrajnából érkezett menekültet helyeztek el. A lángok a főépület egyik külső falán jelentek meg először, majd a tetőre is gyorsan átterjedtek.
A rendőrség információi szerint a tüzet szándékosan okozhatta, a helyszínen körülbelül 20 mentőautó volt jelen. Úgy tudni, előző nap egy horogkereszt került az épület ajtajára, ami miatt a rendőrség is kiment a helyszínre.
❗Сильный пожар на электроподстанции вспыхнул в Белгороде. По словам губернатора, пожар не связан с СВО, все дело в перенапряжении pic.twitter.com/1gjOjnVypF
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
JUST IN - Massive fire at fuel storage station belonging to state-owned energy company Pertamina at North Jakarta, Indonesia - multiple people dead. pic.twitter.com/zSovcWb3AJ
A fire tore through the upper floors of a skyscraper that was under construction in the Tsim Sha Tsui area of Hong Kong in the early hours of Friday pic.twitter.com/W3ncm5ZI3v
Another Video-Fire hits #skyscraper being built on site of old Mariner’s Club in Hong Kong’s #tsimshatsui.
Scaffolding around the building engulfed in flames & burning embers from the building in Middle Road Tsim Sha Tsui ignited objects on the ground#NEWS#fire#HongKongpic.twitter.com/Xu8jjiE72y
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
?ITALY ?? | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Kupyansk, Kharkiv region. An aerial bomb dropped by russian terrorists destroyed the city's blood transfusion center. There are dead and wounded. Rescuers are putting out the fire. pic.twitter.com/JwbDiYvQEP
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
At least 177 people, including 27 crew members, were rescued by Italy’s coast guard after a fire broke out in the engine room of a ferry that was traveling to Porto Empedocle in Sicily from the island of Lampedusa https://t.co/wg886NXveopic.twitter.com/CVmaSiJGLJ
Efforts are still ongoing to extinguish a serious fire at Luton Airport. We are continuing to protect surrounding airport infrastructure, vehicles and the Luton DART. For anyone whose travel plans may be affected, please refer to the advice being provided by London Luton Airport. pic.twitter.com/tNFo4hvRdX
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
#RussiaOnFire Perm region, Russia ❗ Boom 💥 Bavovna 🔥🔥🔥💨🤌 Tonight, after an explosion of a gas pipeline in the village of Kueda, Perm Territory, a freight train and a residential building caught fire. 6 people are injured. A fire train has been sent to extinguish the fire… pic.twitter.com/NF9yguYIWp
/1. A large fire broke out in the Perm region due to an explosion in a gas pipeline. Railway tanks are burning in the village of Kueda. The fire has begun to spread to residential buildings. pic.twitter.com/c9D4b1gDJF
The Smokehouse Creek Fire has ravaged over a million acres in the Texas Panhandle, engulfing homes and ranches and claiming two lives. pic.twitter.com/o5tLCkVrLr
Numerous firefighters and other emergency crews are currently on the scene in Grand Prairie, Texas, battling a massive fire at an automobile salvage yard. Numerous… pic.twitter.com/gVXena4ITW
At least 1000 cattle have already been killed in Texas wildfires. This area houses some of the biggest cattle farms in the United States. Video from Ft. Worth Fire Dept. pic.twitter.com/qIpa2k2CxM
Overnight drones have attacked refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai of Russia Despite reports that fire was extinguished fast(by local authorities), refinery could be suspended for a while. Capacity: 4 mln tonnes per year(~1.5% of overall)https://t.co/qY1PR7RxSmpic.twitter.com/LZD0IkiH7c
🔥🛢️ Russia: Several Ukrainian drones struck the oil refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai, across the Kerch bridge from occupied Crimea. https://t.co/tFSd3lIDz0pic.twitter.com/SCfvIe231O
🚨Ballot drop boxes with completed votes have just been set on fire in Vancouver, WA and Portland, OR. Expect more wild stuff this week. Stay vigilant. pic.twitter.com/qTXHPXZc2h
Az eset az írországi Clarecastle vároásban történt. Egy ukrán menekült édesanyára és 8 éves kislányára támadtak rá, a gyereket több mint 70 késszúrás érte.
A hírt a Jevropejszka pravda közölte a The Irish Independentre hivatkozva.
Az információk szerint a tragédia szeptember 27-én történt, az áldozatokra a menekültszálláson bukkantak.
A nemrég felújított házban 15 menekült élt, az ott élők a zaj hallatára megpróbáltak bejutni az áldozatok szobájába, azonban nem sikerült. Egyikük az utcára szaladt, s az ablakból látta meg a súlyosan sérült gyermeket. A kislány nem halt meg, állapota azonban kritikus. Életmentő műtétet végeztek rajta. Édesanyja állapota szintén súlyos.
A hatóságok állítólag már azonosították a tettest, azonban még nem tartóztatták le. A lakókat más házba költöztették.
BREAKING: China just had a kindergarten massacre. Of the 9 victims of toddlers & teachers, 3 dead, 6 seriously injured so far. The suspect is still at large
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
A graduate student and three other people were injured in random stabbings on the campus of Louisiana Tech University, officials say. https://t.co/QYQ6qK0acl
This video shared on Snapchat shows rotation which supports the reports of a Tornado in Leitrim Village today. Hoping everyone is OK after this shocking event. pic.twitter.com/iYShm8PW15
The inside of a car that was badly damaged after a tornado tore threw Leitrim Village yesterday. A few planks of wood from a nearby roof went straight through the windscreen.
Didn't expect to be in the middle of a tornado today! 😳 The couple in the car in front of us are so lucky to be alive. Thanks to everyone in Leitrim village who looked after us. pic.twitter.com/EcEQMSzf9m
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
AIRPORT STABBING: Cleanup underway inside @iflymia Terminal J Int’l Arrivals hall after woman was stabbed multiple times overnight. Suspect also tried to throw her over an upper level railing. Victim in critical condition, suspect under arrest. Live updates on @WPLGLocal10. pic.twitter.com/ZakI5zY0ub
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Emberkereskedelemmel, köztük főként kiszolgáltatott ukrajnai menekülteket célzó, valamint gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos honlapok tucatjait azonosították weboldalak ellenőrzését végző nyomozók – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.
Az Europol közlése szerint a hollandiai Apeldoorn rendőr-akadémiáján tartott akciónapon húsz ország nyomozói olyan bűnözői hálózatok felderítésére összpontosítottak, amelyek a közösségi médiát, az üzenetküldő alkalmazásokat, a világhálót és az úgynevezett darkwebet, az internet különleges titkosító technológiákkal üzemelő, főleg bűnözők által használt részén működő honlapokat használnak emberkereskedelem folytatására – írja az MTI.
A nyomozók főként az ukrajnai menekülteket célzó emberkereskedőket vették célba, köztük is különösen azokat, akik gyermekek szexuális kizsákmányolásával hozhatók összefüggésbe. Emellett a kizsákmányolás egyéb formáival, a többi között a kényszermunkával kapcsolatban is végeztek vizsgálatokat.
A nyomozók 114 online platformot vizsgáltak át, amelyek közül 30 kiszolgáltatott ukrajnai menekültekkel volt kapcsolatos. Ötvenhárom ellenőrzött online felület emberkereskedelemmel kapcsolatos linkekkel volt ellátva, közülük tíz ukrajnai menekülteket célzott meg. Négy olyan platformot találtak a darkweben, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkoztak. Emellett 80 felhasználónevet ellenőriztek, amelyek közül 30 ukrán állampolgárok esetleges kizsákmányolásával hozható összefüggésbe.
Az akciónap során 11 feltételezett emberkereskedőt azonosítottak, akik közül öt különösen kiszolgáltatott helyzetben lévő ukrán állampolgároknak kínálta jogtalan „szolgáltatásait”. Az emberkereskedelem 45 lehetséges áldozatát azonosították, közülük 25 ukrán állampolgárt. Végezetül húsz olyan platform esetében rendeltek el további nyomozást, amelyek létrehozói feltételezhetően kapcsolatban állnak emberkereskedőkkel.
Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete óta a német bűnüldöző szervek több száz ukránellenes bűncselekményt regisztráltak – közölte Németország szövetségi belügyminisztériuma. A hírt a DW közölte.
Németország területén összesen 592 ukránellenes bűncselekményt vettek nyilvántartásba, amelyek így vagy úgy összefüggésben voltak Oroszország Ukrajna elleni háborújával.
Ez idő alatt Németországban 701, oroszok ellen elkövetett bűncselekményt regisztráltak.
Az effajta bűncselekmények nyilvántartásba vételére a hivatal speciális információgyűjtő pontot hozott létre, Isa Kiew néven.
Ukrajnából összesen több mint 876 000 menekült érkezett Németországba. Kevesebb mint 50%-uk szociális segélyt is igényelt. A németországi munkaerőpiacon több mint 265 ezer ukrán menekültet regisztráltak.
144 000 ukrán menekült kapott engedélyt a német nyelv elsajátítására létrehozott integrációs tanfolyamok elvégzésére. 52 000 ukrán férfi és nő elkezdte a tanulást a tanfolyamokon.
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
During a photo session with Olaf Scholz, which took place as part of the Open Day, two activists stripped naked and scattered painted bills in front of the German chancellor. ????♂️
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz